A tanulmányi-osztály saga

Persze, mert én megint nem vagyok az a normális diák, aki szépen felveszi azokat a tantárgyakat, amik benne vannak a tanegységlistban. Mert nekem összevissza kellett, és oda mentem, ahol érdekeseket mondtak. Milyen szánalmas, hogy aki egy kicsit is kilóg a sorból, azzal nem tudnak mit kezdeni.

El kell ismertessem néhány kredtitem, amit nem jó kóddal vettem fel. Ez annyit tesz, hogy a tanszéken a kreditfelelőssel (és nem a tanszékvezetővel, ami adott esetben nem egyezik), aki soha nincs bent, mert vizsgaidőszakban a tanárok nem nagyon járnak be az egyetemre. Miután mindenkit addig zaklattam, amíg aláírták, bementem a tanulmányi osztályra, ahol közölték, hogy ez az egész nem jó, egy másik papír kell, ami ugyanerről szól, csak máshogy néz ki.

Úgyhogy ma megpróbáltam megtalálni megint a tanszéki kreditfelelősöket, akik pénteken nincsenek bent, sőt, még a titkárnők se. Ezért tart itt ez az ország.

Bementem a tanügyi előadómhoz, és ott is elmagyaráztam a helyzetet,és áromnegyed órán kereszül számolta a kreditjeimet, hogy mit hova lehet elszámolni.

Nem könnyű.

Reklámok
A tanulmányi-osztály saga

ott tartottam, hogy

megyünk Marokkóba. Most sokkal kisebb az izgalom, illetve másféle. Mégiscsak három hónapra megyünk, gyerekkel. A lakás és a cici problémája Pesten megoldódni látszik, és remélem, Rabatban se lesz gond, mégiscsak főváros. Lassan el kellene kezdeni listát írni arról, hogy mit vigyünk.

 

A vizsgaidőszak folyamatban. Közben államvizsga-dolgozatot is írok, meg akarok lenni vele, mielőtt elmegyünk, emellett van még tíz vizsgám, és túl vagyok már heten. Ezért nem nagyon van időm semmire.

 

Ez csak egy “még megvagyok, nem tűntem el”-poszt.

ott tartottam, hogy

2010 in review

The stats helper monkeys at WordPress.com mulled over how this blog did in 2010, and here’s a high level summary of its overall blog health:

Healthy blog!

The Blog-Health-o-Meter™ reads Wow.

Crunchy numbers

Featured image

The average container ship can carry about 4,500 containers. This blog was viewed about 17,000 times in 2010. If each view were a shipping container, your blog would have filled about 4 fully loaded ships.

 

In 2010, there were 220 new posts, growing the total archive of this blog to 1282 posts. There were 189 pictures uploaded, taking up a total of 27mb. That’s about 4 pictures per week.

The busiest day of the year was September 20th with 225 views. The most popular post that day was Mit hoztak nekünk a rómaiak?.

Where did they come from?

The top referring sites in 2010 were facebook.com, bojatusz.freeblog.hu, avajszinuarnyalat.freeblog.hu, nagyem.blogspot.com, and dormirsouslesarbres.blogvie.com.

Some visitors came searching, mostly for szapphó aphroditéhez, anakreón gyűlölöm, arab nyelvtan, cigányok, and helyesírási hibák újságokban.

Attractions in 2010

These are the posts and pages that got the most views in 2010.

1

Mit hoztak nekünk a rómaiak? September 2010
15 comments

2

Anakreón: Gyűlölöm, Engem a szerelem, Töredék a halálról May 2008
3 comments and 1 Like on WordPress.com,

3

Szapphó: Aphroditéhez April 2008

4

Kendők July 2009
5 comments

5

Táskák July 2009
1 comment

2010 in review