Vakáció-projekt: ágynyugalom, tea, alvás, tanulás.

 

Erre a hétre a következő teendőim vannak, amit az egyetemre meg kell csinálni:

– 5 db. szemináriumi dolgozat (1 Arisztotelész, 1 metafizika – ez várhatóan nem lesz meg, 2 hadísz-fordítás, és még valami, ami most hirtelen nem jut eszembe, pedig tegnap még tudtam)

– a feladott könyvek olvasása és jegyzetelése (erről majd másik lista lesz)

– 1 fordítás

– szavak tanulása

nagylelkűség

Ma kiröhögtek órán. Mert azt találtam mondani, hogy vakáció, a szünet helyett. Fel nem foghatom, mi volt ebben olyan vicces, és nagyon rosszul esett a kollektív röhögés tárgyává lenni. Főleg azért, mert annak idejn kilencedikben szintén volt egy ilyen eset, ami maradandó nyomokat hagyott az önbizalmamon, úgy, hogy évek múlva is álmodtam vele. Azt hittem, túl vagyok már ezen, erre kiderül, hogy á, dehogy. Most is ugyanolyan megalázó. A kisebbségi lét összes frusztrációja egy percben.

És ez az a pont, ahol véget ért a jóindulatom és a keresztényi kötelességtudatom. Eddig úgy voltam vele, hogy azt, amit én tudok, szívesen megosztom másokkal, bárkivel. Ezért csinálom a repülő szőnyeget is. Ha én dolgoztam egy tételsoron, jegyzeten, fordításon, gondolkodás nékül megosztottam bárkivel, függetlenül attól, hogy ő segített-e bármit korábban, vagy tervez-e segíteni. A másik atitűdje egyáltalán nem játszott szerepet abban, hogy én nagylelkű voltam, mert aki azért nagylelkű, hogy megdícsérjék, vagy viszont nagylelkűsködjenek vele, az tkp. nem az, ha nem csak a do ut des elvét gyakorolja. Az igazi nagylelkűség az, amelyik semmit nem vár el cserébe, sőt, még csak fel sem merül benne, hogy viszonzásul kaphatna ezért valamit (na jó, eddig azért nem jutottam el).

Ma ez a röhögés elvette a kedvem bármi további nagylelkűségtől. Ma van egy igazán hasznos információ a birtokomban, ami sok évfolyamtársamnak megkönnyítené az életét, de megtartom magamnak. Mindenki kapja be.

nagylelkűség

hajnali töprengés

A kereszténységgel nem az a baj, ami a Bibliában van. Jézus jól látta az emberi viselkedés buktatóit. Bár van azért egy két érdekes kanyar a Tanban, a kereszténység alapvető problémája azok az emberek, akik magukat keresztényeknek mondják. Ettől válik hiteltelenné az egész (számomra legalábbis).

Nem tudom, hogy van-e rosszabb a hétköznapi életben, mint a buta, de hatékony emberek, akik csakis monolitikus igazság-fogalommal rendelkeznek. Ha valaki buta és lusta, vagy okos és lusta, vagy okos és hatékony (és tegyük fel, nem cinikus), ezt nagyjából kezelni tudja a társadalom. De senki nincs igazából felkészülve a buta, ámde hatékony emberekre. Amerikának ez a hatékonyság a legnagyobb előnye és a legnagyobb hibája is egyben. Elég ehhez egy kis Hellert olvasni, a 22-es csapdáját, akiben egy szemernyi kritikai érzék is van, megérti, mire gondolok.

Igazából szeretem ezt az úm. nyugatinak nevezett civilizációt, amiben élünk, még akkor is, ha a nyugatiak szemében Kelet-Európa gyakran sokszor inkább a harmadik világnak számít, időnként jogosan. Szeretem Kelet-Európa sajátos, diszkrét báját is, a Balkánt, és semmi pénzért nem élnék mondjuk Amerikában, Hollandiában, vagy Svédországban. De a nyugati civilizációban is leginkább a görög kultúrát szeretem, pusztán csak azért, mert képesek éveket azon vitatkozni, hogy a bogár ideája a négylábú vagy a nyolclábú bogár ideája-e. Ezt a lazaságot, hogy nekik még erre is volt idejük.

Keleten pedig azt szeretem, hogy a nem-csinálás erénynek számít. Az az igazán gazdag, aki ezt megengedheti magának. Ahol a munka nem kötelesség (ld. kálvinista etika), aminek ráadásul örülni is kell, hanem büntetés.

hajnali töprengés

ahogy öltözünk

Amióta beleástam magam ebbe a hidzsábos témába, sokat gondolkodom azon, hogy hogyan is öltözöm, és miért. Aztán itt van ez a cikk is, ami megint csak felkavarta az állóvizet.

Az nem kérdés, hogy az öltözet jelzés. Aztán hogy ki mit jelez vele, más kérdés. Az első és legfontosabb kérdésem az volt, hogy akkor, amikor öltözünk, kinek akarunk tetszeni, és miért? Miért veszünk fel kényelmetlen, hordhatatlan ruhadarabokat? Mi az öltözet funkciója azon túl, hogy megvédi a testünket az időjárástól? Persze az is civilizációs jellemző, hogy egy adott szint után a tárgyak elvesztik funkcionalitásukat, és átalakulnak az önkfejezés eszközévé.

Én soha nem szerettem elegáns lenni. Utálom a harisnyát, mert beleizzadok, és viszket benne a lábam. Nem tudok rövid szoknyában szépen ülni. Épp elég magas vagyok ahhoz, hogy ne kelljen magas sarkú cipőt hordanom, és nem is hordok, mert fáj benne a lábam, az is, amelyik műtve volt, és az is, amelyik nem. Lúdtalpam van, az is fáj. A zakó az egyik legkényelmetlenebb találmány, amit nők számára kitaláltak. Soha nem éreztem magam kényelmesen benne, mint ahogy az elől gombolós ingeket is utáltam, kicsúsztak a szoknyából, buggyos lett a hasuk, összevissza csúszkáltak a zakó alatt.

Az utolsó időszak, amikor komoly bajom volt azzal, hogy hogy nézek ki, arra sarkallt, hogy vegyek négy szűk szabású csípőnadrágot. Szépek a lábaim, jól is állnak a nadrágok, persze, ha hordanám őket, de nem hordom. Kilóg belőlük a seggem, mert csúsznak le, fázik a derekam, állandóan igazgatni kell őket. Nem éri meg a fáradtságot, és minden miért? Hogy megfeleljek egy olyan trendnek, amelyik csak és kizárólag a 38-as, vagy annál soványabb lányokon áll jól? Meghíztam, ez tény, és egyelőre nem úgy tűnik, mintha sikerülne lefogyni.

Figyelem a lányokat az utcán: sokan nagyon kihívóan öltöznek, és aztán megsértődnek, hogy egy-egy bunkóbb pasi utánuk fütyül.

Én mostanában sokszor gondolom azt, hogy az öltözködésünkkel egy olyan ideálnak akarunk megfelelni, ami, ha belegondolok, számomra vállalhatatlan. Nyíltan vagy titokban az a szép, a vonzó, ami szexi, és engem zavar, ha valaki csak ennyit akar látni belőlem. Azt gondolom, hogy az európai öltözködési stílust nagyban alakítja az, hogy a férfiak mit látnak szexinek, és mi mennyire akarunk ennek megfelelni. Én nem akarok szexinek látszani.

Mindig zavart, ha az alakomat mustrálgatták, de régebb a feltűnési viszketegség és a vadászösztön erősebbek voltak. Most ebben a pillanatban ez nem így van. (Ami nem jelenti azt, hogy holnap is ugyanígy lesz. )

Hála Istennek, nincs szükségem arra, hogy egy egész férfitársadalom számára jelzéseket küldjek. Remélem, hogy a vadászati idény egyszer s mindenkorra lejárt (nagyon fárasztó volt állandóan ezen izgulni). Egy ember számára akarok szép lenni. Persze erre lehet azt mondani, hogy a csúnya, de okos nők menedéke ez. De tény: úgysem versenyezhetek a hamvas huszonévesekkel (remélem, soha nem kell majd), a fizikai adottságokat megváltoztatni nem lehet, lassan kezdek beletörődni abba, hogy ezekkel a paraméterekkel kell leélnem ezt az életet.

És ide kapcsolódik az egész hidzsábos kérdés: a muszlim nők azért takarják el magukat, mert nem az egész társadalom, minden férfi számára akarnak szépek lenni (nb. az arab világban tényleg valós veszély az, hogy ha kihívóan öltözködsz, leagresszálnak), mert szükségtelen, hogy mindenkinek meg akarjanak felelni. Persze ezt is lehet ízléssel csinálni, és lehet borzalmasan: a napokban láttam egy muszlim lányt, aki szándékosan csúnyította el magát az öltözködésével – ezt azért túlzásnak tartom. De azt nem, hogy az ember olyan ruhákban járjon, amiben nem kell egyfolytában viselkedni, hanem kényelmesen takarnak.

A kendő, vagy kendőszerű hajpánt is roppant kényelmes, az én semmi hajamat, ami soha nem úgy áll, ahogy én szeretném, hanem mindig rendetlen, még fél kiló hajlakk és fodrász után is, jótékonyan eltakarja. Meg tudom érteni a régi parasztasszonyokat: nem volt nekik idejük egyfojtában cicomázkodni, mint a leányoknak ( :) ). Gedeon mellett én is örülök, ha jut időm magamra annyi, hogy kilakkozzam a körmeim (ritkán jut).

 

ahogy öltözünk

Ajami

Múlt héten voltam Kolozsváron egy napra, mert ki kellett vegyem a Mami bankkártyáját. Persze vittem magammal tanulnivalót a vonatra, de mivel a laptop is ott volt, és volt rajta három film, inkább tévéztem.Ez a három a Panique au village, a Precious és az Ajami volt.

 

A Preciuosre szót sem érdemes vesztegetni, teljesen szokványos amerikai történet. A Panique au village remek film, de láttam már vagy háromszor.

Az Ajami lényegében a Crash közel-keleti változata az előítéletekről, a társadalmi feszültségekről, az erőszakról. Egyrészt azért volt nagyon érdekes, mert arabul beszélnek benne, jó, hogy palesztin dialógusban, amiből nem sokat értettem, de azért igyekeztem. Másrészt vannak benne olyan dolgok, amik nagyon fontosak nekem, például, hogy hogyan is megy egy váltságdíj-tárgyalás. Annak ellenére, hogy maga a szerkezet és témavezetés nem túl eredeti, mégis jó a film, biztosan meg fgom nézni még egyszer.

 

Ajami

Az első Gedeon-mentes este

elmentünk Galla Miklós és zenekara koncertjére. Ez persze úgy volt, hogy előbb volt a meghívás, és azután szerveztük (-tem) meg, hogy el is tudjunk menni: tegnap levágtáztam a bébisintérhez, begyűjtöttem Gedeont, és miközben ordított, mert ölben akart lenni, elmentünk a déliig (nagyon brutális Pesten csúcsforgalomban babakocsival közlekedni), és elértem egy olyan vonatot, amire fel is tudtam tenni a babakocsit (a régi típusúaknál ez elég nehézkes egyedül). Amíg mentünk ki Érdre, Gedeon boldogan mászkált és tapogatott meg mindenkit, bár ettől a többi utas nem volt igazán boldog, így szelíd erőszakkal mindig elvonszoltam, és eltereltem a figyelmét. Érden aztán leadtam az apámnak, és azzal a lendülettel fordultam is vissza, hogy még menjek haza tusolni.

Végül nem késtünk el, mert a koncert nem kezdődött pontosan.

Maga a koncert igazán remek volt, nem számítottam rá, hogy ilyen profi zenekart fogok hallani, nagyon jó kis progresszív rockot játszottak, ami olyan zene, amit szivesen hallgatnék reggelente, miközben éppen megyek be az egyetemre. Apropó, nem tudja valaki, hogy ezeket (GM több, mint 49) és a régi Generál számait nem lehet valahol digitális formában elérni?

Az első Gedeon-mentes este

nehéz ez a magyar nyelv, avagy összeszavakat a keverem

Van egy tanárom, aki egyiptomi származású. Már harminc éve itt él Magyarországon. Értem én, na, hogy nehéz a magyar nyelv, de harminc év után nem lenni tudatában annak, hogy a nem helyesen ejtett szavak galibát okozhatnak, hát ez már kissé kínos, és elég nehezen követhető. Meg különben is hogy várja el valaki, hogy összerakjak egy helyes arab mondatot, amikor ő maga nem tud elmondani egy mondatot magyarul úgy, hogy abban ne legyen hiba?

A mai termésből:

– vödrös szoknya (fodros)

– elvesztette a vonalat (fonalat)

– vesztes vagy jösztes

nehéz ez a magyar nyelv, avagy összeszavakat a keverem

Néha azt gondolom,

hogy sokkal jobb volt, amikor az összes újság összes cikkét nem lehetett még kommentálni. Nem tudom, miféle idealizmusból, de mindig, amikor elkezdem olvasni a kommenteket, valami értelmes párbeszédre számítok, és mindig csalódnom kell. Mindig arra jövök rá, hogy ezeknek a buta, gyűlölködő, gúnyolódó, személyeskedő embereknek a véleményére én nem vagyok kíváncsi, a kommentekből mégis úgy tűnik, ők vannak többségben. Persze, tudom, hogy az, akinek érdemben is lenne véleménye, általában nem is kommentál.

Néha azt gondolom,