állapotok

Ez a poszt válasz a dagadt vagyok, nem terhes című posztra. Elkezdtem csettennek írni egy választ, de rájöttem, hogy a témáról sokkal több mondanivalóm van.

Mindig problémám volt azzal, hogy nő vagyok, kezdettől fogva. Tinédzser-koromban azért, mert a magamról alkotott kép egyáltalán nem egyezett azzal, amit ebben a korszakban a fiúk nőiesnek vagy vonzónak tartanak, nagyon kevés pozitív visszajelzésre emlékszem ebből az időből.

A teológia viszont azok közé a helyek közé tartozik, amelyek önmagukban is mindenféle lelki deformációt idézhetnek elő. Nagyon erős az indoktrináció, nagyon világos és pontos minta van arról, hogy milyen kell legyen egy “igazi” lelkész. Olyan ez, mint a katonaság, ha nem rosszabb. Papnak lenni kifejezetten férfiszakma, nem azért, mintha egy nő fizikailag nem volna képes rendesen és tisztességesen ellátni ezt a hivatást, hanem azért, mert szinte kizárólag csak férfiminta létezik, és csak azt tartják elfogadhatónak, arról nem is beszélve, hogy az egyházban mennyire erősen érződik, hogy a nő nem egyenlő, másodrendű. Ha érveltem valamivel, a végső érv szinte mindig az volt, hogy “azrt gondolod így, mert te nő vagy”. Erre pedig nem lehetett mit felelni, mert ez túl van minden racionalitáson.

Egy lány számára kétféle megoldás létezik, ha mégis érvényesülni akar az egyházban: vagy férfias attitűdöt vesz fel (én ezt csináltam), vagy elfogadja másodrendű helyzetét, és megpróbál ennek ellenére jól dolgozni. Nekem öt évembe és egy kellemes, meleg depresszióba került megérteni, hogy jelen állapotban a viselkedési minták és az ezzel kapcsolatos elvárások nem megváltoztathatók. Amikor rájöttem, hogy úgysem lehetek férfi, másodrendű meg nem akarok lenni, feladtam.

Nekem igazából az a bajom ezzel az egésszel (mármint azzal, hogy nő vagyok), hogy a test nagyon erős befolyással van a mindennapi életre. Kicsit olyan, mintha folyamatosan beteg lennék, vagy mi (jó, most az vagyok, ergo sötétebben látom a világot, mint ahgy valószínűleg van, már ha van objektív valóság). De még normál állapotban is állandóan bezavar az, hogy nő vagyok, mert egy hónapból legalább két hetet vagy vérzek, vagy felkészülök a vérzésre, és mindenféle biokémiai folyamatok zajlanak le, amik komoly hangulatbeli hullámzást eredményeznek. De ez a kisebbik baj, ezt valahogy meg lehet szokni.

De a terhesség alatt a testem teljesen elidegenedett tőlem, ellenségemmé vált, pedig alig volt valami bajom. Azóta is állandóan problémázok saját magamon, arról nem is beszélve, hogy a terhesség nélkül is történt több olyan dolog az életemben, ami alapjaiban kérdőjelezte meg a saját magamról, mint nőről kialakított képet, és amivel még azóta sem tudok megbékélni.

Ami szerintem lelkileg nagyon nehéz: egy nő (én legalábbis) sose gondol magára úgy, mint objektív, független entitásra, hanem mindig viszonyban értelmezi saját magát. Azt hiszem, hogy ezt, és az ebből következő szellemi attitűdöt nagyon kevés férfi érti, én legalábbis eddig még egyel sem találkoztam. Ezért állapot  a nőiesség, és ezért van az, hogy sok nő azonosul a szereppel (szingli, anya, stb.), aminek éppen meg kell felelnie. Soha nem emberként gondolok saját magamra, hanem nőként, és alapvetően ez az egyik legnagyobb különbség férfi és nő között, legalábbis ahogy én látom, ezért értelmezhetetlen az a fajta racionalitás, amit elvárnak tlem, és amire nem vagyok képes (sokszor), vagy ha igen, akkor a végletekig viszem. Arról nem is beszélve, hogy a helyzetekhez alapvetően érzelmi, és nem objektív alapon viszonyulok.

Terhesnek és kisgyereke anyának lenni iszonyatosan kiszolgáltatott állapot, csak az a férfi tudja ezt igazán megérteni, aki volt huzamosabb ideig annyira beteg, hogy kiszolgáltatott volt más embereknek. Itt elsősorban nem csak az anyagi függésre gondolok, hanem a lelkire is. Olyan primordiális félelem ez, amihez csak a halálfélelem hasonlít.

Ahhoz, hogy ne vetítsek ki mindenféle teljesíthetetlen elvárást a gyermekemre, az kell, lelkileg egészséges legeyk, ez pedig egy harminc éves nővel elég ritkán szkott előfordulni. Ahhoz,  hogy érzelmeket adjak, és teljesértékű emberként figyeljek oda a gyerekre, az kell, hogy az én érzelmi szükségleteimet kielégítsék, és emellett elég időm legyen saját magamra. Ezt időben beosztani szinte lehetetlen, mert ugye emellet meg kell birkóznom a testképem változásaival, a szerephez való viszonyommal. És akkor a mindennapos teendőkről nem is beszéltem. A legfontosabb feladat, hogy megtartsam saját magam, mint ént, és ne azonosuljak egyetlen szereppel sem (például az anyasággal).

Valószínűleg nem csak én vagyok ebben a helyzetben. Sokféle megoldási kísérlet létezik, én nem állítom, hogy az enyém jó. Nekem a szüntelen önelemzés a módszerem, és az, hogy szigorúan elkülönítek időt saját magamra, ami családmentes, mert ezzel tudom azt (az illúziót) fenntartani, hogy én nem csak egy anyaméh, cumisüveg, feleség és felügyelő szerv vagyok, hanem valami önálló entitás (ha). Van itt egy másik kísérlet is, az Edóé, feltétlenül idetartozik, bár a sok mindenben én nem értek egyet vele, de természetesnek tartom, hogy ugyanarra a problémára sokféle megoldás létezik.

állapotok

a mai napról

ezt a bejegyzést megírtam jún. 28.-án, de nem kerül fel, csak akkor, mikor meglesz a jegyem az indexben.

bal oldalt a teljesíteni való dolgok, mellette az eredmény

1. Arab nyelvtan

a. Adzsurumiyya (nyelvtankönyv)-fordítás, 32 oldal – egyszer végigmentem rajta (reggel?)

b. arab nyelvészeti terminológia – az ismertebbeket tudom, háromszáznál abbahagytam a számolást

c. hangtan – kétszer elolvastam (utólag kiderült, hogy ez nem kell)

d. fonológia, morfológia – egyszer elolvastam

f. beeston: mai arab nyelv, és a nyelvtan rendszere – félig olvastam el (reggel?)

g. hátul gyenge igék ragozása- megtanultam (nem eléggé)

h. feltételes, vonatkozói, állapothatározói és ‘hogy’-os alárendelő mondatok – ezeket elvileg tudom

i. egyiptomi arab – bele se néztem

j. Tritton (tankönyv) 27-36. lecke – bele se néztem

2. Iszlám

a. szúfik és fundamentalisták – az első húsz oldalt olvastam a könyvből

b. siiták – olvastam régebb a könyvet

c. órai anyag – passz, nem voltam egy órán sem

3. feminista antropológia – elvileg minden szöveget egyszer elolvastam, Foucault-t kivéve mindegyikhez tudok mondani tíz értelmes mondatot

a mai napról

a lehetetlen vállalkozásokról

holnap kilenc tesztet kell megírnom, és van egy szóbeli vizsga is. nem hiszem, hogy sikerülni fognak, mert nincs időm eleget tanulni. ha az arab nyelvtan nem sikerül, csúszok egy évet a záróvizsgával, mert az hat féléves tantárgy. innen nézve elég reménytelennek tűnik a dolog. meg kellene tanulni a nyelvtani terminológiát arabul, ami elég sok, háromszáznál abbahagytam a számolást.

a szúfizmus vizsgámra el kellene olvasni egy könyvet holnapig, de á, ez sem fog menni, meg nem is érdekel különösebben.

a feminista antropológiára rendbe kellene tenni a jegyzeteimet, amire nem emlékszem, azt újra elolvasni (ortner, simmel, foucault, bourdieu), és használható jegyzeteket készíteni belőle.

jójó, tudom, aki kurvának meg, ne sírjon, ha basszák, de azért mégis.

a lehetetlen vállalkozásokról

helyzetjelentés

arab nyelvtant fordítok. nem azért, mert élvezem, hanem mert muszáj. jó lenne, ha már csütörtök délután lenne, és én tudnám, hogy végül mindenből átmentem.

tegnap rousseau-t olvastam, a nőkről szóló fejezetet. a kurva anyját, azt!

aztán este a meccs alatt, miközben félszemmel ghánának szurkoltam (miért kellene az amcsik mindenben a legjobbak legyenek?), egy Chrichton-krimit olvastam, és most lelkiismeret-furdalásom van, mert tanulnom kellett volna. ghána nyert, és én egy este alatt kiolvastam egy könyvet. a tények között nincs összefüggés.

az élet meglehetősen unalmas: tanulás, gyerekezés, néha feldobja egy kis takarítás, vagy mosás. a vasalás már komoly eseményszámba megy.

helyzetjelentés

színes szürreáliák – kék

kék a blues

blúza kék

elforog a tankerék

kék a táj

tálra nép!

csók a szájra, májra lép

kék a punk

fánkra baj

megfertőzött macskajaj

kék az ágy

lágy tavaly

uccu, haj, malacka-raj

kék az ég

végre sok

tengermélyi nárcisok

kék a szám

szádra csók

rúzscsináló pamacsok

kék a vágy

vágya kék

kékrehulló váladék

szürreália színei
vanek úr
vanek úr versei
a butuska kutyuska versei
begyedem gomolyan

tatou és jean paul

színes szürreáliák – kék

elhagyatottság és féltékenység

éjjel nyaralni voltunk, volt egy nagy tó, és egy szálloda, valamint szültem egy héthónapos gyereket, ami nem is fájt, és utána azonnal jól voltam. a gyereket elvitték valahova biztos helyre, és kimentünk a városba, valami fesztiválra, olyan középkorias város volt, mintha az arab világban lettem volna valahol, nem tudom, az biztos, hogy idegen voltam.

és amíg én öltözködtem, addig te összeismerkedtél egy másik lánnyal, aki szép volt, karcsú és szőke, kicsit alacsonyabb, mint én, és csak hátulról láttam, és egész éjjel vele foglalkoztál, jól buliztatok, és én csak ültem a sarokban, és néztelek benneteket, cserejátékosként, nagyon szomorú voltam és féltékeny, és nagyon-nagyon rosszul esett, hogy magamra hagytál.

elhagyatottság és féltékenység

coffee and cigarettes

gyakorlatilag ezen élek (meg mekodonáldszon, a poharak miatt, mert a nagy menühöz poharakat adnak). magyarázza már meg nekem valaki, hogy egy bigmektől miért nem ütök ki, és attól, amit itthon eszek, igen? szerintem az evésre vagyok allergiás. WTF.

aludni nemigen alszom mostanság, bár a gyógyszer, amit az allergiára szedek, altat, így gyakran van az, hogy nagyon aludnék, de gedeon miatt nem lehet (egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni, csak ha alszik), viszont, amikor elmúlik az altató hatása, mármint a gyógyszernek, nem Gedeonnak, akkor rettenetesen feszült és ideges leszek tőle, annyira, hogy gyorsan el kell szívnom sok cigit, vakaróznom kell és veszekedni egy kicsit (milyen szánalmas, hogy a gyógyszerre fogom). Ebből az következik, hogy gyorsan elalszom este (mikor lenne időm tanulni), de rettenetes dolgokat álmodom, és nagyon világosan emlékszem rájuk, így nem pihenem ki magam. Reggel, amikor ismét szivesen aludnék, Gedeon kidugja a fejét a kiságyból, és közli velük reggeli véleményét, ami vagy finom és udvarias (höheő, vauvau), vagy nem (oáááááááááááá). És na, ki kell felkeljen hozzá, kinek van genetikailag kódolva a testébe, hogy fel kell keljen?

megbuktam istenérvekből. vajon elégséges bizonyíték-e ez a létére vagy nemlétére? a kedvenc ellenérvem az egyik kedvenc tanáromtól származik: Ha Isten létezik, teremtsen brubrut. de ez sajnos nem segített  vizsgán, ahol nem tudtam sem Aquinói kozmológiai érvét, sem Kant és egyebek cáfolatát. viszont tudtam Swinburne kozmológiai érvét, az ellenérvet, a tanár cáfolatát, és a saját cáfolatomat, ez viszont ezek szerint nem volt elég a ketteshez. ez az istenérves bukás legalább olyan kínos, mint amikor tavaly megbuktam bibliai héberből.

az egyetemnek három értelme van (eddig):

1. találtam néhány egészen különleges tanárembert. jó, mindig apakomplexusom volt, de ezek tényleg remek emberek, és remek tanárok. a hülyék meg, akiknek kötelező felvennem a kurzusait, írjanak haza. l-e-sz-a-r-o-m.

2. úgy tűnik, mégis meg fogok tanulni arabul (különtanárhoz járok)

3. lesz egy használható diplomám a teológiai mellett, ami gyakorlatilag semmire nem jó, sőt, a tényleges munkaerőpiacon hátrányt jelent.

coffee and cigarettes

Dagadt vagyok, nem terhes

Amióta olvastam ezt a mondatot itt (bizony, bizony, lehet szörnyűlködni, hogy miket olvasok), megtaláltam a tökéletes választ a ‘pocaksimogató’ ismerősök és idegenek számára. A 36-38-as méretről, amit Gedeon előtt hordtam, 44-esre híztam, pedig, amióta allergiás vagyok, gyakorlatilag semmit nem eszem, de fogyni se fogyok. De nem érdekel. Jól érzem magam így. És ez nem magyarázkodás, hanem lázadás a mindenhonnan áradó szépségideál és elvárások ellen.

Nem és nem vagyok hajlandó erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy úgy nézzek ki, mint egy éhező tizenéves, csak azért, hogy hordhassak csípőnadrágot. Szerintem az normális és természetes, hogy a szülés után az ember már nem úgy néz ki, mint lánykorában. Miért is kellene úgy kinézni?

Mindig is idegesített, hogy mindenféle társadalmi normáknak meg kell felelni. És sok feminista irodalmat olvastam mostanában.

Dagadt vagyok, nem terhes

nem csodálkozom

hogy ma nem fogott az agyam. bementem, kihúztam, tudtam, hogy olvastam a tanulmányt valamikor hajnali négy óra magasságában, ki is van jegyzetelve, de semmi nem jutott eszembe belőle, szétnéztem egy kicsit a tanárnő szobájában, és mondtam, hogy jövök következő alkalommal. ami kedden lesz, amikor három vizsgám lesz. bemegyek, megírom az iszlámot, lefelelek ebből, majd megírom az arab nyelvtan nyolc dolgozatát: morfológia, fonológia, hátul gyenge igék, mondatátalakítások, egy arab nyelvtani szöveg fordítása arabból, egyiptomi arab, és még kettő, ami hirtelen nem jut eszembe.

végül mindent elolvastam: Platón, Arisztotelész, Rousseau, Nietzsche, Freud, Róheim, Simmel, Beauvoir, Foucault, Bourdieu, Ortner, Scott volt a tananyag, az óra címe Emberi természet, női természet. Azaz a filozófusok, és a huszadik század képe a nőkről.

éjjel három órát aludtam, most délután egy felet, úgy, hogy közben gedeon a kiságyból megpróbálta lerángtni a lábujjam. rettenetesen fáradt vagyok, pedig most csak 34 kreditnyi vizsgám van.

ma este kabala, holnap-holnapután istenérvek, ezekből pénteken vizsgázom. aztán kedden az utolsó nagy hajrá. hátha minden sikerül. a klasszikus arabom viszont hármas lett.

nem csodálkozom

kétségbeesés

talán lehet abban valami, hogy egy nő az anyaságban saját gyermekkorát is újraéli, és ez sajátos pszichológiai együttállást eredményez.

Álmomban ismét gyermek voltam, tkp. nem is a kor számít, hanem a kiszolgáltatottság érzése. Kétségbeesetten próbálok elmagyarázni valamit a szüleimnek, akik semmiképp nem értik ezt, minél inkább el akarom magyarázni, annál ellenségesebben viselkednek, míg a végén elkap egy hisztériaroham. Már régóta szinte csak érzelmeket álmodok, az álmok szereplői és a történet (ha van), csak az érzelmekhez szükséges keretet adják, itt is így volt, a végletekig kétségbeesett vagyok, az álomban fellépő szövetségesek, akik megkísérelnek megnyugtatni, sem jelentenek igazán megnyugvást, senki sem találja a helyes választ, és én egyre inkább belelovallom magam a kétségbeesésbe és a magányba. Nagyon végletes ez az érzés, minden mást kiszorít, merő ordító kétségbeesés vagyok, elvesztem az önkontrollt.

kétségbeesés

bumszlik még mindig

lassan egy hónapja, hogy megint itt vannak, és nem úgy tűnik, mint akik sietnének eltűnni. hol erősebben, hol gyengébben, de mindenképp velük kelek és fekszem. rettenetesen viszketnek. ha pedig megvakarom őket (ez kb. tíz perc nagyon intenzív vakarózást jelent), akkor fájnak. ha nem vakarózom, akkor rettenetesen ideges és feszült vagyok, hogy nem vakarózom, a vakarózás mostanság felér egy orgazmussal.

valami összefüggés azért csak van azzal is, hogy mit eszek. mert ha nehezebb ételeket eszek, jobban viszketek. így – fogyókúrával összekötve – leginkább csak pattogatott kukoricát eszek. persze nem mindig tart ki az elhatározásom, néha beszabadulok a McDonaldsba, és akkor teleeszem magam mindenféle egészségtelen, gusztustalan, de annál finomabb (és minél inkább tilos, annál kívánatosabb) kajákkal. akkor pont nem érdekel, de mikor megint elkezdek viszketni, akkor annál inkább.

a fogyókúrával meg úgy vagyok, hogy elvileg zavar, hogy kinyúlt a hasam, bár konkrétan nem vagyok kövér, megmértem magam a napokban egy olyan speciális gyógyszertári mérleggel, ami a vérnyomást és a testzsírt is méri, és minden érték benne van a normális kategóriában, szóval felesleges a nagy izgalom. a fogyókúrás elhatározásom különben is mindig addig tart, amíg éhes nem leszek. szóval zavar a meglöttyedt, nyúlóssá vált hasam, de arra nincs energiám, hogy felüléseket csináljak. igazság szerint jól érzem így magam (a hasamtól eltekintve), nem akarok megint olyan anorexiásan sovány lenni, mint ahogy azt az anyám elképzeli. hosszú, kényelmes ruhákban járok, és nem érdekel, hogy nem ez az európai szépségideál, soha nem szerettem se a miniszoknyát (kényelmetlen, mert szépen kell ülni), se a magassarkút (nem tudok benne menni), se a kivágott blúzokat (mindig azon izgultam, hogy kibuggyannak a bögyeim). ha trehány, hát trehány, már az is nagy fáradtság, hogy az esetek nagy többségében legalább legyen tiszta (ne legyen rajta Gedeon keze nyoma), ne legyen nyálas, és legyen kivasalva. nyilván ez nem felel meg a nőiességről alkotott elképzeléseknek, de mindig tudtam, hogy nem vagyok elég nőies, és közel a harminckettőhöz nem is fogom elkezdeni. semmi puhaság, affekta és cicáskodás nincs bennem, ez tény. hát, ez van.

bumszlik még mindig

eddigi vizsgáim

bevezetés az irodalomtudományba – 5

szanszkrit nyelv – 5

sémi nyelvek és kultúrák – 4

tárgyak az ókorban – 4

modern arab – 3

kelet történelme – 2

megvan, de még nem tudom a jegyet:

kommunikációtörténet

klasszikus arab nyelv (itt kérdés, hogy átmentem-e)

hátravan még:

politikai teológia

emberi természet, női természet

istenérvek

kabala

arab grammatika

az iszlám

eddigi vizsgáim

A késeket nézte. A gyerek közben ott motoszált a lába alatt, a terítőket pakolta le épp a polcról. Nem tudta elhatározni magát. Meggyújtotta a cigarettát, majd eloltotta. Nagyon színpadias gesztusnak érezte, az egész kétségbeesését nagyon színpadiasnak érezte. Akkor inkább a kisolló. Hosszú csíkokat karcolt a kezébe az olló hegyével, négyszer kellett végighúzzon egy csíkot, mire kiserkedt a vér. Nézte, ahogy a bőre rétegei felfeslenek az olló alatt. Nem fáj – állapította meg, – nem fáj annyira, hogy abbahagyjam. Nem elég éles az olló. – Visszament a késekhez. Még mindig ugyanazok, amelyekkel megpróbálták leszúrni. A kések mindig szimbolikus jelentőséggel bírtak. Akkor megmenekült, de nem sokon múlott. Újra kezébe vette az ollót. – Nyolc csík – állapította meg. –  Nem elég. Lehet, mégis a cigarettával kellene próbálkoznom. Úgy emlékszem, hogy annak idején, amikor az első három foltot égettem a kezembe, eléggé fájt. – Újra felvette a kisollót. – Sterilizálni kellene, nehogy elfertőződjön. Mi lenne, ha a szememmel próbálkoznék? – A karja bőre úgy nyílt ki az olló vágása alatt, mint egy borsó. – Látszanak a rétegek, de még messze a vér. – Újabb három karcolás, ezúttal keresztbe. – Eljutottam a bőr legalsó rétegéig, és ez még mindig csak a felszín. A fájdalom gyökeréig nem lehet eljutni a kisollóval. Karcolás, ez is milyen nevetséges, félsz az igazi fájdalomtól.

mai lájkolás

Trianon emellett a két világháború közötti időszakban jelmondatokban (Nem, nem, soha!) és rigmusokban vált a mindennapok, a közgondolkodás részévé: Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna Hitvallás című versének első szakasza Magyar Hiszekegy néven az iskolai oktatásba is bekerült. A diákok az órát ennek skandálásával kezdték: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen. A szerző az ima kategóriában nyert azon az 1920-as pályázaton, amelyen a pályaműveknek az elcsatolt országrészek visszaszerzésére irányuló szándékot kellett kifejeznie. A jelmondat kategóriában a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” nyert.

forrás: index (a kielemések lájkolva)

mai lájkolás

álmomban

megint lelkész voltam valahol, és egy ír rock-együttes jött turnézni a faluba, és nekem kellett megszervezni a fellépésüket. mivel unplugged játszottak, egy egyetemi előadó-szerű helységben volt a koncert, majd elmentem velük a turnéra. az egyik helyen, ahol megszálltunk, mindenhol kukacok nyüzsögtek. amikor leütöttem egyet, nem döglött meg, hanem a kétszeresére nőtt.

álmomban

újratervezés

Kérdezte M! és Timó, hogy mi lenne, ha lenne egy másik életem.

Híres értelmiségi lennék. Színész vagy balettáncos, énekes vagy író (vagy mind együtt). Mély alt hangom lenne, és bluest énekelnék.

Lennék annyira gazdag, hogy ne kelljen a mindennapi kiadásokkal törődni, lenne egy nagy lakásom, esetleg házam, egy autóm sofőrrel. Csak olyan fellépéseket vállalnék el, amiben kedvem telik, és szóba se állnék a női magazinokkal. Kiterjedt értelmiségi baráti köröm lenne, akikkel nagyokat lehetne beszélgetni, világot váltani. Szép lennék, mondjuk tejeskávé-színű bőrrel, dús, barna hajjal, éles vonásokkal.

Sokat utaznék, és lenne egy alapítványom, amelyik hátrányos sorsú gyermekek taníttatását biztosítja. Valószínűleg családom is lenne: gyerekeim mindenképp, valószínűleg sok, mert nem kellene azon izgulnom, hogy hogyan nevelem fel őket.

Tanítanék valamelyik egyetemen, de csak óraadóként, vagy vendégelőadóként.

Jó, békés, barátságos természetem lenne, mindenki szeretne és megbecsülne, és én könnyen kijönnék az emberekkel.

A másik életemben békében élnék magammal.

én Böjátuszra lennék kiváncsi.

újratervezés

á, ne is kérdezd*

Kicsit bosszantó, mikor nem vesznek komolyan. Hiába mondom, hogy az allergia nem fizikai eredetű (mint ahogy ezt megállapította az allergológus, minden tesztem negatív), úgy tűnik, hogy ez senkit sem érdekel annyira, hogy megpróbáljon segíteni rajtam. Már maga az a tény, hogy legszivesebben lemarnám a bőrömet magamról, eléggé feszültté és idegessé tesz, amúgy is elég türelmetlen természetű vagyok, és minderre még a gyógyszer mellékhatása is rásegít. És persze viselkednem kell, mert annyira udvariatlan dolog, ugye, ha az ember a tényleges érzelmeit kimutatja.

Nem értem, miért nem lehet ezt megérteni: először is akkor jöttek ki a kiütések, mikor Kis meghalt. Most is azután jöttek elő, hogy a 14. hétben elveszítettem a terhességet. Miért nem lehet ezt megérteni, hogy ez mennyire szar? Hogy láttam az ultrahangon a gyereket, és nem volt szívhang? És mit számít az, hogy most nem volt benne komoly fájdalom, mert elaltattak? A fizikai fájdalom múlandó, a kudarc érzése, a tehetetlenség, hogy csak nézed, és semmit nem tudsz tenni, hogy ne így legyen, az nem múlik.

Az egyetlen igazán segítő, emberi gesztus az ultrahangos orvosnőtől jött, aki – teljesen ismeretlenül – megölelt, miután kiderült.

Mivel nem lehet beszélni róla, és még elgyászolni sem tudom, úgy teszek, mintha minden lenne. Az okosak azt mondják, hogy majd Gedeon megvígasztal, de az egy megléte nem teszi meg nem történtté a másik kettőt, aki lehetett volna.

Egyik cigit szívom a másik után, és szedem a gyógyszert, hatot napjában, amiből csak hármat lenne szabad. Nem érdekel. Elegem van abból, hogy mindig én legyek az erős, hogy mindig nekem kell minden felelősséget viselni, és hogy saját magamból soha nincs szabadulás, hogy éppen hogy csak a túlélésre játszom, már ha ennek van bármiféle értelme.

* Repül egymás mellett a veréb és a sas. A veréb izgatottan röpköd a sas csőre előtt:

– Jaj, sas, kérdezd már meg, hogy vagyok!

– Hogy vagy?

– Á, ne is kérdezd.

á, ne is kérdezd*