négykor akartam kelni

a következő két hétben megint nagyon bele kellene húzzak (Kovács néni). mivel a klasszikus arab gyakorlati jegynek számít, meg kellene írjam azt a 15 dolgozatot, amit nem írtam meg fordításból és nyelvtanból, valamint a szódolgozatokat (itt nem tudom, mennyivel vagyok elmaradva), mindezt úgy, hogy Gedeon napi 3-4 órát hagy tanulásra, estére meg már olyan fáradt vagyok az állandó odafigyeléstől, hogy semmi kedvem nekifogni.

ezért akartam ma négykor kelni, hogy pótoljak valamit az elmaradásokból. persze nem sikerült. ma meg kell írnom legalább egyet a dolgozatokból.

Reklámok
négykor akartam kelni

szolg. közl.

megpróbálok rendet tenni a blogban, ami legalább négy blog egyesítése, lassan már nem tartom számon. mikor importáltam, az összes régi bejegyzés az uncategorized kategóriába került bele.

mostanában megpróbálom kategóriákba rendezni őket, ezért a régi bejegyzések úgy jelennek meg, mintha újak volnának, a frissítés miatt.

szolg. közl.

India

álmomban Indiában voltam, egy kolostorban, ahol nő volt az apát. meggyőztek, hogy maradjak ott a kolostorban, hogy másnap feláldozhassanak. eleinte nem is volt semmi bajom az ötlettel, de később meggondoltam, hogy lehet, mégis élni akarok. odamentem az apátnőhöz, hogy nem lehetne levenni engem a listáról? mire azt modta: de. úgyhogy ott maradtam a kolostorban szanszkritul tanulni, de igazából a sok szép ruha, amit viselni lehetett (tele csillogó flitterekkel, aranyszállal, hímzéssel), sokkal jobban érdekelt, mint a régi kéziratok.

egy idő után aztán meguntan a kolostori életet, és elhatároztam, hogy elindulok haza gyalog. összeszedtem a legszebb ruhákat, s elindultam.

India

feladatok

mivel szeretek listákat írni, most megint arról írok, hogy mit is kell ma, illetve ezen a héten megcsináljak.

1. klasszikus arabból: 15 oldal fordítás (nem fog menni, nem fog menni)

2. modern arabból három lecke feldolgozása – ennek most mindjárt nekifogok, remélem, ma befejezem

3. szanszkritból egy lecke feldolgozása és fordítása a hétvégéig (eddig ez a legkönnyebb)

4. politikai teológiából jegyzetelni egy csomó mindent, amihez könyvtárba kell mennem

5. az istenérvek című órára pontra tenni magam az istenérvekből (ki mit mondott, miért, és miért nem helyes)

6. lefordítani egy angol nyelvű cikket az arab nyelvtan nevű órámra, ehhez a keleti gyűjteménybe kell mennem

7. lefénymásolni a cikkeket a médiatörténet órámra (ezeket el is kell majd olvasni)

feladatok

tanácstalanság

elegem van, na. a bébiszitter néni, aki itt lakik a házban, ma kihúzta a gyufát nálam. eddig sem voltam igazán elégedett, mert egyrészt nekem kell az ő idejéhez alkalmazkodni, és nem fordítva, másrészt mert soha nem volt semmi elég jó neki, amit csináltam: az étel savanyú, ezért ő nem meri odaadni (kiwi volt benne, persze, hogy savanyú), a gyerek nincs elég jól felöltöztetve (akárhány réteg volt rajta, soha nem volt elég jól felöltöztetve), és sokszor még kifejezett kérésem és utasításom ellenére is ráadott még egy rend ruhát a gyerekre, akit gyakran leizzadva hoztam haza.

ma már kicsit élesebben kikeltem magamból a délelőtt, amikor levittem Gedeont, és megkérdezte, hogy nem hoztam neki melegebb ruhát (húsz fok volt, és délben huszonöt, és volt rajta harisnya meg hosszú ujjú (esetleg újjú) póló), de ennek ellenére vittem neki egy pulóvert, ha tényleg hűvösödik az idő. direkt mondtam, hogy a gyerek kint lehet a napon, akár a harisnyáját is leveheti.

erre, mikor hazajövök, a gyerek a házban van, ahol én még soha nem láttam, hogy az ablak ki lenne nyitva (akkor bizonyára melegebb lenne bent), egy polár pulóverbe és pokrócba csavarva, leizzadva. emellett a body a nyakán össze van tűzve egy gémkapoccsal (!!!), ezt ketten találták ki a másik vénasszonnyal, ami összekaristolta az állát.

nem értem: semmi, azaz semmi szúró-vágó-csípő-lenyelhető eszközt, tárgyat nem tartunk a gyerek közelében, ez az  első és legfontosabb szabály, mert megszúrja, megvágja, lenyeli, etc. a gyerek hason feküdt, amilyen hirtelen mozdulatai vannak, lazán megsebezheti magát a gémkapoccsal. mikor mondtam, hogy nem szabad ilyent csinálni, mert megsebezheti, a felelet az volt, hogy félt, hogy megfázik (huszonöt fokban, vazz, pulóverben és vastag harisnyában), és hogy ő jót akart. na igen, a pokol felé vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve. most akkor hogy hagyjam ott nyugodtan Gedeont? mert ugye az is elég bosszantó, hogy állandóan kritizál és felülbírál, de az nem veszélyes a gyerekre, de ez már az.

szóval megoldást keresek, segítsetek.

tanácstalanság

kell-e a népnek?

állítólag a FIDESZ a kettős állampolgársággal fogja kezdeni. egyszer már megkavarták ezt a szart, senkinek nem volt jó, de “mi majd megmutatjuk nekik”.

sokszor az az érzésem, hogy a magyarországi magyarok, és most konkrétan a FIDESZ semmit nem tud arról a nagyon kényes egyensúlypolitikáról, amit azok a szervezetek kénytelenek alkalmazni, akik kisebbségben politizálnak. nem akarom most itt az RMDSZ-t fényezni, mert sokáig kellene suvickolni, de az tény, hogy a kelet-európai társadalmak alapjában véve nem változtak meg: a nacionalizmust bármikor nagyon könnyen elő lehet rángatni, és ez (ti. a kettős állampolgárság) olyan ok, ami egyrészt a máshol élő magyaroknak semmit nem használ, kitehetik a vitrinbe, hogy ők magyarok, és kész, viszont lovat ad a nacionalisták alá, lehet megint mutogatni, hogy igen, mert ezek a szemét magyarok megint trianonért sírnak, és vissza akarják venni a területeket. és kin fogják elverni a port, na, kin? hármat lehet találgatni, hogy nem a FIDESZEN. a nagy semmiért, egy gesztusért, amire senkinek nincs igazából szüksége (a kárpátaljaiakat kivéve, de nekik úgysem lehet), megint szívni fogunk, csak azért, mert a FIDESZ úgy gondolja, hogy megmutatjuk nekik. nem elég bajnak a Gárda, aki már Erdélybe is jön rendet csinálni, meg a sok hülye nagymagyarország-matricás turista, most még ez is.

az erőpolitika erőszakot fog szülni.

kell-e a népnek?

narancssárgaszín

színes szürrealista mese – narancssárga

(SG-nak)

narancssárga-szín hajnalon
hajam a porba lógatom
távol a lelkem lépdel
lepkét játszik az éjjel
nemsoká támad az értelem
ne ébressz fel hát, kedvesem

narancssárga-szín reggelen
üldögélek a vekkeren
idő csorog a fákról
menekülök a mától
minden ébredés fájdalom
vagyok is vagy csak álmodom

narancssárga-szín délelőtt
a villamos is megszökött
nevetve ugrált az ágon
képzelet-szülte tájon
lesve figyeltem árnyait
pillanatnyi hős lángjait

narancssárga-szín délután
találkoztunk egy hét után
kettétörted a falat
kettőnk közt ami maradt
te bennem s benned önmagam
prampapam, húha, prampapam

narancssárga-szín alkonyat
mind elfújtam a gondodat
ébrenlét ez vagy álom
csuang-cét messze látom
lepkelábakon másznak
el tőled mind az árnyak

narancssárga-szín éjszaka
szerelem éhes ostora
elmerülve az ágyban
fejére fordult vágyban
elalszik bennem a védelem
ne ébreszd fel hát, kedvesem

narancssárgaszín

minden autó zúzva jó

gedeonnak van babakocsija, de eddig nem nagyon használtam, mert vittem a hordozóban, kész. ma, mivel a postára is kellett mennem egy csomagért, meg  piacra is kecsketejért (és zöldségért), elhatároztam, hogy kipróbálom, milyen egy babakocsis kismamának.

arra ugye esélyem sincs, hogy tömegközekedjek, a gyerek plusz babakocsi kb. húsz kiló, én biztos nem emelgetem, így is fáj mindenem, tehát maradt a gyalog. addig rendben is volt, hogy lejöttünk a Szamóca utcából. A János-kórház mellett a járdán nem lehet közlekedni, mert az autók úgy állnak fel, hogy nem férek el mellettük egy gyerekkocsival. Becsszóra, következő alkalommal viszek magammal ceruzát és öntapadós baszt, és minden egyes autósnak ráírom az autójára, hogy hova menjen, az ilyen parkolást különben is tiltja a kresz, mint ahogy szanszkrit-órán megtudtam a tegnap. Ezért nekem gyerekestől ki kellett mennem az útra, hogy teljesen szabálytalanul megkerüljem az autókat, és visszamehessek a járdára.

a járdáknál nincsenek lehajtók, mindenhol le kell döccenteni, vagy leemelni a kocsit.

a Moszkva-téren lehetetlen úgy szabályosan átmenni a Szilágyi Erzsébet-fasorból a piac felé, hogy ne próbáljanak meg a zebrán elütni. a nem az autós, akkor a biciklis, aki a járdán (!) közlekedik, pedig van neki szabályos bicikliút felfestve.

és akkor mindez vissza, csak felfele, egy tízkilós zsákkal, gyerekkel, babakocsival, csomaggal. lehet, hogy ez volt az utolsó próbálkozásom.

minden autó zúzva jó

cím nélkül

a vita

valaki írta a vitában, hogy a katolikus egyházat bibliai(bb) alapra kellene helyezni. ez minden egyházra igaz, de a bibliai eszmény elérésére csak törekedni lehet, megvalósítani nem, az Egyház, illetve az egyházak mindig is földi intézmény marad, sokféle emberrel. ha pedig mindenki tökéletes lenne, semmi szükség nem lenne a megváltásra.

ezzel senkit nem akarok felmenteni, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az egész megújulási kérdésnek vannak nagyon emberi határai. persze, törekedhetünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Jézus, de ugyanakkor soha nem leszünk olyanok, mert ez egy megvalósíthatatlan életprogram. Jehova-komplexus. a kereszténységben ez olyan önelentmondás, amivel én egyelőre nem tudok mit kezdeni. mondja Isten, hogy legyetek szentek, miközben tökéletesen tudja, hogy nem fog menni*.

ez persze csak egy azok közül a problémák közül, amik fel-felmerülnek bennem akkor, amikor újra próbálom gondolni, hogy milyen viszonyban is állok én ezzel az egész kérdéssel.

egy dolog nem kérdőjeleződött meg bennem az évek során: Isten léte. hogy ez az Isten milyen, ennek a fogalomnak pontosan mi a tartalma, megfelel-e a kereszténység Isten-felfogásának, nem tudom. hogy a léte pontosan mit takar, ezt sem tudom egészen világosan megmagyarázni. kétszer volt, hogy egészen biztosan tudtam: Isten szól hozzám. ettől persze lazán lehetett a saját tudatalattim, ez nem bizonyíték Isten létére, nekem sem az, csak egyszerűen úgy érzem (nagyon szubjektíven), hogy ott és akkor volt valami, ami nem én voltam. ettől persze lehettek mondjuk az ufók is, akik légtérhajlítással közlekednek, mindegy, az élmény megvan, és ha én ezt a valamit Istennek akarom hívni, kinek mi köze hozzá. a név különben is teljesen mindegy.

a probléma (a főbb) tkp. nem is a dogmákkal van (najó, azokkal is), hanem a szervezettel. 12 évet töltöttem aktívan az egyházban, és ez alatt arra a következtetésre jutottam, hogy a szervezett egyház akadálya az üzenetnek, és hogy a hitet nem lehet megosztani (tehát a hívők közössége fikció), Ábrahám egyedül van, és egyedül is marad, a hit csak magányosan gyakorolható (ezt különben Tatár György fogalmazta meg az egyik órán nagyon pontosan). kicsit sajnálom, hogy ez van, de ez van: engem a szervezett egyház korlátoz a hitem gyakorlásában, és nem hozzásegít. annyi engedményt hajlandó vagyok tenni, hogy ebben én is hibás lehetek, nem csak az egyház.

arra még nem sikerült rávennem magam, hogy az érzelmi szálakat kibogozzam ebben az egészben. onnan tudom, hogy vannak, hogy minden egyes istentiszteleten, vagy misén bőgnőm kell, és ez nagyon kínos (hovatovább). egyelőre teljesen megfelel, hogy az egész kérdés eltétetett egy dobozba, valahova az emlékeim közé.

*

– Ezentúl hívjatok Lorettának.

– De miért akarsz Loretta lenni?

– Gyermekeket akarok.

– De neked nem lehet gyermeked. Nincs méhed. Miben fogod kihordani? Egy szatyorban?

– Abban mindannyian egyetértünk, hogy nem lehet gyermeke, mivel nincs méhe. De joga lehet hozzá.

– Eh, harcoljon ő a realitások ellen.

cím nélkül

casablanca

minaret a casablancai medinában

   a II. Hasszán mecset előtti tér

a II. Hasszán mecset minaretje és a mecset

a II. Hasszán mecset minaretje

a casablancai medina óratornya

 a nők mecsete arra (balra, majd egyenesen, majd jobbra)

a CTM buszok állomása (beszélnek angolul, franciául, arabul)

casablanca

a látszat

mennyire reménytelen ez a küzdelem a látszat fenntartásáért, borotválom a lábam, különféle kencéket és egyebeket kenek magamra, hogy úgy tűnjön, mintha az én testem kivétel lenne a plöttyedés alól. igyekszem abban a tudatban élni, hogy minden pillanat örökké tart, miközben újra és újra erőszakosan betör az életembe a halál és a rothadó hús gondolata. megakadályozni nem lehet, belenyugodni nem lehet, a vigasz meg mindig túl könnyű megoldás volt, amióta Hamvas Bélát olvastam, nem tudom értékelni. nincs lehetőség a könnyítésre, csak a meztelen tények vannak, drámaiak és nevetségesek egyszerre, nyálasak, nem túl hitelesek, semmi olyasmit nem mutatnak fel, amit én az élettől (Az Élettől) várnék.

mostanában jobban szeretem a rémálmaimat a valóságnál, azok legalább felmutatnak valamilyen fajta koherenciát, logikus menetet, a valóságosság érzését.

a látszat

a kircsi

Marokkóban a király képe mindenütt ott van, feltételezem, hogy még az olvasókönyvekben is. A narancsléárusnál, a szállodában, az utcai árusoknál, a múzeumban, az iskolában. A Nicolae és Elena képeit összefirkáló, majd 1989-ben azokat (mint a rendszer szimbólumait) a tankönyvből kitépő generációm vegyes érzésekkel figyeli ezt a lelkesedést. Nem mertünk rákérdezni (ki biztosíthatja az őszinte választ), hogy ez igazi lelkesedés, vagy az állam által generált. Soha nem szabad elfelejteni, hogy Marokkó egy muszlim rendőrállam, ergo idegen politikáról nem beszél, vagy csak olyan nyelven, amit nem érthetnek meg.

A kircsi a trónörökössel, a kircsi tradicionális ruhában, a kircsi a kircsinénivel, a kircsi teát iszik, a kircsi katonai egyenruhában, a kircsi a trónon ülve, a kircsi a bélyegen, a kircsi európai ruhában, stb. Persze soha nem lehet egyenlőségjelet tenni két társadalom közé, de előjönnek a régi reflexek.

Ez a rendőrállamiság különben csak a reptéren érzékelhető: ki kell tölteni egy belépési és kilépési papírt. Ki vagy, mit csinálsz, mit keresel az országban, hogyan tudnak elérni. Más egyébben nem volt érezhető. A közrendőröknél pl. nincs pisztoly, a Surete National (vagy Nationel) csendben bóbiskol az autójában. Olaszországban bezzeg géppuskás katonák állnak lépten-nyomon, a közrendőrök pisztolya telefonzsinórral van odakötve az övükhöz, nehogy valami élelmes tolvaj elemelhese. Marokkóban a rendőségnek nincs megfélemlítő fellépése, sőt, örülsz, hogy ott vannak. Olaszországban félelmet keltenek. Gondolom, ez is a cél.

a kircsi