Midrás Baal Sém Tovról

(mesélte Tatár György órán, aki egy katolikus teológustól hallotta, akinek a nevét elfelejtettem, aki viszont olvasta valahol, de Tatár György nem emlékezett, hol)

Minden igaz, vallásos zsidónak el kell egyszer zarándokolni Jeruzsálembe. Egyszer Baal Sém Tov arra ébredt, hogy megöregedett, és elhatározta, hogy teljesíti vallási kötelességét, mielőtt meghalna, és elindult gyalog – mivel szegény volt – Galíciából Jeruzsálembe. Meg is érkezett az Adria partjára, és keresett egy hajót, aki átviszi a Földközi-tengeren. Mivel azonban nem tudott fizetni, senki nem akarta elvinni. Múltak a napok, hónapok, évek, és Baal Sém Tov még mindig a Földközi-tenger innenső partján dekkolt.

Egy nap végül talált egy hajóskapitányt, aki hajlandó volt Baal Sém Tovot krumplinak álcázva átcsempészni Palesztinába. Baal Sém Tov nagyon megörvendett, és – hogy el ne mulassza a soha vissza nem térő lehetőséget – a kikötőben akart aludni, hogy hajnalban azonnal felszállhasson a hajóra.

Mielőtt elaludt volna, odament hozzá egy még nálánál is öregebb, betegebb zsidó, aki szintén Jeruzsálembe ment. Szó szót követett, és Baal Sém Tov eldicsekedett hihetetlen szerencséjével. Erre az öreg zsidó elkezdte kérlelni, hogy engedje át neki a lehetőséget. Baal Sém Tov – hosszasan töprengve a probléma felett – végül nemet mondott. Ekkor megszólalt egy hang a mennyből:

– Baal Sém Tov, most játszottad el üdvösséged.

– Akkor, Uram, végre érdek nélkül szerethetlek – felelte Baal Sém Tov.

Midrás Baal Sém Tovról

arab anekdoták 3.

Egyszer egy ember elhaladt egy nő mellett, aki egy sír mellett ült és sírt. Megkérdezte tőle:

– Kicsodád neked ez a halott?

– A férjem – felelte a nő.

– És mi volt a munkája? – kérdezte az ember.

– Sírokat ásott – felelte a nő.

Mire ezt mondta a férfi:

– Isten távolítsa őt el és ne kegyelmezzen neki! Nem tudta, hogy aki gödröt ás, az beleesik?

arab anekdoták 3.

arab anekdoták 2.

Egy élősködő* megpillantott egy csoportnyi eretneket, akiket kivégezni vittek. És látta, hogy szép a külsejük és tiszta a ruhájuk, ezért azt hitte róluk, hogy lakodalomba mennek. Addig ügyeskedett, amíg befurakodott közéjük. Miután eljutottak a rendőrfőnök elé, rájött a helyzetre, és azt mondta:

– Én csak egy egyszerű élősködő vagyok, aki azt hittem ezekről, hogy lakodalomba hivatalosak.

– Ez nem az a kifogás, ami megment téged tőlem – mondta a rendőrfőnök. – Üssétek le a nyakát!

– Isten tegyen neked jót, ha erre utasítást adsz, és ha ezt mindenáron meg kell tenned, akkor parancsold meg a hóhérnak, hogy a hasamra csapjon a karddal, mert a hasam az, ami bajba kevert engem.

Erre a rendőrfőnök kinevette és megkérdezte az embereket felőle, mire azok tájékoztatták, hogy ő egy közismert élősködő. Erre a rendőrfőnök útjára engedte.

 

*Az arab világban kötelező a vendégszeretet. Az utcán evő emberek a hozzájuk lépő idegeneket is kötelességszerűen megkínálják, ezt persze udvariatlanság elfogadni. Az élősködő olyan ember, aki elfogadja, és akit – mivel megkínálták – már nem utasíthatnak el.

arab anekdoták 2.

mai napi dolgaim

1. elmenni a társadalombiztosításhoz, beadni a papirokat – kint van a picsában a Teve utcában az Árpád hídnál, és még ki se töltöttem

2. APEH – kérni hetes adószámot (szabadfoglalkozású értelmiségi) – mert elsejétől dolgozom (szabad foglalkozásban)

3. takarítani, mert már ragad a padló. G sajnos még nem kúszik.

4. Megírni négy cikket, a jövő heti adagot, ehhez anyagot gyűjteni

5. Kitalálni, hogy mit főzzek a hétvégére, és megvenni hozzá a valókat.

6. Lepreparálni és megtanulni 4 arab történetet, hogy ha holnap be tudok menni, megírhassam belőlük a zh-kat.

7. Lepreparálni és megtanulni a Pancsatantra soron következő történetét szanszkritból, mert a hétvégén nem leszek itthon, és jó lenne hétfőn feszíteni, hogy én tudom.

8. Mivel beszéltem tegnap a héber-tanárommal, megtudtam, hogy hol tartanak a könyvben. Nekifogni megtanulni.

9. Lepreparálni a Prédikátor könyvének első hat fejezetét és vizsgáni belőle.

1o. Megírni egy forráselemzést, amihez könyvtár kell, ami csak délután van nyitva, és ahol se fénymásolni, se kölcsönözni nem lehet.

11. Megírni egy szemináriumi dolgozatot a zsidók középkori jogállásáról az iszlám alatt, amihez anyag a fent említett könyvtárban van.

12. Beszerezni egy kétnyelvű sziddurt.

13. Gyógyszertárba menni tápért, gyógyszerekért.

14. Készülni a jövő heti filológia-vizsgámra.

mai napi dolgaim

és különben is MKB!

A mai programom:

negyed egy: lefeküdtem.

fél egy: G. felébredt, ergo én is; kaka, pisi, ordítás

kettő: megint lefeküdtem

öt: G. felébredt, ergo én is; kaka, pisi, ordítás

hat: megint lefeküdtem

hét: felkeltem; reggeli kávé, ébredés

fél kilenc: leültem tanulni

fél tíz: lementem az orvoshoz G.-vel, ahol kiderült, hogy túl sok D-vitamint kapott, milyen anya az ilyen!

tizenegy: hazaértem

negyed tizenkettő: elindultam az egyetemre

tizenkettő-hat: egyetem, két dolgozat megírása

hat-hét: bevásároltam, hazamentem

hét-nyolc: házimunka: mosogatás, ruhák eltevése, rendrakás, tápfőzés

nyolc: G. szarás, újrafürdetés, etetés, ordítozás, nézelődés, séta

kilenc: kávé, tanulás (szemináriumi dolgozat)

tizenegy: fürdés

tizenkettő: lefekvés

és mindezek után még megkérdezik, hogy mi bajom. ó, igazán semmi, ez a világ a világok lehető legjobbika. egyáltalán, mi bajom lehetne? mosolyognom kellene, vidámnak lenni, kiegensúlyozottnak és nőiesnek, szelídnek és alázatosnak, udvariasnak és megértőnek.

és különben is MKB!

arab anekdoták 1.

Odament az élősködő* egy csoporthoz, akik épp ettek, majd megkérdezte tőlük:

–          Mit esztek?

Mire azok, mert már utálták őt, azt felelték:

–          Mérget.

Erre belemerte a kezét a tálba és ezt mondta:

–          Ha ti meghaltok, én se akarok élni.

 

*Az arab világban kötelező a vendégszeretet. Az utcán evő emberek a hozzájuk lépő idegeneket is kötelességszerűen megkínálják, ezt persze udvariatlanság elfogadni. Az élősködő olyan ember, aki elfogadja, és akit – mivel megkínálták – már nem utasíthatnak el.

arab anekdoták 1.

Naszreddin Hodzsa és a tv

Egyszer Rashid a tévé használatát magyarázta Naszreddin Hodzsának:

– Mindenkinek van otthon egy ilyen doboza, amit naponta néhány órán keresztül néz. Mindent elhisz, amit a tévé mond, így az igazsággá lesz.

– Ugyan már – mondta Naszreddin Hodzsa -, ez nem lehet igaz.Én ki tudok találni olyasvalamit, ami annyira hihetetlen, hogy az emberek nem fogják elhinni, bárhogyan is mondom el nekik. Az emberek okosabbak annál, mint hogy egy ilyen lükének higgyenek, mint én. Tapasztalatból mondom.

– Próbáld ki – felelte Rashid.

Néhány nap múlva Naszreddin Hodzsa meglátogatta Rashidot a tévében, és a következő közleményt olvasta be élő adásban:

– Egy új típusú, azoktól az undorító sertésektől származó betegség tizedeli a lakosságot. Csak akkor nem veszélyezteti az életed, ha kis rongydarabkát teszel a szád és az orrod elé.

Két nap múlva Naszreddin Hodzsa és Rashid egy teázóban találkoztak, mindketten kis rongydarabot viseltek az orruk előtt.

– Én bízom az emberek bölcsességében – mondta Naszreddin Hodzsa. – Ha ennyi ember hord maszkot, mégsem lehet akkora hülyeség.

 

forrás: Hodzsa blogja

Naszreddin Hodzsa és a tv

levelezés részlet

Igazából írhatnám, hogy rosszul esett, hogy meg sem próbáltak megismerni, hogy a kinézet alapján ítéltek, de nem így van. A vicc az az egészben, hogy az olyan alkalmakon, ahol kommentálhatták a ruhámat, igyekeztem normálisan felöltözni :) Hétköznap sokkal nonkomformistábban öltöztem már V.-on is (az egyszerű emberek, miután megismertek, nem csináltak ebből problémát), Pesten pedig, ahol a kutyát se érdekel, igyekszem a legvadabb ötleteimet is megvalósítani. Mert igenis, a ruha sok mindent elmond, és az öltözködésemmel igenis jelezni akartam a különállásomat.

Azt gondolom, hogy ez az egyik oka, hogy az egyház ott tart, ahol: hogy nem tűri meg a különcöket. Ha valakire talál az egyenruha, azt elfogadják (nem véletlenül van így, a lelkészek nagy része a kommunizmusban szocializálódott, a mi kutyánk kölyke, az egyház a nehéz időkben összezárja sorait, stb.), ha nem, addig ütik, amíg vagy megtörik, vagy megszökik. Tisztára, mint Orwell 1984-ében. Ez már a teológián is nyilvánvaló volt, ott sem szerettek jobban, csak azt gondoltam, hogy bírni fogom erővel az ellenállást. Ha csak arról lett volna szó, hogy a külvilágot kell visszaverni, nem is lett volna baj. A baj akkor kezdődött, amikor rájöttem, hogy a kispolgári gondolkodás, a közhelyek beszivárogtak az igehirdetésembe, a hitembe, az életembe. Amikor először háborodtam fel azon, hogy nem tisztelik bennem a lelkészt, tudtam, hogy véget ért a lelkészi pályafutásom. Ez már V.-on volt, és a tehetetlenség még vitt egy ideig, az első adandó alkalomig, amikor nagyobb presztizsveszteség nélkül bevallhattam magamnak és mindenkinek, hogy nem megy.

 

Az elégtétel az ebben a történetben, legalábbis számomra, hogy nem sikerült megtörjenek (pedig nagyon igyekeztek, főleg E., akinek nyilvánvalóan baszta a csőrét a különcségem, és akinek a bosszantásából – nem szép dolog a káröröm, de milyen jól esik – egy idő után tényleg sportot is űztem, mert roppant szórakoztató a hiúság hólyagjait kipukkasztani, és amit be is vasalt rajtam akkor, amikor egyszer a korrektségére lett volna szükség, és akkor persze nem tudott nagylelkű lenni, ilyen dolgokon mértem én le az emberséget; már az is nagy szó volt, ha valaki, mint Ön, nem cseszegetett, hanem békén hagyott, nem hívogatott az éjszaka kellős közepén részegen, mindenféle mocskos vágyakkal és tervekkel, mint egyesek, vagy nem akart erőnek erejével megnevelni, mint G.-ék), nem lett belőlem kispolgár, lélekben szabad maradtam, képes vagyok látni az igazi gyöngyöket a moslékban a disznók előtt, volt erőm az utolsó pillanatban a semmibe ugrani, egyedül az isteni irgalomra bízva magam.

Én tényleg hiszem azt, hogy az ember semmit nem tarthat meg magának, ami hajlamos arra, hogy a lelkében elfoglalja Isten helyét. Azon a nyáron, amikor eljöttem V.-ról, Isten mindent elkért tőlem, mint Ábrahámtól Izsákot, mindent, ami csak fontos volt az életemben, és amire építeni akartam. Isten nyilvánvalóvá tette, hogy nincs más kőszikla, az alapot semmivel nem lehet helyettesíteni, minden, amiben emberként bízni lehet, csakis hamis biztonságérzetet adhat. V.-on sokkal nagyobb dolgok történtek az életemben, mint hogy azon izguljak, hogy mi a többiek véleménye rólam. Elégtétel, hogy önmagam maradhattam, nem csak egy tartalom nélküli palást, elégtétel, hogy nem lettem a hatalom mániákusa, és a “Sátán”, akiben nem hiszek, nem tudott háromszáz ezer eurón megvásárolni, pedig mekkora volt a kísértés, hogy ezért a pénzért V.-on maradjak, és emléktábla legyek a templom falán.

Bocsásson meg, hogy ezt írom, de a t.-i templomban a Szabolcska-emléktábla mindig intő példaként állt előttem: mi akarsz lenni, költőcske Mihály vagy Ady Endre? A társadalom oszlopa, akit a hálás utókor emléktáblával jutalmaz meg, vagy látomásoktól gyötört különc, aki a zistennek se hallgat senki másra, csak saját magára? Nem kell mondanom, merre dőlt el a kérdés.

A könyvekkel én is hasonlóképpen vagyok, csak nem ugyanazokkal a könyvekkel. Körülbelül a következőkből merítettem energiát akkor, amikor neki voltam keseredve a világnak: Joseph Heller: Isten tudja; A 22-es csapdája; (cinizmus, szellemi függetlenség) Márai: Füves könyv; (emberi méltóság) Hamvas Béla: Scientia sacra; A bor filozófiája; (kívülállás) Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból; (önismeret) Tolkien: A gyűrűk ura; (a hatalom kérdése). Minden korosztálynak, és azon beül minden embernek mások a személyes történetei, félelmei: az enyémekre ezek adják meg a választ.

Üdvözli:

Dada

levelezés részlet

egymondatos

Mától csak Bio-BigMacet eszem. BiogMac.

Sztriptíz-ruhák és nudista-fürdőruhák eladók.

Sőt, az én anyám picsája, hogy nem örülök annak, hogy én lehetek a ház rabszolgája.

Az ember még nyugodtan depressziós se lehet.

G. dobozos mellet szopik.

Komolyan fontolgatom, hogy mégis alkoholista leszek.

Ma húsz éve, hogy véget ért a gyermekkorom.

 

egymondatos

elfáradtam

Nos, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, de ez van. A hormonok (nincs tejem, dolgoznak), az éjszakai nemalvások (G. miatt és más miatt), a feladatok, a felborult életvezetés (nehezen alkalmazkodom), az időhiány, a teljesítés képtelensége, a megfelelési kényszer, az érzelmi labilitás, a biztonságérzet teljes hiánya, a női szerep totális válsága, az önbizalom hiánya, az elfojtott igények, az ingerszegény környezet, a klausztrofóbia, a testem megváltozása, a negatív énkép, a rémálmok, és végül, utolsó sorban, legkevésbé zavaróként a fizikai kényelmetlenségek (visszerek, farokcsont, aranyér, fejfájás, gyomorideg, szívdobogás, és egyéb, gusztustalanabbnál gusztustalanabb testi panaszok) eredménye ez a lelkiállapot. Nagyon, nagyon fáradt vagyok, a tűrő- és teljesítőképességem határán.

elfáradtam

hogy elkurvul a zember, ha muszáj

Különböző okokból kifolyólag, amiről most inkább nem beszélnék még, elkezdtem babablogokat olvasni. Nem élvezetből csinálom, aki már szétnézett a babablogok környékén, az tudja ezt. Olyan ez, mint a személyes blogok, csak sokkal rosszabb. Mint egy onlány kismamakör.

Egy ideig azt gondoltam, hogy a legalsó fokozat az, amikor az anyuka (ritkábban az apuka) naplót vezet arról, hogy gyereke (akit különböző becenevekkel illet, eddig a Töki visz mindent) mit csinált aznap. A babablogokból ítélve a gyerekek nagyjából ugyanazt szokták csinálni: esznek, alszanak, pisilnek-szarnak, betegek lesznek, sírnak, nőnek, gügyögnek, kúsznak, felálnak, beszélgetnek. Persze minden szülőnek a maga csemetéje Az Élmény (így nagybetűvel), lassan az én kommunikációm is kimerül ebben, hogy különböző embereknek beszámoljak erről. Morbid élmény, hogy függeléke lettem egy gyereknek, és csak annyiban vagyok érdekes, amennyiben ő az. Hogy én ettől függetlenül önálló lény volnék, ezt nagyjából elfelejtődött, de ez mellékszál, most nem erre akartam panaszkodni.

A következő fokozat a lefelé vezető lépcsőn az, amikor a szülő a gyerek nevében írja a blogot, mintegy megvonva a saját gyerekétől az önállóan való létezés és gondolkodás lehetőségét. Biztos én vagyok a hülye, de azt gondolom, hogy gyerek önálló egyéniség (az enyém az, ennek minden nap jelét adja), és joga van a maga különvéleményéhez anélkül, hogy én rákényszeríteném az enyémet. Persze addig, amíg nem tud olvasni, nem tudja, hogy én szájába adom a szavakat, mint valami rossz drámában, de attól, hogy ő nem tudja, a tény tény marad. Kissé személyiségzavarosnak tartom a helyzetet, amikor az anyuka (vagy az apuka) úgy tesz, mintha nem ő volna, hanem a gyereke, megpróbálja kitalálni, hogy mi lenne a gyereke véleménye, ha ő volna a gyereke, ami nonszensz. Ez olyan, mint amikor jó tanácsként azt mondják: ha a te helyedben volnék, ezt és ezt csinálnám.  Erre a helyes válasz az, hogy nem vagy a helyemben.

De van ennél is lejjebb, mikor valaki abból, hogy ő kismama, dogmatikát gyárt. Sokáig hittem azt, hogy a dogmatika csak egy kibaszott unalmas tantárgy a teológián, amiből minél hamarabb levizsgázik az ember. Aztán rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. A dogmatika: egy az életvezetési elvek közül. Bármiből lehet dogmát gyártani, jelen esetben abból, hogy az anayaság egyetlen követhető módja a bio-hordozókendő-szoptatás-kötődőanyaság  néven futó kissé ezoterikus katyvasz. Nos, nem mondom, lehet mindez hasznos is, én is hordok hordozókendőt, de nem azért, mert hiszek abban, hogy így jobban fog hozzám kötődni a gyerekem (ezzel a mondattal különben is komoly problémáim vannak, főleg hogy én önálló entitást szeretnék a gyereknek, és az anya-gyerek-viszony amúgy is eléggé bonyolult ahhoz, hogy ne akarjam még megterhelni), hanem mert kényelmes. Minden nap látom, ahogy a hülye sznob kétbalkezes kismamák szenvednek a húszkilós babakocsikkal, amiben a gyerek mellett ott van a gyereknek szükséges és nem szükséges segítségcsomag, a gyerekszoba teljes tartalma, a heti nagybevásárlás, a toronyóra lánccal.

De sok blog ideológiát gyárt a a szoptatásból. Csak akkor vagy jó anya, ha szoptatsz, és nem akárhogy, hanem a gyerek igánye szerint. Eddig nem is lenne baj, főleg akkor, ha a zanyának elégséges teje is van hozzá. Több blogban olvastam, hogy a tejelválasztás csak akarat kérdése. Nos, akkor ez volt az első dolog, amiben csődöt mondtam, mint anya, nem tudtam elég dogmatikusan akarni, hogy legyen tejem, és rossz anya vagyok, mert amikor a gyerek a tejemtől lefogyott 2,5 kilóra, tápot adtam neki, hogy ne haljon éhen, fúj, ezzel aztán eltéptem a szülő-gyerek közti legfontosabb köteléket, akár itt abba is hagyhatom a gyereknevelést, kezdettől fogva úgyis el van rontva.

És még valami, ami nem tartozik a babalogok témájába, de roppantul idegesít: leplezetlenül megbámulni egy embert az utcán és hangosan kommentálni tudtommal udvariatlan dolog, mert ugye mi az, amit egy kisgyerek nagyon gyorsan megtanul a szüleitől? Kicsifijam, ne mutogass ujjal a bácsira/nénire, nem illik. Ehhez képest nem tudok úgy kimenni a városba, hogy ötpercenként ne kommentálná valaki hangosan, hogy jé, az egy gyerek a kendőben, de édes, üngyürübüngyürű. És a legrosszabb, amikor odajönnek megfogdosni őt meg engem. Hát ettől hányok. KOmoyan gondolkozom azon, hogy kiírom a kezdőre nagy betűkkel: Igen, ez egy gyerek. Igen, hordozókendőben. Maga szeretné, ha odamenne magához egy idegen, megfogdosá és gügyögne magának, vagy hangosan kommentálná, hogy hogy néz ki? Nahátakkor.

 

És végül: ha már muszáj ezt csinálnom, ajánljatok olyan babablogokat, amiket érdemes olvasni (van bennük némi szellem, humor, reflexió). Már persze, ha ti, elvetemült olvasók, olvastok ilyeneket.

hogy elkurvul a zember, ha muszáj

azt biztos tudatosítani fogom a gyerekben, hogy kifejezetten csúnya dolog, ha otthon mindent elintéznek az ember helyett, a közös gyerekkel kapcsolatos dolgokat is, meleg vacsorával meg a szexuális szolgáltatásokkal kezdve a tiszta ruháig mindenfélével várják, és ezért az ember cserébe csak szemétkedést, hazugságokat, meg a szennyestartó mellé ledobott szaros gatyáját adja.

írja lucia egy kommentjében