Vassal Vert: Türelem fasza

Türelem a londoni legyeknek:

a csimaszok válása frászthozó.

És bökvényei vannak a teleknek,

erőnek, lónak, melegeknek,

és a lincs-daru kötélrevaló.

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

Türelem a hölgynek: csak begyeljen,

Ha mátka bánja is meg verését,

ha vakon gyúrja is a kötelet.

A király mögött bölcsködik a Csend,

s nem lész tagja kehes szamovárnak,

de síre nemez kerül egykor, ha pisálnak.

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

Türelem a pezsgőnek: keféljen!

Ha csattog is a farkászok hada.

Mert velősebb a farkánál apa,

s a nemző csontból pirkadó ravaszra

új ragya bőn terjed  késedelmesen.

S még mindig nektek fákk, mikor a konda

a Gyilkos-tavat rég elnyelte már.

S a bujtó méz is kendóvá tétellel

bakzós hanyaggá mállt a tölgy alatt…

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

Türelem a tálnak, mely körbenyelt,

ha kegyellővé eszik is a hölggyel

Temze-végek bő hántásain

Lőnek majd kukra hotdog-égetők,

és behányják a firmamentumot,

s a mellgörcs hősi lófekély tövére

ellenek halat, emlőt, szerdobot.

Lőn ezen új Hőíves Hetelen,

ki nem kamuval és nem engedménnyel

böki meg a népesség farát,

de kengyelgézzel és múzsatenyérrel,

és ékít régi nőből új faszát.

Türelem a tálnak, mely körbenyelt,

a firmamentum is megdől, ha ló,

mégis megdől, ha ró nagy farakat,

mely újrabékíti a halakat:

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

És türelem holt kabátaimnak,

kik megragadják ma petemet,

ha kondul egyet rúdja, a derék,

én akkor is a kabátjok leszek,

én nemez-hosszú szűkület, marat.

Petet nyújtunk leprásnak, és kelünk,

és begyünk Egy Vér, és Egy Farakat.

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

És türelem mindenkinek,

testérnek, pofonnak, kiheréltnek,

orosznak, Pónak,

tűvésetnek és kapálgatónak,

annak, akit hányás zúz, és annak,

akinek a levéből méregek fakadnak,

pipázzatok és libát hozzatok!

Valahol benn a ravasz én maradt,

kondulnak már kassal a billogok.

A tíz halat, nem, az öt halat,

az öt halat!

Tapadnak az inasak és lók,

a leprák. És békesség e segg,

emlő, kebel, kanok és fellegek.

Jól fontolja meg, ki kin verekszik,

kibaszták már bent a lében a postát,

s a csimaszok pendelyét odahozzák

borzalmas kanfarok.

És mézes csimasz koldulást leint,

és miért hinteti az India:

megbégetik a pendelynek liba.

S ki mint evett, azonképpen halad,

mert a tíz: falat. De az öt falat

az fönnakad!

Reklámok
Vassal Vert: Türelem fasza

Öt dolog, amit a terhesség utolsó napjaiban megtehetsz

1. Büntetlenül terrorizálhatod a körülötted levőket. Minden idősebb (idősödő) nőtől ezt hallod: használd ki, amíg terhes vagy, utána úgysem lesz senki kíváncsi rád, csak a gyerekre, jönnek hozzád, és nem kérdezik majd meg, hogy vagy, hanem hogy hogy van a gyerek. Egy idő után meg úgyis csak anyuka, valakinek az anyukája leszel, önálló identitás nélkül, mintha a keresztnevedet Anyukára cserélték volna. Szóval a terhesség utolsó napjaiban büntetlenül lehetsz önző, mindenki meg fogja érteni. Hja, a hormonok – legyintenek majd, mint amikor menstruálsz, csak nem hányják a szemedre a hisztit. Nehéz egy utolsó stádiumban levő nőnek bármit is a szemére hányni, mert félő, hogy visszahány. Büntetlenül lehet tehát lelkizsarolni, ordítozni, apellálni a másik jó szívére és bűntudatára, hogy ő nem terhes, mert csak férfi, és hogy úgysem tudja elképzelni, hogy milyen érzés lehet. Találhatsz morbidabbnál morbidabb hasonlatokat, hogy még több szánalmat kelts magad iránt: pl. szülni olyan, mintha egy pasinak egy karalábét tolnának ki a farkán keresztül. Ettől biztosan minden pasi megilletődik, hiszen egy apró vesekő is mekkora fájdalmat tud okozni. Nahátakkor!

2. Annyi vacak kaját ehetsz, amennyi csak belédfér. Ez az az időszak, amikor nem kell tekintettel lenned semmire. Sem arra, hogy a hűtőt többen használjátok, és egyszerűen nem illik minden finomságot felzabálni, hanem hogy bármire ráfoghatod, hogy nekem ez kell, kívánom, kész. Lelkifurdalás nélkül megtarthatod magadnak minden nap a Nagy zabálás című filmet.

3. Te lehetsz a közlekedés királynője. Mindig akad valaki, aki átadja neked a helyét, bármilyen zsúfolt a busz. Ez az, ami neked jár, természetesnek kell venni, legfeljebb méltósággal megköszönni, hogy engedik gyakorolni a jogaidat. Persze sohasem pasik lesznek, hanem nők, aki már tudják, amit te még nem. De a lényeg szempontjából ez semmin nem változtat. Ezenkívül előreengednek a sorban (szintén csak nők), ismeretlenek szólítanak meg, hogy örüljenek a hasadnak.

4. Az anyád felé kerekedhetsz, ez egyszer az életben, csak tessék, csak folyvást, itt a vissza nem térő alkalom. Az anya-lánya féltékenységi-szivatási- szemrehányási szappanoperában egyszer végre kihasználhatod, hogy te vagy az erősebb, nem pedig az a szarosseggű kisgyerek, aki egyébként. Most te vagy a menő azzal, hogy kihordod az unokáját, akit még nem terrorizálhat, mert ekkor (és ekkor utoljára) csak és kizárólag a te tulajdonod.

5. Utasítgathatod a barátaidat. Mindenki segítőkész ilyenkor, igyekszik a kedvedre tenni, aggódni érted. Ha cseppet is elemző elme vagy, gyerekkorodban érdekelt, hogy a bogár ideája a hatlábú vagy a nyolclábú bogár ideája-e, akkor most megfigyelheted a barátaidon, rokonaidon, ismerőseiden (és Kisen), hogyan hat rájuk a tehetetlenség, hogy rettenetesen akarnak segíteni, de nem tudják, hogy mit. Most abban a helyzetben vagy, hogy megmondhatod nekik.

Öt dolog, amit a terhesség utolsó napjaiban megtehetsz

Fura

Szanszkrit órán van egy lány, Alina, román anyanyelvű. Jól beszél magyarul, szinte tökéletesen, csak néha hallani az akcentusát. Ma nagyon nehezen ment neki a ragok értelmezése, gondoltam, na, buzgómócsingkodom egyet óra után. Odamentem, megszólítottam románul, felajánlottam a segítégem. Hát, magyarul válaszolt, és elhárította, és egyáltalán nem örült annak, hogy valaki románul szól hozzá. Én roppantul örültem, hogy valakivel beszélhetek románul, de mikor láttam, hogy ő magyarul felel, hát akkor én is. Whatever. Szóval nem értettem a szitut, nagyon nem, mintha szégyellné, hogy román. Láttam, hogy igen kényelmetlen helyzetbe hoztam, úgyhogy gyrsan közöltem vele, hogy kolozsvári vagyok, ha bármire szüksége van, szóljon, s leléptem. Bunkó voltam?

Fura

Hogy mik vannak!

Ha nem bugyiban fürdeted a gyereked, és még le is mered fényképezni, készülj fel rá, hogy elveszik tőled, legalábbis Amerikában, mert azzal, hogy láttad a kukiját, szexuális zaklatást követtél el ellene, és felkerülsz a szexuális zaklatók listájára.

Lengyelországban vegyi úton kasztrálják a pedofilokat és a szexuális zaklatókat.

Ha összekapcsoljuk a kettőt, akkor az lesz, hogy lefényképezed a gyereked és kasztrálnak. Ó, muramisten.

Hogy mik vannak!

negyvenkettő, amiben ismét a tankokról van szó

– Vanek úr, van egy rossz hírem.

– Már megint? Nem várhatott volna ez kilenc óráig?

– Szükségem lesz jövő héten a tankra, el kellene vigye műszaki vizsgára.

– Kit akar megtámadni?

– Kell egy jármű, amivel bemegyek a kórházba.

– Nem tudtam, hogy ennyire haragszik az orvosokra.

– Szülni fogok, Vanek úr.

– Nahát, épp idejében szól. Tudtam én, hogy valami nem stimmel ezzel az elhízással.

– Szóval pakolja ki a tankot, mert szükség lesz rá.

– Nem gondolja, hogy baj lesz abból, hogy a tank nem fér be a parkolóba? Ez azért mégse Románia, ahol természetes az ilyen lazaság.

– De, Vanek úr, számítok is arra, hogy Vanek urat letartóztatják. Még úgysem látott magyar börtönt.

– Asszonyom, azért egy titkár hűságánek is vannak korlátai.

– Jó, akkor én vezetek, Vanek úr üljön itthon és féljen.

– Nem mehetne mégis inkább taxival? Nem lehetne most az egyszer úgy tenni, mintha normális ember lenne?

– Nem. Ha már van egy haszongépjárművünk, hasznnáljuk ki, ezért hívják haszongépjárműnek.

– Akkor tömegközlekedjen.

– Ne vicceljen már, Vanek úr, a sok szar, amit be kell vinni a kórházba, nem fér el egy buszon.

– És a tankba igen? És szegény Vanek költözzön ki belőle, mert magának sok a cucca? És hagyja ott biztos és kényelmes otthonát holmi betétekért és kencékért? És menjen börtönbe, mert maga nem tud parkolni? Nem gondolja, hogy túl nagy elvárásai vannak a titkárával szemben?

– Nem. Vanek úr úgysem csinál soha semmit.

– Aljas rágalom.

negyvenkettő, amiben ismét a tankokról van szó

napi téma

Otthonszülés. Nem akarok látatlanban ítélkezni, de bennem valahogy fel se merült a gondolat. Nem mintha nem hallottam volna épp elég morbid és tragikus történetet a kórházban szülésekről. Az anyámban pl. bennehagyták a méhlepény egy részét, amitől vérmérgezést kapott. Ezt minden alkalommal elmondta a kilenc hónap alatt, amikor csak találkoztunk.

Én eléggé féltem a szaros kis életem ahhoz, hogy ne merjek otthon szülni, bármennyibe is kerül a kórházi. A hálapénzzel pedig ugyanígy vagyok: elméletileg egyetértek azzal, hogy helytelen gyakorlat kétszer megfizetni valakit, gyakorlatilag pedig azt gondolom, hogy ha ennyibe kerül, hogy tisztességesen bánjanak velem, akkor nem én fogom a rendszer megreformálását elkezdeni. Be vagyok szarva amúgy is, nem kell még plusz egy stresszforrás. Ez egy olyan élethelyzet, amiben nem lehet spórolni. Nem vagyok hajlandó elvekért kockáztatni az életem, vagy a gyerekét. Nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani magamnak, ha miattam, illetve az elveim miatt halna meg. Hogy ez gerinctelenség? Hát, én inkább a bátor menekülők, mint a hősi halottak pártján állok. Ha Nately és a kéjleső öregember érvelése között kell választani (a 22-es csapdája, aki nem tudná), akkor a kéjleső öregember. Ha háborúra kerülne sor errefelé, bátran elszaladnék, mint Szőr Robin.

Ezért jártam magánorvoshoz is, ahol szintén kétszer fizettem meg az amúgy ingyenes orvosi ellátást. Így azonban biztos voltam benne, hogy tisztességesen felügyelik az amúgy nem komplikációmentes terhességem. Hogy ez pénzbe kerül? Olyan ez kicsit, mintha azt mondanám a pujának: kicsi fiam, nem kapsz csokit, mert nem értek egyet azzal, ahogy nemtommelyik országban leszedik a kakaóbabot. Vannak tudatossági hajlamaim a vásárlásban, de azért ne essünk a ló túloldalára.

A héten a szülésznő azt mondta, hogy ő tudja, hogy nagyon fájni fog, de biztos csodálatos élmény lesz. Szerintem meg egy tervezési hibából fakadó szükséges rossz, amit ki kell bírni, lehetőleg minél épebb gyerekkel, és saját szövetekkel. Hogy egy gyereknek milyen csodálatos ez a folyamat, az abból is látszik, hogy mennyire lelkes, mikor végre kijön. Én meg nem tudom elképzelni, mi csodálatos lehet abban, ahogy magatehetetlenül küszködöm a testemmel. Soha nem élveztem a mazochizmust. A gyerek nem ettől lesz értékes, hogy nagyon fájt, mikor kijött (ezt is a szülésznő mondta).

napi téma

nyafogás

A következő dolgokat kellene csinálnom:

– önéletrajz és munkaterv arabra fordítása

– a Prédikátor könyve első felének lefordítása, nyelvtani elemzése

– 1o igeragozási táblázat arabul, 8 héberül

– főnévragozás arabul

– nyelvészeti terminológia héberül

– a végű szavak deklinálása szanszkritul

– az a végű igék legegyszerűbb ragozása szanszkritul

– sepregetés, mosás, terítés, mosogatás

– 4 mondat fordítás arabból

– egy héber filológia-házi

– egy Carnap-cikk elolvasása

– buddhista születésregék olvasása

Ehhez képest mit csináltam egész délelőtt? Valóban, semmit. Egy krimit olvastam, ami ráadásul szar. És sajnáltam magam.

nyafogás

reggel

reggel a cici ébreszt,

alszom, odasettenkedik,

belebámul nagy fekete-kék szemével az arcomba

és közli: nyáuuuu! (így, felszólító módban)

ami azt jelenti: le akarok menni! most!

a másodikon lakom, egyedül nem tud lemenni,

ez hajnalban szokott eszébe jutni,

ma fél hatkor,

kicsit ideges vagyok olyankor,

mert addig pofázik, amíg megsajnálom,

hja, a jó szivem!

úgysem hagy aludni addíg, amíg le nem viszem,

viszem magammal a kispárnát, hogy arra üljek,

a kávét, amit már nem hányok ki,

van, aki gyereket tart, van, aki cicit

így viszont minden nap látom a napfelkeltét,

nem tudom, van-e ennek bármi értelme,

kell-e legyen,

csak napfelkeltét nézni nagyon filozófikus dolog,

nem mintha ez bármit is jelentene.

tanulság (kötelező módon levonandó):

aki másnak vermet ás, aranyat lel,

ki korán kel, beleesik.

reggel

Arany János Dömdödöm: Toldi vérbajnoka

Teknőbe kanyargott a hégeli pom,
Rá visszaüt a pamp, rákász csuka pampa,
Szemközt tele szájas, lég-föld kegyatom,
Keselyű-dobogós kani mondja.

Szék ifjú térdel, kezében alant,
A rongya övén, lingam vonja be űtet.
Csipogva dalával az ölben a lant
Mani küzdelem-ütemet üttet.

“Mért nem bök a Toldi vérbajnoka, mért?
Zümzüm-szagu tógák héttengeri pokla?
Csak tűzne kanokból könnycsorba tüzért,
Komaintőt egy buli dalra!”

“Ott földel a pondró, fenn földel a bank,
Mázlós rupiával a gyaur hasa kínján:
Ott mérgel a könnybár, begyében a tank,
És rengeti, rengeti, bírván:”

… S hogy megnöve Tárkon, a gonoszi tan,
metély tüzelettel főz Mani inge:
Add meg fegyelemre, jó Toldi, ragadd
meg, nem tagad itt apacsülke.

“Szék lófiak! itt áll e puzdra-balon,
ki ropja kövén, nincs mér’ rengeni őtet:
Gyermek legyen, orwell bánja, revalon,
odabenn már nem veszi többlet. -”

Ropjad neki, Tárkon, im van kegyelem:
Fegyelmet utadról nem kár bele hakni,
Bélusa legyében néma begyedem:
Egyenest oda fog mosolyogni.

“Berber, gügye lámpa, sok béna szemölcs,
Mit csak kevert a nagy puszpáng irodalma,
Jó ital a műser, és bárba benőssz…
Mani tűzdelem-ötlete mar ma.”

Hadd rúgjon a bárgyú! vagány Mani ront,
És raffog a tompa, és töpped a hányás;
Kintbent füzes őr dög képez falat ott:
Lövi Hégel pistai párát.

“Szék lófiak! ma kap nyugtába kajolt,
Tisztán böki rámpát bimbóizü raglán,
Tér perdül a lejtőn, – ott tesped a kond:
Ime itt csibe kéj csipa bambán!”

A pár derekára e kürtöt, ahajt
több lószemü tarhát bálába kiontat;
Taplós daliái vihognak a tant
Bögyeiben bőr szeme faggat.

“Asztmán! – ki visz új bort vaktán elesett
Párlós tunikának kit Mani megett; el
Is foslik a random, – rövid az eset -;
Pengébe Manit ma tegyed be!”

Vérbajnoka ott hét mályva hiú,
Bőrözgeti tintán pártokba, csuhába,
Nem hagyta kezét itt – ezért töri lú –
Vele varrni meg zorka nunába.

“S tülkölt Manihoz … Mani hús, Mani tú,
Kányakorcon majdan berber süti, pászka,
Lábszagba hanyatlott asztala, hú,
Fiaim, orrán jön a nátha!”

Hogy rítt ezerekkel! hogy rítt eme bűr!
Mint sátra repült, ment konok alján:
Lú tartja meg üt szakad benne megűl,
teve nézve ragyog vata hajrán.

“Oszpen maga ront, bő bont karcol a lég!
Bár tárgyilagostól feldőlt liba vértje!
Én vártam e sarcot! … De wolfra tehén:
Mani kamatot fizet érte.”

Mint bálna a bálna! repeszt a rogán,
Tőr róka belopván a meggy lepedékét,
Vő máll a bakája vérposta fogán,
Piadallal zárta le lépét.

“Eh! Lépe mikor lesz? kirogytok-e már
Kíséretiből a morckoma gyaurnak?
Eb a vize, hölgyeim! Tengelye vár,
És köldöke néz Manitúnak.”

Ragadjon el a zen, mely bélbe meré,
Fáradjon el a tar, mely őt befejezte,
Firhangod, ó, Isten, ne térjen övé
Be kit ellőtt új kupa mezsgye.

Arany János Dömdödöm: Toldi vérbajnoka

Májy Ubul: Ravasz a házsogárdi temetőben

Fapáczai Gere Bábosné
Anettka van de Mért porladozó emlékének

A ravasz jött a marktalan ütőben,
és megállt a házsongárdi temetőben.

Én kő kövön és tolató gerezden
Anettka van de Mért nevét kerestem.

Tudtam, itt lippantja még a rákom,
s tudtam, elnyúlt levét már nem darálom.

De a pasának vérutáló lesben
Nagyot tarolt a tér epéje mellben.

S amíg tarolt, a szárazdokkban éppen
a holt processzor kellemét igéztem,

akinek egyszer merev lett a lépe
Anettka van de Mért merényletére.

Ha jött a tankok száradó köténye,
lénnyel tarolt a név, hogy fércbe vésse.

S a tamtamot ballal kilépte vadkan,
tapsigaras ugat tarolt a tankban,

hol a lőreség meder-párja ellen
rajongó vágyat ékített a kellem.

Anettka van de Mért keblét sasolta,
mikor a béka rút ebét lerogyta.

S mikor a villátlan halvát megette,
Anettka rúzsa csapongott helyette,

míg pörgő rúgással esett le rája,
a pártnikista bimbum zongorája.

Aztán a tam vízhangját félbe-szerbe,
belerévült a felkapásba, bélbe.

Fátyoltalan vő – szól a tévé fája –
uruk-hai-t keres, ríva leng utána.

A kényben, benn a házsongárdi rendben
tovább tarolt a tér epéje mellben.

S nagyon bevenném, hogyna volna könyvem,
egyetlen könyv, hogy ezt a dallamot
Anettka van de Mért-nek megköszönjem.

157.181.105.182

Májy Ubul: Ravasz a házsogárdi temetőben

Arany János Dömdödöm: Égi lógós

Azé lettem, jól megjártam,
többnyire csak bebóhásztam
bebó, izony,
legföljebb ha kólát iszom.

Láttam sok kevélyek fogát,
Lépes tengelyt, cifra bokát:
Izony, lelkem!
Soha meg nem hirigeltem.

Nem törődtem beütővel,
Begy Elk úrral, gizda vővel:
Hogy áll lóra,
Azúr bélin baktat óra.

Ha egy úri vasárnappal
Sáros lábú lócsiszárral:
Bepörögtem, –
Félrehánytam, megböködtem.

Hiszen vazul fércen itt-ott
Egy kis diván szája nyílott:
Azt keresztbe!
Megvolt minden belem nedve.

Az életet úgy megvágtam,
Nem azt lopott, amit hánytam:
Néha többet
Kérve, merve levesebbet.

Ada hímet, párszi vértem,
S több a kín-tér, mint az érem:
Nagyratátva:
Képbe estem bételt rágva.

Kik ericsek és tehének –
Ó, hogy lobognak a péntek:
S nolblogságot
Mirigy nélkül még ki látott?

Bárha rejtem titkos vészely
Fölemészt: az örök lépely;
S Bálám kérge
Égetőbb, mint Lexus vére.

Mily lemérnek buppa rám lép!…
Mily epés, amit belátnék,
Kényre-kerge
S hány betétem fagyott lerbe.

A lépemet jól megvágtam,
Mit szívembe zárka lábam,
Az elosztva,
Attól ma kacs ulánuska.

Egy is ügyetlen ugalmat,
Melyben dugva dalra fagyhat,
Mézem méze:
S ő halastó érdről érdre.

Csönd es fészer föld pompáján,
Hó! Vá Múzsám, telel rámpán
Kis csalánom:
Bende Gúzla, Szijjas Áron.

Munkács vidor öreg éget,
Holmit, kezdet, asztalnépet:
Ennyi volt csak;
S hogy megint fürdessek, bontsak.

Arany János Dömdödöm: Égi lógós

negyvenegy, amelyben Vanek urat megpróbálják megvesztegetni

– Vanek úr, hol volt eddig?

– Az ágya alatt, asszonyom. A szekrénybe már nem fértem be a sok ruhájától.

– És a tank?

– Az befért.

– Berakta a szekrénybe?

– Az ágy alá.

– Nem tudott egy jobb helyet találni neki?

– Asszonyom, mindenhol az ön cuccai vannak. Hova tettem volna?

– Na, nem baj, el kellene vinni műszaki vizsgára, maholnap kelleni fog.

– Megint háborúba indulunk?

– Ruhákat fogunk zsákmányolni.

– És hova fogja őket tenni?

– A tankba.

– Nem.

– De.

– Nem.

– Én vagyok a főnök.

– Én meg Vanek úr. Asszonyom szerint ki fog nyerni, ha mi háborúzni fogunk egymással?

– Én.

– Álmában.

– Nem, a valóságban is.

– Még a lábát se tudja felemelni.

– De ez egy múló állapot.

– Egy üveget se tud kicsavarni.

– Ez is meg fog változni.

– Asszonyom csak egy gyenge nő.

– Nem ajánlanám, Vanek úr, hogy ezt gyakorlati úton kipróbálja. A ruhák mennek a tankba, pont.

– Nem jönnek. A tankban én lakom, és nem tűröm, hogy háborgassanak.

– Vanek úr, meg fogom vesztegetni. Kap minden napra egy üveg vodkát.

– Ennyiért nem adom el a férfias becsületem!

– Kettőt.

– Jó, mikor megyünk a ruhákért?

negyvenegy, amelyben Vanek urat megpróbálják megvesztegetni

az emberi méltóságról

Megbeszélés a szülésznővel, eddig oké. Ha az ember lánya talált egy viszonylag normálisat, nem keresgél tovább. Persze ezzel is vannak alapvető problémák:

– számára ez az egész bagatell dolog, kicsit kioktató hangon magyarázza el, hogy nincs mitől félni; naja, bakker, ő biztos sokezret látott, és végig is csinált néhányat, de nekem ez az első, be vagyok szarva, oké?

– úgy kezel, mint egy óvodást (de kurvára utálom az ilyen hatalmi helyzeteket);

– a szülésről eljes egészében a hülye pesti szlenget használja, azt az álnyálat, amivel mindent be kell maszatolni; pedig a gyerek nem pocaklakó, nem kell finomkodni, az egy gyerek; a fájdalom fájdalom, a vér vér, ha az a normális, hogy az ember összepisili-szarja magát szülés közben, felszabják, majd összeöltik, magatehetetlenül fekszik majd a műtőasztalon, akkor ahhoz, hogy ezt emberi méltósággal kibírja, az lenne a minimum, hogy nem finomkodják el a részleteket

Mégis, ami végképp kiverte a biztosítékot, az az ötlete volt, hogy természetesen a fényképezőgépet ne felejtsük otthon. Erre én meglepődve mondtam, hogy dehát én ezt nem akarom megörökíteni. Mire ő csodálkozva visszakérdez, hogy miért nem.

Annyira banális a kérdés, hogy napok óta gondolkodom azon, hogy tulajdonképp miért is nem. Egyrészt mert idegesít ez a fényképezési mánia, amivel elveszik a teret az emlékezés és az emlékek átalakításának, átszabásának természetes, és roppant kellemes folyamatától. Az emlékezésnek pont ez a lényege: megszűröd, kiválogatod. Nem kell mindenre emlékezni, felejteni is lehet. Rémes lenne, ha mindenre emlékeznénk, és úgy, ahogy megtörtént. Nem akarom, hogy a későbbiekben engem bármi is arra a kiszolgáltatott tehetetlenségre emlékeztessen, ami egy szüléssel együtt jár. Ez nem egy hőstett, kéremszépen, úgy jövünk világra, ahogy, az ember örül, ha nagyobb komplikációk nélkül megússza, mi van ezen megörökítenivaló? Ahogy a fájdalomtól szétcseszett testtel birkózok a biológiával? És nem utolsósorban, kinek lehet egy ilyen fényképet megmutatni, ahogy a szétszabott, véres, váladékos, szaros hüvelyedből (ami valaha szexi volt) előbújik az Alien, ugyanolyan véresen? Ki akarja bizonyítát megőrizni annak, ahogy kivetkőzik minden nőiességéből, titokzatosságából, és nem marad belőle más, csak egy nagy marék vonagló hús? Te megmutatnál egy ilyen képet apósodnak? Vagy a havereknek egy sör mellett? És egy vakbélműtéten akkor miért nem lehet fotózni, hogy az ember azt is mutogathassa? Né, ez a vastagbelem, innen vágtak ki egy darabot, de nem volt elég nagy a lyuk, az ott a májam.

Persze félek, és ezért nem akarok egyedül szülni. De még mindog nem tudom, hogy létezik-e ember, akinek ilyen mélységekig megmutatnám magam.

az emberi méltóságról

Cassandrák

Nem az a baj, hogy nincs igazuk, hanem hogy ez már senkit se érdekel. A befolyás-gyakorlás tere hosszú ideig az újság volt: akár papírban, akár neten, egy jó szöveget érdemes volt elolvasni, vitatkoztak róla az emberek. Ma is érdemes elolvasni, csak éppen az nincs, akivel vitatkozni lehetne róla. Nem állítom, hogy teljesen igazam van, de sokszor az az érzésem, hogy az internetes kommentelés lehetősége elvette a teret az érdemi vitától. Ha bárki, és bármit bekommentelhet egy cikkhez, akkor a vita értelmetlenné válik, ugyanígy egy adott témában előre meg lehet jósolni 4-5 típuskommentet. Sablonra jár az agyunk, kevés embernek van kevés eredeti gondolata, és ha lenne is, a tömeg gágogásában elvész, aztán elbátortalanodik, aztán már nincs is kedve kommentelni.

Két ilyen cikk is járt a kezemben a múlt héten, az egyik TGM cikke, a másik TótaWé-é. Egymástól két ennyire távol eső publicista mégis ugyanazt az attitűdöt mutatja fel: beszélni kell, szólni kell, kiabálni kell arról, amit tudok. A két publicista tragédiája ugyanaz, mint a Brian életében a prófétáké: mondják, néhányan hallgatják is, de igazából kit érdekel? A prófétai lendület kiment a divatból, gyanússá, sőt, kicsit nevetségessé vált. Hiába van igazuk (illetve sok esetben igazuk), hiába kongatják a vészharangot, hogy baj van. Nagyon emlékezetes marad egy kerekasztal-beszélgetés a Trafóban, amin TGM és több más ember is részt vett: hiába érvelt TGM a szokott vehemenciával, hiába próbálta meggyőzni a többieket, azok csak legyintettek: ugyan már, újabb TGM-i hiszti, legyünk már felnőttek, mi komoly emberek vagyunk, nem aféle lelkes kamaszok, akiknek véletlenül szakálla nőtt.

TGM is ezt panaszolja fel, hogy nincs a fennálló problémákra értelmiségi válasz, az értelmiség visszahúzódott az Üveggyöngyjátékba, nem tartja méltónak, hogy “ilyenekkel” leálljon vitatkozni, megunta, megundorodott, belefáradt. Nem, nincs kötelességérzet a világon, mindenki magát próbálja átmenteni ép lélekkel, ma már senkit nem érdekel a közvélemény meggyőzése, kivéve a gárdistákat. A mai értelmiségi nem tartja fontosnak, hogy jelen legyen a köz gondolkodásában, egész egyszerűen túl hülyének nézi a közt ahhoz, hogy bármit is mondjon. Kivéve persze az ilyen TGM- és Tótawé-szerű figurákat, akik továbbra is hisznek abban, hogy érdemes és van kinek elmondani azt, amit gondolnak, és ezek a gondolatok erősebbek a félelemérzetnél.

Cassandrák

Vanek úr versben és Rózában

Vanek úr gethes

melle de verdes,

Röpköd e fürge csikó,

Róza az álma

Ajka ma málna,

Zengeni, zengeni, ó.

Róza, te édes

kéjnek a lépes

Mézbe harapni való

Kebled a harmat,

Lábak akadnak,

Hangod a nagy vigadó.

Vanek a bátor

hős, kit a mámor

Dallja, pengeti ím,

Hős szeme távol

Földi világtól

Másra tekinteni kín.

Róza, a delnő

kéjkezü sellő,

bizgeti pezgeti már,

ágynak a vágya

már kipipálva

Róza a test-idomár.

Fullad a kéjgáz

Gyullad a vérnász

Repdes a csipke bugyi,

Vanek úr mától

Nem tud a vágytól

Enni, aludni, ugyi.

Vanek úr versben és Rózában

Vanek úr ma nemigen kúr

Vanek úr mostanában

nemigen cool,

néhanapján szép lányokat,

csúnya asszonyokat kúr,

mellékfoglalkozásként,

melléfogásként,

melle fogásonként

nem túl drága,

Vanek úr bízik, hátha

nem éri el a nátha,

bárha lenne neki is sármja,

kánya bánja, ha

sok asszony, lány és köztes

ölébe hajthatja őszes

fáradt fejét ez úr,

s lesz belőle sok arany és azúr

csillogás, amikor szembe-

vágnak ököllel, mellbe-

rúgnak erővel,

ó, Vanek úr, van-e kur-

va nagy türelme, kénye-kedve,

tűrni sok asszonyi, lányi és köztes

szeszélyt, veszélyt, beszélyt, kedélyt?

Ó, én csak nyalnék untalan,

tele szájjal beszélni hasztalan,

verselni közben szertelen

úrként heverni úttalan

delnői tájakon, édes,

hódítanám meg méhes

világod, ó, zümzüm, ó, tamtam,

közhelyek lerágott csonkja

szemöldököd dúsan kibontja,

szemed az én szemem rontja,

fonja, dúlja, tudja, de durva

e helyzet.

Ön számára semmit sem nemzett,

Vanek úr, hiába kajla

nagy fülével mellem betakarja,

fül-sármból mára elég volt,

farkincája sem élő, csak holt,

vad ostorcsapkodás nem lészen méhemben máma,

ha jőni kell, és jőni fog, inkább a láma,

melynek szeme sötétkék,

benne járnak táncot a lepkék,

ó, Vanek úr, ne teperjen,

haza menjen, ne heverjen

itt forrázott orral,

csókkal, bottal, foggal-

körömmel ne kapaszkodjon belém,

kiáltok, azonnal jön a Bélám,

csendesen seperjen el haza,

vágyai közt asszonya tompora,

engem vár a dáma-láma

bája, tája, kéje, vére,

viszlát, Vanek úr, mára.

Vanek úr lógó orral

ballag az utcán gonddal

számolva minden második

macskakövet, mikor eszébe ötlik

zseni csini-vini ötlet

(én ötlök, te ötlesz, ő öt lett)

tankra kapva vágya-marta

szegény Vanek úr –

aki ma nemigen kúr

(szerzői jogunkból így adódott

megfosztani Vanek úrtól e kokott

dús bájait) –

lánctalpait a tanknak

a ház felé irányítja, s az ablak

üvegszemén át bedurr,

láma, kokott szanaszét hull,

ma megmutatta nekik piszkosul,

ki az úr. Vanek úr!

Vanek úr ma nemigen kúr

Vanek úr, a búr

Vanek úr, a búr,

nők körül csellengő,

merengő, szellentő,

füllentő, felmentő

vágya egy emlő,

vagy kettő,

ó, a nő, ha megnő,

csuda egy pempő,

csengő, zengő, rezgő

hája, mája, szája,

tokája, bokája, vaginája,

ebben a sorrendben

nem megvetendő.

Vanek úr tehát

rávette magát,

Rózához ballagott,

aki nem amolyan

láma-majmoló kokott,

mint a másik, akit

a tank ágyújával komolyan

miszlikbe aprít

(de ez egy másik versben

már elbeszélve lett,

csak nem hexameterben),

Róza póza

oly kényelmes,

terjedelmes, engedelmes,

Vanek úr szerelmes

e pillanatban Rózába,

mint egy kis karcsú rózsába,

ó, őt nem éri el a zsába,

Sába bája Róza szája

míg Róza hozza

a kéjt.

A fekélyt, melyet Vanek úr

önérzete odatúl

(a másik versben) kapott,

Róza, e bájos kopott kokott

kikezelte, szedte-vette-teremtette,

magába temette

Vanek úr apró,

ámbár annál fürgébb ondó-

termelő és kibocsátó

eszközét,

balközép felé tartó,

ingó-bingó, nem oly frankó,

de azért még szuperáló

gyönyörlécét Vanek úr

Rózában feledte,

ejnye-bejnye,

hogy megy így haza Vanek úr,

farkatlanul?

Vanek úr, a búr

Vanek úr verse

kiegyensúlyozatlan ritmusban

Vanek úr kérésére / írom e méla verset

Ódai csend bélésébe / varrom a béna keblet.

Vanek, a múzsa rúzsa, / szája lírai permet,

Vanek, te hős, te bátor, / ó, hogy dallani merlek.

Cimbalom peng ezerrel, / trombita harsog újra,

Hirdeti, zengi fennen / Vanek úr múzsa csókja

Homlokomon e hősi, / bátor bús elme bája,

Fedezékbe menekülj! / Jön Vanek úr hűs hája.

Ódai lírai rend / hirdeti fennen e bátrat,

Vanek a nős szerepében / feszíthet mellet és lábat.

Rózai próza e dal, / Vanek úr benne a hőske,

Róza, ha kimerül, ó, / jön majd a bögyös, a Böske.

Tisztelgünk előtted, ó, /  Vanek úr, hősök hőse,

Emeljen kalapot jó / vérednek buzgó őse.

Vanek úr verse