Nyavalygás

Fáj a fejem, de nem akárhogyan, hanem nagyon. Annyira, hogy alig látok. Ebből az következik, hogy kell hányjak. A hányásból, hogy kell fossak. Ráz a hideg, remeg a lábam, szédülök, reszket a kezem.

Saját elméletem szerint ez attól van, hogy egész délelőtt lelkogomboztam egy csajszit, aki maga alatt van, és leszippantotta az energiáimat. Persze, én vagyok a hibás, nem tudok nemet mondani. Mindegy. De vannak olyan barátaim, akik feltöltenek, és olyanok, akik leszippantanak. Önző vagyok, mert csak azokra van szükségem, akik feltöltenek. A tegnapi optimista világképem ma romokban hever. Ez persze apokríf magyarázat.

Ha nem fájna ennyire a fejem, tudnék aludni, vagy olvasni. Így egyik figyelemelterelő művelet sem működik.

Nyavalygás

hogy mik vannak!

Your rainbow is shaded yellow.

 
 
 
 
 
 
 

What is says about you: You are a joyful person. You appreciate optimism. You’re good at getting people to like you.

Find the colors of your rainbow at spacefem.com.

nem semmi, mit meg nem tud a zember magáról. méghogy dzsolyful perzsön. veralinnél

  • találtam

    hogy mik vannak!

    First single – There will be a fish

    Kedves Rajongók, megjelent a híres, fiozófiai blúzzot játszó zenekar, a Noxapater Mississippi első kislemeze, a There will be a fish. 

     

    therewillbeafish

     

    a címadó nóta szövege: 

     

    When you love someone, there will be a fish.

    When you need someone, there will be a fish.

    If you praise to God, there will be a fish.

    If you hate a duck, there will be a fish.

     

    The fish is always there, no matter what,

    So don’t be upset.  Think it over, but

    the fish is always there. ‘Twas a nice try

    to get away from it.  So let’s say Goodbye.

     

    When you try to hide, there will be a fish.

    When you’re on a ride, there will be a fish.

    When you’re eatin’ cows, there will be a fish.

    When you seek a mouse, there will be a fish.

     

    The fish is always there, no matter what,

    So don’t be upset.  Think it over, but

    the fish is always there. ‘Twas a nice try

    to get away from it.  So let’s say Goodbye. 

     

     

    Íme a játék:

    1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.

    2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.

    3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.

    4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.

     

    böjátusztól jött, megy nagyemnek. 

    First single – There will be a fish

    negyven, amelyben Vanek úr kifejti elveit a házasság előnyeiről

    – Vanek úr, mi ez a nagy csinnadratta?
    – Elhatároztam, hogy megnősülök, asszonyom.
    – Ön, a megrögzött agglegény?
    – Élvezeti házasságot kötök.
    – Az milyen?
    – Csak két hétre szól. Utána semmi kötelezettségem nincs.
    – De Vanek úr, mi a jó ebben?
    – Hát lehet esküvői bulit tartani, el lehet menni nászútra, annyit lehet szexelni, amennyit csak akarok, és mégsem kötöm le magam örökre.
    – De miért kell ezt házasságnak hívni?
    – Mert az olyan jól hangzik, nem, hogy nősülök meg? De biztos vagyok benne, hogy két hét múlva már ki leszek ábrándulva. Így mindenki jól jár. Az ara megkapja a habos csodát, a menyasszonynak kijáró státusz-szimbóleumot, a sok ajándékot, meg a nászutat, én megkapom a sok szexet és a szabadságot.
    – Vanek úr nagyon cinikus.
    – Á, dehogy. Csak realista. Nem akarom lekötni magam. NIncs olyan nő, akinek a lábszagát egy életen keresztül elviselném.
    – És ha nem büdös a lába?
    – Akkor fingik. És reggel büdös a szája. És megereszkednek a mellei. És a férfiak különben is poligámiák. Bele van kódolva a gényeikbe. Ha nincs nőjük, az a baj. Ha egy van, az a baj. Ha több van, az a baj, hogy hogy menedzsemeljék le úgy, hogy ne vesszenek össze. Egyszerűen nem lehet rájuk haragudni emiatt, mert ők ilyenek. Büszkén mondom, mi ilyenek vagyunk.
    – És ki a boldog ara, Vanek úr?
    – Az nincs. Ki tudna szeretni egy ilyen egoista faszfejt, mint én?

    negyven, amelyben Vanek úr kifejti elveit a házasság előnyeiről

    reggeli vaczakolások

    mit vegyek fel. mitvegyekfel, mitvegyekfel. kint megint hideg van, akkor megint a hosszú kabát, jaj, de nem szeretem, legyen már húszfok. büdös vagyok, le kellene tusolni, de akkor fázni fogok, mi a jobb, ha büdös a zember, vagy ha fázik? inkább maradok büdösen, az orrom úgyis feladja két perc után. muramisten, már megint hogy áll a hajam. megint felfedezek néhány ősz hajszálat, kitépem. persze a pattanások csak nőnek, mindig oda, ahova nem kellene. kinyomom, vérzik. az arcomat lemosom alkoholos tonikkal, mert reggelenként – meg máskor is – olyan zsíros, hogy kenyeret lehetne róla kenni, ha valaki szeretné az emberzsírt. kiengedem a macskát, már tíz perce nyafog, hogy ki akar menni. csuporba kávé, bele tej, fúj, de utálom a tejeskávét, reggelente mindent utálok, morcok és zsimbes vagyok, ha szólj hozzám, cici, mert felrúglak. fél kilencre kell mennem, de erős a kísértés, hogy visszafeküdjek, és csak a második órára menjek be. fázom. hideg ez a lakás, nem szeretem. szomorú vagyok, haza akarok menni. mégis inkább visszafekszem, alszom még kicsit, hátha legalább álmodok valami szépet.

    reggeli vaczakolások

    Édes Erdély, itt vagyunk!

    a Ki szavatol a lady biztonságáért? blogon is.

    Nehéz egy magyarországi magyarnak magyarázni, mi az az Erdély, főleg, hogy egyesek politikai céllal kisajátítják a határokon túli magyarság szeretetét. Aki jobboldali, hivatalból szereti Erdélyt, de úgy, mint egy skanzent: ott még száz évvel hátrább van a történelem, és az az igazi világ, ahol még a kertbe járnak szarni, és kézzel fejik a tehenet, maradjon is így, ne törjön be oda semmi, ami bemocskolhatná ezt a kívülről tisztának látszó világot. Aki baloldali, és egész véletlenül nincsenek családi vagy baráti kapcsolatai, az azt mondja, hogy nincs különbség a magymagyar és az erdmagyar között, és ugyanazok a klisék érvényesek Erdélyben, mint Magyarországon. Mind a két elképzelés hamis.

    Ha van ki nem mondott kiáltványa a transzilvanizmusnak, mint szellemi, kulturális, irodalmi irányzatnak, akkor Kós Károly Kiáltó szó c. írása az. Ez az első kísérlet arra, hogy önálló, Magyarországtól független, erdélyi identitás alakuljon ki, és a két világháború között több kísérlet is történik, hogy ezt az önálló erdélyi identitást, aminek vannak történelmi gyökerei, megalapozzák. Ilyen például a Szépmíves Céh megalakítása. Itt gyülekezik az erdélyi magyar szellemi elit (Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bartalis János, Bárd Oszkár, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallai Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Nyirő József, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László), amelyik, miután kiesett a cukrospixisből, keresi az önkifejezés lehetőségeit. A hazaszeretet és a közös felelősségtudat történelmi hagyományokkal rendelkező, nagyon is erdélyi érzése hozza őket össze, ami ott és akkor teljesen érthető érzelmi reakció volt. Ez az érzelmi-húr-pengetés, amit tekinthetünk akár a trianoni sokk utórezgésének, akár a harmincas évek helykeresésének, olyan erdélyi klisé lett, amitől elég nehéz szabadulni, ez lett ugyanis az erdélyi irodalom fő témja hosszú időre, és még az is, aki igyekezett ettől távol tartani magát, még az is írt egy-két honfi-kebel-remegtető valamit.

    Az erdélyi fiatalság jelentős része ezeken az írókon nő fel, nagy többségüket tanítják az iskolában, de ha nem is, akkor különféle hazafias rendezvényeken, aminek mindig van egy kis lázadó (és éppen ezért szimpatikus), „majd mi megmutatjuk nektek”-felhangja, elszavalják, elszavaltatják. Ezek az írók sokkal jobban ismertek, mint a második világháború utáni nemzedék, amelyik megpróbált – több-kevesebb sikerrel – ebből a kliséből kitörni. Erdélyhez ragaszkodni egy erdélyi számára érzelmi kérdés, és ebben nincs különbség, hogy ki milyen politikai hozzáállású különben. Erdélyt szeretni azt is jelenti, hogy az erdélyi műveli az anyanyelvét, igyekszik tájékozott lenni kulturális téren, tenni valamit a közösségért. Ezért tud a transzilvanizmus mind a mai napig fontos érzelmi reakciót kiváltani. Aki pedig erdélyiként nem Erdélyben él, ezt a nem-Erdélyben-élést kudarcnak értékeli, akár bevallja, akár nem. Ha valaki Erdélyben nő fel, ez egész életében meghatározó közeg marad a számára, persze ezt sok mindenért ott lehet hagyni, de akkor is viszonyítási pont marad, másságot jelent, és ez a gyökértelenség-érzés szintén tápot adhat mindenféle nosztalgikus érzéseknek, amiket a transzilvanizmus közvetít. Így szokott az az anakronizmus megesni, hogy egy Magyarországon élő szatmári tele torokból énekli a székely-himnuszt.

    Az elmúlt néhány évben a transzilvanizmus kispolgári és ultra-konzervatív felhangot kapott, a kozmopolitizmus ellentéte lett. Az, ami a két világhábozú között a megmaradás egyik eszköze volt, mára akadály lett. Most nem lehet úgy élni értelmiségiként, hogy az ember nem vesz részt a modern világ áramlásában, ehhez viszont olyan helyre kell menni, ahol a modern világ áramlik, és ez semmiképp sem Erdély (ami jó kis meleg fészek, de nagyon kicsi és nagyon tradicionális életér), még csak nem is Magyarország, hanem más. Ha az ember élni akar, és látni, ki kell lépnie az anyanyelvbe zárt világól – akár Keletre, akár Nyugatra.

    Édes Erdély, itt vagyunk!

    bloggertalálkozó

    kövisára mondta szombaton a könyvbemutatón, és hú, de igaza van: a blogtól megváltozik a zember kapcsolatrendszere, új baráti társaság alakul, és ez roppant izgalmas.

    közben azon gondolkoztam, hogy mennyire jók voltak kolozsváron a bloggertalálkozók, és mennyire hiányzik most is ez az élmény, amikor csak úgy elmentünk sörözni valahova. kicsit fájdalmasan érint, hogy sok barát, ismerős jön kolozsvárról, itt vannak pesten iksz ideig, és nem keresnek meg. biztos, csak én loholok az emberek után, franc tudja, de ez már megint mártíromság és önsajnálat. hirtelen három embert is fel tudok sorolni, aki a blog miatt kezdett fontos szerepet játszani az életemben (kövisára, nagyem, böjátusz – a sorrend időrendi). aztán vannak bloggerek, akikkel meg szeretnék személyesen is ismerkedni, csak éppen nem tudom, mennyire vennék ezt tolakodásnak. ma megint sziruposban vagyok.

    bloggertalálkozó

    harminckilenc, amelyben Vanek úr nagyon megmondja

    – Aki kurvának megy, ne sírjon, ha basszák. 

    – Ejnye, Vanek úr, felébredt, és máris milyen csúnyán beszél. 

    – Asszonyom akart egyetemre járni, most akkor ne sírjon. 

    – És a szája is büdös. Menjen, mosson fogat. 

    – Tudta, hogy nehéz lesz, mert harminc évesen nem fog tudni lépést tartani a kislányokkal, akik most másztak ki a padból. 

    – Egyúttal le is tusolhat. 

    – Asszonyom  különben is csak képzeli, hogy okos. 

    – Ott a szappan a kád szélén. 

    – De a valóságban csak átlagos. 

    – A füle mögötti koszt is vakarja le. 

    – És asszonyom az átlagosságtól fél a leginkább. 

    – A vakarókefe is a kád mellett van, ne sajnálja, Vanek úr. 

    – Ideje volna már belátni, hogy vannak dolgok, amire nem képes. 

    – És ne felejtse el elhúzni a függönyt. 

    – Öregszik, lóg a melle. 

    – Mert kijön az összes víz, és nekem nincs kedvem Vanek úr után takarítani. 

    – Ráncosodik, csúnyul, rosszul alszik. 

    – És a kádat is mossa ki maga után. 

    – Mindenki csak részeg nosztalgiában gondol magára. 

    – És ne hagyja ázni a szappant!

    – És még gyereke sincs, aki szeresse, mikor öreg lesz és büdös. 

    – És ne pisiljen a kádba. 

    – (Mély sóhaj.)

    harminckilenc, amelyben Vanek úr nagyon megmondja

    harmincnyolc, amelyben Vanek úr fél

    – Asszonyom!
    – Tessék, Vanek úr.
    – Eltűntem.
    – Á, dehogy.
    – Dede.
    – Nem, csak átalakult.
    – És mi lesz a jó szövegeimmel?
    – Azok is átalakulnak.
    – Miért?
    – Csak.
    – De asszonyom!
    – Vanek úr, ne hisztizzem itt, mint egy menopauzás szűzleány.
    – De el is keresztelt.
    – Á, nem, az csak elírás volt, a félrevezetés érdekében.
    – Kit kell nekünk félrevezetni?
    – Akiket Vanek úr megbántott.
    – Én, mikor?
    – Mindig.
    – De mi lesz velem?
    – Hogyhogy?
    – Asszonyom kitörölt egy darabot az életemből, csak úgy, beleegyezésem nélkül.
    – Miért, beleegyezett volna?
    – Nem.
    – Na, ezért nem kérdeztem meg.
    – De azzal mi lesz?
    – Vanek úr ne sírjon, mi ketten úgyis csak egy epigon vagyunk.
    – Mert?
    – Hát mert Utánozzuk Orbán János Déneséket, akik Rejtő Jenőt utánozzák.
    – Én nem utánozom őket.
    – Köszönöm a kritikát, Vanek úr, hozza a szokásos formáját.
    – Ne tereljen. Mi lesz a bejegyzéseimmel?
    – Jönnek majd, Vanek úr, ne féljen.
    – De félek.
    – Én vagyok a szerző, és én azt mondom, hogy nem fél.
    – Nem, kérem, én egész vagyok.

    harmincnyolc, amelyben Vanek úr fél

    harminchét, amelyben Banek urat lebasszák

    – Banek úr, megint rosszakat hallok magáról.
    – He?
    – Azt mondják, hogy gonosz volt.
    – Ja.
    – És igazságtalan.
    – Aham.
    – És bántott másokat.
    – Igen.
    – Nem akar védekezni?
    – Nem.
    – Miért nem?
    – Én csak őszinte voltam.
    – Ugyan már, Banek úr, mindketten tudjuk, hogy jócskán csúsztatott.
    – És?
    – Nem gondolja, hogy ebből következik valami?
    – Mi?
    – Hát bocsánatkérés.
    – Lenne értelme? Megbocsátanának?
    – Nem.
    – Nahátakkor.
    – Banek úr cinikus.
    – Jaja.
    – És igazságtalan.
    – Sosem állítottam az ellenkezőjét.
    – És feláldozza az igazságot egy hangzatos mondatért.
    – Aha.
    – Mondjon már valamit!
    – Minek, mikor itt üvöltözik velem?
    – Védekezzen.
    – Minek?
    – Védje meg az igazát.
    – Nincs.
    – Banek úr, maga kibírhatatlan.
    – Tudom. Banek vagyok.

    harminchét, amelyben Banek urat lebasszák

    harminchat, amelyben halottak napja van, és világítani mennek

    – Vanek úr, gyújtsa be a tankot.
    – Miért, Asszonyom?
    – Halottak napja van, megyünk világítani.
    – Kihez, asszonyom?
    – Nem tudom, de megyünk.
    – Elég lehetetlen vállalkozás ez így, Asszonyom.
    – Tudom, Vanek úr, nem kell kioktasson. Tudom, hogy Kisnek nincs sírja, a családi sírok túl sokat nem jelentenek, különben is Kolozsváron vannak, azok az emberek pedig, akik fontosak voltak, még nemhalottak, bármennyire is meghalt közöttünk a kapcsolat. Nekik kellene virágot vigyek: azokanak, akiket egykor szerettem, de ma ugyanúgy gyászolom őket, mintha halottak lennének.
    – Asszonyom, ó.
    – Na, mi van, Vanek úr, sikerült meghatnom?
    – Hát izé, belement egy légy a szemembe.
    – Ó, muramisten!
    – Na, mi van már megint, Vanek úr? Ne kíméljen!
    – Asszonyom a baj.
    – Jó, ezt már régóta tudjuk, hogy nem vagyok normális, és egyebek, és hogy Vanek úr élete céljául tűzte ki, hogy engem megreformáljon.
    – Komolyan beszélek.
    – Én is. Zengje.
    – A nadrágjai.
    – Mi a baj a nadrágjaimmal? Nem tiszták?
    – Sok van belőle, közben meg sír, hogy nincs pénze.
    – Nem látom az összefüggést, Vanek úr.
    – Minek kellett tegnap három nadrágot vennie? És a múlt héten még kettőt?
    – Mert szeretem a nadrágokat. És különben is az egész ötnadrág 4555 forintba került.
    – Miért nem volt elég asszonyomnak az eddigi kollekció? Már eddig is túl sok volt.
    – Soha nem lehet elég, Vanek úr.
    – Nekem például csak egy nadrágom van, azt is kímélem.
    – Valóban, ehelyett a kockás abroszomat használja nadrágnak, ami lehet, hogy előnyös viselet egy Vaneknek, de számomra ez nem követhető út.
    – Miért nem, assznyom?
    – Mert kiment a divatból a kockás abrosz.
    – Komolyan? És én ezt csak most tudom meg?
    – Nem sok információhoz jut hozzá a tankszekrényben, Vanek úr.
    – És ebben ki a hibás, he? Ki zárt be ide, és veszítette el a kulcsot?
    – Vanek úr volt az.
    – Tényleg?
    – Tényleg.
    – Akkor és most nem haragudhatok ezért asszonyomra?
    – Hát, nem, úgy tűnik.
    – Nabassza meg.

    harminchat, amelyben halottak napja van, és világítani mennek

    harmincöt, amelyben Tequila Sunrise-t isznak, Micimackó módra

    – Vanek úr, keverjen nekem egy Tequila Sunrise-t, Micimackó-módra.
    – Az milyen, asszonyom?
    – Sok tequila, kevés narancs. Épp csak szinezéknek.
    – Be fog rúgni.
    – Vanek úr, sajnos nem megy az ilyen könnyen.
    – Mi baja van már megint?
    – Mi az, hogy már megint?
    – Ne tereljen!
    – Az élet, Vanek úr!
    – Na, milyen fellengzős ma.
    – Vanek úr, ne gúnyolódjon, egyáltalán nem vicces.
    – Nem is annak szánom, asszonyom, a gúny egyedüli célja, hogy az önsajnálatot dühöngésbe fordítsa, majd miután kidühöngte magát, lecsillapodjon.
    – Ma milyen pszichológus!
    – Asszonyom maga alatt van, muszáj csináljak valamit, másképp a morozus képét kell néznem egész nap.
    – Egyre kedvesebb, Vanek úr.
    – Megmondja már végre, hogy mi baja?
    – Meg akarok halni, Vanek úr, de nincs bátorságom hozzá.
    – Ez a mondat a színpadon, széles mozdulatoktól övezve esetleg elogadható, főleg egy Hamlettől, de magának, asszonyom, ki hiszi ezt el?
    – Vanek úr, maga titkár, ergo ez a kötelessége.
    – És miért akar meghalni? Csöpögje még ide kicsit az önsajnálatát, remélem, az olvasók nem fognak ezért tömegesen elmenekülni.
    – Semmi sem jó, Vanek úr,
    – Ez így túl általános. Legyen explicitebb.
    – Tehetetlen vagyok, Vanek úr. Én mindig azt szerettem volna, ha a dolgok jól mennek, az emberek szeretik egymást. Mindig azt reméltem, hogy na, majd egyszer jobb lesz, és ezért érdemes energiát befektetni, hogy jobb legyen.
    – Ó, asszonyom milyen naív. Harminc éves, és még hisz a mesékben. Soha semmi nem lesz jó.
    – Hát ez az, Vanek úr. És akkor mi legyen?
    – Semmi, asszonyom. Ki kell bírni, túl kell élni, mittomén. Nem vagyok filozófus.
    – Na, akkor adja ide azt a koktélt.

    harmincöt, amelyben Tequila Sunrise-t isznak, Micimackó módra

    harmincnégy, amelyben Vanek úr fellázad, de az olvasó őszinte meglepetésére mégiscsak övé lesz az utolsó szó

    – Asszonyom, be fogom önt tiltani!
    – Vanek úr nem túl demokratikus gondolkodású. Szabad kérdeznem, miért is?
    – A kencéi miatt. Nem gondolja, hogy túlzásokba esett?
    – Nem.
    – Kisbőröndnyi szemfesték nem túlzás.
    – Most meg Vanek úr túloz.
    – Rendben, asszonyom, akkor jöjjenek a felháborító tények: 25 szemfestéke (ebből a legtöbb sokszínű) , 11 rúzsa, 5 szempillaspirálja, 8 szemtusa és 2 szemceruzája van. Ez nyilvánvalóan nem túlzás.
    – Nem, ennyi kell, ha ki akarom találni magam.
    – És ugye nem akarja az egészet elhozni magával?
    – De, ezek mind létfontosságúak.
    – Nem tud nélkülük létezni.
    – Nem.
    – Ráadásul a haját is megfestette. Miért nem volt jó szőkén?
    – Mert már untam.
    – Hogy néz már ki!
    – Kösz, Vanek úr, hogy így bátorít.
    – Kilométerről látszik rajta, hogy festett.
    – Ez volt a cél, Vanek úr.
    – De semmi természetes nincs benne.
    – Ki mondta, hogy én a természetességet szeretem?
    – Ön, Asszonyom.
    – Meggondoltam magam.
    – Jellemző, ezek a nők.
    – Helyben vagyunk, már hiányzott a hímsovinizmusa, Vanek úr.
    – Ugye, hogy ugye, tudtam én.
    – Asszonyom hülye!
    – Na de Vanek úr!
    – Semmi de, ön is tudja, hogy így van.
    – Ez tény, csak nem szép dolog az ilyesmit hangosan kimondani.
    – Ráadásul hipokrázis is.
    – Hipokrita.
    – Mindegy.
    – Nem mindegy.
    – Hagyja már ezt az ostoba bölcsészmarhaságot. A nyelv van értem, és nem én a nyelvért.
    – Ez igaz, de ettől függetlenül nem árt, ha Vanek úr helyesen használja a szavakat, nemdebár?
    – Asszonyom megértette, mit akartam mondani?
    – Meg.
    – Akkor mit sír?
    . Ide figyeljen, Vanek úr, mert kis nyelvelméleti fejtegetés következik.
    – Hát ne következzen. Azért, mert maga szines harisnyában minden ilyen hülyeséget tanul, még nem kell ezt velem megosztania. Vegye tudomásul, hogy noha én nagylelkűen feláldoztam magam, hogy elviselem Asszonyomat, amíg az egyetemen vadul, ez még nem jelenti azt, hogy ezért nekem kell szenvedni. Asszonyom csak tanulja a marhaságait, engem meg hagyjon békén a tankomban.
    – Vanek úr, ön igazán nagyon nagyképű titkár.
    – Vanek vagyok, asszonyom. Ezzel mindent elmondtam.
    – Ettől még használhatná helyesen a szavakat.
    – Tudtam, hogy asszonyom egy ekkora csontot nem hagy lerágatlanul. Na, mondja, miért is kellene nekem olyan előkelő módon beszélnem, mint önnek.
    – Hogy rajtam kívül, akinek az idegeit cincálja, mások is megértsék.
    – Szarok a másokra.
    – Vanek úr, ez nem igaz. Engedje meg, hogy röhögjek.
    – Csak tessék.
    – És csúnyán is beszél.
    – Na, a hipokrízis. Volt kitől tanulnom.
    – Na látja, Vanek út, hogy csak tanult tőlem valamit.
    – De akaratom ellenére!
    – Mindig a magáé kell legyen az utolsó szó?
    – Mindig.

    harmincnégy, amelyben Vanek úr fellázad, de az olvasó őszinte meglepetésére mégiscsak övé lesz az utolsó szó

    harminchárom, amelyben Vanek úr lelki tanácsokat ad

    – Vanek úr, depressziós vagyok, csináljon már valamit.
    – Miért, asszonyom? Nem én vagyok depressziós. Csináljon asszonyom valamit.
    – Azért, Vanek úr, mert ezért fizetem, hogy karban tartsa a tankot és a lelkemet.
    – A lélek karbantartása teljesen felesleges, asszonyom. Ön úgyis helyrejön magától, ha meg nem, annál jobb, mert akkor alszik és sajnálja magát, tehát nincs ideje engem szekálni.
    – Én azért ebben nem bíznék annyira.
    – Asszonyom megint gonosz, bár ez nem lep meg.
    – Mondtam, Vanek úr, hogy csináljon valamit, mert akkor elúlik.
    – Beülök a szekrénybe, az segít?
    – Nem hinném.
    – Márpdig ez volt az egyetlen ötletem.
    – Nem tudom, mi történt velem, mikor alkalmaztam Vanek urat. Teljesen hasznavehetetlen titkár.
    – Ha engem agresszál, az segít?
    – Nem.
    – Akkor mi volna, ha abbahagyná?
    – Nem.
    – Asszonyomnak most vannak a nehéz napjai?
    – Nekem mindig nehéz napjaim vannak, Vanek úr.
    – Megint sajnálja magát.
    – Hát legalább én megteszem, mivel úgysem érdekel senki mást, mi van velem.
    – Asszonyom külön blogot nyithatna az önsajnálatnak.
    – Már megtettem.
    – És az sem segített?
    – Nem.
    – Akkor igyon.
    – Nincs itthon sör.
    – Ó, muramisten. Igyon energiaitalt, attól ugyanolyan hülye lesz, mint a sörtől.
    – Hát, Vanek úr, mit ne mondjak, sokat segített.
    – Tudom, de szerénységem tiltja, hogy erre rávilágítsak.

    harminchárom, amelyben Vanek úr lelki tanácsokat ad

    harminckettő, amelyben Pestre érkeznek

    – Vanek úr.
    – Tessék.
    – Na, hogy tetszik Pest?
    – Sehogy, betiltották a tankomat.
    – Tankunkat.
    – És a metróban sem lehet tankolni.
    – Valóban.
    – És nincs tankbejáró az egyetemen.
    – Esetleg lőjjön egyet magának Vanek úr.
    – Rá lesz írva, hogy bejárat araboknak.
    – És arab szakosoknak.
    – Belépés csak tankkal.
    – És tankigazolvánnyal.
    – És az igazolványt igazoló igazolvánnyal.
    – Műanyag tokban.
    – Tokhal és vonóhal.
    – Azért jó tankkal járni, mert elférnek benne a könyvek.
    – És a nyolc gyakorló füzet.
    – És a laptop.
    – És a kencék.
    – És a cigi.
    – És a tea.
    – És a szórólapok.
    – Holnap megyek a Bürökratikus Tankengedélyeztető Bizottmányhoz. Eddig már háromszor voltam, öt órát álltam sorba minden nap.
    – Vanek úr, bürokratikus úton nem fogja tudni engedélyeztetni.
    – Miért nem?
    – Mert Bürokratikus.
    – Na tessék, megint javít.

    harminckettő, amelyben Pestre érkeznek

    harmincegy, amelyben a butaságról és a gyávaságról van szó keresetlen stílusban

    – Vanek úr, hogy mik vannak.
    – Mik vannak, asszonyom?
    – Egyeseknek nem tetszik az, ahogyan öltözöm.
    – Már megint mit vett magára, asszonyom?
    – Hát ez az, egyszer az életben én is teljesen konzerv voltam. Feket blúzt és fehér nadrágot. És erre mondták, hogy nem megfelelő, merthogy ilyent a strandon hordanak. Legjobb tudomásom szerint a strandon fürdőruhát hordanak, de mindegy. Mi lenne, ha ezek az emberek tudnák, hogy én nyáron nudista strandra járok? Ja, és fehér kalap is volt a fejemen.
    – Ki volt ez az elménc?
    – Valaki, aki azt hiszi, hogy az öltözködés telefon, és be lehet szólni.
    – És asszonyom mit válaszolt?
    – Há semmit. Mit lehet erre mondani?
    – Hogy menjen a picsába. Nézze meg a Brian életét. Mi köze hozzá. Írjon haza, hogy küldjenek csomagot. Ilyesmiket.
    – Én nem mondtam semmit, Vanek úr.
    – Látszik, hogy asszonyom csak velem agresszív, másokkal szemben csak kis nyuszika. Bezzeg velem szemben mindig durva. Tiszta feketébe kellett volna öltözzön, az előírás szerint.
    – De, Vanek úr, én ezt nem értem. Hogy lehet 40 fokban kibírni tiszta feketében, kalap nélkül?
    – Mégis hol volt, asszonyom?
    – Temetésen.
    – És becsszóra semmi piros nem volt magán.
    – Becsszóra.
    – Hát szerintem intézze el magában azzal, hogy vannak hülye emberek.
    – Ez tény, csak ezek a hülye emberek engem hivogatnak telefonon, nem Vanek urat.
    – Hát akkor húzza ki a telefont.
    – Most már mindiegy, mert ki a csuda gondolta volna, hogy nem vagyok elég illedelmesen felöltözve, és hogy ezért még panaszt is tesznek? Vanek úr is mindig utólag okos.
    – Látja, asszonyom, én megoldottam a problémát, nem járok temetésre.
    – Rendben, Vanek úr, ezentúl majd én sem, de ettől most még ugyanolyan dühös vagyok.
    – Máskor mondja meg a magáét, asszonyom, az ilyeneknek.
    – Á, nem érdemes.
    – Asszonyom csak gyáva.
    – Lehet, Vanek úr, bár mi értelme van az ilyeneknek bármit is mondani? CSak sokkal rosszabb lesz.
    – Ezt hívják úgy, hogy gyávaság.
    – Hát akkor legyen.

    harmincegy, amelyben a butaságról és a gyávaságról van szó keresetlen stílusban

    harminc, amelyben Vanek úr kiesik a szekrényből, és ennek súlyos következményei lesznek

    – Jaj, Vanek úr, jaj, jaj, és újra, jaj.
    – Mi van már, ég a tank?
    – Nem, Vanek úr, de ma rádöbbentem, hogy holnap harminc éves leszek. Ráncosodom, hullik a hajam, megereszkedett a bőröm, lóg a mellem, lazulnak ki a fogaim.
    – És hülyül.
    – Vanek úr!
    – Hát ezért kár volt akkorát ordítani, kiestem a szekrényből ijedtemben.
    – Vanek úr, nem érzi át ennek az évfordulónak a tragikumát?
    – Így felkelés közben valahogy nem. Nem értem, mit számít ez, asszonyom. Szerintem megint csak újabb bókokat akar bezsebelni arról, hogy szép, és hogy nem is néz ki harmincnak.
    – Vanek úr, ez egy tragédia.
    – Az a tragédia, hogy engem soha nem hagynak aludni reggel. Mi baja asszonyomnak az én reggeleimmel? Miért kell mindig ordítva felköltenie?
    – Vanek úr, ne terelje el megint a szót a saját mondvacsinált problémáira.
    – Na, mert mintha asszonyom problémája nem volna mondvacsinált. Kit érdekel, hogy asszonyom harminc éves lesz?
    – Engem, Vanek úr, ez bőven elég. Harminc éves korban az ember elkezd azon gondolkodni, hogy mit tett le eddig az asztalra.
    – Szerintem a reggelit tegye le, el fog állni a keze.
    – Hülye.
    – Attól még megehetem.
    – Vanek úr a hülye.
    – Nahát.
    – Vanek úr, értse meg, eddig semmit nem valósítottam meg az életben. Nincs házam, nincs autóm, nincs gyerekem, nincs munkám, csak egy kibaszott tank, azzal is állandóan tüntetőnek néznek.
    – Megmondtam, hogy fessen rá nagy rózsaszín virágokat.
    – Vanek úr, itt most nem a tankról van szó, hanem arról, hogy nincs semmink.
    – Hát asszonyom szónokol állandóan a magántulajdon káros hatásairól.
    – Hát másra károsak is, az biztos.
    – Ez nem túl korrekt magatartás.
    – Hol van az megírva, hogy nekem korrektnek kell lenni? Bökjön már rá Vanek úr a kis pufók kacsójával, hol van az megírva.
    – Csak azt akartam ezzel mondani, hogy ha asszonyom az elvei szerint él, akkor nem is tarthat máshol. Vagy kezeltesse ki az elveit, vagy hagyja abba a nyafogást. Asszonyom már nem kisbaba, hogy feszt nyafogjon, hovatovább harminc éves lesz, ideje, hogy megkomolyodjon, és vállalja kötelessége teljesítését.
    – Mi a kötelességem, Vanek úr?
    – Hogy engem ne cseszegessen, például, mindenféle nőies hülyeséggel. Méghogy öregszik. Kit érdekel ez?
    – Jaj, Vanek úr, maga ma olyan gonosz és szexista.
    – Nem csak ma.
    – És ettől jobban érzi magát?
    – Nem.
    – Akkor minek csinálja?
    – Mert én ilyen gonosz, rosszindulatú, önsajnálatban elmerülő titkár vagyok. Nem baj az, ha egy titkár tisztában van a jó tulajdonságaival. Mondtam én, hogy asszonyom hozzám fog jönni sírni. Máskor nem kellene a Vaneket bántani, és akkor a Vanek sem lesz ennyire goromba.
    – Vanek úr, ez egy szép hazugság volt.
    – Hú, bazmeg, lebuktam.

    harminc, amelyben Vanek úr kiesik a szekrényből, és ennek súlyos következményei lesznek

    huszonkilenc, amelyben díjat vesznek át, Vanek úr őszinte sajnálatára

    – Izé.
    – Asszonyom, izével nem kezdünk mondatot.
    – De, mostantól, és az nem is egy mondat. Hagyjon már egyszer az életben szóhoz jutni, kérem szépen, Vanek úr, de erősen elbízta magát a legutóbbi bejegyzés óta. Díjat kaptunk.
    – Lehet belőle inni?
    – Sajnálom, Vanek úr, de attól tartok, hogy nem.
    – Akkor nem kell.
    – Kreatív bloggerek lettünk, legalábbis a text nevű úr (és később anyahajó asszony) úgy gondolja, hogy mi egy tündér vagyunk.
    – Főleg én, a szőrös lábammal.
    – Bár nem tudom, hogy a tündér kategóriába sorolás a text nevű úrtól, aki az egyik legjobb blogot írja, elismerés, vagy enyhe irónia. Lehet, be kellene lakkoznom a körmömet megint, mert úgy tűnik, ez a módszer beválik akkor, amikor bevágódásról van szó. A Vanek úr körmeit is kifestjük, mondjuk kékre, bevágódás végett.
    – Főleg kékre. Elég lesz, ha ráüt a kalapáccsal. Bár jobb lenne nekem, azt hiszem, ha nem adnék ötleteket. És mi ez az egész kreatívság, he? Bár, ha jobban belegondolok, úgy vélem, hogy egyéniségem diszkrét bája mindenkit meggyőz, hogy én egy igazi, hamisítatlan Vanek vagyok. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy asszonyom mélyen alulértékel és fizet engem, aki a tulajdonképpeni szellemet jelentem ebben a blogban. Nélkülem ez a blog nem is létezne igazán, csak vegetázna. De ha nem lehet a díjból inni, akkor nem, mégsem kell, meggondoltam magam, bármekkora jóleső érzés tölt is el, ha nem váltható anyagi értékekre, akkor az olyan, mint a műanyag fapadló, a gumifenyőfa és a teremsziklamászás.
    – Vanek úr, ez egy nagy elismerés, érezze már magát megtisztelve kissé.
    – Akkor majd olyan hosszú hajat is növesztek, mint a hősnő a regényben és a filmen. Olyan karcsú és őzikelábú leszek, és elcsábítom Frodót. Ez lesz a Gyűrűk ura meleg változata, az eredeti történet amúgy is nagyon vérszegény, kellenek bele olyan igazi karakterek, mint én, bár azért meglepően sok a verekedés benne. És persze Piszkos is kimaradt belőle, ami egy nagy hiányosság, így történet egy fapatkát sem ér. Én kellek oda igazán, na, titkári méltóságomban. Nem is igazi regény az, amelyikben nincs legalább egy hamisítatlan titkár, és minél több van benne, annál magasabb irodalmi szintvonalat képvisel.
    – Szerintem abban a regényben épp elég szereplő van, aki Vanek úrhoz hasonlóan túl komolyan veszi önmagát és az irodalomban betöltött szerepét, én inkább Vanek úr hülyeségére koncentrálnék, ha már úgyis átírjuk.
    – És akkor ezek után azt akarja még, hogy örüljek. Hah!
    – Vanek úr, mivel ennyire elismerték (vagy megkritizálták, értelmezés kérdése) az értékeit, javasolhat maga is olyan blogokat, akiket majd mi fogunk kitüntetni.
    – És fizetnek ezért? Egy sört legalább? Ebben a nagy melegben? Lécci?
    – Nem, attól tartok, Vanek úr ma nagylelkű kell legyen, és csak azért kell megdícsérjen valakiket, mert szereti őket.
    – Asszonyom, én önmagamon (és Rózán kívül, ahogy hangsúlyozni tetszett lentebb), nemigen szeretek senkit.
    – Engem sem, Vanek úr, egy kicsit sem?
    – Asszonyomat különösen nem. Asszonyom egy kis pukkancs, aki azt képzeli magáról, hogy, pedig dehogy.
    – Akkor kénytelen leszek a saját listámat közzétenni.
    – És azt hiszi, hogy ettől jobban fogják értékelni önpukkancsságát? Már megint be akar vágódni, asszonyom, semmi gerinc és büszkeség nincsen magában. Ez a virtuális talpnyalás, ez engem elemeimben felháborít.
    – Túlélem, Vanek úr, azt hiszem. Kíváncsi a listámra?
    – Nem.
    – Akkor mondom. Két kategóriában hirdetek eredményt: a látnivaló blogok ( kövisára, Tojgli és Kulagép, Legoblog), valamint az olvasnivaló blogok kategóriájában (elhallgatom, schnitzer, madárlápbiros).
    – Akkor most igyunk az egészségünkre.

    huszonkilenc, amelyben díjat vesznek át, Vanek úr őszinte sajnálatára

    huszonnyolc, amelyben kiértékelik a falunapot, és Vanek úrnak lesz igaza

    – Vanek úr, mégiscsak vinnünk kellett volna a tankot!
    – Asszonyom is előre hülye, csak utólag okos.
    – Somló béna volt, na, nagyon, és kínos egyedül énekelni a színpadon úgy, hogy minden más pléjbeck. Akár karaoke is lehetett volna, és azt még én is jobban csináltam.
    – Az azért jellemző, asszonyom, hogy kit hívnak falunapra, és ki vállalja el. Somlónak már tavaly sem volt hangja a Félszigeten, és azóta sem lett jobb.
    – Vanek úr, hogy történt, hogy nem rúgott be?
    – Nem volt kivel, asszonyom.
    – Nem megyünk többet falunapra, Vanek úr.
    – Helyes.
    – És lakodalmast sem hallgatunk innentől arrafelé soha.
    – Nagyszerű.
    – És hülye részegekkel sem iszunk együtt többet.
    – Valóban.
    – És nem nézünk meg több amatőr néptáncelőadást.
    – Jó.
    – És nem eszünk több töltöttkáposztát.
    – Remek.
    – És mindenkit orrba vágunk, aki bunkó.
    – Hurrá.
    – És ha busszal megyünk, visszük Rexet. Vagy minimum Pálpusztait.
    – Oké.
    – És Vanek úr vágjon fejbe, mikor még egyszer bele akarok folyni a közös ló túrós hátába.
    – Igenis, asszonyom.

    huszonnyolc, amelyben kiértékelik a falunapot, és Vanek úrnak lesz igaza