jött a texasi, és mindenkit kisepert a kórteremből?

nincs kedvem blogot írni. azok, akik eddig inspiráltak, nagyrészt megszüntek blogot írni (mi van eszcsével, editévával, letticiával, kücsükkel, gadával, hogy csak néhányukat említsem a nagyszerűen írók közül)? jött a texasi, és mindenkit kisepert a kórteremből?
ma benéztem az egologóra, és unatkoztam kicsit. aztán benéztem a webcaféra, és ott is unatkoztam kicsit. azt hiszem, elmegyek valahova máshova olvasni, ahol a zembereknek van még valami mondanivalója számomra, és ahol van bármi interakció, ahol nem csak hülye politikai süketetésekről lehet olvasni, vagy helytelenül író bikkfapoéták szenvelgéseit, hogy az egyebekről ne is szóljak, mert most nem akarok inzultálni. csak szomorú vagyok, na.

jött a texasi, és mindenkit kisepert a kórteremből?

szexblog

az a baj a szexbloggal, hogy ebben a rommagyar világban mindenki ismer mindenkit. könnyűszerrel találnék olyanokat, akik ismerik az exeket. az exek közül többen (tudomásom szerint) olvassák a blogomat. gondolkoztam azon, hogy mit lehetne írni anélkül, hogy a zember nyilvánvalóvá ne tegye, hogy kiről ír, és eg ne sértsen valakit – és nem tudtam kisütni semmi okosat. ha a szex egyszemélyes társasjáték lenne, valószínűleg nem problémáznék, így viszont igen. mert tudom, hogy nem mindenki viszonyul úgy az intm dolgokhoz, ahogy én. nem mindenki szeret a magánéletéről fecsegni. van, aki azt gondolja, hogy ez kizárólag, és csak rá, illetve max a másikra. és neki is igaza van. és edónak és timónak is igaza van. és timót különösen nagyra becsülöm az ószinteségéért. bevallom, sokáig kísértett az ötlet, hogy lenyúljam a sablonját az ábéce betűivel. roppant jó ötlentnek tartom. de aztán mégsem. maradjunk annyiban, hogy az, amit írnék, nagyon szeméyes, és olyan embereket érint, akik nem kívánnak erről beszélni. és ezért inkább nem írom le. éppen ezért nem írom le.

szexblog

az a farok nyugati jelen

csak úgy lopja az internetes anyagot. minek csinál újságot az olyan, akinek nincs kreativitása, és mondanivalója, he? aki lusta elmenni a cărtureşti-ig, és írni róla valamit? Baszki, én írtam azt a kritikát, és én igenis igénylem, hogy azt az álnevet, amin megírtam, feltüntessék azok a farok szerkesztők. és igenis, tessék leegyeztetni a szerzőkkel előre, mert az internetes cikk is szellemi termék. Huh, de dühös vagyok.
ez a link, csak hogy leellenőrizzétek.

az a farok nyugati jelen

religie, protestantism, ortodoxie

Moartea pastorului Dugulescu a creat valuri în blogosfera ro-wordpress. Nu linkuiesc aici toate blogurile unde s-a ridicat subiectul, dar aş vrea să începem aici pe blogul meu o dezbatere cât se poate de civilizată asupra subiectului. După părerea mea o dezbatere civilizată constă în:

– argumente raţionale (faţă de cele emotive) – aproape toată lumea are ceva personal cu religia (pro sau contra, una sau alta), dar hai să lăsăm asta pentru alţii.

– fără atacuri personale, căci astea afectează dezbaterea şi conduc la supărări

– ton politicos, respectarea credinţei (sau ateismul) celuilalt

Iată atunci observaţiile mele pentru a deschide schimbarea părerilor. Postul meu nu vrea să fie o analiză completă, ci un post de blog.

Protestantismul începe să afecteze în mod vizibil societatea.

Până în prezent protestantismul (mai) istoric (adică lutheranismul, calvinismul şi unitarianismul, în ordin de apariţie) a influenţat mai ales comunităţile minoritare, adică ungurii şi saşii (şvabii din vest fiind catolici, unde nu se pune problema), şi câteva comunităţi de slovaci tot din vestul ţării. După revoluţie a început din plin (a fost şi dinainte, dar era mai ascuns, sau nevizibil) protestantizarea României, şi aici mă refer la bisericile aşa zis neo-protestante (care este un termen eclesiastic, fără nici un fel de conotaţie, referind pur şi simplu la biserici care nu în primul val al reformaţiei s-au înfiinţat), respectiv: baptişti, penticostali, Martorii Iehovei, adventişti (care sunt prezenţi în număr semnificativ în societate). Părerea mea personală este că pluralismul religios este o chestie bună pentru societate. Fără gândul de a jigni pe cei protestanţi protestantismul e acum – aşa zis – la modă. Faţă de ortodoxie – care în societatea română are şi conotaţii rele, fără a jigni pe ortodocşi – protestantismul român încă nu a avut destul timp ca să devină o formaţie supra-instituţionalizată, instituţie care poate compromite mesajul principal. Să zicem aşa: încă nu prezintă destul de mare influenţă (faţă de BOR) ca oportuniştii să vâneze posturile principale. Sper ca rezervarea lor faţă de politică va rămâne aşa (faptele din istorie dovedesc că sunt optimistă în privinţa asta), şi vor rămâne la rolul lor principal: adică la răspândirea Evangheliei.

Secularizarea politicii, despărţirea statului şi religiei e un axiom liberal, care aduce beneficii clare pentru stat şi beneficii în sensul biblic şi pentru biserici. A fi protestant în România azi poate fi ceva foarte modern, privind beneficiile care a adus protestantismul societăţii vestice (vezi Max Weber: Etica protestantă şi spiritul capitalismului, Humanitas, Bucureşti, 2007), şi fără de-a şti minimul protestant nu se poate înţelege Europa de astăzi. Dar poate fi şi ceva foarte fundamentalist: interpretarea Bibliei strict în sensul literelor scrise, fără relaţiile şi dezvoltările sale istorice, interculturale şi inter-religioase poate să recurgă la un cult foarte strict, la influenţare emotivă şi la nerespectarea drepturilor omului în numele credinţei. Nu vreau să generalizez însă, sunt pilde pentru fiecare.

Cea mai mare diferenţă între ortodoxie şi protestantism este autoritatea acceptată. Dacă ortodoxia lângă Biblie are şi Tradiţia (aşa mi se pare că e Sfânta Tradiţie, dar să mă corectaţi, dacă scriu ceva incorect), ca şi text cu autoritate la fel de mare ca şi Biblia, protestantismul nu recunoaşte decât cele trei “sola”: sola fide – adică numai credinţa (dată de Dumnezeu fără contribuirea omului) se consideră în privinţa vieţii veşnice, faptele bune comise nu, sola scriptura – adică numai Biblia este sfântă, şi restul tradiţiei poate fi corectat, criticat ba şi chiar pus la oparte, şi solus Christus – adică Hristos şi sacrificiul său contează în privinţa vieţii veşnice şi în relaţia cu Dumnezeu, Maria, sfinţii sunt/au fost oameni ca noi, şi nu ne pot ajuta în obţinerea iertării. În protestantism în faţa Dumnezeului toţi sunt egali: adică preotul nu este mai presus ca şi oamenii de rând (şi mai ales calvinismul a dezvoltat o teorie a preoţiei universale bazată pe versetele 2Petru2,1-10, unde toţi care cred sunt “preoţi”, adică au obligaţia de-a vorbi despre ce au înţeles din Biblie), el (sau în protestantismul istoric şi ea) are numai pregătire diferită faţă de ceilalţi. Aşa că în protestantism un om, respectiv femeie de rând poate să facă slujbă (dacă este nevoie în lipsa preotului), care este inimaginabil în ortodoxie, dar şi în catolocism. Idea de consiliu de conducere a bisericii, înfiinţat de Calvin în Geneva şi practicat de atunci în biserici protestante, unde consilierii (presbiteri aleşi în mod democratic şi preotul/preoteasa este unu dintre ei cu un singur vot fără drept de veto) a redus în mod vizibil puterea preoţiei şi lipsa spovedaniei personale (adică în faţa unui preot şi fără pedeapsă – spovedania se practică direct spre Dumnezeu în timpul slujbei într-o rugâciune comună, şi nu necesită contribuirea preotului) a redus teama de preoţi, care începuseră să devină oameni de rând ca şi ceilalţi (secularizarea preoţiei).

Diferenţa între protestantismul tradiţional şi cel neo- constă în interpretarea Bibliei, dar nici aici nu se poate generaliza, că fiecare formaţie religioasă are propria sa relaţie faţă de Biblie. Protestantismul tradiţional a ajuns la concluzia că interpretarea Bibliei nu se poate face fără a lua în considerare condiţiile istorice. Textul Bibliei nu este interpretat strict în sensul literei, ci exegetat este şi în privinţa schimbărilor sociologice. (Două pilde revelante şi astăzi: în timpul lui Paul femeile purtau ceva pe cap, şi Paul porunceşte să-şi acopere părul; era ceva normal ca şi cum azi purtăm şi vara ceva pe noi în locuri publice; dar asta este o poruncă care depinde de obiceiuri istorice, şi nu se aplică astăzi; tot aşa în timpul lui Paul femeile nu puteau obţie o educaţie la fel ca şi bărbaţii, deci Paul interzice ca femeile să înveţe pe ceilalţi – ceea ce azi nu mai e în vigoare, deci se poate schimba; trebuie precizat aici că Paul nu interzice femeilor de-a profeta sau a vorbi despre evanghelie, ci numai învaţatul; se pare că în biserica iniţială funcţiile erau separate) .

religie, protestantism, ortodoxie

in genial

tom waits într-un tv-show în 1977, făcînd mişto de doi moderatori cu gură mare de umor care se cred mari:

The piano has been drinking, my necktie is asleep
And the combo went back to New York, the jukebox has to take a leak
And the carpet needs a haircut, and the spotlight looks like a prison break
And the telephone’s out of cigarettes, and the balcony is on the make
And the piano has been drinking, the piano has been drinking…
And the menus are all freezing, and the light man’s blind in one eye
And he can’t see out of the other
And the piano-tuner’s got a hearing aid, and he showed up with his mother
And the piano has been drinking, the piano has been drinking
As the bouncer is a Sumo wrestler cream-puff casper milktoast
And the owner is a mental midget with the I.Q. of a fence post
‘Cause the piano has been drinking, the piano has been drinking…
And you can’t find your waitress with a Geiger counter
And she hates you and your friends and you just can’t get served without her
And the box-office is drooling, and the bar stools are on fire
And the newspapers were fooling, and the ash-trays have retired
‘Cause the piano has been drinking, the piano has been drinking
The piano has been drinking, not me, not me, not me, not me, not me

in genial

zseniális, nézzétek meg

Tom Waits egy tévé-show-ban való szereplését. lent az énekelt dal szövege.

The piano has been drinking, my necktie is asleep
And the combo went back to New York, the jukebox has to take a leak
And the carpet needs a haircut, and the spotlight looks like a prison break
And the telephone’s out of cigarettes, and the balcony is on the make
And the piano has been drinking, the piano has been drinking…
And the menus are all freezing, and the light man’s blind in one eye
And he can’t see out of the other
And the piano-tuner’s got a hearing aid, and he showed up with his mother
And the piano has been drinking, the piano has been drinking
As the bouncer is a Sumo wrestler cream-puff casper milktoast
And the owner is a mental midget with the I.Q. of a fence post
‘Cause the piano has been drinking, the piano has been drinking…
And you can’t find your waitress with a Geiger counter
And she hates you and your friends and you just can’t get served without her
And the box-office is drooling, and the bar stools are on fire
And the newspapers were fooling, and the ash-trays have retired
‘Cause the piano has been drinking, the piano has been drinking
The piano has been drinking, not me, not me, not me, not me, not me

zseniális, nézzétek meg

újévi nagy elhatározások

már régen írtam ebbe a blogba egy hosszabb bejegyzést, csak ilyen rövid informatív izéket, hogy itt, meg ott, meg amott, meg hogy pfujj, és nem tudósítottalak benneteket elmeállapotom folyamatban levő állásáról, így majd most. dőljetek hátra, vegyétek a monitort az öletekbe (de előbb a sört vegyétek le a tetejéről, mert ha beleömlik, nehéz kitakarítani, tapasztalatból mondom).

el voltam foglalva, na. magam sem tudom, hogy mivel, mert a munkára nem szoktam emlékezni (bőven elég kihívás az is, hogy megjegyezzem addig, amíg elvégzem), lényeg, hogy agyszerkezetem túl volt terhelve, és ez kisüléshez vezetett, minek következtében inkább aludtam, mint nem. közben leesett a hó, ami szép, meg minden, de mostmár jöhetne a 25 fok, plusszban persze. viszont végre süt a nap, úgyhogy ma reggel kifeküdtem a hóra. na jó, nem volt szándékos, hanem estem, és csak aztán feküdtem. nem napozni, persze, hanem fényképezni. az igazi, szép és előkelő képek később, mert nekem továbbra is oldfésön filmes gépem van (bár igazából Ká aszondja rá, hogy úgy használom, mint egy szappandobozt, mert nem értek a gombokhoz, ami igaz is), és ami megmenekült a tesóm kollekciójából azzal az indokkal, hogy lenyúltam (még mielőtt eladta volna, hogy autót vehessen, ami szerintem rossz csere volt, mert ha fényképezőgép-kollekcióm lett volna, mint a tesómnak, hogy a 80 literes hátizsákja nagyrészét elfoglalta, és a konzerveket ebből kifolyólag mind nekem kellett felcipelni a retyezátra, ami testvérek között is 2000 méter ott, ahol alacsony, én nem cseréltem volna el egy autóra. merthogy az autót nem lehet hátizsákban felvinni a retyezátra. nahátakkor.). de ez mellékszál, csak közben meg elvesztettem a főszálat, és fogalmam sincs, miről akartam írni.

szóval a lényeg az , hogy sokat aludtam. megnéztem egy csomó filmet, amelyek között olyan is volt, amit ismét érdemes lesz megnézni. kiolvastam pár könyvet, mint pl. Nora Ephron: Arsuri la stomac című könyvét, amit mindenkinek ajánlok, mert zseniális, meg Sepúlvedát, meg most Buchowskit, ami szintén iszonyú jó. most éppen valami szakirodalomba ástam bele magam nyakik, ki se látszom belőle, mert most éppen kedvem van hozzá, és csak. meg pallérozom az elmeállapotomat mindenféle élő és holt nyelvvel, mert miért ne. sokat nyafogtam a hideg és a hátfájásom miatt, ami szerintem ragályos, mert akkor kezdett fájni, mikor az anyám elkezdett nyafogni karácsonykor, hogy fáj a háta.

hopp, eszembe jutott. az elmeállapotomról akartam írni nektek, nem mintha azt gondolnál, hogy benneteket érdekel, mert ha tényleg nem, akkor lapozzatok valami hangzatos politikai témára. bár nem tudom, hova is lapozhatnátok mostanában, mert a erdmagy blogvilágban alig történik valami, akiket eddig szivesen olvastam, azok mind kezdik abbahagyni a blogírást, vagy valami mást csinálnak, és egy-két odavetett mondattal elintézik a napiblogot, gondoltam, hogy a forradalom jó téma lesz, akiket én megkértem, azok meg is írták, csak nem dobták dominószerűen tovább a labdát, hogy esetleg más is írjon róla. kurvára senkit nem érdekel semmi mostanában, így nem marad más hátra, minthogy magamról írjak, de ez is mellékszál.

visszaolvastam a régebbi bejegyzéseimet, és azt láttam, hogy régebben véleményem volt a dolgokról, és ez valahogy mostanára elmúlt, mint a tüdőgyulladás. és azt is felfedeztem, hogy a véleményeim nem is voltak butaságok – hogy ilyen szerény legyek -, és hogy mostanában ez valahogy nincs meg bennem. úgy tűnik, kicsit, mintha a sok olvasás közben elvesztek volna a témáim – mert az igaz, hogy mostanában rohamléptekben olvasok, mert egyszerűen annyi olvasnivaló halmozódott fel karácsony előtt, közben és után, hogy nem győzikélem utolérni az eltűnt idő nyomát magamban. mint a köd az elmúlt hónapban, valahogy úgy telepedett rám a szellemi lustaság, és ilyenkor télen a gondolatok is lassabban keringenek, mint a vér a lábamban, ami mindig fázik, különösen, ha beleesek a hóba, mint ma.

na és akkor a gondolataim mobiltelefonos téli képekkel illusztrálom.

újévi nagy elhatározások