sógi agymenése

a merevlemez füsttel működik. ha a füst kijön belőle, már nem működik tovább.

Reklámok
sógi agymenése

bjutiful frídom

tegnap óta szabadságon vagyok. hurrá, meg minden. minden bevállalt munkámat befejeztem, az állatokat jó kézben hagytam, a ruhák és kencék jeletős részét felcsomagoltam, az olvasandó könyveket postán előreküldtem. nem tudom, mikor leszek még blogközelben, úgyhogy a blog is nyári vakácicóra mejen.

bjutiful frídom

félszigetelés

naszóval, úgy tűnik, hogy ha nem jön közbe semmi (ne jöjjön), félszigetelek a jövő héten. rékuval tegnap megbeszéltük, hogy vasárnap hat óra magasságában találkozunk a sörhajón. bloggertalálkozunk. aki ott lesz, és akar egy nagyot sörözni, vagy egyebezni, az jöjjön el. a kép a tavalyi találkáról készült.

félszigetelés

ez történt ma

ma az árnyékban 43 fok volt. a házban egy kicsit hűvösebb. teleengedtem a kádat hidegvízzel, és ültem benne. befestettem a hajam. kicsit szivattam a szomszédnénit (ööö, mégsem, az tegnap volt). írtam 8000 karakternyi szövegek tempető fia szerkesztő úrnak (még nincs kész, de már kula. káni-kula. ala-kula). gyártottam sok hülye szóviccet. olvastam, hogy legyen ihletem az íráshoz. napoztam egy fél órát. főztem tarhonyát. megittam két sört. megnéztem a 11 kicskacsákat. mostam, kiterítettem, majd 10 perc múlva elraktam a megszáradt ruhát. veszekedtem a cicivel. megnéztem háromszor a híradót. ma egy átlagos nap volt.

ez történt ma

20 év múlva – blog reloaded

tegnap este, miközben az ihletre vártam (ugye, tudjátok, hol), meg arra, hogy megjöjjön a net (mindig elmegy egy idő után, tisztára, mint a pasik), az jutott eszembe (én már csak ilyen vagyok, időnként eszembe jutnak a dolgok, időnként meg nem), hogy húsz év múlva belőlünk fognak hamvas irodalomtörténész diplomázók szakdolgozatot írni, mi leszünk a blogjelenség (bár nem tudom még, akarok-e jelenséggé válni, vagy talán inkább mégse). A dolgokat megkönnyítendő szerintem adományozzuk oda valakinek a blo-gatya, és a blo-ganya címet.

20 év múlva – blog reloaded

a bor filozófiája (bevezetés)

Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni.

    Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor.

     A szemfényvesztésre a körülmények kényszerítenek. Az ateisták köztudomás szerint szánalomra méltóan fennhéjázó emberek. Elég, ha Isten nevét megpillantják, a könyvet tüstént a földhöz vágják. Ha rögeszméjüket megérintik, dührohamot kapnak. Azt hiszem, ha ételről, italról, dohányról, szerelemről beszélek, ha a rejtettebb neveket használom, be lehet őket ugratni. Mert amellett, hogy elbizakodottak, ugyanolyan mértékben ostobák. Az imának ezt a fajtáját például egyáltalán nem ismerik. Azt hiszik, hogy csak templomban lehet imádkozni, vagy úgy, hogy az ember papi szavakat mormol.

     Az ateisták a mi lelki szegényeink. E kor leginkább segítségre szoruló gyermekei. Lelki szegények, azzal a különbséggel, hogy a mennyek országára alig van reményük. A múltban sokan haragudtak reájuk és harcoltak ellenük. Ezt a módszert én teljes egészében elvetendőnek tartom. Csatázni? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék? Mert nyomorékok, jóindulattal kell közeledni hozzájuk. Nemcsak hogy nem szabad őket rábeszélni, észre se szabad venniük, mi történik velük. Fejlődésben visszamaradt, még értelemben is gyenge gyermekeknek kell őket tekinteni, bár értelmükről különösen sokat tartanak, és azt hiszik, az ateizmus valami tökéletes tudás. Miért harcoltak velük a múltban? Elsősorban azt hiszem azért, mert az ateizmus, mint fogyatékos értelem és korcs kedély, az élet egész vonalán hoppon maradna, ha valahol nem szerezne kárpótlást. Mi ez a kárpótlás? A túlzott aktivitás. Így vezet az ateizmus szükségképpen erőszakra, és mert erre vezet, az ateistáknak meg kellett szerezni a világhatalmat. Meg is szerezték. Akik harcoltak velük, azok tulajdonképpen irigyelték őket. Szerintem ez volt a hiba. Amikor az ateisták látták, hogy irigylik őket, elbizakodtak.

     Taktikát változtattam. Különösebben nem volt nehéz. Csak az igazságot kellett helyreállítanom. Az igazság pedig, hogy nincs tőlük semmi irigyelni való. Mit irigyelhetnék a nyomoréktól, ha mégoly hatalmas is? Mit irigyelhetnék a bénáktól, a süketektől, a félkegyelműektől és a féleszűektől? Ha irigyelném őket, annyit jelentene, hogy igazat adok nekik; úgy tüntetném fel, hogy azt, aminek ők birtokában vannak, megkívánom.

     Így változtattam meg taktikámat. Ahelyett, hogy harcolnék velük és igyekeznék őket megtéríteni, sajnálom őket. És ez nemcsak trükk. Nem akarok tőlük elvenni semmit. Valamit nyújtani szeretnék, aminek hiánya oly gyengévé, szegénnyé, és mit tagadjuk, nevetségessé teszi őket.

       Annak egyébként, hogy oly sokat vitatkoztak velük, más oka is volt. A legtöbben ugyanis azt hitték, hogy az ateisták vallástalanok. Erről persze szó sem lehet. Vallástalan ember nincs. Az ateisták nem vallástalanok, hanem szánandóan fogyatékos értelmük és korcs kedélyükhöz képest komikus vallásban hisznek. Éspedig nemcsak hisznek. Az ateisták mindnyájan bigott emberek. Úgy mondom, hogy mindnyájan, mert még egyetlen ateistával se találkoztam, aki ne lett volna bigottabb még annál a rossz szagú vénasszonynál is, aki vasárnap krajcáros füzeteket árul a templom előtt Szent Homorony csodatevő vizeletéről. Az ateista vallás szentje persze nem Szent Homorony hanem Einstein, és a csodatevő hatalom nem a vizelet, hanem az ultraszeptil. Az ateista bigottéria neve materializmus. Ennek a vallásnak három dogmája van: lélek nincs, az ember állat, a halál megsemmisülés. A három pedig egyetlenegyre megy ki, s ez az, hogy az ateisták rettenetesen félnek Istentől. Böhme azt mondja róluk, hogy Isten haragjában élnek. Nem ismernek mást, csak a haragvó Istent: ezért bujkálnak és hazudoznak. Azt hiszik, ha azt mondják: nincs Isten, nem fognak többé félni. Ehelyett persze még jobban félnek.

     Az ateista persze elbizakodott ember, nem is akar más lenni; alázatra, szeretetre nem hajlik, más szóval olyan erőtlen, hogy nem is tud rá hajlani. Inkább kitart félelmében, amit letagad, reszket és bujkál és hazudozik, és egyre fennhéjázóbb lesz. Ebből a vigasztalan kotyvalékból, amelyben tagadás, félelem, hazudozás, bujkálás, fennhéjázás, bigottéria együtt fő, alakult ki a materializmus, mint vallásszurrogátum.

     Mindezekből most már világosan látni, hogy az ateistákat erőszakosan meggyőzni nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. Tévelygők, akik tele vannak aggodalommal, önáltatással, és nagyon óvatosan kell velük bánni.

     Szerencsére a lélek nem olyan, mint a test. Ha valaki csonka lábbal, süketnémán születik, vagy életében nyomorékká lesz, azon emberi hatalom nem tud változtatni. A lélek világa más. Mindenki egész lélekkel születik, és ezt az egészséget soha el nem vesztheti. A lélek fogyatékosságaiból mindenki meggyógyulhat. Még csak csoda sem kell hozzá.

     Imakönyv az ateisták számára? Éspedig olyan, amelyben észre sem szabad venni, hogy imádkozni tanít. Nagy dolog! Ezért – amint Nietzsche mondja – csak így szabad beszélni: cinikusan és ártatlanul. Elvetemülten és rafinériával, csaknem gonoszul okosan; ugyanakkor tiszta szívvel, derülten és egyszerűen, mint az énekesmadár.

     Ezt az alkalmat meg kell ragadnom, és a pietistákhoz is kell néhány szót intéznem, az ateisták e sötét szektájához. A pietizmus nem egyéb, mint az ateizmus álöltözetben. A közönséges materialista szánandó lélek, értelme sem erős, szíve néha egészen hülye, s így, mint már többször mondtam, olyan nyomoréknak kell tekinteni, aki saját fogyatékosságához kényszerképzetszerűen ragaszkodik, saját ügyefogyott voltát valami nagy eredménynek tartja.

     A pietista tulajdonképpen olyan istentelen, mint a materialista, csak ezenfelül még lelkiismerete is rossz, s ezért az igazi vallás külsőségeit magára ölti. A pietista megkövetelné, hogy az ember korpán és vízen éljen, a legszebb asszonyokat rossz szabású ruhában járatná, a nevetést eltiltaná s a napot fekete fátyollal borítaná. A pietista az antialkoholista. Jól tudom, hogy már jeligémen is megbotránkozott, sötéten és bosszúsan azt kérdezte: ugyan micsoda káromlás ez! Felháborodott, amikor azt merészeltem mondani, Isten a főtt sonkában is ott van. Nyugodjon meg. Fog még hallani különbet is. Ígérem, hogy külön tekintettel leszek rá, és a minél súlyosabb megbotránkoztatására egyetlen alkalmat sem fogok elmulasztani. Az ateistát kímélni kell, mert ostoba és tudatlan és korlátolt és együgyű. A pietista nem tarthat számot kíméletre. Vegye tudomásul, hogy szemem sarkából figyelni fogom őt, és minél ünnepélyesebb arcot vág, annál jobban fogok nevetni rajta. Minél jobban méltatlankodik, annál jobban mulatok, és még csak azt sem mondom meg, miért.

Hamvas Béla: A bor filozófiája

a bor filozófiája (bevezetés)

zászlók és szelektív hulladékgyűjtés

Előnyt élvez a pályázata elbírálásakor az a társasház Pest XII. kerületében, amelyik vállalja, hogy három évig kiteszi a ház falára a nemzeti színű és a kerületi zászlót, írja a HVG június 23.-i száma. Ugyanilyen súllyal esik latba a pályázat elbírálásánál a szelektív hulladékgyűjtés.

Na, mit gondoltok, ki a polgármester ebben a kerületben? Pokorni Zoltán. Mi már szerencsére láttunk ilyent: a zászló után következnek a nemzeti színű padok, játszóterek, vasrudak, szemeteskukák. És mi értelme volt az egésznek, he?

zászlók és szelektív hulladékgyűjtés

török-magyar, magyar-török

kicsiny, meleg, poros, átmeneti, unalmas, tehén- és libaszaros, álmos bánsági falum, ahol a kettős személyiségem egyik fele a munkáját végzi, történelmi megbékélés tanúja volt a tegnap este. továbbá felhomályosodtam, hogy honnan származik a manele nevű hastekergető.

az itteni néptánccsoport azt a török csoportot látta vendégül, akiknél egy zonguldak nevű helyen vendégeskedett egy héttel ezelőtt. azért az fura, legalábbis nekem (biztosan van rá valami normi magyarázat), hogy magyar területen a törököket nem utálják, de az osztrákokat (Habsburgokat) igen. Hogy a Habsburg uralom emléke élénken él minden mélymagyar emlékezetében, de a törökdúlás a török néppel szemben nem hagyott rossz érzéseket. pedig aztán itt a bánságban igencsak sokáig ők voltak az urak. az itteni fiatalok szorgalmasan tanultak törökül, a törökök meg magyarul. angolul ugyanis egyik fél sem tud. azt értem, hogy a törökök nem, mert ugye náluk nem tanítják az iskolában, mint megtudtam. de hogy az ittenieknek, akik harmadikos koruk óta tanulnak, hogy nem sikerül egy annyirta megtanulni, hogy két értelmes szót elnyögdécseljenek ezen a neylven, na, ezt nem értem.
a török népviselet, amennyiben amit viseltek a színpadon, az volt, sokkal vidámabb, szinesebb, mint a mienk, az unalmas piros-fehér-feketével (najó, ez inkább az erdélyi magyar viseletre vonatkozik). sárgák, zöldek, lilák, selymek, vásznak, hímzések örvénylettek. a táncuk sokkal egyszerűbb, mint a magyar néptánc, a zene sokkal bonyolultabb, állandóan váltakozik az ötnyolcadok, hétnyolcados, négynegyedes ütem, nagyon kell érezni a ritmust. Volt egy táncuk, amit pontosan olyan zenére táncolnak, mint a csángók a kecskés nevű táncukat, aztán a zene hirtelen átváltott manele-ritmusba, csak éppen hagyományos hangszerekkel.

az itteniek végre-végre megtanulták a kalotaszegit, bár a stílusuk még mindig jobban hasonlít a délalföldire, mint az eredeti kalotaszegire, de azért az általuk sk. készített és hímzett, nehéz ruha megteszi a hatását, nem lehet benne úgy ugrándozni, mint a kalocsaiban, par exemple.

török-magyar, magyar-török