öt dolog, amit nem fogok csinálni jövőre

1. Jövőre nem veszek autót.
2. Nem megyek Fidzsire nyaralni.
3. Nem olvasom ki 33. alkalommal Dumas Monte Christo grófja című regényét
4. Nem vágom el fejszével a lábam.
5. Nem töröm össze az összes cédét.

öt dolog, amit nem fogok csinálni jövőre

mivel úgyis mindenki erről ír

én spam nélkül, csak úgy önkéntesen is elmondom mindenkinek, és csak azértsem küldöm tovább, amit én sem kaptam.

öt dolog, amit senki nem tud rólam:

1. Mindig belepisálok a fürdővízbe, és az uszoda vizébe is.
2. Szőkének születtem, de továbbtanultam (most vörös vagyok).
3. Gyakran fantáziálok különböző morbid öngyilkossági helyzeteket.
4. Hogy a két folt a kezemen nem himlőhely, hanem cigivel égettem ki nyolc évvel ezelőtt szerelmi bánatomban.
5. Hogy hányszor voltam berúgva.

mivel úgyis mindenki erről ír

Agneta Pleijel: Egy tél Stockholmban

Vannak könyvek, amik nagyon sokat jelentenek egy bizonyos életszakaszban. Az Egy tél Stockholmban ilyen, nagyon furcsa, meghatározhatatlan lelki élményt nyújtott. Nagyon női könyv, abban az értelemben, hogy minden mondatán érződik, hogy női életformáról, gondolatvilágról ír. Kevés olyan női regény van, amiből ennyire átérződne az, hogy miben látja másképp egy nő a világot. Ez persze általánosítás, magam sem szeretem az ilyen megfogalmazásokat, hogy “női irodalom”, mert mindenki másképp ír, ami sokkal jellemzőbb, minthogy nő vagy férfi, de ebben a könyvben ténylegesen érződik, hogy egy középkorú nő mivel küzd, hogyan viszonyul a családjához – és amit leír, az szinte tipikus. Talán ezért annyira jó a könyv, mert annyira általános, női, emberi érzésekről szól (egy csepp filozófia sincs benne, meg elméletieskedés), benyomások, életképek, hangulatok sorozata, ettől valahogy nagyon áttetsző lesz a könyv, mintha lebegne az egész, könnyed, mégis igazán fontos dolgokról ír, mégpedig úgy, mintha nem is volnának igazán fontosak, csak úgy megtörténnének. Ami nekem a legfontosabb a könyvből: megtanulhatja-e egy ember, hogy kezelje érzelmeit, vagy időnként úgyis elsodorják? Mi a jobb, hagyni, hogy sodorjanak (és ezzel vissza nem fordítható károkat okozni a körülötted levő embereknek, akiket érintenek az érzéseid), vagy megtanulni uralkodni rajtuk? Nagyon fontos az az érzelmi becsületesség, ahogy saját érzéseiről ír, az önreflexió kínos, mégis elengedhetetlen vájkálódása a lélelk mélyében, ami sehova sem vezet, nem esik jól, mégis muszáj.

Néhány idézet a könyvből:

“A civilizáció csak vékony lepel, mely épp hogy elfedi az emberiség tébolyát és archaikus félelmeit.”
“De ha volt is ereje a szakításra, a bánat marcangoló érzésétől nem bírt szabadulni. Ez a nő nem szabad. Bele van gabalyodva a nehezen érthető függőségi viszonyok hálójába. Rettenetesen fájdalmas számára a válás.”
“Azzal a lánnyal, aki egykor volt, mostanában már megszakadt minden kapcsolata.”
“Megértette, hogy a félelem valóban szétmarja a lelket. A szeretet ellentéte nem a közöny és nem is a gyűlölet. A szeretet ellentéte a félelem.”

Agneta Pleijel: Egy tél Stockholmban

S.N.O.B.

Na, végre valami jó is történik. Olyasmi, amitől hízik a májam, és nem alkohol. Meghívást kaptam ugyanis közös blogolásra, Balla D. Károllyal és társaival. Szóval tudjátok: BDK író, állandóan jelennek meg olyan izéi azokban az izékben, amik úgy zizegnek, és olyan nagyok, mint egy féllepedő, és hangyák vannak rajta, nanemjuteszembe, hogyhíjják, és ismerik a nevét, meg minden. Nagy dolog ám, hogy egy ilyen nagy emberrel blogolhatok közösen. Most ez olyan, mint ahogy Amerika érezhette magát: hurrá, fel vagyok fedezve. Egyelőre a közös blogban tökéletes a káosz persze, de majd idővel (január 1-től) talán még működni is fog. És oda is fogok írni. Azt nem tudom, hogy dolgozni mikor fogok, mert tegnap összeszámoltam, hogy hány féle helyen kell(ene) megállnom a helyem. Csak abból, amiért fizetést kapok, van négy. És még a többi.

Más téma. Szilveszter. Haverekkel fogunk Temesváron. Amilyen álmos vagyok az utóbbi időben, remélem, nem alszom el. Az biztos, hogy a kávé nagy részét én fogom meginni.

S.N.O.B.

eltelt a karácsony

boldogok a kiütések, mert övék a hatalom. karácsony első napján elfogyott a kiütéselleni gyógyszerem, így a kiütésekek visszatértek – sokkal számosabban és agresszívebben, mint eddig. a bejegyzés után megyek az orvoshoz. eddig minden ünnepen beteg voltam, miért is volna ez másképp az idén? ezt hívják ünnep-neurózisnak.

a karácsony kicsit más volt, mint az eddigi. csak mérsékelten volt feszültség (alig voltam otthon, mikor meg igen, aludtam), nem veszekedtünk, csak Kával a macskák miatt (ezt éppen kihagyhattuk volna), a zanya teljesen normálisan viselkedett ahhoz képest, hogy máskor hogy szokott, alig kommentálta, hogy hogy eszem, meg mit csinálok, meg miért, és már az ötödik célzásra megértette, hogy pont akkor nem akarok vele beszélgetni, és nem is sértődött meg (éjjel 11 volt már, és álmos voltam); én igyekeztem befogni a számat. elhozták a konyhabútorom legutolsó darabjait is, és amikor a zatya felszerelte, a zanyának el lehetett magyarázni, hogy ez nem az ő konyhája, és nem neki kell kézreálljon, és ezt is megértette (ebből már sok vita volt eleddig). azt persze Kával újra megállapítottuk, hogy a családomban semmi alkalmazkodóképesség nincsen, illetve az apámban van, mikor akarja, tesóban meg elég sok, de a zanya és mami reménytelen eset, nyafognak, ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják. Kának ez nagyon furcsa volt, mert az ő családja igazán nagyon tud viselkedni (legfeljebb uténa kommentelnek, de azt meg úgysem hallja senki). Megállapítottuk, hogy igazán szerencsések vagyunk: ha a két családból az egyik többé-kevésbé elviselhető, akkor ez már nagyon jó arány.
Tesóval nagyot beszélgettünk ismét, örülök, hogy ő – minden kísérlet ellenére – normális maradt. A család miatti feszültség (ingerültség, készenállás minden pillanatban a támadásra, a humorérzék teljes hiánya bizonyos helyzetekben) most is megvolt, végig izgultam, hogy mikot tör már ki valami veszekedés bármi felett. De nem tört ki. ez meg a családneurózis.

Az ajándékokról:

1. Könyvek (csomó, nem számoltam meg őket)
2. Yves-Rocher-kencecsomag (tusfürdő, testápoló, szappan, parfüm)
3. Abrosz (háziszőttes)
4. törülközőkészlet (rajta felejtették az árcédulát)
5. Fekete harisnyák, 3 pár
6. cd-k, dvd-k
7. barna keccsü
8. fülhallgató
9. kávé
10. takarítószerek

amiket én vettem:

Ká: carturesti-határidőnapló Joan Miró repróival, két cd: Yehudi Menuhin, Charlie Parker
Zanya: Kencék (testápoló, kézkrém, rúzs) + sál
Zatya: Bornyitó készlet + tusfürdő
Tesó: Parfüm (és még szereti is)
Mami: kézkrém és szappan
Anyós: fürdőkészlet (hátmosószivacs, dörzsike, masszírozó)
Após: Ká vásárolt könyvet
Ká tesói: Ká vásárolt könyvet
A tesók barátnői: tusfürdők
Ká nagymamája, a Nagyi: kézkrém
Ká nagytatája, a Nagyapa: beszálltunk, hogy telefont vegyenek neki

eltelt a karácsony

meggypiros, rend, takarítás, karácsony

vásárolni voltam a múlt héten, és vettem két körömlakkot (a többi beszáradt, venni kellett, kész, pont) . az egyik rózsaszín, a másik kívülről barnának nézett ki, ezért is vettem meg. most kipróbáltam, és meggypiros. a lábujjaimra kentem, pirosban tündökölnek a zokniban. ne kérdezzétek, hogy van-e ennek értelme. az üvegben úgy tűnik, mintha aranybarnába játszana, de az ujjamon olyan, mint a vér. még annál is pirosabb. nagyon tetszik. imádom a szineket. rózsaszín, narancsságra, zöld, piros, lila, kék, bordó, mind-mind kifejez dolgokat. a szekrényben a ruháim a színskála szerint vannak elrendezve, persze mikor rendben vannak, de többnyire nincsenek, mert nincs türelmem visszarakni őket, vagy kiráncigálják a macskák, vagy csak úgy.

tulajdonképpen szeretem a rendet, illetve szeretném, ha magától lenne. a héten az időm jelentős része a rendcsinálásra ment, mert ugye ma jön a zanya, és én félek tőle, mert otthon nálunk sose volt se rend, se tisztaság, de azért itt mindig kommentel – na jó, ha rend van, akkor azt is észreveszi.

a lakás, amiben lakom, óriási, nem is használom ki télen, mert ugyan volna mivel kifűteni, de minek, majd ha lesz központi, ha így haladunk, jövőre lesz, mert lesz rá pénza. mikor ki kell takarítani (most az egészet kellett, mert ugye jön a zanya és a nemhasznált szobában is kell takarítani), akkor háromszorosára nő a beltér, szrencsére Ká nem volt itthon, hogy segítsen, mert akkor háromszor olyan lassan lettem volna kész, ha arra vártam volna, hogy csinálja meg – a könyleporolással is így vagyunk, ő minden könyvet kiolvas, mielőtt visszarak, én meg a plafonon vagyok már, hogy siessünk, essünk túl rajta, a takarítással is ez van, ezért szeretek inkább egyedül, fel van mentve a takarítás alól, tükéletesen elég, ha mosogat, mert azt én utálom, turkálni a gamat lében az életlmaradékok között. merthogy ugye leszidott a múlthéten, mikor Kolozsváron volt, hogy nehogy ki merészeljem takarítani a nagyszobát, ahol a zanya aludni fog, de én azért megcsináltam, mert tudtam, hogy ő úgysem fogja, vagy ha fogja, akkor nem úgy, ahogy kell, most is alszik, ahelyett, hogy a mikrót meg a jégyszekrényt takarítaná, amire megkértem, merthogy én nem érek rá, de akkor már inkább ráérek, mert ugye a zanya, stb. szóval megcsinálom, és akkor minden rendben, még port törlök, karácsonyfát díszítek, fát hozok be, mind a négy kályhába, be kell gyújtani, mert hideg van, fáznak a macskák, és feszt nyafognak, hogy miáúúú, a mosást befejeztem,

a karácsonyban a legjobb, hogy kapok ajándékot. imádok ajándékokat kapni. ha valakinek felesleges ajándékai vannak, küldje el nekem. köszi.
karácsonyi ajándékok, amit kapni szeretnék:
1. jogsi (semmi esély)
2. autó (semmi esély)
3. normális fizetés (semmi esély) – kaptunk prémiumot, basszam, ilyen sem volt még. nem halunk éhen.
4. kencék minden mennyiségben (talán) – szenvedélyem a kencék iránt nemhogy csökkent volna, hanem csak nőtt. mindig volt valami, amit gyűjtöttem, kicsi koromtól kezdve: cigarettásdobozok, szalvéták, csokispapirok, kiolvasott könyvek, idézetek, könyvek, kazetták, cd-k, filmek, ruhák, és most van a kence-korszak.
5. teljes zöld, narancs, lila pohárkészlet a nobila-casa-ból.
6. barna-narancssárga sapka, sál, kesztyű (többször felvetettem Kának, hátha)
7. carturesti-határidőnapló (semmi esély, amit kapok, az álltalában használhatatlan)
8. carturesti-teák minden mennyiségben
9. normális fülhallgató a fülbenyomható bigyuszok helyett, amit az mp3-lejátszóval adtak, amitől mindig fáj a fülem és a fejem (erre is apropóztam többször)
10. román-magyar szótár (semmi esély)
11. új telefon, mert a réginek egy év után lerohadt a gumiborítása (semmi esély)

Amit úgyis kapok, mert úm. szükséges:
1. Fekete vastag harisnya (minden évben kapok)
2. takarítószer-készlet (na, kitaláljátok, kinek az ajándéka? a zanyáé, igen)
3. könyv (mostanában kezd frusztrálni, hogy annyi könyvem van, hogy a felét sem olvastam el)
4. abrosz (ezt is mindig kapok, pedig mindig csak 2-t használok, mert a többi kicsi az asztalra)
5. bor (amit mindenki azért hoz, hogy majd közösen megisszuk, különösen a zatya, legtöbbször fehéret, mert attól garantáltan rosszul leszek, de a zatya mindig pirosat hoz, mert a fehértől ő is rosszul van, minden ilyen sittet elörököltem tőle, mint a migrént, pl.)
6. kávé (legalább két hónapig nem kell venni)
7. édesség (utálom az édességeket, így is 64 kiló vagyok, nem tudom, mikor híztam meg ennyire, mikor alig eszem)

meggypiros, rend, takarítás, karácsony

karácsony, brrr

mivel az általános téma a köd után a karácsony, én is írok erről. utálom. közhely. ajándékokat kell venni, és én bezzeg soha nem azt kapom, amit szeretnék. lemerül a buxtárcám. takarítani kell, mert jön a zanya és kommentel. sok undorítóan nyálas üdvözletet kapok, amiből semmi sem fog megvalósulni. nem utolsósorban irigykedem, mert amíg mindenki lazsál karácsonykor, én dolgozom. előtte is. utána is. és ráadásul nem is fizetik meg rendesen, sőt lelki elégtétel sincs. nem is tudom, miért csinálom.
az idén duplán rossz a karácsony, mert ráadásul még hazudni is fogok az udvariasság érdekében, boldog karácsonyt fogok kívánni olyan embereknek is, akiket legszivesebben legyilkolásznék. nesze neked, szeretet ünnepe. mondjuk inkább, hogy az udvariasság és a szociális viselkedés ünnepe. a karácsony igazi tartalma – már ha volt neki ilyen -, most nincs. nem szeretem az ünnepeket. a vakációkat szeretem, és nyáron a tengerpartot, amikor nem kell udvariasan mosolyogjak.

mit tegyen az ember, amikor meghasonlik korábbi önmagával?

karácsony, brrr

kiütésekről még egyszer


panna a vérpiros kiütés / ködfoltos délután pénteken
szunnyadó álomból ébredés / születni készült a végeken

panna a hősködő kiütés / megtalált emberbe megjelen
barátja viszke, a viszketés / táncot jár védtelen testemen

panna is, viszke is boldogan / lejtik e nagyszerű táncot
én meg a pirostól foltosan / vakarom magam és átkot

mondok a virgoncok hadára / menjetek el innen, panna
teával mosom a képetek / fel van már téve a kanna

fussatok el innen, viszke / mentolos kenőcsöt kaptok
panna és viszke csak nevetnek / nem mennek tőlem a latrok

fetrengek éjjel az ágyban / nyálasra sírom a párnám
mérgemben csípem a bőröm / mielőtt véresre vakarnám

kiütésekről még egyszer

Az élet nem habostorta

Nos, oké, belenyogodtam, hogy ez az élet nem egy joyride. addig rendben van, hogy a macskák időnként összeszarnak dolgokat, meg megrágnak, bekapcsolják a tévét, mikor nem vagyok itthon, magukra borítják a könyveket, a ruhaszárítót, a virágokat. Rendben van, hogy olyan emberrel kell együtt dolgozzak, aki a legkisebb kritikát is személyes támadásnak fogja fel, és azárt, mert szóltam, hogy egy papír nincs jól kitöltve (nb. én vagyok a főnök, ő a titkárnőm), három napot hisztizett, és állandóan azt kérdezte, miért “rontottam el a kapcsoltunkat” (sic!). Rendben van, hogy nincs uszoda, színház elérhető közelségben. Oké, hogy nem keresek annyit, hogy normális ajándékokat vehessek karácsonyra. Oké, hogy olyan gyerekeket kell tanítanom, akiknek egyetlen vágya, hogy kívül legyenek az iskolán. Azt is elfogadtam, hogy időnként depresszióba esek, és meg kell várnom egy csendes sarokban, amíg elmúlik.

De ez – szóval ez merénylet. Egy hete tele vagyok kiütéssel, valamire allergiás vagyok, és nagy a gyanúm, hogy a napraforgómagra, mert nagyjából ezt ettem a héten. Az rendben, hogy a kezemen és a lábamon van. Nagy piros, kidudorodó foltok, és nagyon viszketnek. De ne a seggemre, kérem. Nem tudok ülni, mert viszket. Nem tudok emberek közé menni, mert nem illik vakarózni. Nem tudok harisnyát hordani, se nadrágot, mert irritálja.
És ha tényleg a magtól van: ez az egyetlen olyan tik, ami időnként leköti a kezem, hogy ne szadizzam szét az arcom, a kezem vagy a fejbőröm olvasás közben, mikor egy izgalmas részhez érek. Ez akkora kitolás, hogy nagyon felháborít.

Az élet nem habostorta

reggeli készülődés

Mikor Ká nincs itthon (ha itthon van, teljesen más az egész), rutinná válik a reggeli készülődés, főleg, ha iskolába is kell mennem. Felkelés, kávé, blog, levelek, válaszok adott esetben a kommentekre, fabehordás, gyújtós-hasogatás, tűzgyújtás a konhában és a fürdőben, tusolás, még egy adag kávé (eddig már megfőtt a friss), táskabepakolás, indulás. Mindez együtt másfél óra. A tusolás azonban külön szertartás, ha sietni kell, el van szaródva az egész nap.

A tusolás legfontosabb kelléke ilyenkor télen a meleg – van a fürdőben egy kandalló, nagyon romantikus, mert látszik benne a tűz, a tűztér üveggel van lezárva, és tíz perc alatt meleg van. A második kellék a nagy törülköző (Kának vettem, de ő nem használja, ergo én meg igen), sampon (nagyon zsíros a hajam, minden nap megmosom), tusfürdő (most kétféle van: ámbra, és kókusz – anyósom erre azt mondaná, hogy olyan illatom van, mint egy süteménynek), cellulitisz elleni zselé pomagránáttal és kis bigyuszokkal, hátmosókefe, hátmosószivacs, tengeri szivacsból készült kisszivacs, arclemosó zselé, dugó (szeretem, ha közben a lábam kiázik). Ezenkívül van még egy arcbigyuszom, ami egészen zseniális: bekenem vele az arcom, és a vízzel való érintkezésnél felmelegszik. Olyan sima utána az arcom, mint 10 éves koromban, mikor még nem voltak pattanások és miteszerek az életemben. Ezenkívül van még hajbalzsamom, ami dúsítja a három szál hajam, mindez összesen kb. 15 perc, ha nem kell sietnem, 20. Ezután testápoló (ha van időm és kedvem), dezodorándusz, parfüm, öltözködés, smink, indulás. Utálok rohanni.

reggeli készülődés

Frida


(Julie Taymour, Usa, 2002, fsz. Salma Hayek)

Mindig csodáltam az erős nőket (valószínűleg azért, mert én nem tartozom ebbe a kategóriába). A tegnap este látott film egy ilyen, erős egyéniségű, hihetetlenül érdekes nőről, Frida Kahloról szól (mexikói festő, 1907-1954). 19 éves korában baleset éri, lebénul, majd újra megtanul járni. Ágybanfekvés közben kezd el festeni. Képei nagyon szimbolikusak, nagyon erőteljesek. Salma Hayek markáns arca (inkább érdekes, mint szép, nagyon éles, kemény vonásokkal) nagyon talál a festőnő átható egyéniségéhez. Az már csak a szükséges plussz, hogy a film mintegy mellékesen bemutatja a két világháború közötti Mexikó művész-anarchista-kommunista világát. Mivel amerikai film, azért nincsen túl sok elméleti vita benne, maga a film könnyen emészthető életrajzi film, kár, hogy spanyol akcentusú amerikai angolt beszélnek benne, és a rendező nem merte felvállalni, hogy ténylegesen spanyolul beszéljenek benne. A mexikói dalok, eredeti mexikói művészek előadásában, egészen zseniálisak – hihetetlen erejük van ezeknek a többé-kevésbé műdaloknak, amiket többek között Joan Baez is népszerűsített. Jó, könnyű nekem, tudok spanyolul, értem a szövegeket – élet, halál, szerelem, tragédia: talán a görög tragédiák magaslatába is elérnek ezek a balladaszerű dalok, amiket tequilától rekedt hangon énekelnek több szólamban. Van benne egy ének, amit egy hetven éves mama énekel arról, hogy számár a fekete szín milyen kívánatos – hmmm, feláll a szőr az ember hátán tőle. Az öregek szenvedései annyira egyformák mindenhol a világon.

Frida

nándika ezeket a filmeket fogja nekem küldeni a döglött kacsáért

Szabo Istvan 1981 Mephisto
Terry Gilliam 1985 Brazil
Robert Rodriguez 1995 From Dusk Till Dawn
Woody Allen – Take The Money And Run
Woody Allen 1977 Annie Hall
Woody Allen 1982 A Midsummer Night’s Sex Comedy
Woody Allen 1983 Zelig
Emir Kusturica 1993 Arizona Dream
Emir Kusturica 1995 Underground
Emir Kusturica 2004 La Vie Est Un Miracle
Philip Kaufman – Marquis De Sade’s Games
Robert Rodriguez 1995 Desperado
Guy Ritchie 1998 Lock, Stock And Two Smoking Barrels
Sofia Coppola 1999 The Virgin Suicides
Sofia Coppola 2003 Lost In Translation
Alfred Hitchcock – Madarak
Krzysztof Kieslowski – (1988) 9.Thou Shalt Not Covet Thy Neighbour’s Wife
Peter Greenaway – (1989) The Cook the Thief His Wife & Her Lover
Peter Greenaway – (1996) The Pillow Book
Krzysztof Kieslowski – Trois couleurs (Three Colors)
George Clooney 2002 Confessions of a Dangerous Mind
Terry Gilliam 1998 Fear and Loathing in Las Vegas (Felelem es retteges Las Vegasban)
Jim Jarmusch 1999 Ghost Dog – The Way of the Samurai
Jim Jarmusch 1991 Night On Earth
Pier Paolo Pasolini 1975 Salo o le 120 giornate di Sodoma
Bernardo Bertolucci 1972 Last Tango in Paris
Spike Jonze 1999 Being John Malkovich
Alfred Hitchcock 1960 Psycho
Peter Weir 1997 The Truman Show
Robert Rodriguez 2005 Sin City
Ingmar Bergman 1982 Fanny Och Alexander
Pedro Almodovar 1999 Todo sobre mi madre
Milos Forman – Amadeus
Dennis Hopper 1969 Easy Rider
David Lynch 1984 Dune
Ang Lee 2005 Brokeback Mountain
Paul Verhoeven 1992 Basic Instinct
Gus Van Sant 1991 My Private Idaho
Gus Van Sant 1997 Good Will Hunting
Alan Parker 1982 Pink Floyd – The Wall
02 Jonathan Demme 1991 Silence Of The Lambs
03 Ridley Scott 2001 Hannibal
Aki Kaurismaki 1989 Leningrad Cowboys Go America
Carlos Saura 1999 Goya en Burdeos
Michelangelo Antonioni 1995 Al di la delle nuvole (Beyond the clouds)
David Lean 1965 Doctor Zhivago
Milos Forman 1979 Hair
Norman Jewison 1973 Jesus Christ Superstar
Robert Zemeckis 1994 Forrest Gump
Marco Ferreri 1973 La Grande Bouffe (A nagy zabalas)
nándika ezeket a filmeket fogja nekem küldeni a döglött kacsáért

Nándikacsája

A kacsa nagy volt, fehér-fekete tollakkal, büszke fejtartással, elvégre gácsérnak született. Kiskorában nagyon félős volt, nem mert messzire elmenni az anyja tollai mellől, állandóan ott totyogott a nyomában. Nem különösebben szerette az anyját, de nem is utálta. Természetes volt, hogy ott van, és időnként nagyot csíp bele, ha rendetlenkedik. Akkor még tyúkok is laktak az udvarban, meg csirkék, és egy nagy, színes, roppant gőgös, erőszakos kakas, aki mindig fültövön legyintette, ha közeledni merészelt az ennivalóhoz. A kacsa nagy megkönnyebbülésére a kakast egy éjszaka elvitte egy nagy fekete kutya, a tyúkok pedig valami ismeretlen betegségben megdöglöttek. Tüsszögni kezdtek, köhintettek vagy kettőt, kifújták a csőrüket, aztán se szó, se beszéd, máris égnek állt a lábuk. A kacsa csak állt, nem is gágogott (nem is tudott, mert néma volt), időnként sziszegett, és örült, hogy a halál ilyen pozitív jelenség: több hely marad nekik éjszakára, több eleség, és boldogan kipancsolhatja a vizet a nekik odatett fürdőkádból.

Egyszer valami nagy, brummogó állat fordult be az udvarra, és lehányt a hátáról egy nagy bucka homokot. A kacsa boldog örömmel vette tudomásul a sportszert. Először csak feltotyogott a domb tetejére, és lezavarta onnan a többi kacsákat. Az lett az ő helye, onnan kényelmesen láthatott mindent. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, megerősödtek a szárnyai, és arra is volt ereje, hogy lerepüljön a domb tetejéről. Az edzője bíztatni is kezdte, hogy ha szorgalmasan gyakorol, és végzi az erősítő gyakorlatokat, benevezhet a házikacsák dombátrepülő versenyére is. Gyakorolt is szorgalmasan, egyre hosszabbakat repült, míg egyik nap végre sikerült a földről felrepülni a homokdombra.

Másnap az edző újabb sportszereket hozatott: ezek magasabbak voltak, mint a domb, kerekek, egymás fellé voltak rakva a fal mellett, fel lehetett mászni rájuk. Innen már veszélyesebb volt a repülés, és a kacsa sokat gyakorolt, amíg sikerült helyből felrepülni erre a sportszerre. Amikor végre sikerült, boldog sziszegéssel adta a kacsatársadalom tudtára, hogy most már benevezhet a legjobb sportkacsának járó díjért való küzdelembe. Bár nagyon örült a sikerének, érezte, hogy valami mégis hiányzik az életéből.

Ekkor egy óriás jelent meg az udvaron, megfogta a kacsát, és begyömöszölte egy zsákba. A kacsa, noha fejjel lefele elég kényelmetlenül ült a szatyorban, nem panaszkodott. Utazott egy darabig, majd egy öreg, kövér óriás vette kezelésbe. Először elvágta a nyakát; itt a kacsa tiltakozott kicsit, mert nem volt kellemes érzés, de azután megfürdették, és itt kellemesen ellazult. Mindig is imádott fürdeni, és a meleg vizet különösen nagyon szerette. Akarta is mondani a kövérnek, hogy tegyen a vízbe valami habfürdőt, hogy eltűnjön a kellemetlen kacsaszaga, és igazi sportolószaga lehessen, de a kövér nem értett kacsául. Buta kövér volt, a kacsa néhány próbálkozás után abba is hagyta a kommunikáció erőltetését, mert a sportolás közben neki sem volt ideje idegen nyelveket tanulni. A meleg fürdő után hideg következett, majd ismét becsomagolták egy szatyorba, és berakták egy nagy, fehér helyre, borsók, vinetták, és egy volt borjú társaságába. A borjúval jól elcsevegtek, a borjú ugyanis énekes volt, kellemes tenor hangján adta elő minden nap a mú-sorát, amit az óriások mindig nagy adag szénával, néha, ha nagyon szépen énekelt, lóherével díjaztak. A borsókhoz és a vinettákhoz egyikük sem ereszkedett le. Miután kibeszélgették magukat, a kacsát elvitték a borjú mögül. Valami zizegős anyagba csomagolták, ami kellemes hideget tartott, és ismét zötyögni kezdett, amennyire meg tudta állapítani, buszon és vonaton. Itt is akadt társasága, nem olyan előkelő persze, mint a borjú, csak egy liba, amelyik repülési szaktanácsadást tartott neki egész úton. A kalauz vizsgálatától félt egy kicsit, mert tudta, hogy jegyet nem vettek neki, és nem szerette a kalauzokat, így csendben ült, amíg a kalauz továbbment. Nem történt semmi.

Hosszas zötyögés után megérkezett egy helyre, ahol valami rettenetes zenét hallgattak, legalábbis a kacsa nem szerette a 80-as évek magyar zenéjét, és ahol egy újabb óriás kezébe nyomták, aki aztán mindenkinek büszkén mutogatta, hogy ez az ő kacsája, Nándikacsája – és ez a kacsának is nagyon jólesett. Szerette, ha szeretik. Nagyon megszerette az óriást, bár valami furcsa szaga volt – a kacsa csak a komlóföldön és hullott szilvák között érzett ilyesmit. Az óriás a hóna alá vette, gyengéden megsimogatta, és amikor beértek egy lakásba, a kacsa végre boldog volt; úgy érezte: hazaérkezett.

Nándikacsája

A tökéletes partner

– Jaaaaaj, ne naaaaa, ne írj a laptopról. Ne leplezzél le. Ne keltsd a rossz hírem!
– Nem leplezlek, csak az igazságot írom.
– Szép is lenne, ha hazugsággal keltenéd a rossz hírem.
– Ebből is látszik, hogy a laptopot jobban szereted, mint engem.
– Igen, ha tudni akarod, mert a laptop nem ír blogot.

Szóval van egy laptopunk. Ami elvileg közös, gyakorlatilag a nagygép a közös (ami az enyém), a laptophoz meg semmi közöm. Mindig elállít a nagygépen valamit. Kikapcsol, bekapcsol, megint nem úgy megy, ahogy utoljára hagytam. Az íróasztallal is így van. Az én íróasztalom, mert ugye neki nem kell, de csak azért nem, mert úgyis van egy (az enyém), minek neki másik. Tehát nekem lett. Bent van a szobában, és mindenféléket tartok rajta.

Már többször említettem, hogy féltékeny vagyok a laptopra, mert több időt tölt vele, mint velem. Dédelgeti. Olyan ez, mint a tamagucsi. Ha egy nap nem foglalkoznak vele, visít, villog, csilingel, zümmög, brummog, minden módon felhívja magára a figyelmet. A laptoppal mindent lehet csinálni, és nem ír blogot, ugye. Nem mondja, hogy miért törted el a csészét. Nem kér semmi kellemetlenre. Mikor kikapcsolják, hallgat. Egyáltalán: kikapcsolható. Nem féltékeny, ha Ká a nagygépet használja. Türelmesen várakozik órákon át, ha Ká azt mondja, hogy mindjárt jövök, és megcsinálom. Nem kell neki kencéket venni. Mindig kéznél van, és soha nem jön neki a Mikulás. Mindig csak azt csinálja, amit mondanak neki. Kis helyen is elfér. Nem lesz depressziós. Nem igényli, hogy hosszú leveleket írjanak neki. Össze lehet kötni a telefonnal. A másik géppel. A tévével. És madzag nélkül is megy. A laptop mindent tud. Soha nem nyafog. Soha nem beteg. Nem hisztis. Nem büdös a lába. Nem kell megmosni a hátát. Nem ül órákig a fürdőkádban, nem ordít orrhangon spirituálékat tusolás közben. Nem rakja el ismeretlen helyekre a kékszeszt. Nem nyomkodja a pattanásokat. Senkiét. Nem kell bulizni vinni. Őszintén sajnálkozik minden nap (minden nap egyformán őszintén), mikor Kát valami baleset éri, és nem vihog illetlenül. Nem szivatja a macskákat. Kát sem. Nem eszi meg a csokoládét. Nem akar mást nézni a tévében. Nem fáj a feje. Soha nem ideges. Nem hízik el. Nem kommunizálja el a friss újságokat. Nem veszekszik. Nem kell neki karácsonyi ajándékot vásárolni. Nem sértődik meg, ha elfelejtkeznek a születésnapjáról, névnapjáról, házassági évfordulójukról, eljegyzés dátumáról, a megismerkedésük dátumáról. Nincsenek zavarbaejtő, megoldhatatlan lelki problémái. Nincs előélete. Mindig mindenre emlékszik. Tökéletesen kijön a család többi tagjával.

A laptopot mindenki szereti. A laptop tökéletes társ.

A tökéletes partner

reloaded

szaporodik a listám:

– szellemi szabd
– szállodás
– termeléselőkészítő egy hűtéstechnikai cégnél és szakács
– Szabó Ruca, kutyu ápoló
– maszat-imádó
– motoros
– kötős
– közszolga
– postdoctoral fellow
– autószerelő kisiparos
– your worst nightmare
– szerzetes

reloaded