a hét témája a tábla-ügy (és a köd)

kezdetben vala az ügy, aztán a tiltakozás. szociológiai tanulmányt lehetne írni, hogy kik írták alá.
ugye, oda kell írni a foglalkozást is. néhány kedvenc aláírás:

– adjunktus/şef lucrări
– gemmológus (világosítsatok fel, mit csinál egy gemmológus)
– tengerész kapitány, Pest (höhö, ez viccesebb, mint Horthy)
– tenorista
– nyugalmazott kormányfőtanácsos
– missziómunkás
– pályakezdő munkanélküli
– énekvezér
– a BKB céljaival egyetértő diakónus
– a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese
– film
– véndiák
– alkalmazott
– filozófiát végzett anyuka
– naplopó
– virágüzlet-tulajdonos
– professional mountain guide
– volt rektorhelyettes
– chocolate-operator
– szociálpolitikus
– teológus-lelkész (akkor most melyik is???)
– szellemi beosztott
– kételkedő
– hiteles fordító
– vámellenőr
– melós
– Kovács Pistike, politikus csemete, Pest
– püspökhelyettes
– 1027 Budapest, Frankel Leó u.5. mf.2.,
– zenekari művész
– keresztény színész
– tiltakozó
– magánzó
– nyomdaguru
– raktárfőnök
– idegenlégiós
– családfakutató
– nebuló
– minőségbisztosítórendszer-gazda
– színházcsináló
– bitfaragó
– kulturnyik
– aktuárius (ez is mi lehet???)
– ügyfélszolgálat
– magyar hazafi (hmmm, vajon ezt milyen iskolában tanítják?)
– élet- és ivarművész
– gyermeknevelési szabadság
– nincs
– freelancer (és nem Nándika – 5341)
– aromafejlesztő

a hét témája a tábla-ügy (és a köd)

hét ok, amiért nem szeretem a globalizáció-kritikát

(ez nem jelenti azt, hogy a globalizációt pedig szeretem, mert most, a “szeretet ünnepére” készülve határozottan morcos állapotban vagyok)

1. Mert ez most nagyon divatos, elitista szöveg, és én nem szeretem az elitista szövegeket, csak akkor, ha én mondhatom.
2. Mert most is éppen vastag globalizációs szivarakat szívok, amit Ká, a globalizációellenesség nagymestere hozott nekem, aki ugye nem dohányzom, hogy elősegítse a leszokásomat.
3. Mert a kedvenc kajám a bigmekk, és mert ez is lehetne legalább olyan jó szlogen, mint az autonómia: minden erdélyi magyarnak naponta egy bigmekket! Javasolni kellene az RMDSZ-nek, hogy vegyék fel a célkitűzéseik közé.
4. Mert ez kicsit olyan (nevetséges), mint amikor az egér meg az elefánt mennek a hídon, és az egér mondja, hogy “milyen jól dobogtatunk”. Meg mert kicsit olyannak tűnik, mint a napot azért szidni, mert káros sugarai is vannak.
5. Mert azok, akik kritizálnak, a globalizáció legtöbb pozitív eredményét használják, sőt élni sem tudnának nélküle. Éppen ezért nem igazából globalizáció-kritikának nevezném a mozgalémukat, hanem valami ilyesminek: “hogyan tegyük jobbá a globalizációt?”
6. Mert én nagyon szeretek fogyasztani. Sokszor kétségbe ejt, hogy túl rövid ez az élet, és túl kevés hozzá a pénzem.
7. Mert nem tudok aggódni az egész világ sorsáért. Az emberiséget, mint olyant, nagyon könnyű szeretni, az undok szomszédot, vagy az anyámat már nem annyira. Majd, ha ezzel boldogultam, akkor majd foglalkozom az emberiséggel is. Ideális menekülési formának látom, hogy az ember kibujjon a mindennapos erkölcsi döntések kényszere alól. Az egész emberiség gondolkodásmódjának megváltoztatása nekem túl nagy projekt. Én is gondoltam magamról egy darabig, hogy én vagyok Isten, de már meggyógyultam.

(és van egy személyes, titkos okom is, amit senkinek nem mondok meg. és ez a legfontosabb. )

hét ok, amiért nem szeretem a globalizáció-kritikát

én és az önbizalom

mindig gondjaim voltak az önértékeléssel. maximalista családom, ahol semmi sem volt elég jó, és van egy báty, aki mindenben sokkal jobb, kivéve a kézügyességet, a sízést és a házkörüli munkát, mély nyomokat hagyott az önértékelésemen. Lee már óvodáskorban tudta, hogy ő zenész lesz. a szüleim is tudták. már kétéves korában hivatástudata volt. már a bölcsiben is úgy sírt, hogy leeeeeee, leeeeee, legalábbis ezt állítja a családi legendárium, ami róla töménytelen történetet megőrzött, rólam viszont már annál kevesebbet. amíg Lee gyermekkorában minden a zenei tehetségét és megzabolázhatatlan művészi egyéniségét bizonyította (már három évesen sikerült elrontania a rádiót, csak zenére aludt el, és mindenre az volt az első válasza, hogy nem), addig rólam azt mesélték el legtöbbször, mikor a tengeren a szitába szartam, mert messze volt a budi, vagy hogy nem tudtam kimondani, hogy csiribiri. nehéz dolog kistestvérnek lenni, mikor valaki három emberre elegendő ambícióval és szeretet-igénnyel rendelkezik.

fel voltak háborodva, hogy én kb. kéthetente gondoltam meg magam (később csak havonta), hogy mi is leszek, ha nagy leszek. akartam lenni buszsofőr, síversenyző, edző, Indiana Jones, krematóriumi munkás, szállodaigazgató, hajóskapitány, balettáncos, történelemtanár, idegenvezető, manöken, szépségkirálynő, korcsolyázó, kajak-világbajnok, tornatanár, zenész, énekes, óvónéni, elárusító, rágóáruló cigányasszony, fagylaltkészítő, állatidomár, fényképész, rendőr, katona, hegymászó, környezetvédő. tulajdonképpen arról sem voltam igazán meggyőződve, hogy nagy akarok lenni. illetve csak annyira akartam, hogy megverhessem Leet. ugyanabba az óvodába jártunk. ugyanabba az iskolába. ugyanahhoz a zongoratanárnőhöz, aki büdös volt, és ütötte a kezem a zongorába, ha nem tanultam meg Voiculescu disszonáns, tehát ellenszenves darabjait. neki kezdtem el először hazudozni, hogy kiérdemeljem az elismerését, és ne hivatkozzon mindig arra, hogy bezzeg Bartha Zsuzsa, bezzeg Lászlóffy Réka. bezzeg Lee. azt hazudtam, hogy tudok varrni. ettől különlegesnek éreztem magam, mert Boér Mária nagy szemeket meresztett, és megdicsért, hogy harmadik osztályos koromban milyen ügyes vagyok. Boér Mária, a büdi, sunyiban persze nem hitte el, és rákérdezett a szüleimnél, és akkor kiderült, hogy nem is tudok, csak azokra a kartonpapírra tudom kivarrni a mintákat, amik akkor olyan divatosan voltak a gyerekek körében. a szégyen rettenetes volt, azóta is borzongva emlékszem vissza rá, hogy milyen kínos volt bevallani az igazságot. azóta többször is hazudtam, és a hazugság gyakran szolgálta ezt a célt: kedvezőbb színben akartam feltüntetni magam, mint ahogy én valójában értékeltem magam, illetve ahogy az a valóságban volt. álltalában az aktuális lelkiállapotomtól függ, hogy mennyire van szükségem arra, hogy megerősítsék az önbizalmam.

amikor felvételiztem a balettiskolába, és bejutottam, minden szülői lebeszélés ellenére, úgy tűnt, hogy a dolgok kezdenek helyrejönni. komoly kihívás volt román osztályban teljesíteni, de itt végre sikerült teljesen önállóan, anélkül, hogy Lee árnyéka lebegett volna körülöttem, kiharcolni bizonyos dolgokat. például, hogy ötödik első évharmadában osztályelső lettem, és osztályparancsnok. persze az első díjat nem kaphattam meg év végén a kommunista időben, így azt egy román kapta, de ezzel is elégedett voltam. persze nagyon szerettem volna, ha az ötödikes vizsgaelőadásunkon szólót táncolhatok, de szerencsétlenségünkre a mi osztályunkban volt valamelyik katonai nagykutya lánya, így ő táncolta. azóta is figyelem szorgalmasan a balettelőadások fellépőlistáját, de sehol sem fedeztem fel eddig a nevét. igaz, azóta talán már ki is öregedett a táncból, talán be sem fejezte a balett-iskolát.

sikerélmények terén ugyanez volt a helyzet a barátságokkal is. akivel én akartam barátkozni, az velem nem akart, vagy nem annyira, amennyire én szerettem volna. aki velem akart barátkozni, azt én nem túlságosan szerettem. majd megvesztem Ildikó után, aki elkényeztett egykeként természetesnek tartotta, hogy minden csaj a blokkban az ő barátnője akar lenni, Dóra viszont, aki szintén egyke volt, de nagyon szigorú szülei voltak, boldogan jött le velem játszani arra az egy órára vagy kettőre, amire a szülei leengedték, bár őt mindig csak akkor hívtam, amikor nem játszhattam Ildikóval. az nem számított sikerélménynek, ha Dóra jött velem játszani, csak az, ha Ildikó, és néha azt játszhattuk, amit én akartam. Sanya nem tudott nekem imponálni akkor sem, ha háromszor sikerült megforgania a vizesvödröt rajzóra előtt a feje fölött anélkül, hogy kiborította volna, míg Lacika az első körben magára zúdította, és ettől nagyon szimpatikus lett. Sanyát végül kénytelen voltam megverni egy szünetben, hogy szálljon le rólam. Ő azt hitte, hogy falusi gyerek lévén erősebb nálam, én viszont 5 éves koromtól jártam edzésre, és otthon is mindenféle gyakorlatokat kellett csinálni, hogy erősödjem, így nem volt gond, hogy odasuppantsak egyet.
a furcsa az, hogy a pozitív élmények sem erősítették, és azóta sem erősítik az önbizalmam. és még mindig sokkal élesebben emlékszem a negatív élményekre, mint a pozitívokra.

én és az önbizalom

oh, captain, my captain

sube a nacer conmigo, hermano
kapaszkodjunk, testvérem, fel, megszületni
dame la mano desde la profunda
szétszóró fájdalmad mély bugyrai
zona de tu dolor diseminado
aljából add a kezed
no volverás del fondo de las rocas
hegyek alapjához nem térsz már vissza
no volverás del tiempo subterraneo
földalatti időhöz nem térsz már vissza
no volverá tu voz endurecida
megfáradt hangod nem tér már vissza
no volverán tus ojos taladrados
megtört szemeid nem térnek vissza
yo vengo hablar por vuestra boca muerta
a föld mélységein áthaladva
a través de la tierra junto a todos
együtt a többi néma ajakkal mondva
los silenciosos labios
halott ajkatokról mondom a szót
y desde el fondo habladme
ezen a hosszú éjszakán
toda esta larga noche
mintha kötözve lennék mellettetek
como si yo estuviera con vosotros anclado
mélységből kiáltsatok hozzám s én veletek
contadme todo, cadena a cadena,
meséljetek, mindent, szemről szemre,
eslabós a eslabón y paso a paso
lácról láncra, menetről menetre
apegad los cuchillos que guardastéis
késeitekkel szorongassatok
ponedlos en mi pecho, en mi mano
mint porsárga sugarak
como un río de rayos amarillos
mint sírásó fenevadak
como un río de tigres enterrados
önkezemmel mellembe szúrjatok
dejadme llorar oras, días, anos
napok, órák, évek, vak korok
edades ciegas, siglos estelares
csillagévszázadok mentén zokogni hagyjatok
dadme el silencio, el agua, la esperanza
csendet, vizet, reményt adjatok
dadme la lucha, el hierro, los volcanes
harcot, vasat, vulkánt adjatok
apegadme los cuerpos como imanes
mágnesként magatokhoz vonzzatok
acudid a mis venas y a mi boca
ereimhez, ajkamhoz folyamodva
hablad por mis palabras y mi sangre.
szavammal, véremmel szóljatok.

Pablo Neruda: Alturas de Machu Picchu a machu picchu magasságai

oh, captain, my captain

mai menü

(akár azt a címet is adhattam volna neki, amit Ármin talált ki a blogra. de nem. mert nem vagyok ünneprontó. taps, ováció, hullámzás)

1. két kávé
2. egy zacskó popcorn
3. egy csomag mamba
4. két pohár bor
5. 5 db. óriás olivabogyó, fekete
6. három szelet sonka

mai menü

mélyrepülés

vannak napok, amiket egyszerűen ki lehetne hagyni az életemből. az egész reggel kezdődött, mikor felébredtem. már ez is merényletszámba ment, mert jobb lett volna, ha nem, mert hajnali háromkor feküdtünk le, szóval felesleges volt reggel nyolckor felébredni.

na mindegy, reggeli, kávé, mintha kezdett volna a nap helyrejönni, úgyhogy elmentem úszni a lent említett uszodába. ha az uszodának az a célja, hogy depresszióba kergesse mindazokat, akiknek nem tökéletes az alakjuk (az enyém messze nem az), hát ez biztosan sikerülni fog nekik. mindenhol telerakták egészalakos tükrökkel, hogy az ember állandóan konstatálhassa lötyögő hasát, narancsbőrét, terhességi csíkjait, lógó melleit, hogy szeme előtt legyen, hogyan fonnyad szét (na ez az, ami még ki tud borítani: ez teljesen igazságtalan, hogy egy nő teste mennyire tönkremegy egy terhesség alatt, pedig én csak három hónapig voltam terhes; ebből is látszik, hogy Isten férfi, meg a szűzhártyából, a hüvelyi gombás fertőzésekből, a hormonhullámzásból, a hormonális alapú depresszióból a menstruáció előtt, a menstruációból; ha Isten azt gondolta, hogy ez vicces, akkor ideje megtudnia, hogy nem; na de Istenre még visszatérünk, nem ússza meg ennyivel, hogy megölte Kist, szorulni fog még ezért)

a medencében három mama tornázott, úgyhogy nem lehetett végigúszni a hosszt, de azért úsztam, lazítottam, tornásztam, szaunáztam. depresszióba estem a tükröktől. jobb lett volna, ha szemüveg nélkül mászkálok az uszodában, mert akkor nem kellett volna látnom magam. gyorsan elhatároztam, hogy megint nekifogok tornászni, de az ilyen elhatározás úgyis mindig csak egy napig tart, addig, amíg ténylegesen el kell kezdeni. ez volt a második okom a depresszióra, hogy tudom előre: egyedül úgysem fog sikerülni. mérgemben elhatároztam, hogy fogyasztó teákat fogok inni és csontsoványra fogyok, hogy legyen okom izgulni. ráadásul haza kell jönni, és akkor nem tudok úszni menni, mert Temesváron még mindig nem találtam meg az uszodát. igaz, nem is kerestem. de mostmár (3 év után) tudom, hogy lehet odajutni.

uszoda után elmentem turkálni, itt megint úgy tűnt, hogy helyrejön a nap, mert találtam egy rozsdavörös pullóvert magamnak, és egy inget Kának, ezzel hazamentem, és elkezdtem összecsomagolni. direkte úgy indultam el otthonról, hogy a fél hátizsák üres legyen, hogy ne kelljen mindig akkora bazi nagy csomagokkal, szatyrokkal utazni (apám, mikor csomagolni tanított, mikor kirándulni készültünk, szigorúan betiltotta a szatyrokat, hogy legyen szabad mind a két kezem, azóta nagyon idegesít, ha a hátizsák mellett még mást is kell cipelni), dehát csak nem fértem bele a kis negyvenliteres zsákomba, kimaradt egy szatyornyi cucc, huh, ilyenkor legszivesebben az egész hacukát kivágnám a szemétbe.

tegnap névnapom volt. senkinek nem jutottam eszébe, még nekem sem.

a vonaton szólt a barátnőm, hogy a munkásbusz, amivel éjjel közlekedni szoktam, mostanában nem vesz fel idegeneket, úgyhogy fél tizenegykor ott fogok szobrozni Temesváron az állomásban egyedül, a legközelebbi vonat fél 3-kor megy, de arról is át kell szállni, az semmi, hogy a Nyuszika messze lakik, mit nekem üveghegy, ott ahol a madár sem jár, persze ha előbb tudom, el sem indulok ezzel a vonattal, hanem a iasival, mert az pont eléri a reggeli vonatot, hát ezért akarok én városon élni, ahol haza lehet menni. romantikus a falu, tiszta a levegő, nyugi van, semmi stressz, de higgyétek el, ez éjjel tizenegykor, 5 fokban, egyedül az állomáson nem motivált. felhívtam egy temesvári barátnőmet, hogy alhatok-e nála. mondta, persze. kivillamosoztam hozzáig, persze a város számomra teljesen ismeretlen részében lakik, az hagyján, hogy elnéztem a megállót, és nem szálltam le ott, ahol magyarázta, és vissza kellett gyalogolnom egy megállót, és hogy vízhólyag nőtt a sarkamra, mind a kettőre. de mikor megegyezés szerint csengetem egyszer, kétszer, háromszor, ötször, a robot mind azt válaszolja, hogy az előfizető nem kapcsolható, kicsit kiborultam, és mérgemben megrugdostam néhány oszlopot. írtam neki sms-t, álldogáltam félórácskát a szélben a villamosalvóhellyel szemben, megbámultam az arrajáró egy embert, mint akinek ez a hobbija, mert nincs mit kezdjen az éjszakájával, és azon izgultam, hogy a villamos járjon még háromnegyed tizenkettőkor. végre jött egy, amivel visszavillamosoztam az állomásba. hosszas rágódás után a fizetésig félretett (minden hónap hatodika és tizennegyedike) 60 lejt elköltöm taxira, és hazamegyek. ennyibe kerül feketén 40 km. fehéren 80.

ithon a macskák nem törtek el semmit, nem pisiltek le semmit, nem cincáltak szét semmit. de ekkor már másnap volt. megittam a barátnőmnek vett üveg vörös bort, és horrorfilmet héztem a tévében, úgy, hgy a horrorisztikus részeknél behúnytam a szemem. és mindenkit elküldtem a picsába.

mélyrepülés

víz alatti fények, jakuzzi, szauna, bár, szolárium, masszázs, edzőterem, helyes pasik

tegnap felfedeztem Kolozsváron egy nagyon jó helyet, remek kikapcsolódási lehetőséggel. nem, nem kocsmát, hanem egy uszodát, ahol van jakuzzi is, meg szauna meg konditerem, beugró egy órára 15 lej nappal, 20 éjszaka. reggel hattól kilencig 7,5. tegnap megnéztem benne mindent, amit meg lehetett nézni, életemben először izzadtam a szaunában, úsztam a 20m-es feszített víztükrös medencében egyedül, igaz, a szauna ajtaját alig tudtam kinyitni, mert be volt ragadva, demikor bejutottam, még meditáltam is, gyakoroltam a jógalégzést. minden olyan nagyon nőklapjás volt.
(a malomárok utcájában, a piac felőli oldalán)

víz alatti fények, jakuzzi, szauna, bár, szolárium, masszázs, edzőterem, helyes pasik

gyerek a putri mellett, kütyük, vonatok

A Kék villámmal utazni felér egy szociológiai tanulmányúttal. Temesvárról jöttem Kolozsvárig, és kezdem nagyon sajnálni, hogy nincs egy normális digitális fényképezőgépem, mert persze a bátyám hiperszuper Japánból hozatott fullextrás kütyüjét, ami normál filmes, mindig otthon felejtem. A Balkanphotos gyűjteményembe ma begyűjthettem volna néhány nagyon érdekes darabot. Szóval ha valakinek van egy digi-gépe raktáron, amit elajándékozhat, azt köszönettel elfogadom. Így csak írásbeli beszámolóra van lehetőségem…

Amiket láttam:

a kalauz a kék villám vezetőfülkéjében (üvegajtó, belátni) lehúzta a cipőjét, a monitoros, sci-fi filmekre emlékeztető műszerfalra kiteregetett egy újságpapírt, és napraforgómagot rágcsált, közben román népzenét hallgatott ezerrel (még a fülhallgatón keresztül is hallottam). a legócskább fajta magot rágcsálta – ebben a témában szakértő vagyok -, aminek nem lehet leszedni a héját, csak kiköpni. Miután észrevette megrovó pillantásomat (tátott szájjal bámultam, azt hiszem), az összeköpködött újságról a magmaradékokat kidobta az ablakon, majd kiolvasta az újságot.

váradon felszállt egy nő, iszonyú drága márkás cuccokban, és Zámbó Jimmit és Dancs Annamarit hallgatott. A román népzene és ZJ jó kis támadást intézett a vájtfülem ellen. A nőcivel szemben egy másik nőci ült, mellette egy közönséges szatyor, amiből kivett két kütyüt és egy telefont, az egyik kütyü egy i-pod volt, amenyire én értek az ilyesmihez, a másikról fogalmam sincs, hogy mi lehetett,úgy nézett ki, mint egy miniatűr laptop, de én még ilyen kicsit nem láttam. Kb. 20×20 cm volt. Nagyon drágának látszott a szatyorhoz képest, amiből kivette. Meg amúgy is.

mikor a nőci felfedezte, hogy bámulom, kinéztem az ablakon, és egy cigánytelepet láttam, ahol az udvaron egy kislány éppen szart a szabad ég alatt, jól látszott feneke, az udvaron nem volt budi, a vályogtéglák között pedig jókora rések tátongtak.

egy nép civilizációs szintje a közbudikban mérhető le – hangzik apám egyik szállóigéje. eddig ezen a vonaton a budi mindig tiszta volt, volt benne papír, ami nem elhanyagolható szempont egy szarásnál, az ember nem hurcol magával budipapírtekercseket, ha nem muszáj, a csomag pzs pedig nem elég, meg a mentolos csíp is, szóval valaki lerángatta a vonat budijában a papírtartó szekrényt, és ráborította a budira, nem tudom, hogy sikerült, mert én megpróbáltam megemelni, de még az sem ment, a kéztörlőssel is megpóbálkozott, de azt csak meglazítani tudta, szóval a budi úgy nézett ki, mint egy gránáttámadás után, ráadásul le is volt pisilve, és büdös is volt benn, dacára a töménytelen mennyiségű aeroszolnak, mivel befújnak egy ilyen luxbudit. Hát én nem értem a pasikat, becsszóra, ha reszket a kezük, mért nem ülnek rá az ülőkére, miért kell MINDIG összegamatkodni a budikat….

az út szélén pisilőket (akiket mindig megszámolok) ennyi élmény hatására már figyelebe sem vettem. (többek között azért sem, mert az olyan nagyra tartott apám a szállóigéi dacára egy hónappal ezelőtt, mikor hazavitt kocsival Kolozsvárról, a sok könyörgésem ellenére egyszer sem egy benzinkútnál állt meg, hogy pisilhessek, hanem egy hirtelen fékezésekkel csak úgy az út szélén, ahol a szél is fújt, ami nem használ a vízhólyagomnak, a méhem meg rögtön zümmögni kezd tőle. hát ennyit az elvekről és ideákról. )

gyerek a putri mellett, kütyük, vonatok

höhö

Valódi ellenőrző beírások


“Az osztályfőnöki dícséretet még mindig nem íratta alá. Megintem.”

“Kémia óra folyamán padtársával zümmögött és brummogott.”

“Kémia órán a kísérleti anyagot elfogyasztotta.”

“Lacinak két ellenőrzője van. Én mosom kezeimet. Osztályfőnök.”

“Óra alatt kukorékolt!”

“A gyerek az órán beszél, és állandóan jelentkezik.”

“Fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett”

“Fia a szünetben sztrájkot szervezett. Letörtük.”

“Tájékoztatom, hogy gyerekének egy ideje átható kénszaga van.”

És egy pár méltó szülői viszontválasz:

“Kedves szülő, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször
is kézzel evett evőeszköz helyett.”
“Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.”

“A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.”
“Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!”

“Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet.”
“Kivégzéséről gondoskodom.”

“Értesítem a T. szülőket, hogy fiúk történelemkönyve lapokból áll.”
“Ellenőriztük, valóban.”

“Katika nem tud olvasni!”
“Ha tudna, nem járatnám iskolába.”

“T. Szülő! Leánya irodalomórán vihogott. Tanárnő”
“Megdorgáltam. Akkor is vihogott. Szűlő”

höhö

hétvége

utálom a hétvégéket, főleg, mikor szombaton és vasárnap délután is program van mert akkor hétfőn egész nap aludnom kell, de ma nem alhatok, emrt dolgozom, holnap gyűlés egész nap, brrr, szerda, csütörtök-pénteken tanítok, megint hétvége, és mind így.

a hétvégén a következő dolgok történtek: pénteken négyig tanítottam, mert elblicceltem egy fakultatív órám, vettem egy csomag negrót a megfázásomra, és egy vavyan fable krimcsivel elvonultam az ágyba. a negrótól olyan hasfájásom lett, hogy az még a náthát is kenterbe verte, vavyan fable krimije szar, csak azért olvasom, hogy legyen már vége, ráadául este születésnapozni is kellett menni, pálinkát ittam sörrel, hát képzelhetitek, mikor összekeveredett a negróval…

másnap fél hatkor keltem, mert hétkor indultunk a népdalversenyre, a pujákat kellett vigyem a zenetanárral, mi is beneveztünk a felnőtt kategáriába, nyertem egy korondi köcsögöt, mert harmadik lettem, ja, és a zsűriben senki nem volt, aki értett volna a népdalokhoz (volt egy komolyzene-tanár, egy magyartanár meg egy színész, akit már hallottam énekelni, és nincs jó hangja). este kilencig tartott a cucc, hazajöttünk, aztán még fél kettőig fent bazsalyogtunk a tévé előtt.

vasárnap kijött a temesvári társulat egy bábelőadással meg a Mágnás Miska nevű operettel. még szerencse, hogy szombaton rendbe tették a kultúrt, kitakarítottak, így nekünk már csak a főzés-terítés maradt, kaptak finom ebédet, lejártam a lábam, amíg kiszolgáltuk őket.

a bábelőadás (Mátyás király) nagyon jó volt, régen voltam bábszínházban, még Kolzosváron, gyerekkoromban, és most nagyon élveztem. A Mágnás Miskára nagy-nagy előítéletekkel ültem be, utálom az operettet, mint műfajt, mert olyan nyálas. Ehhez képest az egészből kabarét csináltak, a nyálas részek annyira nyálasak voltak, hogy muszáj volt röhögjek rajtuk, a társulat tagjainak elég jó hangja van, nem volt hamis (nem úgy, mint egész nap szombaton a népdalvetélkedő), és voltak benne nagyon jó ötletek, szóval érdemes volt megnézni, mamamtól biztosan nem néztem volna meg, de így muszáj volt, de nem bántam meg, ma reggelre meg már annyira folyt a taknyom, de annyira…

hétvége

korrepetálás

Elvállaltam egy negyedikes kisfiú korrepetálását angolból, többé-kevésbé bukásra áll, illetve a tanárnő csak azért nem buktatta meg, mert nem látta értelmét. A kisfiút Józsikának hívják, és különben nagyon aranyos gyerek. De:

– másfél éve tanulnak angolt, és nem tud különbséget tenni az I am és az I have got között
– azon kívül, hogy hogy hívják, nem tud egy épkézláb angol mondatot elmondani
– nem tud logikai kapcsolatot teremteni a magyar és az angol nyelv között, csakorlatilag magoltatom, mert egyelőre semmilyen más módszer nem vált be; a tegnap leírtam neki az I am és az I have got ragozását (magyarul sem tudja végigragozni) angolul és magyarul, hogy másolja le négyszer, hátha így jobban megmarad.
– tegnap rájöttem, hogy nem tudja, melyik személyes névmás mit jelent, úgyhogy a személyes névmásokat is tanultuk.
– nem tud logikusan gondolkodni: egy feladat alapján nem tud egy máik olyan megcsinálni, ahol már gondolkodni kellene, csakis a gépies feladatokat képes megcsinálni több-kevesebb sikerrel
– az egetlen sikerélményem eddig az volt, hogy nem felejtette el, hogy France Franciaországot jelent

Szóval, amiért ezt leírtam:

A nyelvtanulási képességek vajon öröklödnek? Merthogy mindig könnyen tanultam nyelveket, a magyaron kívül még három nyelven írok-olvasok felsőfokon, plusz még szótárral fordítok 3-ból, nem bánnám, ha ez a képesség örökölhető lenne.

A tanulási képesség öröklődő, vagy tanult képesség, vagy mindkettő? (Józsika iszonyú buta, ami a lexikális tudást illeti, a szülei sem észkombájnok, de lehet, hogy csak ezt látta otthon, és lassú, állandóan témán kívül van, mert nem tudja követni a magyarázatokat – mindezt egy olyan osztályban, ahol a gyerekek nagyrésze könnyen tanul)

Komolyan elgondolkoztam ennek a gyereknek a kapcsán egy régi tervemen: mindig is szerettem volna örökbefogadni egy-két gyermeket, majd ha nekem is lesznek gyermekeim, de egy ilyen élmény, amikor ilyen tömény butasággal találkozom, nagyon megrémít. Nem vagyok benne biztos, hogy tolerálni tudnék hosszú távon egy buta gyereket (akkor sem, ha az enyém).

korrepetálás

krimirodalom

gyertek, elitista irodalmárok, kövezzetek meg (bár sokba fog nektek kerülni a monitor) , bár akkor is az a véleményem, hogy stephen king holtsáv című krimije igenis irodalom, pontosan úgy, mint Lesli L. Lawrence könyvei. A komoly emberek mindig valami sanda gyanakvással néznek a krimikre, mint amik nem méltók az irodalom magasztos szelleméhez, nem elég komolyak, érthetőek, többnyire nehéz nyelvezet nélkül (ez pedig azért nem utolsó szempont, bevallom, szivesebben olvasok Hellert, mint Heideggert vagy Esterházyt, akit már többször letettem), és igenis, vannak nagyon jól sikerült krimik, például ez, amit olvastam a napokban.

Van egy fickó, aki fejre esik kiskorában, és ettől természetfeletti képességei lesznek (én is fejreestem, többször is, pl. lefejeltem a zongora pedáldobozát, addig szórakoztam a zongoraszékkel, hogy kicsúszott alólam, meg kiverte a fogam a vashinta, meg kiestem a kiságyból, de nekem nem lettek – szóval ez igazságtalan!!!), de minden rendben van addig, amíg 21 éves korában autóbalesetet nem szenved és majdnem meghal, négy évig fekszik kómában (ehhez képest a húszéves évfolyamtársamat három hét után lekapcsolták a lélegeztetőgépről és hagyták meghalni), és mikor felébred, látnok lesz, érintés alapján meg tudja mondani az emberek jövőjét. Hm, mindenesetre az elmélet az, amit az agykontroll is használ (én is agykontrolloztam, hát érdekes, mindenesetre), hogy aktivizálódik az agy olyan területe, amit normális esetben nem használunk (mindig tudtam, hogy a próféták ütődöttek voltak kicsit, fura, nem, hogy Isten mégis rajtuk keresztül beszél? mindenesetre van humorérzéke, hehe).

Szóval megérzések alapján megtalál egy gyilkost, az egyik barátját megmenti egy tűzvésztől, de különben semmi egyéb vágya nincs, minthogy normális ember legyen (becsszóra nem értem én ezeket az amerikaiakat – miért akarnak ezek mind egyformák lenni? miért megy szinte bűnszámba náluk a különcség?)
De végül elhiszi magáról, hogy életreszóló feladatot kap, de azt nem árulom el, hogy mit, mert akkor nem lenne érdekes a regény, ha elolvasnátok mégis, az én ajánlásomra.

DE – nem is ez az érdekes az egészben: SK, krimiíróktól meglepő módon sok belső monológot használ, mégpedig nagon jól. Az események egyáltalán nem filmszerűen következnek egmás után, mint más, átlagos amcsi krimcsiknél, hanem beleláthatunk a belső folyamatokba, és engem egy könyvből nagyjából csak ez érdekel. Meg persze, hogy ki a gyilkos, de ezt úgyis mindig előre megnézem, hogy ne érjenek meglepetések. Szóval bármilyen misztikus is maga a történet, a szereplők teljesen élethűek, folyamatban vannak, fejlődnek, gondolkoznak (hú, babám, ez mekkora előny egy amerikai ponyvaregénynél), gyötrődnek, és mindez még izgalmas is. Szóval érdekes könyv.

krimirodalom

semmi jó nincs ezen a neten…

napok óta nem történik semmi, néhány kampányon, sorozaton, gyilkosságon, terrorcselekményen, ciccolinán, áramszüneten kívül, szerencsére megjött a hvg és az és, meg a nők lapja, van mit olvassak, meg egy stephen king krimit, másképp halálra unnám magam. ajánljatok netem érdekes oldalakat, lécci, csináljunk már valami érdekeset, kezdjünk el online közösen novellákat írni, mittomén…

globális rezignáltságban szenvedek, hozzájárulok ehhez a nagy információs semmihez…

semmi jó nincs ezen a neten…

boszorkányszombat

rohamokban tör rád a sírógörcs, nem is tudod, mikor hova bújj, hogy senki ne lássa, aberrált gondolatok, gyanúsítgatások, őrület ez az egész, hogyan lehet magad elől elmenekülni? hogyan lehet úgy túlélni az egészet, hogy ne maradjon maradandó nyoma, és a sírás ne tűnjön önsajnálatnak és kikényszerített sajnálatnak, hogy a láz miatt ne érezz lelkiismeretfurdalást, és ne utáld a tested, amelyet addig szépnek láttál, és amely nem volt elégséges, hogy asszony lehess, és minden adandó alkalommal ellened fordul, kivetkőztet önmagadból, akaratod ellenére tesz mássá, mint ami vagy? mert a szeretetben is egyedül maradsz, ezért szenvedés a szeretet, és ezért sorolja a zen az érzelmek közé, ha van egy cseppnyi méltóságod, tudod, hogy a szeretet nem kikényszeríthető, viszont olyan megalázó, ha nincs, és mégis kényszeríteni kell, mert nem lehet nélküle élni, és ha nélküle élsz, nem ember vagy, hanem monstrum? sírnivaló az egész, Pilinszky, József Attila, “mi lenne, ha egy forró éjszakán házatokat rátok gyújtanám”, és “ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt”, támadás-védekezés, hatalom-kiszolgáltatottság, minden csak mélyíti a szakadékot, ami önmagad körül van, bújj el magadban, mindig tudtad, hogy ez az egyetlen megoldás, az egyetlen védekezés a kiszolgáltatottság ellen, az érzelmek ellen, amelyek aljasul letámadnak, mikor tudod, hogy nem bírod tovább, oda a nehezen megszerzett önfegyelem, és pitizel, mint a kutya, és elfordulnak, vagy rosszabb, elhalmoznak, akiktől nem tudod elfogadni, ó, de szégyen, de ezt persze csak utána gondolod, magadban monologizálsz, mert nem mersz hangosan beszélni, mert félsz, igen, ez az egyetlen büszkeséged, a gyávaság, és mikor már egy kicsit biztonságban éreznéd magad, a fenevadak akkor törnek rád belülről, mindenfelől, és nem lát senki beléd, ugyan már, ki látna, ki ismerne annyira, hogy igazán, egyszer is kíváncsi legyen rád, aki csak te vagy, mindig tudtad, hogy az üvegbúra ott leselkedik rád, hogy éhes száját feltátsa, és eddig olyan jól titkoltad, és holnaptól megint titkolnod kell, mert muszáj, ez a szombat a boszorkányok szombatja, mindent szabad, csakhogy újra érezd, hogy nő vagy, szép, lebegő, mert oly kevésszer van ilyen szombat, amikor mindenki alszik csak te vagy ébren, repülsz az eltűnt idő nyomában, és tehetetlen vagy, sodródsz a világgal, és minden mindegy, mert ilyen ez az egész, erre a tehetetlenségre születtünk, óh, hogy nevethetnek fent az istenek…

boszorkányszombat