A házasság szabályai a kedves szerint (szerinte ez csak egy vicc)

1. Nekem mindig igazam van.
2. Neked csak akkor lehet igazad, mikor az 1. pont nem érvényes, vagy alszom.
3. A nyafogás jogát fenntartom magamnak.
4. A kompromisszumok vagy érdekemben állnak, vagy kellemesek. A többi a te dolgod.
5. A “Mi lenne, ha?” = Igen. Az “igen” = talán, de nem valószínű. A “nem” = esetleg mégis, nem tudni előre. A “rögtön” = még egy óra. A “befejezem 6-ra” = lehetséges, hogy nyolckor kész leszek.
6. A vonatra az indulás pilanatában való felugrás nem idegesítő, hanem egy érdekes sport.
:-)

A házasság szabályai a kedves szerint (szerinte ez csak egy vicc)

arról, hogy minden nap írni kellene

ahhoz, hogy valaki író legyen (mondják az okosok), minden nap írni kell, legalább egy oldalt. évek óta keresem a témát, amiről igazán írni szeretnék. eddig azt hittem, az a gond, hogy nincs téma, és nem tudtam, kitől szeretném ellopni az ötletét. na, mostmár tudom, miről szeretnék írni, viszont így sem megy igazából. azt is tudom már, kinek az ötletét akarom ellopni, de valahogy így sem akar menni a dolog. családi krónikát akarok írni (valahogy bosszút kell állni a mestereken, mondja Eco), de még mindig nem tudom, hol kezdjem. arra már rájöttem, hogy nem tudok személyiségeket kitalálni. kellenek a valóságos személyek, hogy a történet maga hiteles legyen. ismernem kell ezeket, hogy meg tudjam fejteni a belső motivációjukat. tudnom kell a szokásaikról, hallanom kell a minduntalan ismétlődő megjegyzéseiket. jó lenne egyszer több olyan emberrel beszélgetni, akik most kísérleteznek az írással.

arról, hogy minden nap írni kellene

mintha mise történt volna

találkozóra hívtak a tegnap este, az 1951-ben született korosztály találkozott, hát elmentem, ha már meghívtak, és nagyon finom volt a kaja, legalább ezért megérte elmenni.

másképp olyanok ezek a találkozók, mintha egy időutazáson vennék részt, visszalépnék a két világháború közötti Magyarország kispolgár-világába. Mintha a beat-korszak, a virág-mozgalom, woodstock, Illés, Lgt, nem is lett volna, mintha a zenében semmi nem történt volna Karádi Katalin óta. Grrr. Hátborzongató élmény, ráadául unalmas is más emberek emlékeit hallgatni, bár volt néhány érdekes sztory: az egyik pofa a Szeku kémelhárításánál dolgozott, aztán börtönőr volt, aztán meg iskolaigazgató.

Egy másik pofától megtudtam, hogyan kell leszoktatni egy idült alkoholistát (nagyon osztotta az észt az ilető, mert neki sikerült a dohányzásról leszokni): “Meg kell mondani neki, hogy hagyja abba.” (Merthogy neki is megmondták, és abbahagyta a dohányzást.) Van itt ész, kérem.

mintha mise történt volna

a cici

Az alkotás lázában égek. Ami azt jelenti, hogy mászkálok a házban, időnként leülök, arrébb teszek két centivel valami kacat, megigazítom a dolgokat, hogy ne álljanak már olyan egyenesen, arrébb rugom a földön található zacskókat, ruhákat, aztán újra elindulok, megnézem magam a tükörben, megállapítom a pattanásaim aktuális számát, elzarándokolok a budira, beleolvasok a nőklapjába, onnan ismét vissza a szobába, leülök a gép elé, írok két szót, kitörlöm, visszaírom, elindulok a hálószoba felé, felveszem a földről a nadrágomat, amit a macskák lerántottak a fotelből, majd tűnődve visszaejtem.

Apropó, macskák, Frakk (a fiú) és Szerénke (a lány), szerencsére nem értenek magyarul, hogy tudják, milyen hülye nevük van, én titokban csak úgy hívom őket (mind a kettőt), hogy cici, sziámiak, négy hónaposak, nagyon buták, nagyon aranyosak. Egy hete, hogy megkaptam őket, azóta rosszabbul alszom az éjszakai randalírozásaik miatt, mintha gyerekem lenne. A cici első hőstette az volt, hogy az első, szobatról vasárnapra virradó éjszaka elindultak felfedezni a lakást. Délelőtt hoztam el őket egy dobozban, egész nap sértődötten pislogtak ki az ágy alól, de úgy éjjel négy körül megjött a bátorsága a cicinek, és elindultak. Előbb csak a hálószobában, majd máshol is kezdték körbeszimatolni a lakást, félálomban csak ennyit hallottam: puff, leestek valahonnan – csend – csingling, megtalálták a a kagylós csilingelőmet a konyhában – csend – már majdnem visszaalszom – zrrrrzrrrrr. Majd újra, az ágy alól: zrrrr. Nyáu. Zrrrr. Zrrnyáunyáunyáu. NYÁU. Felkeltem. A cici félénkebb, visszafogottabb tagja, Szerénke megtalálta az újságpapírra lerakott egérragasztót, és belehasalt. Ez egérragasztónak nincs szaga, az előző gazdáinál – ahogy láttam – az egerek is demokratikus arénázási jogokkal rendelkeztek, de itt diszkriminálom őket, szigorúan be van tiltva nekik az arénázás, persze, szarnak rá, így ragadt egy egész számnyi Lumina de Duminica és az ortodox pátriárka Szerénke hasára, és két mellső lábára. Zrrrrnyáu. Kivonszoltuk az ágy alól, és oldószerrel fél óráig mostuk a tappancsát, hogy pátriárkamentesítsük. A haragot három napig tartotta, és még most is nagyon bizalmatlan.

A cici különben nagyon szép, Frakk szinte teljesen fehér, csak a mancsai, füle, orra és farka nagyon sötét barna, Szerénke egy árnyalattal krémesebb fehér, és világosabb barna. A viselkedésükről lehet őket megkülönböztetni. Ha éjjel négykor arra ébredek, hogy megtámadták a lábujjam, ami kicsit mindig kilóg a paplan alól, és álmomban mozgatni szoktam, akkor tudom, hogy Frakk nem tud aludni, és szórakozást keres magának. Ha kétségbeesett nyávogást hallok az ágy alól, hooooool vaaaaagy?, akkor az Szerénke, aki mindig kiköveteli magának, igazi nőies módra, hogy Frakk mindig ott legyen a közelében. Ha valami leborul: Frakk indult felfedező útra. Ha recseg a fotel: Szerénke élesíti rajta a körmét. Kedvenc tartózkodási helyük a K szekrénye.

Eddig is tudtam, hogy a macskák intelligensek, de a cici – a mi macskáink, tehát ez normális – olvas is. Most épp Márai A gyertyák csonkig égnek c. könyvét húzták le a könyvespolcról, mellette kiesett Móricz egybekötött Erdély-trilógiája is, legalább két kiló, jól fejbeverte Frakkot, úgy kell neki. Nekifogtak még a Micimackónak, meg Jutka a nagyvilágban című ifjúsági izének, ami ilyen gyerekeknek való olvasmány. Ezen kívül véleményüket nyilvánították a Gazeta sporturilor iránt: leszarták. Hát ez tömör.

Az alkotás lázmászkálásában időnként a lakás különböző zugaiból előront a cici, én nagyobbat ugrom ijedtemben, mint ők, csörömp, traptraptrappppp, reccs. Megnézem, mit vertek le már megint.

répa blogjában a macskákról
zsoltu a zen-taxiban a macskákról

a cici

az igazi Nándika

Vama Vechen majdnem láttam Nándikát

iris-koncerten voltunk, és hátulról úgy nézett ki, mint Nándika a félszigeten: magas termet, nagy kalap, zilált külső. Elgondolkoztatott viszont a különbség, hogy a VV-i Nándika nem viselt piros-kék-foltos gumimatracot, mint a félsziget-beli Nándika, akit a gábor-cigány-style kalapjáról messziről fel lehetett ismerni, és állandóan izgalmas harcot vívott a gumimatraccal, egy egész délután keresztül gyömöszölte, de végül a gumimatrac nyert. A VV-i kiadás már őszült, míg az eredeti még nem, és mint megtudtam, az eredeti nálam jóval fiatalabb (- Még a tojáshéj a seggeden. – mondtam én. – Lenyalhatod. – mondta ő. Ebből is lehet tudni, hogy Ő AZ IGAZI.).

az igazi Nándika

test

Vama Vecheben azt szeretem, hogy majdnem mindenki meztelenül napozik. Aki az első nap még szégyelli magát, a másodikban már nem, a meztelenség ragályos, szerintem előző életemben kukkoló voltam, annyira szeretem nézni az embereket, mikor meztelenek, hogy még az olvasástól is elvonja a figyelmem, ez nem a sztrip-bárok erőltetett, szexualitástól terhelt meztelensége, hanem valami egészen más, van abban valami nagyon érdekes, ahogy mindenféle korú emberek meztelenül heverésznek a homokban, és önfeledten barbálják magukat, mintha senki sem nézné őket.

Mindig is érdekelt, hogy hogyan viszonyulhatok saját testemhez, de igazából akkor kezdtem ezen kmolyabban gondolkodni, mikor olvastam Nádas Párhuzamos történetek első kötetét, van valami nagyon intim abban, ahogy a testünkhöz viszonyulunk, kiskoromtól kezdve nem hagyták, hogy elfeledkezzek arról, hogy testem is van, edző apa és a testére féltékenyen ügyelő anya mellett ez lehetetlen lett volna, “ép testben ép lélek”, “vigyázz, nehogy elhízz”, és hasonlók, azóta is azon csodálkozom, hogy nem lettem anorexiás, mivel állandóan a kaja volt a központi téma, mit, mikor, mennyit eszünk, egészséges táplálkozás, “ne igyál kávét, mert kioldja a csontjaidból a kálciumot”, “ne egyél zsíroskenyeret, mert abban sok a koleszterin”, meg azok a tornagyakorlatok, kiskoromól edzettek, hol az egyensúlyérzékemet a Babes-parkban, hol az izmaimat otthozn a kávézóasztalon, mikor féllábas guggolásokat kellett végezzek, ez a Babes-parkos az egyik legkorábbi emlékem, ahogy a korláton mászok segítség és kapaszkodó nélkül, a test mindig fontosabb volt a gondolatoknál, talán apámnak ez volt az igazi életeleme, a sport, és kicsi kortól férfias nőideált táplált belém, az a szép, ha valaki izmos, vékony, jó sportoló, széles a válla, a kövérség a családi bűnlistán igen előkelő helyen szerepel, aki kövér, az már rossz is, az a szép, az a szép, aki síbajnok lesz, a balett haszontalan ugrálás, és tönkreteszi a csontokat, napersze, persze balettezni szerettem volna, aztán baletteztem is, de csak addig, amíg ki nem vándoroltunk, mert nem vettek fel évközben a balettintézetbe, és két évet kellett volna halasszak, hogy felvegyenek, azután kajakoztam, ami rendben is lett volna, de jött a gimnáziumi felvételi, és kicsúsztam a kezeik közül, mert bentlakásba mentem.

Persze a testkultusz nem múlik el nyomtalanul. Minden évben elhatározom, hogy valamit sportolok, hogy ne tunyuljak el véglegesen, persze két napig sikerül, aztán abbamarad az itthoni edzés, nincs meg hozzá a tényleges motiváció, csak a megfelelési kényszer, anyám szépítkezési igénye pedig mostanában nélam is megjelenik, konzerválni akarom a testem állapotát, noha tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen.

test

miről beszélnek ketten a tengerparton,

csillagok és egy üveg gin társaságában a sátor előtt?

Hát, ha eddig nem tudtátok, ilyenkor az élet értelméről kell beszélgetni, a végtelenségről, a gin előhozza a nemlétező filozófusi hajlamokat is. Ez pont az az éjszaka volt, amikor a rádió szerint a legtöbb hullócsillagot lehet majd látni, ezért ültünk kint a sátor előtt, másképp engem nem lehetett volna rávenni, különes az egyik este után, amikor gyertyafénynél kint olvastunk (nem volt elemlámpánk), és megrohamoztak a fülbemászók, én mindenféle bogártól pánikba esem, és ezekből a dögökből kettő még meg is csípett, szóval biztos a gin miatt volt, hogy olyan nyugodtan vártam a hullócsillagokat, amik nem jöttek, csak néha egy-egy, de szó sem volt “tömegről”, és közben arról beszélgettünk, hogy végtele-e a világegyetem, mert szerintem nem, a K szerint meg igen, merthogy az viccesebb, ha igen (hát, ezért a jó kis érvért érdemes volt 4 évig filozófiát tanulni, mondhatom), de ha az, akkor az univerzum egyenlő Istennel (és akkor Isten is vicces), ez pedig logikai képtelenség, bár attól még igaz is lehet, nehogymá mindig Arisztotelésznek legyen igaza.

Aztán valahogy áttértünk az eutanáziára, vagy ez korábban volt, nem túl jó az idő-memóriám, lényeg az, hogy erről is elhangzott egy csevely, merthogy kategorikus imperativuszban kijelentettem, hogy ha olyan balesetem lesz, hogy minden belső szervem összetörik, és semmi remény rá, hogy a következőkben normális emberi életet éljek, akkor húzzák ki a lélegeztető gép dugóját a falból, merthogy nem akarok tovább élni a más jóindulatára szorulva. K ezt persze kategorikusan megtagadta, hogy ő nem, és nekem is megtiltotta, hogy hasonló helyzetben kihúzzam, ünnepélyes fogadalmat tettem, hogy nem, tehát ott fog pihenni férgektől marva, vagy hamu formájában az egyik kolozsvári temetőben, kérése szerint. Miután végrendelkeztünk, elmentünk lefeküdni a fülbemászók közé.

miről beszélnek ketten a tengerparton,

tengeri tapasztalatok – vegul megsem mentunk torokorszagba

1. nincs magyar billetyuzet
2. a tenger allergias reakciot valthat ki – ez volt, amit meg nem tudtam magamrol a 28. szuletesnapomon. a nevezetes napot talpig ragyaba oltozve, feldagadva unnepeltem, feloltozve, a satorban. felhaborito.
3. a kaja nagyon finom, majdnem minden kisvendegloben szeles a valasztek, talaltunk egyet, ahol kulonosen finom kajakat kapni, barati arakert. azota ott eszunk. ennek a vendeglonek van eddig a legpocsekabb budija. apam szerint egy nep kulturalis szinvonalat a budik allapotan lehet lemerni. a koktelok viszont pocsekok es dragak, ossze sem lehet merni a felszigetivel, pedig az sem volt csucs.
4. vannak vicces fickok erre – az egyik budira ki van irva, hogy “az elet forrasa”
5. meg senki sem szolitott meg, hogy nem romanul beszelunk, de valszeg nem tudjak, milyen nyelven. szeretek idegent jatszani, igy sokkal udvariasabbak.
6. igazan szep ferfit es not keveset lattam. ma mangalian vagyunk, ez az elhizott kispolgarok paradicsoma. hihetetlen, mennyi ronda, izlestelen embert lehet latni, percekig rohogtunk nehany elhizott maman, akik atlatszo salat kotottek a derekukra, hogy csabosnak latszodjanak.
7. a ferfiaknal mar az is nagy szam, ha nem viselnek uszogumit a derekukon.
8. itt van egy pasas, akire tavalyrol emlekszem, nagyon szep arca van, es kisertetiesen emlekeztet egy regi szerelmemre. tudom, hogy nem o az, de azert eleg furcsa erzes.
9. mivel vama vechen satorozunk, sok not es ferfit latok, akik szepen le vannak barnulva, csak a fenekuk olyan voros, mint a fott rak.
10. kellet volna fuldugot hoznom. egesz ejjel 5 diszkobol uvolt a zene, a viz pedig elhozza hozzankig.
11. eddig 6 krimit olvastam ki. tobb konyvet hoztunk, mint ruhat. es ma veszunk roman kult-sajtot.
12. tegnap egy ficko megdontotte a szorfrol vizbe eses rekordjat. 32 utan eluntam szamolni, de meg egesz delutan probalkozott.
13. volt ada milea koncert (este volt, jot aludtam kozben), de szegeny nem tudta tuluvoleni a szomszed kocsma tuc-tucat. de amit hallottam belole, az erdekes volt, bar nem kell tul sok gitartudas ilyen zenehez, nyilvanvaloan nem a zene, hanem a szoveg a fontos.
14. kezdem kipihenni magam. visszajottek a remalmaim.

tengeri tapasztalatok – vegul megsem mentunk torokorszagba

vélemény a koncertekről

Edda – “Véreim”
Pataki Attila, az ősrocker minden számot ezzel a felkiáltással vezetett be, nagyon rájátszott arra, hogy ő most itt Erdélyben van, a testvérei között. A közönség ezt lelkes magyarzászló-csápolással díjazta. Ősrégi slágereket énekelt, elég népes közönségnek, és a koncert vége felé nemzetiszín polóban mutogatta kigyúrt izmait. Mindenki ott volt, aki zeneileg leragadt a 80-as évek népszerû rockbandájánál, vagy aki a kamaszkori pogózásra és szentimentalizmusra akart emlékezni.
Zenei színvonal: négyakordos (gyenge)
Az énekes hangja: ahhoz képest, hogy hány éves, elég jó
Újdonság: semmi
Hangulat: magyarzászló-lobogtatós
Bikini – “Csak a Maros-színpad?!”
D. Nagy Lajos nagy szívfájdalma volt, hogy csak a Maros-színpadon kapott helyet, bár még ezt sem érdemelte volna. Övé az idei citrom-díj a Félszigeten. Színpadi látványban nem produkált semmit, hangja kiöregedett, és dacára a kontroll-hangfalaknak, sokszor fogott hamis hangokat. Szintén elpolitizálta a koncertjét, bár igaz, hogy valamit neki is kellett csinálni, ha már énekelni és színpadon mozogni nem tud.
Zenei színvonal: négyakordos (gyenge)
Az énekes hangja: hamis
Újdonság: semmi
Hangulat: üldögélős-unatkozós
Neoton-família – “De kár, hogy csak ennyi időnk van!”
Ehhez képest meglepően sokat húzták az idõt, szükségtelenül átöltözek, illetve volt benne egy kb. tíz perces dob-szoló, ahol a két dobos is feszíthetett. Ahhoz képest, hogy Csepregi Éva igazi rock-dinónak számít, a koncert meglepően helyén volt zeneileg, és a célközönség, amelyik a 3 éves kislánytól a hatvan éves nagymamáig mindenféle korosztályt és érdeklődési kört magában fogalt, nagyszerűen bulizott arra a néhány számra, amit végül is eljátszottak. A magyar Boney-M utánzat, ha mást nem is, jó hangulatot csinált. Ők is Erdély-fanok.
Zenei színvonal: bulizós (még a nagymamák is bírják)
Az énekes hangja: jó (jók voltak a duettek)
Újdonság: semmi
Hangulat: táncikálós
Hobo BB – “Jól vagytok?”
Hobó, a maga 61 évével szintén nem fiatal a szakmában, de hozta a szokott formáját. Minőségileg az egyik legjobb koncert az övé volt, újított is a számokon, percre pontosan kezdte és fejezte be, sőt a koncert egy adott pillanatában le is állította a koncertet, mivel valami rendellenességert látott a közönségben. Hangja mellől, és az egész HBB-bõl hiányzik egy bluesos női hang, akivel kiválóan lehetne tercelni. A Hey, Joe-ból pedig nagyon hiányzott Deák Bill Gyula. Hobó egyedül csak félig tudta a felvételről hallható élményt visszaadni. József Attilát most sem hagyta ki, de ez most nem volt zavaró.
Zenei színvonal: down-in-the-blues (nirvanába-lötyögős)
Az énekes hangja: nagyon hobós, mély, izgalmas
Újdonság: aktualizálta a szövegek egy részét
Hangulat: elszállós
Tankcsapda – “Kibaszottul köszönjük, hogy ilyen kibaszottul jó közönség vagytok”
Hajrázogatás, metál-hangzás, pogós-lökdösődős-porfelhőgyártó közönség. A Tankcsapda koncertje nagyon pörgősre sikeredett, és csak az igazi rajongók tudták őket a hajrázogatás mélységeibe követni. A koncert nagyrésze viszonylag egyhangú volt, bár játszottak néhány ismertebb slágert is, a legnépszerûbbeket persze a végére hagyva.
Zenei színvonal: fejrázogatós (csak nagyhajúaknak)
Az énekes hangja: rekedt metál-fényû
Újdonság: sok dalt játszottak a legújabb albumukról
Hangulat: szédülős
Megasztárok – “Kérünk, hogy segítsetek nekünk énekelni!”
Hát néhol kellett is segíteni, volt olyan megasztár is, aki többet énekeltette a közönséget, mint saját magát. Ezt a koncertet tipikusan a vásárhelyi közönségnek találták ki, ők ismerték a énekeseket, akiket a többiek mindig hihetetlen lelkesedéssel és nagy hanggal, kiabálva konferáltak fel, minth a legalábbis Sting-nagyságrendű sztárok volnának. A hangosítás jó minősége miatt úgy tűnt, mintha mindegyiknek igazán jó hangja lenne, de igazából Ruzsa Magdolna és Szabó Eszter volt kiemelkedõ. Ezt akár a tévében is megnézhettük volna. Érdekességként Bochkor Bíborka népdalt énekelt, viszonylag szépen, bár kicsit gondban volt a magas hangokkal.
Zenei színvonal: bulizós (még a nagymamák is bírják)
Az énekesek hangja: közepes, a fent említetteke kivéve
Újdonság: jobb minõségű karaoke-show
Hangulat: sztároktól beájulós, visibálós
vélemény a koncertekről