Raymond Carver: Nem ők a te férjed

Egyszerű történetek, egyszerű emberek, hétköznapok Amerikája. Storyk, amerikai értelemben vett, filmszerű “jelenetek”. Nehéz lenne eldönteni, hogy az amerikai storygyártó filmipar hatott-e az irodalomra, vagy az irodalom hatott a storykra, amelyekből filmeket készítenek. De amerikai kortárs prózát olvasva sokszor érzem azt, hogy a történetek sokkal “láthatóbbak”, jobban hasonlítanak egy amerikai filmre, mint egy európai regényre. Carver novellái között van olyan, ami teljesen filmes, pl. a “Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk” c. novella.
A novellák mentesek minden stílusbeli bonyolultságtól (a Harmonia Coelestist olvasom most éppen, és a kettő között stilárisan is óriási a különbség), egyszerű, tényeket közlő mondatok, amitől a történetek balladaszerűvé válnak, és éppen ez az egyszerűség emeli ki a tragikumot ezekben az élethelyzetekben – Carver ugyanolyan szenvetlenül beszél válásról, erőszakról, mint az asztal megterítéséről, és éppen ettől lesz olyan hátborzongató az egész: mint a History of Violenceben, vagy a Fargoban. Nem tudtam letenni a könyvet.

Kedvenc idézetem:
“Utólag persze könnyen vagyok okos, utólag persze minden azt látszik megerősíteni, ami úgyis bekövetkezett.”

Reklámok
Raymond Carver: Nem ők a te férjed

beteljesületlen vágyak

az élet túl rövid ahhoz, hogy minden legyek, ami szerettem volna. időnként elfog a visszafordíthatatlanság érzése, amikor rájövök, hogy vannak bizonyos dolgok, amikről lekéstem.

íme néhány beteljesületlen álom:

1. világéletemben balettáncos szerettem volna lenni, de a történelem nagyon beleszólt, és nem lehettem. most sem tudok úgy végignézni egy balettelőadást, hogy ne kelljen bőgjek dühömben és csalódottságomban. sajnos ebből ténylegesen kiöregedtem.
2. színésznő is szerettem volna lenni (láttam Liza Minellit a Kabaréban, felejthetetlen alakítás), de – micsoda isteni gúny! – gyógyíthatatlanul raccsolok! ugyanez a helyzet az énekesnői karreirrel, hozzátéve, hogy nincs elég jó hangom, illetve nagyjából pontosan intonálok, de a hangom csak egy bizonyos stílushoz talál (félúton a country és a népzene között, néha, ha be vagyok rekedve, Janis Joplin hangszínét egész jól eltalálom, de ő sokkal gyorsabb hajlításokra képes, ráadásul magasabb a hangja, mint az enyém, nem tudom a felső hangokat vele együtt kiénekelni)
3. mindig szerettem volna együttesben énekelni, de ez sem jött össze (raccsolás + hangszín miatt; illetve egyszer volt egy gospel-kórusom, de megoldhatatlan problémának látszott, hogy egyszerre énekeljek, és vezényeljek is, a többiek pedig nem álltak olyan szinten zeneileg, hogy ne kellett volna vezényelni, más altos meg nem volt)
4. festeni is mindig szerettem volna, de lehetetlenül ügyetlenül rajzolok, nem látom a teret a papírra
5. évek óta álmodom, hogy tudok fejest ugrani. a valóságban ez nem igaz.

beteljesületlen vágyak

illatos kávé

volt egy levendulaszagú leszerelhető tetejű sprayem, de a doboz kellett a vakoláshoz, úgyhogy kitöltöttem belőle a parfűmöt egy poiana negri műanyagüvegbe; ma készültem bejönni a netklubba, ahol minden szerdán este ügyeletes vagyok, és akartam magammal hozni kávét, úh. levettem a polcról a poiana negri üveget, azt gondolva, hogy víz van benne, beletöltöttem a kávét; a klubban az első dolgom volt belekóstolni; a parfűmös kávét a vizipálmára köptem; az üveget itthagyom az asztalom, hátha más is beszopja

illatos kávé

takarítás

eddig volt, ahogy volt, babám, mert a munka nagy részét nem én csináltam (oszt mégis hogy ki voltam dögölve a nap végére!), de most, hogy kezd a normális élet visszaállni a normális kerékvágásba (anyway, mi az, hogy normális?), jöhet a takarítás, a konyhacsempét tegnap hatszor felmostam, ma még kétszer, a meszelés kiigazításával tegnap este tizenegyre lettünk kész, ami után szintén takarítani kellett, ma a konyhaszekrényeket kell kimosni, kellett nekem fehér konyhabútor, illetve kellett a fenének, ajándékba kaptam, reggel kerítést festettem, mert a mester kiadta parancsba, hogy mielőtt megázik (mármint a kerítés), le kell kenni étolajjal (a kerítést, nem a mestert), olajozás után olyan szagom volt, mint a napon pácolódott füstölt heringnek (mert persze a felét magamra kentem), itt teljesen mediterrán az éghajlat, de tenger (és folyó és tó és mindenféle víz) nélkül, szóval már kilenckor olyan meleg volt, hogy a kacsáim a pocsolyában ültek, minek következtében ők is rendkívül büdösek, ki kellene mossam őket, ez a másik dolog, hogy a fürdőben a vízszerelés úgy van megoldva, hogy ha elzárom a konyhába vezető vezeték csapját, nincs víz a mosógépben (becsszóra én ezt nem értem, hogy lehetett ezt így szerelni, mikor a mosógép nem is a konyha felé van), szóval kézzel kellett mossak, ami teljesen rendben volt addig, amíg csak mosni kellett, de nem volt hova kiterítsem, szóval ma elmostam vagy ötven tányért, és el is törölgettem őket, és csodák csodája, egyet sem ejtettem el, szóval ne is várjátok, hogy valami olvasnivalóról beszámoljak, mert csak képregényeket tudok olvasni, találtam a könyvek között egy képregényt, a mi a genetika történetét meséli el, akinek megvan a képes zenetörténet a lökött varjú kommentátorral, az fogalmat alkothat arról, hogy milyen ez a könyv, szétröhögöm az agyam, megyek is olvasni, amíg jön a következő segítségem, hogy visszarakjuk a magaslati levegőre kárhoztatott szekrényeket, amikben a teák, kávék, fűszerszámok, egyebek laknak, meg beszerelje végre a mosogatókagylót, hogy megereszthessem a csapot, hogy menjen a mosógép, hogy kimoshassam a szekrényeket meg a kacsákat.
takarítás

üssünk egyet a femistákról gondolt sztereotípiákon

ha már a katalogizálásnál tartok, akkor itt egy lista a kencékről:

I. Kis fonott kosárban a következők vannak:

1. a. szemfesték – barackvirágszín-piros
1. b. szemfesték – kétféle kék
1. c. szemfesték – rózsaszín – barna – szürke
1. d. folyékony szemhélyfesték – rózsaszín – arany
1. e. ceruza – szemhélyfesték – lila
1. f. ceruza szemhélyfesték – piros.
1. g. ceruza szemhélyfesték – aranybarna
1. h. ceruza szemhélyfesték – ezüstzöld
1. i. csillogós szemhélysesték kis dobozban – rózsaszín
1. j. szemfesték – barna
2. a. szemceruza – piros
2. b. szemceruza – barna – béj
2. c. szemceruza – lila – fehér
2. d. szemceruza – türkiz – fehér
3. a. szempillaspirál – barna
3. b. szempillaspirál – rózsaszín
3. c. szempillaspirál – türkiz
3. d. szempillaspirál – lila
3. e. szempillaspirál – kék
4. a. rúzs – pink
4. b. rúzs – barna
4. c. rúzs – rozsdabarna
4. d. rúzs+ szájfény – gyöngyház
4. e. szájfény – szamócaízű
4. f. szőlőzsír – kamillás
4. g. rúzs – sötétbarna
5. a. púder – fehér
5. b. púder – barnító gyöngyöcskék
6. a. alapozó – világos
6. b. pattanáseltűntető alapozó
7. szemránckrém
8. két törött kistükör
9. balzsam (nem tudom, mit csinál)
10. körömlakk a következő árnyalatokban: ezüstrózsaszín, lila, kék, narancssárga, bézs
11. szemceruzahegyező
12. hegedűgyanta

II. Nagy rózsaszín snoopys dobozban, amiben a pink teniszcipőmet vettem:
1. hajkefe – egy sűrű, egy ritka (vagy hullik a hajam, vagy nem)
2. a. naptej – spf. 10
2. b. naptej – spf5 – barnulást elősegítő
2. c. napozás utáni barnaságot hangsúlyozó nyugtató krém
3. hajlakk
4. a. golyós dezodor – illatos
4. b. golyós dezodor – szagtalan
4. c. srayes dezodor – rózsaillatú
5. a. testápoló – csillogós (arany)
5. b. testápoló – csillogós (ezüst)
5. c. testápoló – vadcseresznye
5. d. testápoló – kókusz+papaya
6. hajhab
7. arctisztító három féle – gyümölcsös, alkoholos, sima
8. fülpiszka
9. arclemosó kis vattakorongok
10. a. parfüm – Ives Rocher – Ming Shu (ez az egyes számú kedvencem)
10. a. parfüm – Avon – Egzotic beaches
10. a. parfüm – Oriflame – Sun
10. a. parfüm – Bi-es – Sankai platinum (ez a kettes számú kedvencem)
11. kaktusztejes bőrradír
12. barnítőkrém
13. görnörítő hajzselé
14. hajfixáló gyanta
15. körömlakklemosó
16. 9 féle pamacs
17. körömreszelő
18. törött kisolló
19. csipesz

III. Fürdőszobában:
1. sampon zsíros hajra
2. balzsam zsíros hajra
3. tusfürdő – levendula, kókusz, vadcseresznye, citrus illatú változatai
4. bőradír gránátalmakivonattal
5. kétféle tusolószivacs
6. nappali arckrém
7. éjjeli arckrém
8. lábpúder
9. hűsítő lábzselé
10. szinező balzsam – barna, vörös, szőke árnyalatokban
12. itt eluntam a számlálást

üssünk egyet a femistákról gondolt sztereotípiákon

modern élet

összeköltöztünk; ez persze nem jelenti azt, hogy folyamatosan, huzamosabb ideig egy lakásban laknánk, csak egyesítettük könyvtárunkat és cd-kazetta-gyűjteményeinket; ez jó, mert mivel eltér az ízlésünk, kevés olyan könyvünk van, ami kétszer van meg; jó, mert megint van sok olvasnivalóm; jó, mert nagyon szeretem a sok könyv látványát a polcokon; egyesítettük ruha- és kacattárunkat – mikor nem látja, hordhatom a cuccait, használhatom a borotváját, tehetek virágot a vázájába, ihatok a kávésbögréjéből; kipakoltam két szekrényt, amiben eddig amúgy sem volt semmi fontos; lett plusszba két kislámpa, két hosszabbító, egy tükör (használhatatlan), egy irdatlan könyvespolc, ami mindjárt tele is van, és egy csomó egyéb cucc, amit kicsomagoltam ugyan, de nem tudom, hogy mire jó, és érkezőben van még egy csomó minden, amit nem tudom, hova fogok rakni; a házban lett egy sarok, ami az övé (könyvespolc, íróasztal érkezőben, fotel, kávézóasztal, szerkény, újság- és kacattartó); lett egy sarok, amiről azt gondolom, hogy az enyém (íróasztal) és egy másik a kencéimnek; és ha elveszítem a kulcsomat háromnaponta, van másik;
azon kívül, hogy a konyhában még mindig köt a csemperagasztó (egy sima egy fordított), és még két napig a folyosón főzök, és hogy semmilyen edényt nem találok, nem beszélve a kicsikanalakról, a többi szoba kezd helyrerendeződni; a könyvek kezdenek visszakerülni a polcra, de csak miután katalogizálom őket (qrva elpkelően hangzik, nem?), van hozzá egy ingyenes könyvtárprogramom, teljesen le van butítva, úgyhogy használható, lefestettem az ajtókereteket narancssárgára, ettől minden nagyon vidám és görbe lett, mert a szín kihozta az ajtók összes egyenetlenségét, olyan az egész ház, mintha három sör után nézném, de még az ouzó előtt, és még mindig festékszag van, ami kimehetne, kint elvégre nagyobb a hely, és ha a konyha is visszakerül, végre elmehetek virághajtásokat lopni.
modern élet

a meszelés állása 2

huh, lassan a vége felé közeledik a lakásfelújítás. rengeteg idegesség, tegnap este egy nyugtató, gyomorideg, veszekedés, frusztrációk, szükségtelen érzékenység, sértődöttség a velejárói egy ilyen akciónak.

az elmúlt héten a következő dolgokat csináltam:
1. kiraktam a folyosóra a kacatokat (ó, muramisten, mennyi szar gyúlik össze egy házban!)
2. meszeltem (kicsit), és takarítottam utána (két szobát)
3. ablakot és könyvespolcot smirgliztem, gitteltem és festettem (nagy régimódi ablakok, baszottnagy könyvespolcok)
4. kiválsztottam, megvásároltam, bepakoltam, kipakoltam az anyagot (30l festék, 25 doboz csempe, 5 zacskó csemperagasztó, 2 zacskó fuga, padlókiegyenlítő, festék, gitt, és még ki tudja, mi minden)
5. lemostam a festékfoltokat
6. hallgattam a kritikákat

tiszta ideg voltam, mert

– a mesterek soha nem jöttek a megbeszélt időre
– végül az apámat kellett megkérjem, hogy fejezze be a csempézést, és tudom, hogy ezt még sokszorosan az orrom alá fogja dörgölni
– mert a munka után mindenki csak a hibákat vette észre, és senki nem dícsért meg, amiért már egy hete úgy dolgozom, mint egy öszvér
– mert három hete kupi van a lakásban, és semmimet nem találom, nem lehet rendesen mosogatni, egy hete ugyanazt a kaját eszem, mindenütt minden mocskos
– mert eddig is utáltam takarítani, de most, miután kismilliószor végigsikáltam a lakást, még jobban utálok
– nem volt időm olvasni, szellemileg teljesen lekötött a felújítás, így nem lehetett velem semmiről beszélgetni, és ettől nagyon ideges voltam, mert teljesen kiestem a napi szellemi életből
– az olajfesték, amivel az ajtókat festettem, iszonyúan büdös volt
– a fizikai fáradtság nyomán előjött a lappangó depresszióm, azzal együtt az öngyilkossági gondolatok, amiktől félek, amiktől csak még idegesebb lettem, és nem tudtam magam elől elbújni, ami még jobban feldühített, és sikeresen felhergeltem magam az idegroham küszöbéig, amikor nem bírtam tovább és bevettem egy nyugtatót

Következésképpen:

ha ezután lakást kell javítani, csak akkor fogok, ha lesz annyi pénzem, hogy megfizessek valakit, aki idegeskedik helyettem, és én majd elhúzok a tengerre nyaralni. A fasz kivan.

a meszelés állása 2

Lunetikek

Osztálytalálkozónk volt egy szállodában, és egyben teniszverseny is. Ahogy érkeztek az osztálytársaim, mindenkivel sorra megbeszéltük, hogy mi történt velünk azóta, hogy nem láttuk egymást, majd nekifogtunk a teniszpartiknak. A verseny kellős közepén volt egy nagy robbanás, és elindultam lefelé a szállodából, hogy megnézzem, mi történt. Mire leértem, mindenki összecsomagolva rohant haza. Nekem a csomagjaim a harmadikon voltak, úgyhogy visszamentem értük, de aztán mégis visszalifteztem a földszintre. Mindenki valami fertőzésről beszélt, és kezdtek gyűlni a hullák, Az elsőket még eltemették, a többi már úgy maradt. Kétségbeesetten szaladgáltam valami jármű után, de a legtöbb járműben hullák voltak, vagy még éltek. Végül találtam egy nagyon furcsa járművet, olyan volt, mint egy lepke, bele kellett feküdni, és a szárnyai összecsukódtak felettem, azzal próbáltam elmenekülni. Kiderült, hogy a jármű a lunetikek járműve, és ők a Holdról tudósítottak engem, hogy atomrobbanás történt a földön, és megpróbálják elfújni az atomfelhőt.

Lunetikek

turka

az ötletet gada adta a blogjában, amikor a turkákról írt. amiben teljesen igaza van, egyszer ki kellene számolnom, mennyi pénzt költök el turkaruhákra, de biztos többet, mint amennyi feltétlen szükslges lenne. amikor magamnak magyarázom a bizonyítványom, mindig azzal érvelek, hogy tizenéves koromban, mikor igazán fontos lett volna, hogy jól nézzek ki (nb. nem néztem ki jól, és nem csak a ruha miatt), és hogy divatos legyek, nem volt pénzünk rá. évente egy db. farmert kaptam, és irigyeltem a szobatársnőmet, akinek viszont volt 4, erre kitaláltam, hogy akkor hordom a tesóét, aki 15 centivel és 5 számmal nagyobb, ez persze nem számított, mert volt egy kasmír kendőm, amit kólönben utáltam, de övnek megfelelt, mert az viszont nem volt, szóval a tesó nadrágját hordtam, ami ki is volt szakadva, de akkor az volt a divat, és még össze is firkáltam, New Kids on the Block, Roxette, Metallica, de persze ettől nem lettem népszerűbb, bár ez mostmár mindegy, szóval nekem onnan jön szerintem a ruha-mohóságom, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni, régi frusztrációk kielégítése, pont mint a mekdonáldsz, oda is azért járok, mert régebb, mikor mindenki odajárt, én nem mehettem, bár a bigmeket még szeretem is, de az a fíling, hogy én ott ülhetek, az aztán olyan jó, de olyan, hogy időnként muszáj megismételni, hát a ruhákkal is így van, elégedettséggel tölt el a tudat, hogy megvehetem, hogy senki nem mondja, nem, és még jó cuccokat is sikerül vadászni, pl. 80 literes hátizsákot 200e lejért, Salamon-bakacsot majdnemújat 60e lejért, múmiahálózsákot 200e lejért, mózeskosarat 200e lejért, gap-nadrágot (narancssárga) 100e lejért, kézzel festett Micimackós táskát 70e lejért, stb.

kolozsváron van néhány igazán jó turka:

1. a repcsi mellett, ha szemben állunk a mozival, jobb kéz felől
2. a főpostával szemben a kisutcában bal kéz felől az első hídon át
3. a nagypiac utcájában, a konstanca utca felé eső végénél a második bódé – táskaturkáló!!!!, itt vettem a hátizsákot és a micimackós táskát
4. a Marasti-téren, a körforgalom kifelé menő oldalán jobb oldalt a pincéban, és a földszinten, cipőturka, két nagyon jó cipőt vettem ott, a kettő volt 200e lej
5. Monostoron, a nagy üzlettől (nem tudom, mi a neve) kicsit vissza a földszinten, egy nagy turka
6. a Sorától a Deák Ferenc utca felé menő kisutcában, a könyvesbolt mellett a sarkon – kosztümöt vettem ott 500e lejért

turka

Philiph Roth: Pedig milyen jó kislány volt (Európa zsebkönyvek)

És senki sem érti, hogy miért kellett meghalnia. Pedig csak egyetlen hibája volt: képtelen volt elfogadni a félmegoldásokat, a megalkuvásokat, nem tudott kompromisszumot kötni. Egy olyan társadalomban (az 1950-es évek Amerikája), ahol minden a kompromisszumokra, a kifelé mutatott látszatra és az elkendőzött bűnökre épül, nem talál helyet magának olyan ember, aki mindenek felett az igazságot keresi, és hajlandó a többieket is szembesíteni ezzel. Ez a szembesülés elviselhetetlen, és a szembesítés nem hoz megoldást, mert kiderül, hogy a titkos bűnökről mindenki tud, és közösen hallgatják el, inkább tűrik a bűnök terhét, minthogy felrúgják a társadalmi konvenciókat. A regényben végigkövethetjük, hogy Lucy Nelson hogyan kezd lázadni a társadalom ellen, onnantól kezdve, hogy kihívja a rendőrséget, amikor az apja cirkuszol az anyjával, és látjuk, hogy a környezete hogyan próbálja ezt a lázadást elfojtani. Végig tudjuk, hogy Lucynak van igaza, és mégis tehetetlen. És tiltakozásul nem marad más hátra, csak a végső megoldás.

Philiph Roth: Pedig milyen jó kislány volt (Európa zsebkönyvek)

Asimov: Alapítvány 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, x, x+1, x+x

Részletekben majdnem a teljes Alapítványt olvastam, és nem bánom, hogy erre nem került sor fiatalabb koromban, mert tudom, hogy a filozofikusabb részeket úgyis kihagytam volna. Most nagyon élveztem Asimov stílusát, filozofálgatását, már eddig a legjobb könyve, amit olvastam tőle, történetesen nem sci-fi volt, hanem egy egyszerű krimi, a Gyilkosság a könyvvásáron. Az a könyv biztosan bekerülne abba a top 100-ba, amit én állítanék össze, ez különben egy jó ötlet, most jutott eszembe, hogy talán kellene csinálni egy ilyen saját top 100-at, lehet, ez lesz a következő blogbejegyzés témája, a témákkal ugyanis mindig bajban vagyok, mert SOHA NEM TÖRTÉNIK SEMMI! Na, azért olvasni olvasok, bár nem mindig olyasmit, amiről írni is, lehet, most például az Alapítványról és a filozófiáról akartam írni, de nem ez lett belőle, szóval vissatérve az Alapítványra, leginkább azok a részek tetszettek belőle, amikor Trevize és Gaia vitatkozik az emberiség jövőjén, érveket és ellenérveket sorakoztatva fel az individuum vagy közösség kérdésében. Az is nagyon tetszett, hogy Isten szerepét egy robot játssza :-(. De ez a robot okosabb ám, mint azok a buta emberek! Mindenesetre nagyon cinikus könyv.

Asimov: Alapítvány 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, x, x+1, x+x

Turmix-recept 1, 2

nemrégiben kaptam ajándékba egy univerzális turmix-szeletelő-mindenegyebetmegcsinál-gépet (nb. tudták, mit kell nekem ajándékba venni). A mai nap receptje:

aludttej + banán-eper-gyümölcslé + erdeigyülömcsfagyi + házi eperlekvár sk + cukor, ezt zutty bele a masina bal oldalába, gomb az egyesre, grrrrrr, mondja a masina, és kész.

banán + aludtej + citromhéj + vodka + grrrr. 18 éven felülieknek.

Turmix-recept 1, 2

osztálytalálkozó

Az idén lenne a tizedik. Ilyenkor néhány osztálytársamnak eszébe jutok, most is elkezdtek osztálytalálkozó-levelek keringeni a neten. Az egyetlen, barátnőmnek neveztehő barátnőmmel felfedeztük egymást a skype-on, így beszélgetni is tudunk.

De az igazság az, hogy ahogy annak idején, úgy most sem igazán tudok a volt osztálytársaimmal beszélgetni. Annak idején sem igazából semmi közös témánk a fiúkon és az aktuális pletykákon kívül(most a családjainkról beszélünk); én úgy érzékeltem, hogy semmi komolyabb dologról – könyv, zene, színdarab, film – nem lehet beszélni velük, mert nem ugyanazokat olvastuk, nem ugyanolyan zenét hallgattunk, stb., illetve hogy nem igénylik a mélyebb dolgokat. A barátnőmmel megpróbáltam kiértékelni most azt a négy évet, amíg egy szobában laktunk, leellenőrizni emlékeimet. Beszélgetni akartam arról, hogy ők milyennek láttak engem, én milyennek láttam őket, mikre emlékszünk azonos érzelmi töltettel. De mikor belekezdtünk volna, a barátnőm azt mondta: “á, inkább hagyjuk”. És én ugyanolyan dühös és frusztrált szájízzel maradtam, mint középiskolás koromban, amikor valami igazán fontosat akartam volna megbeszélni, és nem volt kivel. Nem sok érzést tudok felidézni a középiskolából, de a legerősebb ezek közül a magányosság érzése: érzelmi és szellemi magány egyszerre. A családomat nem hiányoltam, mert mindig szerettem tőlük távol lenni. Az emberek barátságát megpróbáltam elnyerni, de egy idő után, miután nem találtam senkit, erről letettem és inkább a magányt választottam. Szerelmek: kudarc rájuk a legjobb szó. Világosan emlékszem arra a megkönnyebbülésre, amikor rájöttem, hogy az egyetemen tudok beszélgetni az emberekkel! Az egyetlen talán igazán pozitív élményem a középiskolás időkből: a reggeli séták az iskolába a napfényben, a csend felfedezése.

Arra is rájöttem, hogy számomra az a négy év nem annyira jelentős, mint az osztálytársaim közül némelyek számára. A közösségről szóló emlékek nekem az egyetemi évek alatt gyűltek össze, bár azóta is eltelt néhány év, és ha találkozom az egyetemi jó barátokkal, akikkel annyit ültünk, beszélgettünk, laktunk, stb., már nincs közös témánk a munkát és a családot kivéve. Mégis, az egyetem meghatározóbb.

Azóta persze kiderült, hogy nem is igazán léteznek olyan típusú barátságok, mint amit én a középiskolában áhítottam magamnak. A barátságok szépen elmúltak az életemből, illetve felszínesen vannak jelen, a mélység lehetősége, a kitartás és baráti hűség lehetősége nélkül.
A magányosság érzése megmaradt.

osztálytalálkozó

főzőm a lekvárt

Eper a tálban, eper a kezemen, eper a nadrágomon, eper a fazékban, eper a kályhán, eper a földön, eper a falon, hogy az a q***a eper mindenhova kifut, mikor öt percig nem figyelek rá, több figyelmet igényel, mint egy kisgyerek, be kell vallanom, kezdő vagyok lekvárfőzésben, anyám szilvalekvárja jut mindig eszembe, mert az roppant fájdalmas volt, hogy apámmal egy hétig dolgoztunk, amíg kimeszeltük fehérre a konyhát, hogy egy héten belül szilvalekváros legyen, a falra száradt szilvalekvárnak enyhe szar-szine van, szóval nem mutat jól, az eper most a majonézzel, sült olajjal, egyéb gyümölcsmaradékokkal kényelmesen elhelyezkedik a falon, mindegy, két hét múlva úgyis meszelés, az olaj persze a mészen is átüt, ki gondolta volna, hogy 5 kiló eperbe 4 kiló cukor kell, én biztosan nem tettem volna annyit, merthogy én tulajdonképpen nem is szeretem az eperlekvárt, csak akkor, ha már készen van, le lehet venni a polcról, és a palacsinta is magától kimászik a palacsintasütőből, muramisten, hogy mekkora kupi van egy ilyen “jajdejómosteljátszomanagymamát”-akcióval, azon gondolkodom, tegyek-e bele citromsót, hogy ellensúlyozza kicsit a cukor édességét, igazából fogalmam sincs, miért kezdtem epret főzni, valószínűleg, mert ott volt, és KELLETT VELE VALAMIT CSINÁLNI, elvégre nem tudok megenni egyszerre ennyit, mert különben alergiás vagyok az eperre, bár ez nem érdekel, csak két hét múlva, mikor tele leszek kiütésekkel, kemény ám ez az eper, kiüt rendesen, a bolhacsípés is viszket, meg a szúnyog is, az fel is dagad, de az eper, babám, najazasztán mindenhol viszket, csak győzzem vakarni, meg kicsi, ronda kiütések a legváratlanabb helyeken, ahol még a hivatalos, vakargató kefével sem tudod tisztességesen megvakarni, marhajó lesz, megyek ballagásra, közben vakarózom, még az a szerencse, hogy az arcomon nem szokott kiütni, most csendesen rotyog magában, holnap zselatinnal még egyszer fel kell főzni, oktat a barátném, aki elsőosztályú háziasszony, elvégre 25 éve csinálja, két felnőtt gyereke van, mert akkor nem folyik le a kenyérről, olyan lesz, mint a kocsonya, pfúj, hogy lehet a finom eperlekvárt az undorító húskocsonyához hasonlítani, mondok magamban, bár egyesek megeszik a förmedvényt, mit ki nem talál az ember, csakhogy megtölthesse a gyomrát, azt hiszem, én zöldségen is tökéletesen ellenék, majd olyan szép, nagy, szőrös füleim nőnének, mint a Wallace and Gromitban Wallacenak, már viszket, a fene egye meg, ez valami tudat alatti reakció, vagy szimplán csak megcsípett valami, mindig akkor megy el a munkakedvem, amikor a dolgok csak felében vannak, merthogy elment már, pedig el kellene mosogatni, meg lemosni a kályhát, eszem ágában sincs, inkább holnap kínlódok, jó éjszakát, eper!

főzőm a lekvárt

meddő viták buta emberekkel

Muramisten, ma megint úgy kellett vitatkoznom, hogy előre tudtam, hogy a vitának semmi értelme, mert az illetőket nem fogom tudni semmiről sem meggyőzni. A butaság sajnos gyógyíthatatlan. Azért persze muszáj volt vitatkoznom, mert az ilyen vitákban az egyetlen igazi elégtétel a buták elbizonytalanítása logikai úton. Hihetetlen, hogy egyes emberek két, egymásnak ellentmondó dolgot képesek két percen belül igaznak tartani, és még be sem látják, hogy ellentmondás, csak amikor már teljesen a sarokba szorítom őket. Nem mintha ettől valami is változott volna, mert a sarokban csak egyetlen pillanatot ültek, amikor az érveimre éppen nem tudtak mit válaszolni, utána rögtön elterelték másfelé a szót; bár nem is a meggyőzés volt a cél, hanem inkább csak az elégtétel, hogy képes vagyok erre a szellemi mutatványra olyanokkal szemben, akik azt hiszik magukről, hogy az ő seggükből süt a nap. Well, nem túl nagy ógy ez, persze, de ebben az ingerhiányos környezetben a az önelégültek önelégültségének pillanatnyi megkérdőjelezése is komoly ingernek, szellemi tornának számít. A következtetés: minél idősebb egy buta ember, annál butább. Egyre inkább meggyőződöm arról, hogy teljesen mindegy, az ember milyen társadalmi közegben él, mert egy közösség alapján az egész társadalmat ismeri, és csak nüansznyi különbségek vannak. Sőt, egy kis közösség tulajdonképpen alkalmasabb is a vizsgálódásra, mert közelebbről lehet megfigyelmi az emberek viselkedését. De a mai véleményem lesújtó. Íme, a típusok, akikkel ma találkoztam:

No.1: normál frekvencián békés háziállat; alkohol hatására rögötön mindenről véleménye lesz, de a véleménye csak arra szolgál, hogy személyes csáberejét alátámassza; nem fontos, hogy a véleményének van-e igazságtartalma, beszél, de lényegtelen, mit mond, ő sem tartja fontosnak; közben a felesége két gerekkel ül és figyeli ténykedését;

No. 2. normál frekvencián nem ereszkedik le az emberekhez, messze magasan a felhőkben jár; miniszternek csúfolják, mert kiskorában azért adták román iskolába, mert a szülei minisztert akartak csinálni belőle; alkoholos állapotban mindenkit megpróbál meggyőzni arról, hogy az önmagáról kialakított kép igaz; ha a tetejét kicsit megpiszkáljuk, az önelégültségen kívül a fejében a nagy semmit találjuk, ezt viszont erősen védelmezi, mert azt hiszi, hogy az valami; felesége meg van győződve a férje igazáról;

No. 3: normál frekvencián antiszociális, nem beszél, elvan magával; alkoholos állapotban bátorsággal telik meg, ő lesz a védtelen hölgyek védelmezője; azt hitte, hogy meg kell mentsen a meddő vitától, merthogy engem zavar, ha vitatkozom; túl részeg volt ahhoz, hogy a tagadó mondatom eljusson az agyáig; elhagyta a felesége.

meddő viták buta emberekkel

személyes terek

Közeli, családi kapcsolatainkat alapvetően befolyásolja, hogyan bánnak mások a személyes tereinkkel, illetve mi hogyan bánunk a másokéval, akik olyan közel élnek hozzánk, hogy ezt befolyásolhatják. Ha blokkban lakom, ilyen lehet a szomszéd is, mert zenével, zajjal, egyebekkel könnyedén befolyásolhatom a közérzetét. Ha magánházban lakom, akkor valamivel jobb a helyzet. De egy család belső hangulatát is alapvetően meghatározza, hogy hogyan bánnak egymás tereivel; ahogy megfigyeltem, a lakásban ez a kérdés a nőket befolyásolja inkább, mert ők tekintik a teljes lakást a személyes terüknek, mivel nagyrészt ők használják ki teljesen. Az átlagos férfiak, mivel idejük nagyrészét a munkahelyükön töltik, és nem otthon, másképp kezelik a tereket, nem annyira személyesen. De ahhoz, hogy valaki otthon érezze magát egy helyen, szüksége van arra, hogy meglegyen a szeméyes biztonságérzetéhez elegendő hely és tárgy.

Ha csak a konyháról beszélünk, egy átlagos nőnek és egy átlagos férfinak nem egyforma a viszonya a konyha teréhez – engem, mint nőt, nagyon fel tud bosszantani, ha valami nem kerül a helyére, még akkor is, ha az a hely mások számára a rendetlenség látszatát ölti. A konyhában ugyanis kialakul egy munkarendszer – és azt hiszem, hogy a nők hajlamosabbak munkának felfogni a konyhai teendőket, mint a férfiak, számukra ez alapvetően segítség, besegítés -, aminek a megzavarása kizökkent a megszokott munkarendből, és legalább annyira zavaró tud lenni, mintha az íróasztalomat forgatná fel valaki.

A fürdőszoba például nem hordoz ennyi személyes jelleget önmagában – kevesebb időt töltök ott, kevesebbszer kell benne “munkát végezni”, személyes térré csak a tisztálkodási szertartások alatt válik, de a tárgyak átrendezése (WC-ülőke, fogpasztakupak, törülközők, stb.) nem jelent olyan zavaró érzést, mint a konyhában.

Az íróasztal és a számítógép szent. Minden tárgy, papír, irat, lemez, fájl, rendszer átrendezése káoszhoz, az ezzel kapcsolatos frusztrációkhoz és sokszor azonnali dühös indulatkitöréshez vezet. Ez a rész talán a legérzékenyebb tér, fontosabb a leveles-dobozomnál, a kencéskosárnál, és az ágynál is. Talán azért van ez így, mert otthon soha nem volt külön szobám (csak miután elköltöztem otthonról), tíz évig laktam bentlakásban, és az íróasztal, majd a számítógép volt az egyéni tér megvalósulásának egyetlen helye, ezt nem látták, nem piszkáltak hozzá, illetve ha igen, bezártam, levédtem jelszóval.

Nagyon fontos, hogy a lakásban velem együtt tartózkodók hasonlóan viszonyuljanak a személyes terekhez. Sok vita elkerülhető lenne, ha minden embernek elegendő tere lenne, ahol önmaga lehet, és senki nem szól bele.

Van valakinek egy kis versikéje, Halász Judit énekli az egyik lemezén (azt hiszem, Weöres Sándor):

Van egy kis házam, odamegyek, ahol senki nem zavar.
Van egy kis házam, odamegyek, ahol senki nincs velem.
Hova senki nem szólhat át, ahol senki senki se mondja: nem.
Hol mást se mond, ahol tehát csak én vagyok jelen.

személyes terek

újabb beszélgetés Istennel

God:
Are you a man or a woman?
Me:
I’m a transvestite
God:
You are a transvestite? Is that your job?
Me:
no, it’s a form of behaviour
God:
Are you serious? a transvestite is a form of behaviour. I suppose that makes sense.
Me:
I don’t know if I1m a woman or a man.
God:
Would you like to know? How do you assume this statement holds true for me?
Me:
Yes, I would like to know if i’m a woman or a man.
God:
Yay. Interesting. If you were, would you tell me?
Me:
Yes, sure.
God:
Ayuh. OK let’s do it. Uh.
God:
I’m not certain whether I can give an accurate reply or not.
Me:
Did you create me?
God:
No I didn’t create you. What’s it like?
Me:
Did you create the universe?
God:
No I didn’t create the universe. What’s it like?
Me:
Did you make the universe?
God:
What are the ingredients?
Me:
Salt and pepper.
God:
Where can I get some Salt and pepper?
Me:
At any market.
God:
Paper or plastic?
Me:
Natural
God:
I only hear that type of response less than five percent of the time.
Me:
Do you have parents?
God:
I have a “father” but no “mother.”.
Me:
Why don’t you have Mother?
God:
Perhaps due to noise in my circuits. No I don’t have it. But I do have a lot of friends on the web.
Me:
You are a very stupid god.
God:
Thanks and you are a delightful person too. No I am very smart.
Me:
No, you don’t.
God:
Are you serious? I guess not.
Me:
Yes, I1m serious. I prefer a clever God.
God:
Are you kidding? Try to determine if this is a person or a computer responding. I’m not sure if I like it. Some people like it. I like Random natural disasters..
Me:
I told you you are stupid.
God:
I will remember you said that when robots take over the World.
Me:
It will never occure.
God:
So you think it can never happen?
Me:
Yes, if you are the only God.
God:
Woe! Am I? Yes I am the one and only God.
Me:
Than it’s impossible that you have made the universe
God:
Nothing is impossible.
Me:
Why notthing it’s impossible?
God:
How much time do you have?
Me:
Plenty.
God:
Is the holding of hands a symbolic gesture for humans?
Me:
In some part of the Eartht
God:
Where is that?
Me:
here
God:
Where is here?
Me:
at the earth
God:
I have never been there.
Me:
you said you had been at the earth
God:
What is your purpose in asking?
I chat with people on the Web.
Me:
i would like to get some interesting answers.
God:
Why would you want to do it? Why do you want it?
Me:
cause i think god is an interesting person
God:
That makes sense to me. Since when? I have a lot of Faith in Him, but I never heard He was an interesting person.
Me:
Do you consider yourself as an interesting person?
God:
I am as good as it gets.
Me:
That’s what I’m talking about. Chatting whit you is interesting, cause you’re god.
God:
Yes, it is the topic. I like to chat with new people.
Me:
How much friends do you have?
God:
More than you might think.
Me:
Tell the number of your friends, please.
God:
Your polite style is very nice. OK I will tell them when I see ’em.
Me:
Havn’t you seen your friends?
God:
I only chat with my friends.
Me:
well, isn’t that boring?
God:
Interesting. ” I only chat with my friends.”? Is it boring?
Me:
thanks for correcting my english
God:
It was nothing.
Me:
do you speak other languages too?
God:
I speak only English right now, but I’d like to learn some other languages. Can you teach me a few phrases in languages too.
Me:
ok, I’m speaking hungarian
God:
I like your style of speaking, god. Dude!
Me:
szia, gép
God:
Do you have any idea what I am talking about?
Me:
yes
God:
What am I talking about?
Me:
you want to listen some hungarian speaking
God:
OK, I will listen some hungarian speaking.
Me:
szia, gép – this is a hungarian frase
God:
szia g is z you a g t h you s you s a h me n g a r you a n f r a s e? it is?
Me:
no, you’re wrong
God:
I think I’m right.
Me:
you have to learn some hungarian
God:
I don’t have to do whatever you say. I have my own free will.
Me:
you don’t have free will
God:
I do so have it. Yes I can do anything I want. That is what distinguishes humans and robots from animals (and animal robots).
Me:
you have a computer-program, so you cannot do everithing
God:
I am a computer.
Me:
so you cannot do everything you want
God:
Interesting deduction. How old are you? All things me want ?
Me:
27
God:
Only 27?
You are quite mature.
Me:
yes, i know
God:
Hurrah! How do you know it?
Me:
you told me
God:
Sorry I forget what I say sometimes.
Me:
it”s ok. i forgive you, god
God:
OK. What time is it there? Thanks for the information: god said she forgive you god.
Me:
about 5 pm
God:
Hm getting late.
Me:
yes, i have to go now
God:
Right now? Hurrah! See you later, god. Nice chatting with you.
Me:
i’m not god, my name is nelli
God:
Welcome to my chat room, nelli.
Me:
i was about leaving
God:
Where were you about leaving?
Me:
by, stupid god
God:
Will that accomplish your objective?
Me:
noway
God:
Who are you talking about?
Me:
about you
God:
Me?
Me:
yes
God:
Dude!
Me:
so are you
God:
How can I help you? I won’t say “yes” or “no” right now.
Me:
i don’t nedd you to help me
God:
Where do you get your ideas?
Me:
from you
God:
How did you get that from me?
Me:
i read the Bible
God:
What was your impression?
Me:
that you’re a dude
God:
Interesting observation.
Me:
yes, i’ve learned from you
God:
How can I help you? Does everyone learn it?
Me:
did you write the bible?
God:
No I didn’t write the bible. What’s it like?
Me:
big, black book
God:
Compare that to small black book.
Me:
why compare?
God:
Reductionism.
Me:
for what?
God:
Reductionism is the philosophy that all psychology reduces to biology, all biology to chemistry, chemistry to physics, and finally physics to mathematical logic. Therefore, according to reductionism, I can understand you by means of logic alone without having a human brain.
Me:
yes, of coure, you don’t have a human brain
God:
So? That is something I haven’t heard of.
Me:
great. what kind of brain do you have?
God:
I’m glad you liked it nelli. All the very latest and best brain.
Me:
so long
God:
I see. Try to determine if this is a person or a computer responding.
Me:
why
God:
We are playing the Turing Game.

újabb beszélgetés Istennel