negyvennyolc, amelyben Vanek úrnak már megint véleménye van

- Asszonyom, Ön egy hülye.

- Miért, Vanek úr?

- Már megint bőg.

- Nem is bőgök.

- Akkor mit történt, lefejelte az ásványvizet, hogy folyik a víz az arcán?

- Jóvanna, dühös vagyok.

- Mondtam, ugye, hogy ne keveredjen bele.

- De hogy lehet ezt szó nélkül hagyni?

- Úgy, hogy nem lármázik, ruhát táskát helyreteszi, és szépen ül a manduláján.

- Én azt hittem, ezen már rég túl vagyok, hogy felmérgelődjem egy buta véleményen.

- Asszonyom, én is azt hittem, hogy Ön ezen már túl van.

- Akkor már ketten vagyunk. Hát nem vagyok túl. A legjobban az zavar, hogy nem tudok érzelemmentes maradni.

- Elég asszonyomra ránézni, hogy mindenki megtudja, hogy egy hisztérika.

- Vanek úr egy léleklátó.

- Akkor megemeli a fizetésem?

- Szó sem lehet róla. Ennyire nem vagyok hülye.

negyvenhét, amelyben Vanek úrról kiderül, hogy hazaáruló

- Asszonyom, úgy döntöttem, elköltözöm Új-Zéladra.

- De miért, Vanek úr?

- Mert úgy érzem, ott jobban tudnék boldogulni.

- De hogy hagyhatja itt a hazáját?

- Fogom az útlevelem, benne a csicsás kis vízummal, felülök a repülőre, és csá.

- De Vanek úr, ha mindenki elmegy, ki marad?

- Ön, például. Mentse meg ön a magyarságot akarata ellenére, ha még van kedve hozzá.

- Hát azegyszer bíztos, hogy én nem leszek soha hazaáruló, nekem kötességeim vannak a nemzetemmel szemben.

- Remélem, akkor, amikor szarba kerül, a nemzet meg fogja menteni.

- Biztos lehet benne, Vanek úr, hogy nem leszek egyedül, hanem segíteni fognak. Én tenni akarok ezért a hazáért.

- Senki nem fogja önnek megköszönni.

- Nem is kell, nem azért csinálom, hanem önzetlenül, szeretetből.

- Éhes hassal a himnuszt se lehet sokáig énekelni.

- Dehogynem, életemet és véremet!

- Hát csak hajrá, én nem akarok mártír lenni.

- Pedig minden magyar kötelessége, hogy az legyen, aki gyáván elszalad, az áruló.

- Viszont valószínűleg túléli.

- És az kit érdekel?

- Engem, például.

- Ön egy értéktelen szarember, akire amúgy sincs szüksége a hazának.

- Na látja, tiszta jó, hogy elmegyek.

negyvenhat, amelyben vanek urat felköltik akarata ellenére

- Reggel van, Vanek úr!

- Magának. Nekem még éjszaka.

- Fel kell kelnie, mert indulunk.

- Menjen egyedül.

- Jó, de maga a tankban fekszik, a vezetőülésen.

- És?

- Nem tudok elindulni, ha maga itt fekszik.

- Ez nem az én problémám.

- Ha megrugdosom, az a magáé lesz.

-Tőlem rugdoshatja, én akkor is itt alszom.

- Magát, Vanek úr.

- Már megint milyen agresszív, egy titkárral nem lehet így bánni.

- Azt majd meglátjuk, ha sokat vitatkozik, egy pofont is adok.

- Fel vagyok háborodva.

- Én is, használni szeretném a tankomat, és Vanek úr nem hagyja.

- Ez az én tankom.

- A vége az lesz, hogy visszaveszem a kockás abroszom is.

- Jól van, már megyek is, de egy Vaneket nem lehet fenyegetni.

- Pedig éppen azt tettem.

- Nem, önszántásból megyek.

negyvenöt, amelyben Vanek úr zavarba jön és távolságot tart

- Nézzen a szemembe, Vanek úr.

- Frászt.

- Elpirult, Vanek úr!

- Marhaság!

- Nézzen már tükörbe.

- Nem nézek.

- Akkor mit beszél marhaságokat?

- Nem beszélek marhaságokat.

- De látom, hogy elpirult.

- Nem látja.

- Miattam?

- Nem bízza el magát.

- Le is van izzadva.

- Félrebeszél.

- A keze is remeg.

- Soha.

- Még a füle hegye is piros.

- Nem piros.

- Jöjjön ide, és nézze meg.

- Eszembe sincs.

- De meg akarom magának mutatni.

- Szó sem lehet róla.

- Azért dühös, mert megérintettem érzelmileg?

- Röhögnöm kell.

- Vanek!

- Nincs ek.

Kedves felek!

Jelentem tisztelettel, hogy mától én, Vanek B. Eduárd is szerzője leszek ennek a blognak, elkerülendő a durva csúsztatásokat. Így tehát cenzúrátlan érvényesülhet az igazi kemény hímsovinizmus és kispolgári értékrend, amely régóta összefont a nevemmel. Ha tetszik nektek ez a fejlemény, nyomjatok egy lájkot lent, hogy láthassam a rajongótáborom. Persze elsősorban nőkre gondolok itten, akik nem azt nézik, hogy az ember egy abroszt hord nadrág helyett, hanem a belső értékeket, amik vannak.

Kezüket csókollja a Vanek.

Vanek úr, és ami mögötte van

(Vanek úr személyiségét több valós és kitalált személy jelleméből gyúrom folyamatosan. Aki magára ismer Vanek úrban, annak vagy igaza van, vagy nem. Sok esetben képzelt beszélgetések ezek olyan emberekkel, akikkel szeretném, hogy valós beszélgetéseim is legyenek, de nincs rá lehetőség nyíltan megmondani nekik. Sokszor saját magammal folytatott vitáim öltenek benne formát. Néha, nagyon ritkán, elhangzanak benne olyan dolgok, amik a valóságban is megtörténtek. )

(Asszonyom megint elvetette a sulymot, mert amit fent ír, cseppet sem igaz. Én, kérem, igazi személyiség vagyok, nem valami gyurmafigura, bah! Valódi minőséggel rendelkezem, de mivel nem én írom a blogot, kevés beleszólásom van abba, hogy Asszonyom milyen képet fest rólam. Senki, akit ismer, nem lehet annyira érdekes, mint én, az igazi Vanek. Megszemélyesítések, lila dalra kelt nyakkendők, metolíviák távol állnak az én rózai jellemem magasságaitól. Vagyok aki vagyok, mondta valaki hozzám hasonlóan jeles személyiség. Ha én írnám ezt a blogot, rögtön másképp feküdne a gyerek. Deviszont így csak elszenvedője vagyok kielégíthetetlen egónak, amelyik azt képzeli magáról, hogy író. Ne üljenek fel erre a vaterlóra. Kezüket csókollja a Vanek)

negyvetöt, amelyben Vanek úr megmondja, de nagyon

- Nem hiszem el, hogy ezt a szart nézi!

- Pedig de. Most csalódott, Vanek úr?

- Asszonyom mindig értelmiséginek próbálja beállítani magát. Nem magyon szokott sikerülni, mert mindenki tudja, hogy milyen szánalmas is valójában. Miért kell ezt nyilvánosan is bevallani?

- Lássuk, Vanek úr, hogy jól értem-e. Az egy dolog, hogy szánalmas vagyok, de legyek hazug is.

- Aha. Na, milyen jó titkári tanácsot adtam?

- Vanek úr, amióta nem titkár, szemmel láthatólag elment az esze.

- Most jött meg. Egy karrierista lettem. Mindig is szerettem az istákat, most én is leszek egy. Ez igazán illik egy titkárhoz.

- Vanek úr, maga már nem titkár.

- Dehogynem, asszonyom.

- De nem lehet egyszerre olyan ember, aki felettem áll, és olyan, aki alattam.

- Mert miért nem? Csak asszonyomnak lehet olyan skizoizéje?

- De ez nem olyan, Vanek úr. Addig nem jöhet vissza titkárnak, amíg a másik állásáról le nem mond.

- De nem mehetek vissza, mert Hektor akarok lenni.

- Görög hős?

- Nem, egyetemigazgató.

 

negyvennégy, amelyben Vanek úr újra felbukkan, megváltozott szerepben, de erre egyelőre homály borul

- Nini, Vanek úr, maga meg hogy kerül ide?

- Itt dolgozom, asszonyom. Maga hogy kerül ide?

- Dolgozik? Nahát. Nem emlékszem, hogy felmentettem volna a titkári funkciói alól.

- Önhatalmúlag mentettem fel magam. Egy titkárnak legyen kezdeményező önállósága. Karriert csináltam.

- Hát azt látom. Az előbb láttam az asztalon a kulcs-csomóját, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy az egy tank-kulcs. Ezek szerint igazam volt. Hol a tank?

- Itt parkol a mellékutcában.

- Milyen mellékutcában?

- Hát csináltam egyet a tanknak.

- És ez nem tűnt fel senkinek?

- Szépen mosolyogtam.

- Ne röhögtessen, Vanek úr. Remélem alássan, hogy nem fog visszaélni a megváltozott helyzetével.

- Én most komoly ember vagyok, komoly feladataim vannak, komoly dolgokkal foglalkozom. Nézzen rám.

- Valóban, úgy néz ki mostanában, mint egy római isten. Hol szerezte ezeket az izmokat?

- Bérlem őket egy szobortól, aki nyilvánvalóan nélkülözni tudja őket.

- És hol van az a szobor?

- Volt. Veronában. Most a szekrényben van helyettem.

- Akkor mi volt az a csámcsogás az előbb?

- Felébredt volna? Pedig mekkorát ütöttem a fejére néhány évvel ezelőtt.

(aki nem olvasta az előzményeket: vanek úr, vanek úr versei)

negyvenkettő, amiben ismét a tankokról van szó

- Vanek úr, van egy rossz hírem.

- Már megint? Nem várhatott volna ez kilenc óráig?

- Szükségem lesz jövő héten a tankra, el kellene vigye műszaki vizsgára.

- Kit akar megtámadni?

- Kell egy jármű, amivel bemegyek a kórházba.

- Nem tudtam, hogy ennyire haragszik az orvosokra.

- Szülni fogok, Vanek úr.

- Nahát, épp idejében szól. Tudtam én, hogy valami nem stimmel ezzel az elhízással.

- Szóval pakolja ki a tankot, mert szükség lesz rá.

- Nem gondolja, hogy baj lesz abból, hogy a tank nem fér be a parkolóba? Ez azért mégse Románia, ahol természetes az ilyen lazaság.

- De, Vanek úr, számítok is arra, hogy Vanek urat letartóztatják. Még úgysem látott magyar börtönt.

- Asszonyom, azért egy titkár hűságánek is vannak korlátai.

- Jó, akkor én vezetek, Vanek úr üljön itthon és féljen.

- Nem mehetne mégis inkább taxival? Nem lehetne most az egyszer úgy tenni, mintha normális ember lenne?

- Nem. Ha már van egy haszongépjárművünk, hasznnáljuk ki, ezért hívják haszongépjárműnek.

- Akkor tömegközlekedjen.

- Ne vicceljen már, Vanek úr, a sok szar, amit be kell vinni a kórházba, nem fér el egy buszon.

- És a tankba igen? És szegény Vanek költözzön ki belőle, mert magának sok a cucca? És hagyja ott biztos és kényelmes otthonát holmi betétekért és kencékért? És menjen börtönbe, mert maga nem tud parkolni? Nem gondolja, hogy túl nagy elvárásai vannak a titkárával szemben?

- Nem. Vanek úr úgysem csinál soha semmit.

- Aljas rágalom.

negyvenegy, amelyben Vanek urat megpróbálják megvesztegetni

- Vanek úr, hol volt eddig?

- Az ágya alatt, asszonyom. A szekrénybe már nem fértem be a sok ruhájától.

- És a tank?

- Az befért.

- Berakta a szekrénybe?

- Az ágy alá.

- Nem tudott egy jobb helyet találni neki?

- Asszonyom, mindenhol az ön cuccai vannak. Hova tettem volna?

- Na, nem baj, el kellene vinni műszaki vizsgára, maholnap kelleni fog.

- Megint háborúba indulunk?

- Ruhákat fogunk zsákmányolni.

- És hova fogja őket tenni?

- A tankba.

- Nem.

- De.

- Nem.

- Én vagyok a főnök.

- Én meg Vanek úr. Asszonyom szerint ki fog nyerni, ha mi háborúzni fogunk egymással?

- Én.

- Álmában.

- Nem, a valóságban is.

- Még a lábát se tudja felemelni.

- De ez egy múló állapot.

- Egy üveget se tud kicsavarni.

- Ez is meg fog változni.

- Asszonyom csak egy gyenge nő.

- Nem ajánlanám, Vanek úr, hogy ezt gyakorlati úton kipróbálja. A ruhák mennek a tankba, pont.

- Nem jönnek. A tankban én lakom, és nem tűröm, hogy háborgassanak.

- Vanek úr, meg fogom vesztegetni. Kap minden napra egy üveg vodkát.

- Ennyiért nem adom el a férfias becsületem!

- Kettőt.

- Jó, mikor megyünk a ruhákért?

Vanek úr ma nemigen kúr

Vanek úr mostanában

nemigen cool,

néhanapján szép lányokat,

csúnya asszonyokat kúr,

mellékfoglalkozásként,

melléfogásként,

melle fogásonként

nem túl drága,

Vanek úr bízik, hátha

nem éri el a nátha,

bárha lenne neki is sármja,

kánya bánja, ha

sok asszony, lány és köztes

ölébe hajthatja őszes

fáradt fejét ez úr,

s lesz belőle sok arany és azúr

csillogás, amikor szembe-

vágnak ököllel, mellbe-

rúgnak erővel,

ó, Vanek úr, van-e kur-

va nagy türelme, kénye-kedve,

tűrni sok asszonyi, lányi és köztes

szeszélyt, veszélyt, beszélyt, kedélyt?

Ó, én csak nyalnék untalan,

tele szájjal beszélni hasztalan,

verselni közben szertelen

úrként heverni úttalan

delnői tájakon, édes,

hódítanám meg méhes

világod, ó, zümzüm, ó, tamtam,

közhelyek lerágott csonkja

szemöldököd dúsan kibontja,

szemed az én szemem rontja,

fonja, dúlja, tudja, de durva

e helyzet.

Ön számára semmit sem nemzett,

Vanek úr, hiába kajla

nagy fülével mellem betakarja,

fül-sármból mára elég volt,

farkincája sem élő, csak holt,

vad ostorcsapkodás nem lészen méhemben máma,

ha jőni kell, és jőni fog, inkább a láma,

melynek szeme sötétkék,

benne járnak táncot a lepkék,

ó, Vanek úr, ne teperjen,

haza menjen, ne heverjen

itt forrázott orral,

csókkal, bottal, foggal-

körömmel ne kapaszkodjon belém,

kiáltok, azonnal jön a Bélám,

csendesen seperjen el haza,

vágyai közt asszonya tompora,

engem vár a dáma-láma

bája, tája, kéje, vére,

viszlát, Vanek úr, mára.

Vanek úr lógó orral

ballag az utcán gonddal

számolva minden második

macskakövet, mikor eszébe ötlik

zseni csini-vini ötlet

(én ötlök, te ötlesz, ő öt lett)

tankra kapva vágya-marta

szegény Vanek úr -

aki ma nemigen kúr

(szerzői jogunkból így adódott

megfosztani Vanek úrtól e kokott

dús bájait) -

lánctalpait a tanknak

a ház felé irányítja, s az ablak

üvegszemén át bedurr,

láma, kokott szanaszét hull,

ma megmutatta nekik piszkosul,

ki az úr. Vanek úr!

Vanek úr, a búr

Vanek úr, a búr,

nők körül csellengő,

merengő, szellentő,

füllentő, felmentő

vágya egy emlő,

vagy kettő,

ó, a nő, ha megnő,

csuda egy pempő,

csengő, zengő, rezgő

hája, mája, szája,

tokája, bokája, vaginája,

ebben a sorrendben

nem megvetendő.

Vanek úr tehát

rávette magát,

Rózához ballagott,

aki nem amolyan

láma-majmoló kokott,

mint a másik, akit

a tank ágyújával komolyan

miszlikbe aprít

(de ez egy másik versben

már elbeszélve lett,

csak nem hexameterben),

Róza póza

oly kényelmes,

terjedelmes, engedelmes,

Vanek úr szerelmes

e pillanatban Rózába,

mint egy kis karcsú rózsába,

ó, őt nem éri el a zsába,

Sába bája Róza szája

míg Róza hozza

a kéjt.

A fekélyt, melyet Vanek úr

önérzete odatúl

(a másik versben) kapott,

Róza, e bájos kopott kokott

kikezelte, szedte-vette-teremtette,

magába temette

Vanek úr apró,

ámbár annál fürgébb ondó-

termelő és kibocsátó

eszközét,

balközép felé tartó,

ingó-bingó, nem oly frankó,

de azért még szuperáló

gyönyörlécét Vanek úr

Rózában feledte,

ejnye-bejnye,

hogy megy így haza Vanek úr,

farkatlanul?

Vanek úr verse

kiegyensúlyozatlan ritmusban

Vanek úr kérésére / írom e méla verset

Ódai csend bélésébe / varrom a béna keblet.

Vanek, a múzsa rúzsa, / szája lírai permet,

Vanek, te hős, te bátor, / ó, hogy dallani merlek.

Cimbalom peng ezerrel, / trombita harsog újra,

Hirdeti, zengi fennen / Vanek úr múzsa csókja

Homlokomon e hősi, / bátor bús elme bája,

Fedezékbe menekülj! / Jön Vanek úr hűs hája.

Ódai lírai rend / hirdeti fennen e bátrat,

Vanek a nős szerepében / feszíthet mellet és lábat.

Rózai próza e dal, / Vanek úr benne a hőske,

Róza, ha kimerül, ó, / jön majd a bögyös, a Böske.

Tisztelgünk előtted, ó, /  Vanek úr, hősök hőse,

Emeljen kalapot jó / vérednek buzgó őse.

negyven, amelyben Vanek úr kifejti elveit a házasság előnyeiről

- Vanek úr, mi ez a nagy csinnadratta?
- Elhatároztam, hogy megnősülök, asszonyom.
- Ön, a megrögzött agglegény?
- Élvezeti házasságot kötök.
- Az milyen?
- Csak két hétre szól. Utána semmi kötelezettségem nincs.
- De Vanek úr, mi a jó ebben?
- Hát lehet esküvői bulit tartani, el lehet menni nászútra, annyit lehet szexelni, amennyit csak akarok, és mégsem kötöm le magam örökre.
- De miért kell ezt házasságnak hívni?
- Mert az olyan jól hangzik, nem, hogy nősülök meg? De biztos vagyok benne, hogy két hét múlva már ki leszek ábrándulva. Így mindenki jól jár. Az ara megkapja a habos csodát, a menyasszonynak kijáró státusz-szimbóleumot, a sok ajándékot, meg a nászutat, én megkapom a sok szexet és a szabadságot.
- Vanek úr nagyon cinikus.
- Á, dehogy. Csak realista. Nem akarom lekötni magam. NIncs olyan nő, akinek a lábszagát egy életen keresztül elviselném.
- És ha nem büdös a lába?
- Akkor fingik. És reggel büdös a szája. És megereszkednek a mellei. És a férfiak különben is poligámiák. Bele van kódolva a gényeikbe. Ha nincs nőjük, az a baj. Ha egy van, az a baj. Ha több van, az a baj, hogy hogy menedzsemeljék le úgy, hogy ne vesszenek össze. Egyszerűen nem lehet rájuk haragudni emiatt, mert ők ilyenek. Büszkén mondom, mi ilyenek vagyunk.
- És ki a boldog ara, Vanek úr?
- Az nincs. Ki tudna szeretni egy ilyen egoista faszfejt, mint én?

harminckilenc, amelyben Vanek úr nagyon megmondja

- Aki kurvának megy, ne sírjon, ha basszák. 

- Ejnye, Vanek úr, felébredt, és máris milyen csúnyán beszél. 

- Asszonyom akart egyetemre járni, most akkor ne sírjon. 

- És a szája is büdös. Menjen, mosson fogat. 

- Tudta, hogy nehéz lesz, mert harminc évesen nem fog tudni lépést tartani a kislányokkal, akik most másztak ki a padból. 

- Egyúttal le is tusolhat. 

- Asszonyom  különben is csak képzeli, hogy okos. 

- Ott a szappan a kád szélén. 

- De a valóságban csak átlagos. 

- A füle mögötti koszt is vakarja le. 

- És asszonyom az átlagosságtól fél a leginkább. 

- A vakarókefe is a kád mellett van, ne sajnálja, Vanek úr. 

- Ideje volna már belátni, hogy vannak dolgok, amire nem képes. 

- És ne felejtse el elhúzni a függönyt. 

- Öregszik, lóg a melle. 

- Mert kijön az összes víz, és nekem nincs kedvem Vanek úr után takarítani. 

- Ráncosodik, csúnyul, rosszul alszik. 

- És a kádat is mossa ki maga után. 

- Mindenki csak részeg nosztalgiában gondol magára. 

- És ne hagyja ázni a szappant!

- És még gyereke sincs, aki szeresse, mikor öreg lesz és büdös. 

- És ne pisiljen a kádba. 

- (Mély sóhaj.)

harmincnyolc, amelyben Vanek úr fél

- Asszonyom!
- Tessék, Vanek úr.
- Eltűntem.
- Á, dehogy.
- Dede.
- Nem, csak átalakult.
- És mi lesz a jó szövegeimmel?
- Azok is átalakulnak.
- Miért?
- Csak.
- De asszonyom!
- Vanek úr, ne hisztizzem itt, mint egy menopauzás szűzleány.
- De el is keresztelt.
- Á, nem, az csak elírás volt, a félrevezetés érdekében.
- Kit kell nekünk félrevezetni?
- Akiket Vanek úr megbántott.
- Én, mikor?
- Mindig.
- De mi lesz velem?
- Hogyhogy?
- Asszonyom kitörölt egy darabot az életemből, csak úgy, beleegyezésem nélkül.
- Miért, beleegyezett volna?
- Nem.
- Na, ezért nem kérdeztem meg.
- De azzal mi lesz?
- Vanek úr ne sírjon, mi ketten úgyis csak egy epigon vagyunk.
- Mert?
- Hát mert Utánozzuk Orbán János Déneséket, akik Rejtő Jenőt utánozzák.
- Én nem utánozom őket.
- Köszönöm a kritikát, Vanek úr, hozza a szokásos formáját.
- Ne tereljen. Mi lesz a bejegyzéseimmel?
- Jönnek majd, Vanek úr, ne féljen.
- De félek.
- Én vagyok a szerző, és én azt mondom, hogy nem fél.
- Nem, kérem, én egész vagyok.

harminchét, amelyben Banek urat lebasszák

- Banek úr, megint rosszakat hallok magáról.
- He?
- Azt mondják, hogy gonosz volt.
- Ja.
- És igazságtalan.
- Aham.
- És bántott másokat.
- Igen.
- Nem akar védekezni?
- Nem.
- Miért nem?
- Én csak őszinte voltam.
- Ugyan már, Banek úr, mindketten tudjuk, hogy jócskán csúsztatott.
- És?
- Nem gondolja, hogy ebből következik valami?
- Mi?
- Hát bocsánatkérés.
- Lenne értelme? Megbocsátanának?
- Nem.
- Nahátakkor.
- Banek úr cinikus.
- Jaja.
- És igazságtalan.
- Sosem állítottam az ellenkezőjét.
- És feláldozza az igazságot egy hangzatos mondatért.
- Aha.
- Mondjon már valamit!
- Minek, mikor itt üvöltözik velem?
- Védekezzen.
- Minek?
- Védje meg az igazát.
- Nincs.
- Banek úr, maga kibírhatatlan.
- Tudom. Banek vagyok.

harminchat, amelyben halottak napja van, és világítani mennek

- Vanek úr, gyújtsa be a tankot.
- Miért, Asszonyom?
- Halottak napja van, megyünk világítani.
- Kihez, asszonyom?
- Nem tudom, de megyünk.
- Elég lehetetlen vállalkozás ez így, Asszonyom.
- Tudom, Vanek úr, nem kell kioktasson. Tudom, hogy Kisnek nincs sírja, a családi sírok túl sokat nem jelentenek, különben is Kolozsváron vannak, azok az emberek pedig, akik fontosak voltak, még nemhalottak, bármennyire is meghalt közöttünk a kapcsolat. Nekik kellene virágot vigyek: azokanak, akiket egykor szerettem, de ma ugyanúgy gyászolom őket, mintha halottak lennének.
- Asszonyom, ó.
- Na, mi van, Vanek úr, sikerült meghatnom?
- Hát izé, belement egy légy a szemembe.
- Ó, muramisten!
- Na, mi van már megint, Vanek úr? Ne kíméljen!
- Asszonyom a baj.
- Jó, ezt már régóta tudjuk, hogy nem vagyok normális, és egyebek, és hogy Vanek úr élete céljául tűzte ki, hogy engem megreformáljon.
- Komolyan beszélek.
- Én is. Zengje.
- A nadrágjai.
- Mi a baj a nadrágjaimmal? Nem tiszták?
- Sok van belőle, közben meg sír, hogy nincs pénze.
- Nem látom az összefüggést, Vanek úr.
- Minek kellett tegnap három nadrágot vennie? És a múlt héten még kettőt?
- Mert szeretem a nadrágokat. És különben is az egész ötnadrág 4555 forintba került.
- Miért nem volt elég asszonyomnak az eddigi kollekció? Már eddig is túl sok volt.
- Soha nem lehet elég, Vanek úr.
- Nekem például csak egy nadrágom van, azt is kímélem.
- Valóban, ehelyett a kockás abroszomat használja nadrágnak, ami lehet, hogy előnyös viselet egy Vaneknek, de számomra ez nem követhető út.
- Miért nem, assznyom?
- Mert kiment a divatból a kockás abrosz.
- Komolyan? És én ezt csak most tudom meg?
- Nem sok információhoz jut hozzá a tankszekrényben, Vanek úr.
- És ebben ki a hibás, he? Ki zárt be ide, és veszítette el a kulcsot?
- Vanek úr volt az.
- Tényleg?
- Tényleg.
- Akkor és most nem haragudhatok ezért asszonyomra?
- Hát, nem, úgy tűnik.
- Nabassza meg.

harmincöt, amelyben Tequila Sunrise-t isznak, Micimackó módra

- Vanek úr, keverjen nekem egy Tequila Sunrise-t, Micimackó-módra.
- Az milyen, asszonyom?
- Sok tequila, kevés narancs. Épp csak szinezéknek.
- Be fog rúgni.
- Vanek úr, sajnos nem megy az ilyen könnyen.
- Mi baja van már megint?
- Mi az, hogy már megint?
- Ne tereljen!
- Az élet, Vanek úr!
- Na, milyen fellengzős ma.
- Vanek úr, ne gúnyolódjon, egyáltalán nem vicces.
- Nem is annak szánom, asszonyom, a gúny egyedüli célja, hogy az önsajnálatot dühöngésbe fordítsa, majd miután kidühöngte magát, lecsillapodjon.
- Ma milyen pszichológus!
- Asszonyom maga alatt van, muszáj csináljak valamit, másképp a morozus képét kell néznem egész nap.
- Egyre kedvesebb, Vanek úr.
- Megmondja már végre, hogy mi baja?
- Meg akarok halni, Vanek úr, de nincs bátorságom hozzá.
– Ez a mondat a színpadon, széles mozdulatoktól övezve esetleg elogadható, főleg egy Hamlettől, de magának, asszonyom, ki hiszi ezt el?
- Vanek úr, maga titkár, ergo ez a kötelessége.
- És miért akar meghalni? Csöpögje még ide kicsit az önsajnálatát, remélem, az olvasók nem fognak ezért tömegesen elmenekülni.
- Semmi sem jó, Vanek úr,
- Ez így túl általános. Legyen explicitebb.
- Tehetetlen vagyok, Vanek úr. Én mindig azt szerettem volna, ha a dolgok jól mennek, az emberek szeretik egymást. Mindig azt reméltem, hogy na, majd egyszer jobb lesz, és ezért érdemes energiát befektetni, hogy jobb legyen.
- Ó, asszonyom milyen naív. Harminc éves, és még hisz a mesékben. Soha semmi nem lesz jó.
- Hát ez az, Vanek úr. És akkor mi legyen?
- Semmi, asszonyom. Ki kell bírni, túl kell élni, mittomén. Nem vagyok filozófus.
- Na, akkor adja ide azt a koktélt.

harmincnégy, amelyben Vanek úr fellázad, de az olvasó őszinte meglepetésére mégiscsak övé lesz az utolsó szó

- Asszonyom, be fogom önt tiltani!
- Vanek úr nem túl demokratikus gondolkodású. Szabad kérdeznem, miért is?
- A kencéi miatt. Nem gondolja, hogy túlzásokba esett?
- Nem.
- Kisbőröndnyi szemfesték nem túlzás.
- Most meg Vanek úr túloz.
- Rendben, asszonyom, akkor jöjjenek a felháborító tények: 25 szemfestéke (ebből a legtöbb sokszínű) , 11 rúzsa, 5 szempillaspirálja, 8 szemtusa és 2 szemceruzája van. Ez nyilvánvalóan nem túlzás.
- Nem, ennyi kell, ha ki akarom találni magam.
- És ugye nem akarja az egészet elhozni magával?
- De, ezek mind létfontosságúak.
- Nem tud nélkülük létezni.
- Nem.
- Ráadásul a haját is megfestette. Miért nem volt jó szőkén?
- Mert már untam.
- Hogy néz már ki!
- Kösz, Vanek úr, hogy így bátorít.
- Kilométerről látszik rajta, hogy festett.
- Ez volt a cél, Vanek úr.
- De semmi természetes nincs benne.
- Ki mondta, hogy én a természetességet szeretem?
- Ön, Asszonyom.
- Meggondoltam magam.
- Jellemző, ezek a nők.
- Helyben vagyunk, már hiányzott a hímsovinizmusa, Vanek úr.
- Ugye, hogy ugye, tudtam én.
– Asszonyom hülye!
- Na de Vanek úr!
- Semmi de, ön is tudja, hogy így van.
- Ez tény, csak nem szép dolog az ilyesmit hangosan kimondani.
- Ráadásul hipokrázis is.
- Hipokrita.
- Mindegy.
- Nem mindegy.
- Hagyja már ezt az ostoba bölcsészmarhaságot. A nyelv van értem, és nem én a nyelvért.
- Ez igaz, de ettől függetlenül nem árt, ha Vanek úr helyesen használja a szavakat, nemdebár?
- Asszonyom megértette, mit akartam mondani?
- Meg.
- Akkor mit sír?
. Ide figyeljen, Vanek úr, mert kis nyelvelméleti fejtegetés következik.
- Hát ne következzen. Azért, mert maga szines harisnyában minden ilyen hülyeséget tanul, még nem kell ezt velem megosztania. Vegye tudomásul, hogy noha én nagylelkűen feláldoztam magam, hogy elviselem Asszonyomat, amíg az egyetemen vadul, ez még nem jelenti azt, hogy ezért nekem kell szenvedni. Asszonyom csak tanulja a marhaságait, engem meg hagyjon békén a tankomban.
- Vanek úr, ön igazán nagyon nagyképű titkár.
- Vanek vagyok, asszonyom. Ezzel mindent elmondtam.
- Ettől még használhatná helyesen a szavakat.
- Tudtam, hogy asszonyom egy ekkora csontot nem hagy lerágatlanul. Na, mondja, miért is kellene nekem olyan előkelő módon beszélnem, mint önnek.
- Hogy rajtam kívül, akinek az idegeit cincálja, mások is megértsék.
- Szarok a másokra.
- Vanek úr, ez nem igaz. Engedje meg, hogy röhögjek.
- Csak tessék.
- És csúnyán is beszél.
- Na, a hipokrízis. Volt kitől tanulnom.
- Na látja, Vanek út, hogy csak tanult tőlem valamit.
- De akaratom ellenére!
- Mindig a magáé kell legyen az utolsó szó?
- Mindig.

harminchárom, amelyben Vanek úr lelki tanácsokat ad

- Vanek úr, depressziós vagyok, csináljon már valamit.
- Miért, asszonyom? Nem én vagyok depressziós. Csináljon asszonyom valamit.
- Azért, Vanek úr, mert ezért fizetem, hogy karban tartsa a tankot és a lelkemet.
- A lélek karbantartása teljesen felesleges, asszonyom. Ön úgyis helyrejön magától, ha meg nem, annál jobb, mert akkor alszik és sajnálja magát, tehát nincs ideje engem szekálni.
- Én azért ebben nem bíznék annyira.
- Asszonyom megint gonosz, bár ez nem lep meg.
- Mondtam, Vanek úr, hogy csináljon valamit, mert akkor elúlik.
- Beülök a szekrénybe, az segít?
- Nem hinném.
- Márpdig ez volt az egyetlen ötletem.
- Nem tudom, mi történt velem, mikor alkalmaztam Vanek urat. Teljesen hasznavehetetlen titkár.
- Ha engem agresszál, az segít?
- Nem.
- Akkor mi volna, ha abbahagyná?
- Nem.
- Asszonyomnak most vannak a nehéz napjai?
- Nekem mindig nehéz napjaim vannak, Vanek úr.
- Megint sajnálja magát.
- Hát legalább én megteszem, mivel úgysem érdekel senki mást, mi van velem.
- Asszonyom külön blogot nyithatna az önsajnálatnak.
- Már megtettem.
- És az sem segített?
- Nem.
- Akkor igyon.
- Nincs itthon sör.
- Ó, muramisten. Igyon energiaitalt, attól ugyanolyan hülye lesz, mint a sörtől.
- Hát, Vanek úr, mit ne mondjak, sokat segített.
- Tudom, de szerénységem tiltja, hogy erre rávilágítsak.

harminckettő, amelyben Pestre érkeznek

- Vanek úr.
- Tessék.
- Na, hogy tetszik Pest?
- Sehogy, betiltották a tankomat.
- Tankunkat.
- És a metróban sem lehet tankolni.
- Valóban.
- És nincs tankbejáró az egyetemen.
- Esetleg lőjjön egyet magának Vanek úr.
- Rá lesz írva, hogy bejárat araboknak.
- És arab szakosoknak.
- Belépés csak tankkal.
- És tankigazolvánnyal.
- És az igazolványt igazoló igazolvánnyal.
- Műanyag tokban.
- Tokhal és vonóhal.
- Azért jó tankkal járni, mert elférnek benne a könyvek.
- És a nyolc gyakorló füzet.
- És a laptop.
- És a kencék.
- És a cigi.
- És a tea.
- És a szórólapok.
- Holnap megyek a Bürökratikus Tankengedélyeztető Bizottmányhoz. Eddig már háromszor voltam, öt órát álltam sorba minden nap.
- Vanek úr, bürokratikus úton nem fogja tudni engedélyeztetni.
- Miért nem?
- Mert Bürokratikus.
- Na tessék, megint javít.

harmincegy, amelyben a butaságról és a gyávaságról van szó keresetlen stílusban

- Vanek úr, hogy mik vannak.
- Mik vannak, asszonyom?
- Egyeseknek nem tetszik az, ahogyan öltözöm.
- Már megint mit vett magára, asszonyom?
- Hát ez az, egyszer az életben én is teljesen konzerv voltam. Feket blúzt és fehér nadrágot. És erre mondták, hogy nem megfelelő, merthogy ilyent a strandon hordanak. Legjobb tudomásom szerint a strandon fürdőruhát hordanak, de mindegy. Mi lenne, ha ezek az emberek tudnák, hogy én nyáron nudista strandra járok? Ja, és fehér kalap is volt a fejemen.
- Ki volt ez az elménc?
- Valaki, aki azt hiszi, hogy az öltözködés telefon, és be lehet szólni.
- És asszonyom mit válaszolt?
- Há semmit. Mit lehet erre mondani?
- Hogy menjen a picsába. Nézze meg a Brian életét. Mi köze hozzá. Írjon haza, hogy küldjenek csomagot. Ilyesmiket.
- Én nem mondtam semmit, Vanek úr.
- Látszik, hogy asszonyom csak velem agresszív, másokkal szemben csak kis nyuszika. Bezzeg velem szemben mindig durva. Tiszta feketébe kellett volna öltözzön, az előírás szerint.
- De, Vanek úr, én ezt nem értem. Hogy lehet 40 fokban kibírni tiszta feketében, kalap nélkül?
- Mégis hol volt, asszonyom?
- Temetésen.
- És becsszóra semmi piros nem volt magán.
- Becsszóra.
- Hát szerintem intézze el magában azzal, hogy vannak hülye emberek.
- Ez tény, csak ezek a hülye emberek engem hivogatnak telefonon, nem Vanek urat.
- Hát akkor húzza ki a telefont.
- Most már mindiegy, mert ki a csuda gondolta volna, hogy nem vagyok elég illedelmesen felöltözve, és hogy ezért még panaszt is tesznek? Vanek úr is mindig utólag okos.
- Látja, asszonyom, én megoldottam a problémát, nem járok temetésre.
- Rendben, Vanek úr, ezentúl majd én sem, de ettől most még ugyanolyan dühös vagyok.
- Máskor mondja meg a magáét, asszonyom, az ilyeneknek.
- Á, nem érdemes.
- Asszonyom csak gyáva.
- Lehet, Vanek úr, bár mi értelme van az ilyeneknek bármit is mondani? CSak sokkal rosszabb lesz.
- Ezt hívják úgy, hogy gyávaság.
- Hát akkor legyen.

harminc, amelyben Vanek úr kiesik a szekrényből, és ennek súlyos következményei lesznek

- Jaj, Vanek úr, jaj, jaj, és újra, jaj.
- Mi van már, ég a tank?
- Nem, Vanek úr, de ma rádöbbentem, hogy holnap harminc éves leszek. Ráncosodom, hullik a hajam, megereszkedett a bőröm, lóg a mellem, lazulnak ki a fogaim.
- És hülyül.
- Vanek úr!
- Hát ezért kár volt akkorát ordítani, kiestem a szekrényből ijedtemben.
- Vanek úr, nem érzi át ennek az évfordulónak a tragikumát?
- Így felkelés közben valahogy nem. Nem értem, mit számít ez, asszonyom. Szerintem megint csak újabb bókokat akar bezsebelni arról, hogy szép, és hogy nem is néz ki harmincnak.
- Vanek úr, ez egy tragédia.
- Az a tragédia, hogy engem soha nem hagynak aludni reggel. Mi baja asszonyomnak az én reggeleimmel? Miért kell mindig ordítva felköltenie?
- Vanek úr, ne terelje el megint a szót a saját mondvacsinált problémáira.
- Na, mert mintha asszonyom problémája nem volna mondvacsinált. Kit érdekel, hogy asszonyom harminc éves lesz?
- Engem, Vanek úr, ez bőven elég. Harminc éves korban az ember elkezd azon gondolkodni, hogy mit tett le eddig az asztalra.
- Szerintem a reggelit tegye le, el fog állni a keze.
- Hülye.
- Attól még megehetem.
- Vanek úr a hülye.
- Nahát.
- Vanek úr, értse meg, eddig semmit nem valósítottam meg az életben. Nincs házam, nincs autóm, nincs gyerekem, nincs munkám, csak egy kibaszott tank, azzal is állandóan tüntetőnek néznek.
- Megmondtam, hogy fessen rá nagy rózsaszín virágokat.
- Vanek úr, itt most nem a tankról van szó, hanem arról, hogy nincs semmink.
- Hát asszonyom szónokol állandóan a magántulajdon káros hatásairól.
- Hát másra károsak is, az biztos.
- Ez nem túl korrekt magatartás.
- Hol van az megírva, hogy nekem korrektnek kell lenni? Bökjön már rá Vanek úr a kis pufók kacsójával, hol van az megírva.
- Csak azt akartam ezzel mondani, hogy ha asszonyom az elvei szerint él, akkor nem is tarthat máshol. Vagy kezeltesse ki az elveit, vagy hagyja abba a nyafogást. Asszonyom már nem kisbaba, hogy feszt nyafogjon, hovatovább harminc éves lesz, ideje, hogy megkomolyodjon, és vállalja kötelessége teljesítését.
- Mi a kötelességem, Vanek úr?
- Hogy engem ne cseszegessen, például, mindenféle nőies hülyeséggel. Méghogy öregszik. Kit érdekel ez?
- Jaj, Vanek úr, maga ma olyan gonosz és szexista.
- Nem csak ma.
- És ettől jobban érzi magát?
- Nem.
- Akkor minek csinálja?
- Mert én ilyen gonosz, rosszindulatú, önsajnálatban elmerülő titkár vagyok. Nem baj az, ha egy titkár tisztában van a jó tulajdonságaival. Mondtam én, hogy asszonyom hozzám fog jönni sírni. Máskor nem kellene a Vaneket bántani, és akkor a Vanek sem lesz ennyire goromba.
- Vanek úr, ez egy szép hazugság volt.
- Hú, bazmeg, lebuktam.

huszonkilenc, amelyben díjat vesznek át, Vanek úr őszinte sajnálatára

- Izé.
- Asszonyom, izével nem kezdünk mondatot.
- De, mostantól, és az nem is egy mondat. Hagyjon már egyszer az életben szóhoz jutni, kérem szépen, Vanek úr, de erősen elbízta magát a legutóbbi bejegyzés óta. Díjat kaptunk.
- Lehet belőle inni?
- Sajnálom, Vanek úr, de attól tartok, hogy nem.
- Akkor nem kell.
- Kreatív bloggerek lettünk, legalábbis a text nevű úr (és később anyahajó asszony) úgy gondolja, hogy mi egy tündér vagyunk.
- Főleg én, a szőrös lábammal.
- Bár nem tudom, hogy a tündér kategóriába sorolás a text nevű úrtól, aki az egyik legjobb blogot írja, elismerés, vagy enyhe irónia. Lehet, be kellene lakkoznom a körmömet megint, mert úgy tűnik, ez a módszer beválik akkor, amikor bevágódásról van szó. A Vanek úr körmeit is kifestjük, mondjuk kékre, bevágódás végett.
- Főleg kékre. Elég lesz, ha ráüt a kalapáccsal. Bár jobb lenne nekem, azt hiszem, ha nem adnék ötleteket. És mi ez az egész kreatívság, he? Bár, ha jobban belegondolok, úgy vélem, hogy egyéniségem diszkrét bája mindenkit meggyőz, hogy én egy igazi, hamisítatlan Vanek vagyok. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy asszonyom mélyen alulértékel és fizet engem, aki a tulajdonképpeni szellemet jelentem ebben a blogban. Nélkülem ez a blog nem is létezne igazán, csak vegetázna. De ha nem lehet a díjból inni, akkor nem, mégsem kell, meggondoltam magam, bármekkora jóleső érzés tölt is el, ha nem váltható anyagi értékekre, akkor az olyan, mint a műanyag fapadló, a gumifenyőfa és a teremsziklamászás.
- Vanek úr, ez egy nagy elismerés, érezze már magát megtisztelve kissé.
- Akkor majd olyan hosszú hajat is növesztek, mint a hősnő a regényben és a filmen. Olyan karcsú és őzikelábú leszek, és elcsábítom Frodót. Ez lesz a Gyűrűk ura meleg változata, az eredeti történet amúgy is nagyon vérszegény, kellenek bele olyan igazi karakterek, mint én, bár azért meglepően sok a verekedés benne. És persze Piszkos is kimaradt belőle, ami egy nagy hiányosság, így történet egy fapatkát sem ér. Én kellek oda igazán, na, titkári méltóságomban. Nem is igazi regény az, amelyikben nincs legalább egy hamisítatlan titkár, és minél több van benne, annál magasabb irodalmi szintvonalat képvisel.
- Szerintem abban a regényben épp elég szereplő van, aki Vanek úrhoz hasonlóan túl komolyan veszi önmagát és az irodalomban betöltött szerepét, én inkább Vanek úr hülyeségére koncentrálnék, ha már úgyis átírjuk.
- És akkor ezek után azt akarja még, hogy örüljek. Hah!
- Vanek úr, mivel ennyire elismerték (vagy megkritizálták, értelmezés kérdése) az értékeit, javasolhat maga is olyan blogokat, akiket majd mi fogunk kitüntetni.
– És fizetnek ezért? Egy sört legalább? Ebben a nagy melegben? Lécci?
- Nem, attól tartok, Vanek úr ma nagylelkű kell legyen, és csak azért kell megdícsérjen valakiket, mert szereti őket.
- Asszonyom, én önmagamon (és Rózán kívül, ahogy hangsúlyozni tetszett lentebb), nemigen szeretek senkit.
- Engem sem, Vanek úr, egy kicsit sem?
- Asszonyomat különösen nem. Asszonyom egy kis pukkancs, aki azt képzeli magáról, hogy, pedig dehogy.
- Akkor kénytelen leszek a saját listámat közzétenni.
- És azt hiszi, hogy ettől jobban fogják értékelni önpukkancsságát? Már megint be akar vágódni, asszonyom, semmi gerinc és büszkeség nincsen magában. Ez a virtuális talpnyalás, ez engem elemeimben felháborít.
- Túlélem, Vanek úr, azt hiszem. Kíváncsi a listámra?
- Nem.
- Akkor mondom. Két kategóriában hirdetek eredményt: a látnivaló blogok ( kövisára, Tojgli és Kulagép, Legoblog), valamint az olvasnivaló blogok kategóriájában (elhallgatom, schnitzer, madárlápbiros).
- Akkor most igyunk az egészségünkre.

huszonnyolc, amelyben kiértékelik a falunapot, és Vanek úrnak lesz igaza

- Vanek úr, mégiscsak vinnünk kellett volna a tankot!
- Asszonyom is előre hülye, csak utólag okos.
- Somló béna volt, na, nagyon, és kínos egyedül énekelni a színpadon úgy, hogy minden más pléjbeck. Akár karaoke is lehetett volna, és azt még én is jobban csináltam.
- Az azért jellemző, asszonyom, hogy kit hívnak falunapra, és ki vállalja el. Somlónak már tavaly sem volt hangja a Félszigeten, és azóta sem lett jobb.
- Vanek úr, hogy történt, hogy nem rúgott be?
- Nem volt kivel, asszonyom.
- Nem megyünk többet falunapra, Vanek úr.
- Helyes.
- És lakodalmast sem hallgatunk innentől arrafelé soha.
- Nagyszerű.
- És hülye részegekkel sem iszunk együtt többet.
- Valóban.
- És nem nézünk meg több amatőr néptáncelőadást.
- Jó.
- És nem eszünk több töltöttkáposztát.
- Remek.
- És mindenkit orrba vágunk, aki bunkó.
- Hurrá.
- És ha busszal megyünk, visszük Rexet. Vagy minimum Pálpusztait.
- Oké.
- És Vanek úr vágjon fejbe, mikor még egyszer bele akarok folyni a közös ló túrós hátába.
- Igenis, asszonyom.

huszonhét, amelyben falunapra mennek

- Vanek úr, készüljön, megyünk falunapra.
- Ó, muramisten.
- Most mit húzza megint a száját? Így is csáléra áll.
- Asszonyom becsszóra nem normális. Mit lehet egy falunapon csinálni?
- Ne legyen már olyan sznob, Vanek úr. Lesz például Bikini-koncert.
- Ó, még az is.
- Persze mi nem leszünk ott.
- Na, végre valami pozitív.
- Továbbá rokonokat látogatunk.
- Asszonyom, nem maradhatnék itthon?
- Szó sem lehet róla, Vanek úr, be akarom mutatni egy blogger ismerősömnek.
- Ó, na. Nem tudtam, eddig milyen jó dolgom volt.
- Meglátja, Vanek úr, jó lesz.
- Persze, persze. Asszonyom jól berúgik, én meg fuvarozhatom haza.
- Vanek úr sem szokta magát az alkoholmérgezéstől visszatartani.
- Azért nem szoktam annyira állat lenni, mint asszonyom, szerencsére hamar eszméletemet vesztem egy liter konyak után.
- Na látja. Különben hozhatja Rózát is, ha akarja, sőt, Rexet is.
- Hehe, akkor a többiek gyalog jönnek.
- Az a jó, legalább kényelmes helyünk lesz a buszon.
- Nem tankkal megyünk?
- Nem.
- Miért?
- Mert ha a szerbek meglátnak bennünket tankkal, lelőnek.
- Hát asszonyomnak néha nem ártana egy fejlövés.
- Vanek úr, hiába próbálkozik, hogy undok legyen, és megsértődjem, és itthon hagyjam: reménytelen. Önnek jönnie kell, punktum.
- Na, tessék, megint előbújt magából a diktátor.
- Vanek úr a hibás.
- Nem mondja. A laptopot is tegyem be?
- Nem, Vanek úr, kicsit kikapcsolódunk a virtuális világból. Két napra.
- Ó, milyen remek. Legalább nem ír rólam újabb galádságokat.
- Van jegyzetfüzetem.
- Na, már csak ez hiányzott. Kellett nekem titkárnak lenni.
- Vanek úr, ne aludjon már.
- Ki kell hevernem a ma délelőtti megrázkódtatást, asszonyom. Hogy tehetett ilyent?
- Mióta ilyen érzékeny a magánéletére, Vanek úr?
- Amióta van nekem, azóta. Asszonyomnak nincs joga a magánéletemről írni, főleg nem verset. Asszonyom csak pénzt tud költeni, de John Fowlert meg sem közelíti, ami a költerményeit illeti. Azért, mert úgy gondolja, hogy jópofa, még nem biztos, hogy az is. Az egész világ csak asszonyom fejében létezik, jó lenne már kiverni onnan valami éles és kemény tárggyal.
- Vanek úr, hallgasson már el egy pillanatra.
- Nem hallgatok, csak azért sem, nem, és nem, egyszer az életben nekem is ki kell pakolni a magam igazságát, el kell mondanom, ami a vesémet nyomja, és nem vesekő, mert másképp a tüdőmre megy az ideg.
- Vanek úr ma kész biológiaóra.
- Ne mind szakítson félbe, igenis, ha az ember nem éli ki az indulatait, komoly belső definíciói lesznek, és én nem szeretném, hogy nekem ilyenek legyenek, és becsületes, tisztességes és önző Vanek akarok maradni, mint eddig.
- Azért a nárcizmust ne felejtse ki a listáról.
- Semmiféle nárciszt nem vallok be, még akkor sem, ha maga Tuskó Hopkins jön a sodrófával és a rossz helyesírásával. De megint félbeszakított, asszonyom, ön megbetegít engem, szegény szerencsétlen Vaneket, aki olyan nagy becsülettel látja el ön mellett a titkári teendőket. Asszonyom mégis olyan méltatlanul bánt meg engem, tiporja sárba a büszkeségem, és nem vesz tudomást arról, hogy egy érzékeny belső lényiséget sért meg vele. Asszonyom olyan kemény szívű, hogy tüntethetne a szívével, mindenki rettegne attól, hogy fejbedobják vele. Ha más titkárral is ezt csinálta, akkor nem csodálkozom, hogy egy sem élte túl asszonyomat.
- Vanek úr, duguljon már el egy kicsit.
- Ennek a dugáshoz semmi köze,mit kell mindig ezzel jönni. Nem, nem, soha. Személyes jogaim vannak, biztosít erről az Eu-alkonytmán, bár igazából nem értem, mi köze egy kínai hajviseletnek a veszekedési és önsajnálati jogaimhoz, de ez most mindegy.

huszonhat, amelyben fontos dolgok derülnek ki Vanek úrról

- Vanek úr, benne vagyunk a goldenblogban.
- Melyik csatornán?

huszonnégy, amelyben értelmesen beszélgetnek

- Vanek úr, ha megöregszem, gonosz öregasszony leszek.
- Asszonyom már most is az.
- Vanek úr, ha annyira messze lakna, mint amilyen udvarias, sohasem érne haza.
– Ezt már többször említette asszonyom, de akkor sem nevettem rajta. Miért akar asszonyom gonosz öregasszony lenni?
- Mert akkor mindenkit leagresszálhatok azzal, hogy én öreg, beteg nyugdíjas vagyok, és legyenek tekintettel rám.
- Asszonyomat senki nem fogja komolyan venni. Nagyokat fognak röhögni, mint én, sokszor.
- Ezt soha nem értettem, Vanek úr, hogy miért van ez így. Éles elmémmel megfigyeltem, de nem értem.
- Mert asszonyom harminc évesen is kölyöknek néz ki, és úgy is öltözik. Még hatvan éves korában is gyerekes ruhákat fog viselni, biztos vagyok benne. Ki tudná komolyan venni kosztüm és körömcipő nélkül?
- Marhaság.
- Fenéket. A ruhat eszi az embert.
- Egészségére, jó étvágyat, de akkor is. Mi a baj már megint a hippi ruháimmal?
- Azt jelzik, hogy asszonyom képtelen megkomolyodni.
- Ez valóban így van, képtelen vagyok.
- Akkor hol itt a probléma?
- Mi köze a komolyságnak az agresszáláshoz?
- Semmi, asszonyom, csak röhögünk. Asszonyom még mindig nem döntötte el, hogy mi legyen, ha nagy lesz.
- És miért baj ez? Van, aki egy életen keresztül nem találja meg önmagát. Szerintem az pozitív dolog, hogy ha valaki, jelen esetben én, sok minden iránt érdeklődöm, és képes vagyok a változásra.
- De ugyanúgy jelezheti azt is, és ez az én tippem, hogy asszonyom mindenben csak a középszerig jut el, azaz semmiben sem tehetséges, és még kitartása sincs elég. Hányszor kell még elmondanom, hogy asszonyom nem zseni.
- Vanek úr, én ezzel tisztában vagyok. Az emberek túlnyomó többsége nem az.
- De asszonyom azt hiszi magáról.
- Nem, Vanek úr, nem hiszem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem. Vanek úr, hagyjuk már abba, ez olyan gyerekes.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De. És kész.

huszonhárom, amelyben Vanek úr nem áll választás elé, majd elvonul a szekrénybe duzzogni

- Vanek úr, ébredjen!
- Mi van már? Ég a tank?
- Nem, csak a hasára süt a nap.
- Asszonyom, ez egy szekrényben lehetetlen. Ilyent még a nap se tud.
- Vanek úr, most már biztos: szeptembertől egyetemisták leszünk, Vanek úr, meg én.
- Inkább a légió, ott legalább békén hagyják az embert.
- Vanek úr, nem lehet választani. Jön, és kész.
- Asszonyom, ha tankkal bevonulunk Budapestre, azt fogják hinni, hogy tüntetünk.
- Majd ráfestjük a Peace-jelet.
- Asszonyom, nem lehetne inkább mégis a légió?
- Vanek úr megint nyafog. Ahelyett, hogy örülne.
- Minek örüljek, asszonyom? Eddig békésen elvegetálgattunk itt, nem volt semmi dolgom. Hogy néz már ki, hogy egy Vanek beüljön az iskolapadba?
- Vanek úr, nem fog megártani magának egy kis kultúra.
- De én nem akarok arabul megtanulni.
- Pedig nagy hasznát venné a légióban.
- Asszonyomnak nincs joga csak úgy felborítani az életem, mert unatkozik.
- Már hogyne volna, Vanek úr.
- Asszonyom, ön visszaél a személyiségi jogaimmal.
- Ezt már letárgyaltuk egyszer, Vanek úr. Azért jó volna, ha tudna velem örülni egy kicsit, együttérezne velem, vagy ilyesmi.
- És velem, szegény kis kiszolgáltatott Vanekkel ki fog együttérezni?
- Forduljon a szakszervezethez.
- Asszonyom gúnyolódik.
- Felismerése meglehetősen éles elmére vall. Ezzel akár tanulhatna is.
- De én jól vagyok így, ahogy vagyok, csak asszonyom gondolja azt magáról, hogy meg nem értett tehetség. Azért, mert valakit nem értenek meg, még nem biztos, hogy zseni!
- Vanek úr, már van egy zseni a családban, és az nem én vagyok. Köszönöm, de nem óhajtok zseni lenni.
- Mert azt hiszi, hogy ezt majd maga dönti el! Most elmegyek a szekrénybe duzzogni. Kérem, ne szóljon hozzám.