Vanek úr versben és Rózában

Vanek úr gethes

melle de verdes,

Röpköd e fürge csikó,

Róza az álma

Ajka ma málna,

Zengeni, zengeni, ó.

Róza, te édes

kéjnek a lépes

Mézbe harapni való

Kebled a harmat,

Lábak akadnak,

Hangod a nagy vigadó.

Vanek a bátor

hős, kit a mámor

Dallja, pengeti ím,

Hős szeme távol

Földi világtól

Másra tekinteni kín.

Róza, a delnő

kéjkezü sellő,

bizgeti pezgeti már,

ágynak a vágya

már kipipálva

Róza a test-idomár.

Fullad a kéjgáz

Gyullad a vérnász

Repdes a csipke bugyi,

Vanek úr mától

Nem tud a vágytól

Enni, aludni, ugyi.

Vanek úr ma nemigen kúr

Vanek úr mostanában

nemigen cool,

néhanapján szép lányokat,

csúnya asszonyokat kúr,

mellékfoglalkozásként,

melléfogásként,

melle fogásonként

nem túl drága,

Vanek úr bízik, hátha

nem éri el a nátha,

bárha lenne neki is sármja,

kánya bánja, ha

sok asszony, lány és köztes

ölébe hajthatja őszes

fáradt fejét ez úr,

s lesz belőle sok arany és azúr

csillogás, amikor szembe-

vágnak ököllel, mellbe-

rúgnak erővel,

ó, Vanek úr, van-e kur-

va nagy türelme, kénye-kedve,

tűrni sok asszonyi, lányi és köztes

szeszélyt, veszélyt, beszélyt, kedélyt?

Ó, én csak nyalnék untalan,

tele szájjal beszélni hasztalan,

verselni közben szertelen

úrként heverni úttalan

delnői tájakon, édes,

hódítanám meg méhes

világod, ó, zümzüm, ó, tamtam,

közhelyek lerágott csonkja

szemöldököd dúsan kibontja,

szemed az én szemem rontja,

fonja, dúlja, tudja, de durva

e helyzet.

Ön számára semmit sem nemzett,

Vanek úr, hiába kajla

nagy fülével mellem betakarja,

fül-sármból mára elég volt,

farkincája sem élő, csak holt,

vad ostorcsapkodás nem lészen méhemben máma,

ha jőni kell, és jőni fog, inkább a láma,

melynek szeme sötétkék,

benne járnak táncot a lepkék,

ó, Vanek úr, ne teperjen,

haza menjen, ne heverjen

itt forrázott orral,

csókkal, bottal, foggal-

körömmel ne kapaszkodjon belém,

kiáltok, azonnal jön a Bélám,

csendesen seperjen el haza,

vágyai közt asszonya tompora,

engem vár a dáma-láma

bája, tája, kéje, vére,

viszlát, Vanek úr, mára.

Vanek úr lógó orral

ballag az utcán gonddal

számolva minden második

macskakövet, mikor eszébe ötlik

zseni csini-vini ötlet

(én ötlök, te ötlesz, ő öt lett)

tankra kapva vágya-marta

szegény Vanek úr -

aki ma nemigen kúr

(szerzői jogunkból így adódott

megfosztani Vanek úrtól e kokott

dús bájait) -

lánctalpait a tanknak

a ház felé irányítja, s az ablak

üvegszemén át bedurr,

láma, kokott szanaszét hull,

ma megmutatta nekik piszkosul,

ki az úr. Vanek úr!

Vanek úr, a búr

Vanek úr, a búr,

nők körül csellengő,

merengő, szellentő,

füllentő, felmentő

vágya egy emlő,

vagy kettő,

ó, a nő, ha megnő,

csuda egy pempő,

csengő, zengő, rezgő

hája, mája, szája,

tokája, bokája, vaginája,

ebben a sorrendben

nem megvetendő.

Vanek úr tehát

rávette magát,

Rózához ballagott,

aki nem amolyan

láma-majmoló kokott,

mint a másik, akit

a tank ágyújával komolyan

miszlikbe aprít

(de ez egy másik versben

már elbeszélve lett,

csak nem hexameterben),

Róza póza

oly kényelmes,

terjedelmes, engedelmes,

Vanek úr szerelmes

e pillanatban Rózába,

mint egy kis karcsú rózsába,

ó, őt nem éri el a zsába,

Sába bája Róza szája

míg Róza hozza

a kéjt.

A fekélyt, melyet Vanek úr

önérzete odatúl

(a másik versben) kapott,

Róza, e bájos kopott kokott

kikezelte, szedte-vette-teremtette,

magába temette

Vanek úr apró,

ámbár annál fürgébb ondó-

termelő és kibocsátó

eszközét,

balközép felé tartó,

ingó-bingó, nem oly frankó,

de azért még szuperáló

gyönyörlécét Vanek úr

Rózában feledte,

ejnye-bejnye,

hogy megy így haza Vanek úr,

farkatlanul?

Vanek úr verse

kiegyensúlyozatlan ritmusban

Vanek úr kérésére / írom e méla verset

Ódai csend bélésébe / varrom a béna keblet.

Vanek, a múzsa rúzsa, / szája lírai permet,

Vanek, te hős, te bátor, / ó, hogy dallani merlek.

Cimbalom peng ezerrel, / trombita harsog újra,

Hirdeti, zengi fennen / Vanek úr múzsa csókja

Homlokomon e hősi, / bátor bús elme bája,

Fedezékbe menekülj! / Jön Vanek úr hűs hája.

Ódai lírai rend / hirdeti fennen e bátrat,

Vanek a nős szerepében / feszíthet mellet és lábat.

Rózai próza e dal, / Vanek úr benne a hőske,

Róza, ha kimerül, ó, / jön majd a bögyös, a Böske.

Tisztelgünk előtted, ó, /  Vanek úr, hősök hőse,

Emeljen kalapot jó / vérednek buzgó őse.