semmi lényeg kategória bejegyzései

végül negyed ötkor

felkeltem mérgesen, miután már fél órája hallgattam, ahogy az a kurva madár csivitel, olyan hangosan csinálta, hogy két csukott ajtón keresztül is felébresztett, komoly erőfeszítéseket tettem, hogy visszaaludjak, de sikertelenül. azóta kóválygok itten előre-hátra.

a fegyelemről és más démonokról

Ez most egy hősköltemény lesz, önmagamhoz.

Ha nem lennék elég fegyelmezett,

nem tudnék gyereket nevelni,

két egyetemet egyszerre végezni, betartani a határidőket és készülni az óráimra,

elvégezni a házimunkákat, 2-3 naponta főzni,

készülni a saját órámra, minden héten egy napot,

feldolgozni a kiadott olvasmányokat,

fordítani,

olvasni csak úgy a magam kedvére.

Az tény, hogy eléggé puritán életet élek, a tévé azóta ott van a sarokban, amióta költöztünk, néha egy-egy mozi, és hétvégenként néha egy-egy nagyobb séta Szentendrére, mikor nincs túl sok dolgom.

Amikor van a TIFF (Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál), akkor mindent bepótolok, ami addig hiányzott. Igazából a színház hiányzik, de az nagyon, hátha jövőre sikerül bérletet venni valahova.

 

több dolgok is vagynak

a földön, amivel engem ki lehet békíteni, le lehet venni a lábamról, és amikor szinte mindenre hajlandó vagyok. Na jó, szinte mindenre. Az egyik az intelligencia, a másik a humor, és a harmadik a szép szavak. Tudom, hogy a szép szavak mögött sokszor nincs lényeg, csak üres udvariasság, megszokás, mégis jobban szeretem azt gondolni, hogy a szavak mögött van tartalom. Nekem a szavak, a nyelv varázsa nagyon fontos, a szavakkal gyógyítani lehet, a szavak megváltoztatják az életet.

Nekem a nyelv maga az a csoda, ami minden nap jelen van az életemben. Versek, mondatfoszlányok, ritmusok visszhangoznak bennem egész nap.

úton

A világ legeslegszebb helye.

 

This slideshow requires JavaScript.

 

belebonyolódtam ebbe

a regényírásba mostanság, lassan semmi máshoz nincs kedvem, mint ehhez, pedig rengeteg egyéb dolgom és írnivalóm és gondolkodnivalóm volna, de valahol a tizedik regény-bejegyzésnél elkapott a gépszíj, és most úgy érzem, hogy nem tudom abbahagyni. Meg persze mindenki mondja, aki írt már regényt, hogy minden nap kell írni egy oldalt, másképp soha nem lesz meg. Nincs kész terv a fejemben, csak annyit tudok, hogy mi lesz a vége, és azt sem tudom biztosan, hogy melyik szereplőnek hogy fog végetérni a regény, kicsit a regény írja magát, és én csak gépelek, ha érted, mire gondolok.

Nem akarom, hogy nagyon hosszú legyen, de azt se, hogy egydélutános regény legyen, sőt azt érzem, hogy a regény egyáltalán nagyképű szó erre.

tegnap annyira

fáradt voltam, hogy úgy aludtam el, hogy rajtam maradt a melltartó, de ezt csak ma reggel vettem észre. Tulajdonképpen ha jól belegondolok, halvány fogalmam sincs, hogy aludtam el. Arra még emlékszem, hogy szó volt valami Trainspotting-nézésről, és abban is többé-kevésbé biztos vagyok, hogy végül semmi nem lett belőle. De hogy körülötte mi volt, arról nem sok fogalmam van.

ha empirikus úton

akarnám eldönteni, hogy van-e gondviselés, vagy sem, akkor ma eléggé gondolkoznom kellene, hogy melyik oldalra is billenjen a mérleg. Mert igaz ugyan, hogy a trehányságom nem nyerte el méltó büntetését, tehát van, másik oldalról viszont esment megérkezett a pof, igaz, ennek következménye közel sem akkora, mint ami annak lett volna, ha elveszem méltó büntetésem a trehányság miatt. Szóval a mai mérleg mégis pozitív.

a dolgok mai állása

szerint két laptopom van. Az egyik a Windows indítása során állandóan újraindítja magát, és csak safe módban hajlandó működni, és ezen van minden dokumentumom, és nincs rajta net. A másik iszonyú lassú, van rajta net, de nincs rajta Word.

Ha van itt valaki olyan olvasó, aki annyira gazdag, hogy meg se kottyan neki egy MacBook Air, vagy egy Sony Vaio, nem ajándékoz meg vele? Köszike.

 

az éjjel engem is

utolért az idei év nagy slágere, a fosós-hányós vírusos fertőzés, amivel G. már körbeturnézta az egész családot, olyan vagyok ma, mint egy éppen ébredező tavaszi légy, semmire se jó. Nyakalom vederszám a mentateát (just in case), nézek ki bután a fejemből, enni nem nagyon tudok, egy kis pattogatott kukorica meg egy fél szelet kenyér volt a mai menü, meg lázam is van.

megvan az idei tavasz

első igazán komoly szerzeménye, egy elegáns kis fekete spanglis bőr cipellő, hat centis sarokkal, kényelmes, szép, 1370 forintért, turkáltam, de új, a címke rajta volt még a taplán. Egyelőre sajnos nincs elég meleg, hogy előszedhessen a szexi körömcipőimet, de már nagyon várom a húsz fokokat, a tavaszi bizsergést.

Ettől függetlenül azért van néhány biztos jele annak, hogy tavasz van: egy szép, olaszos arcélű fiatal villamosvezető mélyen a szemembe nézett és rámmosolygott.

vidám reggelek vannak

mostanában. Köszönhető ez főleg a napsütésnek, a jó zenéknek, amiket reggelente hallgatok, annak az érzésnek, hogy végre történik valami, amit tulajdonképp nem tudok semmire alapozni (de facto nem történik semmi), mégis úgy tűnik, mintha hirtelen értelme lenne mindennek, amit csinálok. Mintha felleltem volna valamit abból a lelkesedésből, amit utoljára húszévesen éreztem (azt hiszem), amikor minden a helyén volt még, a világ nem mozdult ki a sarkaiból, a jövő bíztatónak látszott, az emberi kapcsolatok a helyükön voltak, a világ rendezett egészt mutatott, törések és az apokalipszis lovasai nélkül, az összeomlásnak pedig még az előjelei sem látszottak, abból a mostanára csillogóvá fényesedett aranykorból, amire a rosszabb napokon nem is szeretek gondolni.

Köszönet mindenkinek, aki ebben közreműködik.

búúúúú

mennyire fáradt vagyok! Ez a hétfői nap, még az utolsó óra nélkül is, három kávéval is leamortizál teljesen. Ma írtam egy hármast latinból, mert összekevertem a virust a férfival (vir), ami biztosan nagyon humolos volt, van még kedve valakinek kuncogni? Emellett a 149. zsoltárt preparáltuk, és béna voltam, na, hiába csináltam meg előtte, pont azt a sort kellett olvasni, amiben volt egy hibám. Nyáhhh, mindegy, csak a szám sír, mert most lefekszem, és végre befejezem Az elátkozott királyok harmadik kötetét, amelyben hosszas huzavona után végre kitör a százéves háború.

És ma már nem gondolkodom többet, hanem leküldök egy pohár bort a krumplipüre mellé. Vagy mégsem, a húsleves borral garantált fosás.

az ötkor kelés

ahhoz mindenesetre hozzásegít, hogy időben elkészüljek, és nyugodtan igyam meg a kávém. Így ma – kivételesen – meglehetősen felkészülten megyek az órákra. Az idő szép, a térdem csak kicsit fáj, így magassarkút veszek, G. csak egy kicsit hisztizett, a körömlakkom nem maszatólódott el, ez egy átlogon felül teljesítő hétfő, és ma csak fél hatig vagyok, mert az utolsó órám elmarad.

És a tavasz szaga már határozottan ott van a levegőben.

a vasárnap este

mindig az az időszak, amikor rájövök, hogy már megint nem csináltam semmit holnapra. Úgy látom, ebből megint korai felkelés lesz holnap, mert ma már semmi kedvem nincs semmihez (az olvasáson kívül). Most, hogy nincs tévénk (illetve van, csak nincs benne adás), hosszúnak érzem ezeket az estéket. Nem mellesleg egész nap fájt a fejem, voltunk az Unokahúg 1.0-t megnézni, és Gedeon rémesen viselkedett, de persze abban a pillanatban, ahogy eljöttünk, egycsapásra megjavult, megfőztem a hagyományos vasárnapi ebédet, de mire kész lett, szokás szerint elment tőle az étvágyam.

Viszont szombaton az ikeában vettünk egy új laskanyújtót (sodrófa), mert a múltkor a fánkokat a termosszal nyújtottam ki, viszont most nem jó a ler (sütő), így egyelőre nem tudom felavatni.

hajnali részegség

a nap kitüntetett pillanatai ezek, amikor hajnalban egyedül főzöm a kávét, ülök le az íróasztalom mellé, hallgatom a villamosokat, ahogy elrobognak a ház előtt. Ezek a meditáció és az elmerengés pillanatai, a fotelből látom, ahogy kel fel a nap, miközben magamban a hic-haec-hoc-ot mondogatom, a jegyzeteimet rendezgetem, házi feladatot írok.

 

kedves felek

ki sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a mai szabad napért. A néprajzos órám elmarad, és mindjárt mék a gyermekért, és egész délelőtt bóklásztam jobbra-balra a házban, és töprengtem és gondolkoztam, és gondolkoztam és töprengem, megírtam holnapra az óravázlatot, és nem volt semmi-de-semmi Roppantul és Rettenetesen Sürgős Dolgom. Annyira jók az ilyen napok. Örüljetek velem!

az is nagyon ironikus

mostanában, hogy hazafele a buszon a telefonomról ezerrel román népzene szól. Aki otthon utazott falusi busszal, annak nem kell magyaráznom. Aki járt már keleten, annak sem. De az erdélyi, magát  felsőbbrendűnek képzelő magyar társadalom egyik komoly indoka a románság ellen a buszban és más nyilvános helyeken nagyon hangosan hallgatott népzene.

***

Ma reggel négytől talpon vagyok. Hajnalban Parmenidészt olvastam, latint tanultam, fordítottam, ágyba vittem a reggelit, bementem az egyetemre, ahol összesen fél óra ebédszünetem volt, arab órán mindig én olvasok, ezért minden órára a lehető legalaposabban készülni kell, és mégis mindig szégyenben maradok, este nyolcra értem haza, megfőztem a túrós gombócot, megfürdettem Gedeont. Negyed tizenegy van. Egy pohár borral a kezemben bambulok, és valamiért rettenetesen elfog a szomorúság.

házifeladatok mára

be kellett volna mennem ma, de nem tudok menni (csak jönni)*.Úgyhogy itthon (itatom az egereket) rendezem a dolgokat, tanulok, készülök, egyebek. A mai nap legfontosabb feladatai:

1. Túróspuliszka-főzés miccsel

2. Megírni az első két órám hand-out-ját

3. Felszabadítani az egyik sarkot a káoszból, odatenni az ágyat, a maradékot és a konyhát felmosni. – megvan

4. Készülni a holnapi órákra

5. Lefordítani még három oldal Bukhárit.

6. Megkeresni és megtalálni az arckrémem.

7. Helyet találni a cipőknek és az abroszoknak.

8. Megtanulni az összes latin deklinációt (hétfőn írunk).

*

- Doktor úr, nagy baj van, nem tudok menni.

- De akkor hogy jött ide?

- Ja, jönni azt tudok.

meghallgattam

ma reggel, hogy a magyar Pittnek mi mondanivalója volt. A legfélelmetesebb számomra az, hogy a magyar Pitt vizsgázott filozófiából, és ötöst kapott. Ez azért kicsit elgondolkodtató, hogy érdemes-e Magyarországon filozófiát tanulni akkor, amikor egy olyan ember is ötöst kaphat filozófiából, aki nem tudja helyesen leírni az “államfő” szót.

Arról nem is beszélve, hogy mit keresett a Testnevelési Főiskolán a filozófia.

ma délelőtt

porszívóztam, meg vásárolni voltunk, és könyvtárban (három Thomasos köny), délután meg aludtam. Nagyon nyomasztó ez a hideg, mikor hazajöttünk, annyira fáztam, hogy felöltözve (harisnay, nadrág, hosszú újjú póló, pulóver) bújtam be a  legmelegebb, katonai hálózsákomba. És még ez sem volt elég, valamikor azalvás közepén éreztem azt, hogy kezdek kiengedni.

Mikor lesz már 25 fok?

azt hiszem, eljött az ideje

annak, hogy megvegyem életem első nagyestélyijét. Februárban lakodalomba megyek, és már régóta gondolkodom azon, hogy talán ideje volna ennek. Még sosem volt ilyen ruhám, mert mindig sajnáltam rá a pénzt. Most is sajnálom, de talán most inkább hajlandó vagyok rászánni. Feketét szeretnék, kis piros virágokkal, vagy borvöröset, nagyasszonyosat.

Ja, és előtte kozmetikust, manikőröst, fodrászt, ahogy kell. Vagy ne essek túlzásokba?