arab anekdoták 4.

Egy énekes meghívta egyszer az egyik testvérét magához, de ülve hagyta délutánig úgy, hogy semmit nem adott neki enni. Ez nagyon megéhezett, úgy elfogta, mint az őrület.

A ház ura fogta a latját és azt kérdezte:

- Mit szeretnél hallani?

- A serpenyő hangját – felelte a testvér. Az énekes – akit így megszégyenített a testvére – erre sietve behozta az ételt.

Midrás Baal Sém Tovról

(mesélte Tatár György órán, aki egy katolikus teológustól hallotta, akinek a nevét elfelejtettem, aki viszont olvasta valahol, de Tatár György nem emlékezett, hol)

Minden igaz, vallásos zsidónak el kell egyszer zarándokolni Jeruzsálembe. Egyszer Baal Sém Tov arra ébredt, hogy megöregedett, és elhatározta, hogy teljesíti vallási kötelességét, mielőtt meghalna, és elindult gyalog – mivel szegény volt – Galíciából Jeruzsálembe. Meg is érkezett az Adria partjára, és keresett egy hajót, aki átviszi a Földközi-tengeren. Mivel azonban nem tudott fizetni, senki nem akarta elvinni. Múltak a napok, hónapok, évek, és Baal Sém Tov még mindig a Földközi-tenger innenső partján dekkolt.

Egy nap végül talált egy hajóskapitányt, aki hajlandó volt Baal Sém Tovot krumplinak álcázva átcsempészni Palesztinába. Baal Sém Tov nagyon megörvendett, és – hogy el ne mulassza a soha vissza nem térő lehetőséget – a kikötőben akart aludni, hogy hajnalban azonnal felszállhasson a hajóra.

Mielőtt elaludt volna, odament hozzá egy még nálánál is öregebb, betegebb zsidó, aki szintén Jeruzsálembe ment. Szó szót követett, és Baal Sém Tov eldicsekedett hihetetlen szerencséjével. Erre az öreg zsidó elkezdte kérlelni, hogy engedje át neki a lehetőséget. Baal Sém Tov – hosszasan töprengve a probléma felett – végül nemet mondott. Ekkor megszólalt egy hang a mennyből:

- Baal Sém Tov, most játszottad el üdvösséged.

- Akkor, Uram, végre érdek nélkül szerethetlek – felelte Baal Sém Tov.

arab anekdoták 3.

Egyszer egy ember elhaladt egy nő mellett, aki egy sír mellett ült és sírt. Megkérdezte tőle:

- Kicsodád neked ez a halott?

- A férjem – felelte a nő.

- És mi volt a munkája? – kérdezte az ember.

- Sírokat ásott – felelte a nő.

Mire ezt mondta a férfi:

- Isten távolítsa őt el és ne kegyelmezzen neki! Nem tudta, hogy aki gödröt ás, az beleesik?

arab anekdoták 2.

Egy élősködő* megpillantott egy csoportnyi eretneket, akiket kivégezni vittek. És látta, hogy szép a külsejük és tiszta a ruhájuk, ezért azt hitte róluk, hogy lakodalomba mennek. Addig ügyeskedett, amíg befurakodott közéjük. Miután eljutottak a rendőrfőnök elé, rájött a helyzetre, és azt mondta:

- Én csak egy egyszerű élősködő vagyok, aki azt hittem ezekről, hogy lakodalomba hivatalosak.

- Ez nem az a kifogás, ami megment téged tőlem – mondta a rendőrfőnök. – Üssétek le a nyakát!

- Isten tegyen neked jót, ha erre utasítást adsz, és ha ezt mindenáron meg kell tenned, akkor parancsold meg a hóhérnak, hogy a hasamra csapjon a karddal, mert a hasam az, ami bajba kevert engem.

Erre a rendőrfőnök kinevette és megkérdezte az embereket felőle, mire azok tájékoztatták, hogy ő egy közismert élősködő. Erre a rendőrfőnök útjára engedte.

 

*Az arab világban kötelező a vendégszeretet. Az utcán evő emberek a hozzájuk lépő idegeneket is kötelességszerűen megkínálják, ezt persze udvariatlanság elfogadni. Az élősködő olyan ember, aki elfogadja, és akit – mivel megkínálták – már nem utasíthatnak el.

arab anekdoták 1.

Odament az élősködő* egy csoporthoz, akik épp ettek, majd megkérdezte tőlük:

-          Mit esztek?

Mire azok, mert már utálták őt, azt felelték:

-          Mérget.

Erre belemerte a kezét a tálba és ezt mondta:

-          Ha ti meghaltok, én se akarok élni.

 

*Az arab világban kötelező a vendégszeretet. Az utcán evő emberek a hozzájuk lépő idegeneket is kötelességszerűen megkínálják, ezt persze udvariatlanság elfogadni. Az élősködő olyan ember, aki elfogadja, és akit – mivel megkínálták – már nem utasíthatnak el.

Naszreddin Hodzsa és a tv

Egyszer Rashid a tévé használatát magyarázta Naszreddin Hodzsának:

- Mindenkinek van otthon egy ilyen doboza, amit naponta néhány órán keresztül néz. Mindent elhisz, amit a tévé mond, így az igazsággá lesz.

- Ugyan már – mondta Naszreddin Hodzsa -, ez nem lehet igaz.Én ki tudok találni olyasvalamit, ami annyira hihetetlen, hogy az emberek nem fogják elhinni, bárhogyan is mondom el nekik. Az emberek okosabbak annál, mint hogy egy ilyen lükének higgyenek, mint én. Tapasztalatból mondom.

- Próbáld ki – felelte Rashid.

Néhány nap múlva Naszreddin Hodzsa meglátogatta Rashidot a tévében, és a következő közleményt olvasta be élő adásban:

- Egy új típusú, azoktól az undorító sertésektől származó betegség tizedeli a lakosságot. Csak akkor nem veszélyezteti az életed, ha kis rongydarabkát teszel a szád és az orrod elé.

Két nap múlva Naszreddin Hodzsa és Rashid egy teázóban találkoztak, mindketten kis rongydarabot viseltek az orruk előtt.

- Én bízom az emberek bölcsességében – mondta Naszreddin Hodzsa. – Ha ennyi ember hord maszkot, mégsem lehet akkora hülyeség.

 

forrás: Hodzsa blogja

G. első meséje az agyatlan angol királyfiról, a kurva királylányokról és a társadalmi igazságszolgáltatásról

Adva van egy királyfi, aki meg akar nősülni, egy libapásztorlány, aki szerelmes a királyfiba, és három királylány. A történet a következő:

Az angol királyfi elindul feleséget keresni magának. Találkozik a libapásztorlánnyal (nb. neki van egyedül neve a sztoriban, Aase, ejtsd Ósze), aki kifejti neki, hogy ha neki van szánva,

megkapja az angol királyfit,

mire királyfi csak röhög. Királyfi persze balfasz, mert hiába járja össze a szomszédos országokat, egy fia normális királylányt se talál magának. Ezért festőket küld szanaszéjjel, hogy képet hozzanak szebbnél szebb királylányokról, majd koponyaforma és arcberendezés alapján választ egyet, és elveszi feleségül (és aztán csodálkozik). Igen ám, de a királyfinak

van egy köve, amelyik gondolkodik helyette,

és tudja az igazságot. Aase, a tisztaszívű és jóindulatú, cseppet sem önző libapásztorlány felvilágosítja az ifiasszonyt, hogy a kő mindent tud, mire Ifiasszony beszarik, és kitalálja a nagy cselt: menjen be Aase helyette a nászéjszakára, és majd éjjel cserélnek, a

hülye kő meg biztos nem jön rá

(nemhogy a királyfi, aki aligha ismerte azt a történetet, amelynek során Lábán kibaszott Jákóbbal, ld. Gen.29, 21-30). Hamvaslelkű, tisztaerkölcsű Aase be is megy a királyfihoz, vele is hál, a kő is elégedett: “tiszta szívű lányka, csak téged szeret”. Majd miután a királyfi elszívja a cigarettáját és elalszik, Aase és Ifiasszony helyet cserélnek, reggel a kő beszámol róla, hogy aki épp átlépett felette (Ifiasszony),

egy rohadt repedtsarkú kurva,

mert már három pasija volt, és mindet elhagyta a kis ribanc. Ifiasszony kirúgva, házasság pápa által semmissé nyilvánítva, Királyfi kálváriája kezdődik előlről. Ugyanezen forgatókönyv szerint zajlik Ifiasszony2-vel és Ifiasszony3-mal is a dolog, a történet dinamikája szerint azonban ők kétszer, illetve háromszor akkora kurvák. Észkombájn királyfi

a harmadiknál elkezd gyanakodni, hogy valami nem stimmel,

hogy a kő esti és reggeli szövege között különbség van (nyilván tanítottak neki formális logikát a királyfiképzőben), és a harmadik dugásnál a libapásztorlány ujjára húz egy gyűrűt, amit nem lehet lehúzni, és csodák csodája, nem találja ott a felesége ujján reggel. Erre, ismét bizonyságot téve a formális logikáról, megkérdezi a követ, hogy

mialófasz történt,

mert ő sehogy sem jön rá a dolgok menetére. A kő persze megfejti a nagy rejtvényt, felfedve, hogy korántsem a törvényes feleségeit dugta meg éjszakánként a sötétben, hanem a libapásztorlányt, aki önként és dalolva ment az ágyába, a kis tisztaerkölcsű. Erre a királyfi 134 ló halálában elvágtat a rétre, ahol a szerény, naív és habtestű libapásztorlány megpróbálja elrejteni meggyűrűzött ujját szívszerelme és szűzessége elrablója elől, de

a rongydarab véletlenül (VÉLETLENÜL, VAZZE!) lecsúszik az ujjáról,

és a királyfinak leesik a tantusz. Erre elhatározza, hogy elveszi feleségül, és nem törődve az osztályharccal, Marxszal, előítéletekkel, szolgáltatja a társadalmi igazságot.

Tanulság: ha meg tudod győzni a pasit, hogy csak vele feküdtél le, nem vagy kurva. Az viszont, hogy ő mennyivel, nem számít.