A kacsa nagy volt, fehér-fekete tollakkal, büszke fejtartással, elvégre gácsérnak született. Kiskorában nagyon félős volt, nem mert messzire elmenni az anyja tollai mellől, állandóan ott totyogott a nyomában. Nem különösebben szerette az anyját, de nem is utálta. Természetes volt, hogy ott van, és időnként nagyot csíp bele, ha rendetlenkedik. Akkor még tyúkok is laktak az udvarban, meg csirkék, és egy nagy, színes, roppant gőgös, erőszakos kakas, aki mindig fültövön legyintette, ha közeledni merészelt az ennivalóhoz. A kacsa nagy megkönnyebbülésére a kakast egy éjszaka elvitte egy nagy fekete kutya, a tyúkok pedig valami ismeretlen betegségben megdöglöttek. Tüsszögni kezdtek, köhintettek vagy kettőt, kifújták a csőrüket, aztán se szó, se beszéd, máris égnek állt a lábuk. A kacsa csak állt, nem is gágogott (nem is tudott, mert néma volt), időnként sziszegett, és örült, hogy a halál ilyen pozitív jelenség: több hely marad nekik éjszakára, több eleség, és boldogan kipancsolhatja a vizet a nekik odatett fürdőkádból.
Egyszer valami nagy, brummogó állat fordult be az udvarra, és lehányt a hátáról egy nagy bucka homokot. A kacsa boldog örömmel vette tudomásul a sportszert. Először csak feltotyogott a domb tetejére, és lezavarta onnan a többi kacsákat. Az lett az ő helye, onnan kényelmesen láthatott mindent. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, megerősödtek a szárnyai, és arra is volt ereje, hogy lerepüljön a domb tetejéről. Az edzője bíztatni is kezdte, hogy ha szorgalmasan gyakorol, és végzi az erősítő gyakorlatokat, benevezhet a házikacsák dombátrepülő versenyére is. Gyakorolt is szorgalmasan, egyre hosszabbakat repült, míg egyik nap végre sikerült a földről felrepülni a homokdombra.
Másnap az edző újabb sportszereket hozatott: ezek magasabbak voltak, mint a domb, kerekek, egymás fellé voltak rakva a fal mellett, fel lehetett mászni rájuk. Innen már veszélyesebb volt a repülés, és a kacsa sokat gyakorolt, amíg sikerült helyből felrepülni erre a sportszerre. Amikor végre sikerült, boldog sziszegéssel adta a kacsatársadalom tudtára, hogy most már benevezhet a legjobb sportkacsának járó díjért való küzdelembe. Bár nagyon örült a sikerének, érezte, hogy valami mégis hiányzik az életéből.
Ekkor egy óriás jelent meg az udvaron, megfogta a kacsát, és begyömöszölte egy zsákba. A kacsa, noha fejjel lefele elég kényelmetlenül ült a szatyorban, nem panaszkodott. Utazott egy darabig, majd egy öreg, kövér óriás vette kezelésbe. Először elvágta a nyakát; itt a kacsa tiltakozott kicsit, mert nem volt kellemes érzés, de azután megfürdették, és itt kellemesen ellazult. Mindig is imádott fürdeni, és a meleg vizet különösen nagyon szerette. Akarta is mondani a kövérnek, hogy tegyen a vízbe valami habfürdőt, hogy eltűnjön a kellemetlen kacsaszaga, és igazi sportolószaga lehessen, de a kövér nem értett kacsául. Buta kövér volt, a kacsa néhány próbálkozás után abba is hagyta a kommunikáció erőltetését, mert a sportolás közben neki sem volt ideje idegen nyelveket tanulni. A meleg fürdő után hideg következett, majd ismét becsomagolták egy szatyorba, és berakták egy nagy, fehér helyre, borsók, vinetták, és egy volt borjú társaságába. A borjúval jól elcsevegtek, a borjú ugyanis énekes volt, kellemes tenor hangján adta elő minden nap a mú-sorát, amit az óriások mindig nagy adag szénával, néha, ha nagyon szépen énekelt, lóherével díjaztak. A borsókhoz és a vinettákhoz egyikük sem ereszkedett le. Miután kibeszélgették magukat, a kacsát elvitték a borjú mögül. Valami zizegős anyagba csomagolták, ami kellemes hideget tartott, és ismét zötyögni kezdett, amennyire meg tudta állapítani, buszon és vonaton. Itt is akadt társasága, nem olyan előkelő persze, mint a borjú, csak egy liba, amelyik repülési szaktanácsadást tartott neki egész úton. A kalauz vizsgálatától félt egy kicsit, mert tudta, hogy jegyet nem vettek neki, és nem szerette a kalauzokat, így csendben ült, amíg a kalauz továbbment. Nem történt semmi.
Hosszas zötyögés után megérkezett egy helyre, ahol valami rettenetes zenét hallgattak, legalábbis a kacsa nem szerette a 80-as évek magyar zenéjét, és ahol egy újabb óriás kezébe nyomták, aki aztán mindenkinek büszkén mutogatta, hogy ez az ő kacsája, Nándikacsája – és ez a kacsának is nagyon jólesett. Szerette, ha szeretik. Nagyon megszerette az óriást, bár valami furcsa szaga volt – a kacsa csak a komlóföldön és hullott szilvák között érzett ilyesmit. Az óriás a hóna alá vette, gyengéden megsimogatta, és amikor beértek egy lakásba, a kacsa végre boldog volt; úgy érezte: hazaérkezett.
Like this:
Jelezd elsőként, hogy neked ez tetszik: post!
