macskák, gyerekek kategória bejegyzései

meanwhile at the Island of Sodor 2.

This slideshow requires JavaScript.

meanwhile at the Island of Sodor

This slideshow requires JavaScript.

az az isteni irónia

egy újabb fricskája, hogy Gedeon az összes vers közül, amelyet tudok, a róka-rege-róka refrénű Weöres Sándor-verset szereti a legjobban, amiben több az r-betű, mint a nem. Az én elmondásomban ez inkább hóka-hege-hókának hangzik, pehsze.

Hú, de utáltam kiskoromban, mikor az r-betű gyakorlása végett (mint utóbb kiderült, teljesen feleslegesen) kismilliószor elmondatták velem a répa-retek-mogyorót. Erre meg tessék.

cukiság estére

This slideshow requires JavaScript.

szerintem nem szégyen

bevallani, hogy vannak olyan esetek, amikkel nem tudok mit kezdeni. Ilyen, amikor Gedeon in public hisztizik. Amikor itthon vagyunk, semmi probléma, hagyom, hogy múljon el neki, de ezt nyilvánosan nem mindig lehet érvényesíteni. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudom, mi a jobb, ha sajnálkoznak rajtam, vagy ha megvetően néznek, hogy nem tudok mit kezdeni a gyerek hisztijével.

Mivel vizsgaidőszakban eléggé sokat vagyunk együtt, és ebből adódóan nem nagyon élek közösségi életet, ma elmentünk templomba, de teljesen felesleges volt. Amilyen jól viselte magát Gedeon eddig minden istentiszteleten, olyan rémesen viselkedett most. Se figyelni nem tudtam, se úrvacsorát venni, és igazából rettenetesen csalódott voltam, ráadásul utána még jó húsz percet üvöltött.

Igazából az egész történetből az zavar a leginkább, hogy úgy tűnik, hogy általános itt az a felfogás, hogy a gyerek zavaró tényező: száműzzük a gyerek-istentiszteletre, és minden egyéb helyre, csak hogy azoknak, akiknek nincs gyereke, ne kelljen szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekek olyanok, amilyenek.

A múltkor a koptoknál olyan jó volt látni, hogy milyen magától értetődő az, hogy a gyerekek ott vannak a misén. (Velük meg az a bajom, hogy utálják a muszlimokat, szóval semmi se tökéletes.)

gedeon karácsonya

This slideshow requires JavaScript.

újabb kalandok barátosnémmal

és két gyerekkel (fokozódik a helyzet).

Minden úgy kezdődött, hogy már megint a legutolsó utáni pillanatra hagytam a karácsonyi nagybevásárlást, szerencsére legalább főznöm nem kell, így a hátizsákom nem húsz kiló lett, csak tizenöt.

Gedeon sokáig aludt, majd sokáig nézte a minimaxot, majd sok időbe tellett rávenni, hogy méltóztasson eltűrni, hogy felöltöztessem, majd miután ezekkel megvoltunk, kis hiszti után csak sikerül egy körül elindulni vásárolni. Gyalog, mert a busz pont elment. A járdán tükörjég, rajtam magassarkú.

Először egy röpke hiszti után, hogy nem a metró felé megyünk, a turkálóba mentünk, ahol megígértem Gedeonnak, hogy ha csendben lesz, választhat egy plüssjátékot. Szerintetek kiválasztotta a legdrágábbat, egy eredeti sznob angol teddymackót? Igen, eltaláltátok.

Miután ezzel megvoltunk, kimentünk a piacra, ahol sorbanállás közben egyfolytában el kellett rángatnom Gedeon a macskaeledeles zsákoktól (szegény gyerek, biztos otthon nem kap enni!), és a morgolódó nénik újtából, és ügyelni arra, hogy senki ne tapossa le. Ezt is sikeresen abszolváltuk, mire Gedeon elkezdte mondogatni, hogy hammahamma (enni kért).

Bemetünk a Matchbe túró rudiért, szörpért és kenyért, és vettem csillagszórót, sajtot és felvágott, és Gedeon zsákmányolt egy akkora tepertyűs pogácsát, mint a fél feje, és azt rágicsálta, és miután százhuszonötezernégyszázhermincötször elmondtam, hogy teddlenepakoljgyereteddvissza, sikerült fizetnünk.

Ezután bementünk az Yves Rocherba, ahol persze kilométeres sor volt, és pont az ajtó előtt egy játék rénszarvas, az üzletben pedig rengetegen, így csak kis hiszti árán sikerült megvennem azt, amit akartam, mert Gedeon állandóan a rénszarvas felé rángaott.

Ezután a Libribe mentünk, Gedeonnak könyvet venni, ahol sikerült totál hülyét csinálnom magamból (láttam kiírva, hogy tíz százalék kedvezményt adnak a diákigazolványra, de azt már nem olvastam el, hogy kik – és persze nem a Libri, hanem a kávézó, és buzgón győzködtem a pénztárost, hogy nekem van igazam), és a gyerek kezdett nagyon fáradt lenni, így átrendezett néhány polc könyvet, és meg rezignáltan hagytam.

Ezután lementünk a szökőkúthoz, ami mindig kivasalja Gedeon idegeit, és vártuk M-met és Francit. Meg is érkeztek, és Franci aludt (így is maradt szinte végig). Mi elindultunk az ötöshöz, végigverekedtük magunkat a Moszkva téren, miközben Gedeon elesett a gyalogátjárón, és az új Thomas, a gőzmozdonyos könyvét beledobta a sárba (nem volt hajlandó megőrzésre sem ideadni, de ezután erőszakkal kivettem a kezéből) és (minden várostervező honatyának és honanyának kívánok a gyalogos-babakocsis-kisgyerekes napot a csúcsforgalomban, és akkor még nem is anyáztam), és Gedeont ezután vinni kellett, mert elfáradt, így a hátul levő tizenöt kilót elől Gedeon tizenöt kilója kiegyenlítette.

Az ötösön szerintetek átadta valaki a helyét? Nos, nem, így végigálltuk az egész utat, majd Gedeont megint vinni kellett az Osirishez, mert ha letettem, ordított, ahol kiderült, hogy nem is fáradt, mert egész végig, amíg mi a könyveket néztük, rohagált és könyveket rendezett, valamint látványosan lefeküdt többször a földre nyomásgyakorlás céljából.

A hátizsákba persze nem fért bele az összes könyv, amit vettem, így az egyik kezemben könyvek, a másikban Gedeon.

A Ferenciek terén olyan sűrű volt a tömeg, hogy alig lehetett buszra szállni, de sikerült gyerekestül-csomagostul-hátizsákostul-babakocsistul felnyomakodnunk a buszra, ahol közrefogtunk egy nőt, akinek kiütései vannak a gyerekektől (mindenki ismer ilyen embereket, főleg nőket, éljen a szolidaritás). Cserébe a szájhuzigálásra Gedeon összerugdosta a zacskóját, amikor rájött a ki tudja hányadik hisztériaroham, és megpróbált minden erejével lefeküdni a busz padlójára (nem hagytam, ordított).

Aztán valahogy leszálltunk a Moszkva téren, elbúcsúztunk M-éktől, és Gedeon ordított a 128-asig, ahova felszálltunk, és sikerült egy újabb túró rudival és a Thomas, a gőzmozdonyos karácsonyi ajándék-könyvvel lekenyereznem. Hazafele szépen jött a lábán.

Itthon átható szarszag fogadott, mert a macskát kizártam a budiból, így leszarta a konyhaszőnyeget, majd fürdés közben Gedeont fejbelőttem egy üveggel (ez az a játék, amikor az üres samponos üveget lenyomom a víz alá, hogy kiugorjon), és Gedeon életében először ráült a bilire – igaz, hogy fordítva, de nem baj.

eldöntötte

Gedeon, hogy kinőtte a kiságyat, utálja, meg minden, és nem fog benne aludni. Az elmúlt időszakban többször volt rá példa, hogy bele akartam tenni, miközben aludt (elaludni nem hajlandó benne már egalább egy éve), de erre felébredt, és hisztérikusan sírni kezdett. Az meg nem lehet, hogy egyfolytában velünk aludjék, mert az azért mégicsak túlzás, hogy ebben a meglehetősen kis ágyban négyen alszunk (a macska is). Kicsit unom már, hogy ha nem orrba vágnak, akkor vesén rúgnak, vagy a macska ül az arcomra, és kitúrnak a helyemről.

Tegnap este tehát eldöntöttem, Gedeonnak lesz rendes ágya, ami nappal kanapé lesz, este meg kihúzzuk, így ha jön valaki, aki nálunk alszik, akkor nem a földön kell aludjon. Jó lett volna ezzel megvárni a költözést, de Gedeon persze jobban tudja.

Az éjjel így a földön aludt (ne mondjátok meg a gyerekfelügyeletnek), ott nem volt semmi baja. Fel nem foghatom, mi baja a kisággyal.

a mai programot

eredetileg nem így képzeltem, de tegnap Gedeon kiviselte magát, mert elmentünk a starndra, és fél óráig kb. nagyon jó is volt, úszott, fröcskölt, nevetett (a felnőttek pedig pofákat vágtak, de leszartam), de aztán jött egy család, ahol a gyereknek elhozták az összes beáztatható játékát, autókat is, többek között, és Gedeon rohamot kapott, hogy nem kaphatja meg az autót, a gyerek meg semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra nézve, hogy odaadja neki, így ezután életem egyik legkínosabb húsz perce következett, Gedeon a földön fetrengett ordítva, én meg összepakoltam a cuccainkat, és mire beértünk az öltözőbe, abba is hagyta az ordítást, a többi szülő pedig szánakozva vagy kárörvendezve nézett.

Aztán este kimentünk a könyvhétre borozni, ami nekem abból állt, hogy elvettem egy pohár bort, és rohantam Gedeon után, aki megpróbált lelépni a tömegben, egy svunggal elszaladt a metró feljárójától a Burger Kingig, miköben lökdöste el maga elől az embereket, mint a filmekben a főhős, majd megmászta a haza és haladás szobrát. a rohangálás alatt három pohár bort sikerült meginnom, mert Gedeon csak ezután kezdett elfáradni.

Ezután felvettem az ölembe, majd fel is kötöztem, mert kezdett álmos lenni, így volt lehetőségem, hogy nyugodtan, ülve megigyak egy pohár bort. Amíg felnő a gyerek, úgy megerősödik a bal karom, amivel tartani szoktam, hogy komoly harci fegyver lesz, ne akarjatok tőlem pofont kapni.

A mai nap az izomlázam és lábfájásom kúrálásával telik majd.

Bár nem akartam most könyvet venni, mégis sikerült, az Osirisnél vannak 500 Ft.-os könyvek, aki teheti, menjen ki.

SZAR

Komolyan már, ez a gyermek. Én értem, hogy büszke arra, hogy három nap után szart egy nagyot, de miért kellett szétkenni magán, a fürdőkádon, kihajigálni a fürdőkádból, hogy belelépjek és széthordjam a lakásban, most minden szarszagú, mert akármennyit sikálom a gyereket a legerősebb szagú tusfürdőmmel, még azon keresztül is érződik, ő meg nagyokat vigyorog, és büszke, úgy vonul utána a szag, mint egy nagy lepedő, beteríti az egész házat, a kezem még a kesztyű ellenére is szarszagú, ha nem lenne ennyire vicces az egész, most sírnék, annyira utálom a szarszagot, a halnál is jobban, és egyfolytában az orromban lesz, bekapcsolok néhány füstölőt és befújom a házat parfűmmel, de azon is átüt, komolyan, Isten miért nem tudta a szart mondjuk jázminillatúra csinálni, olyan nagy dolog lett volna valakinek, aki megteremtette a Leviathánt, és kanállal kimérte a tengert?

énekóra az oviban

Nem hívott senki, magamtól jöttem én* (vedd ki a szádból a madzag végét)
Színeztüst vonattal, keresztül hét megyén. (ne verekedjetek)
Játsszunk most együtt, amíg csak lehet (Nándor, vedd fel a papucsod)
Remélem, nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek. (Annuska, nem megmondtam, hogy ne üsd fejbe??)

És mind így, fél órán át.

*Halász Judit: Játsszunk most együtt

aaa

szilveszteri mérleg

Ami jó volt az elmúlt évben:
1. Nagyot buliztunk az esküvőmön. Huhú, de nagyot. És a ruhám is olyan lett, amilyennek akartam.
2. mászút Vama Veche-n. csak másztunk. Életem legjobb nyaralása.
3. Blog. Februártól írok blogot, és nagyon élvezem. nem gondoltam volna, hogy ennyire kitartóan fogom csinálni. Az erdélyi blogringen kialakulóban van egy nagyon jó társaság, és reális esély van erre a blogarlécen is. Barátokra tettem szert ennek révén, akikért igazán nagyon hálás vagyok. Szellemi magányomban nagyon sokat jelentenek.
4. Megérkezett a cici. Művelődnek szorgalmasan. Egyik éjszaka az egyik irodalomtankönyvből kirángatták Adyt, megrágták, majd nekiláttak az ÉS-nek. Az állatok idomultak gazdáik ízléséhez.
5. Elhatároztam, hogy felvételizek a CEU-ra. Végre eljutottam az elhatározásig és az ajánlólevél-kérésig. Nekifogtam átismételni az angol nyelvtant, és a Jane Eyre-t olvasom angolul hozzá.
6. leszoktam a cigizésről. Most már csak szivarakat szívok.
7. A tavaly rengeteg pénzt költöttünk könyvekre. Kis ízelítő a tavaly megvásárolt könyvekből:
- Taschen-albumok (fotózás, belsőépítészet)
- TGM: Törzsi fogalmak – akit érdekel Közép-Kelet Európa szellemi folyamata, annak nagyon ajánlom.
- Nemes Nagy Ágnes: Az élők mértana – kifogtunk az Osirisnél egy nagy árleszállítást, sok jó könyvet sikerült megvenni.
- Huntington: A civilizációk összecsapása
- Tolkien: A gyűrűk ura (a filmet is sikerült megszerezni, nagyon örültem mind a kettőnek)
- Annie Cohen-Solal: Sartre
- Hérodotosz: A görög-perzsa háború (1000 Ft. volt, és új!)
- zen-meditációk terheseknek
8. felfedeztük a carturesti nevű könyvesüzlet- és teaházat. Ez lett a kedvenc helyem Temesváron (a mekdönci mellett – ha a carturesti-ben árulnának bigmekket, minden tökéletes lenne).
9. csomó filmet sikerült beszerezni a filmes haverektől. igazán nagy hatású volt a Ken Park, Truman-show, Village.
10. avon-képviselő lettem.

Ami rossz volt az elmúlt évben:
1. meghalt Kis. mostanában már kezdek belenyugodni.
2. A kiütések. Nem múlnak. Ma kaptam a seggembe egy nagy adag hidrocortizon-injekciót, mert az arcom feldagadt az éjjel, olyan vagyok, mint egy nem is annyira mosolygó, durcás alma.
3. hivatástudatomkomoly válságba került, és elhatároztam, hogy pályát módosítok (legalább időlegesen). a munkámmal kapcsolatban nem (vagy csak nagyon elenyésző mértékben) voltak sikerélményeim, és rájöttem, hogy anélkül nem tudom csinálni.

aaa

Kis

senkit sem értesítve elrepült az örök Nirvána felé. Nem várta meg a bemutatkozást, a napfényt, a hangokat, önállóan úgy döntött, hogy nem kér ebből a világból. Kis döntését csütörtökön tudtam meg, amikor az ultrahang Kis helyett egy nagy fekete foltot mutatott, Kis kiüresedett magzatburkát, egy amőba-alakú koporsót, ahol ott kellett volna legyen, de nem volt ott. Kis öt hete játszotta már ezt az “egyik pillanatban még vagyok, a másikban már nem” játékot, így elkerülhetetlenné vált, hogy tegyünk valamit Kis itt hagyott fizikai maradványaival.

A kórház, mint minden kórház, sötét volt, fertőtlenítőszagú, a személyes tér minden hiányával, kíméletlenül vágja arcomba az emberi tragédiák fizikai valóságát: a vizsgálóban bambán állok félmeztelenül, amíg kiderül, hogy itt nem megvizsgálni fognak, hanem kórházi “viseltbe” kell átöltözni, a két ápoló felszabadultan nevetgél valamin, de a szavak nem jutnak el hozzám, csak a nevetés, rettenetesen meg vagyok ijedve, aláírom a beavatkozást, persze, nem akarok vérmérgezésben meghalni, a műtőből kilátszik két vézna láb, amint épp a kecskének nevezett női borzalmon vonaglik, a szalonban egy tizenéves forma lány karjából lóg a perfúzió, a lány arcán olyan méretű közöny és szomorúság, hogy alig merek ránézni, inkább a perfúziót nézem. Várok. Telefonok, sms-ek érdeklődnek, bíztatnak. Mit lehet ilyenkor mondani? Hogy igen, majd erős leszek? Hogy szenvedéseimmel nem leszek terhére senkinek? Hogy jól vagyok? Hogy ne izguljanak? Halálfélelmem van, Robin Cook krimijével próbálok menekülni a valóság elől, a rám váró fizikai fájdalom és emberi megaláztatás elől, amiről tudom, hogy “felemelt fejjel és egyenes derékkal” – ahogy az apám mondja – el kell viselni, hogy megőrizhessem az emberi méltóságom maradékát, és belenyugodhassak az elkerülhetetlenbe.

Fiatal nővérke jön vért venni, mondom neki, mit mondott az orvos, sértődötten mondja, hogy nincs igazam, mert az nem úgy van, szégyenkezem, hogy okosabb akartam lenni, pedig tényleg azt mondta, tíz perc múlva bejön másik nővérke, kedves, ezek szerint már tudja, nem is tudom, hogy jobb, ha tudja, vagy ha nem, az együttérzés legalább olyan rossz, mint az érzéketlenség, közben az orvos többször bejön, ellenőrzi a folyamatot, kedves arca van, és olyan megnyugtató hangja, ebbe kapaszkodom, mert a szaktudásáról nem tudok semmit, de kell valamilyen irracionális emberi kapaszkodó, újabb nővérke ragad ki Cook gyilkosságai közül, fájdalomcsillapítót ad, kimerítően kérdezget korábbi betegségeim, allergiáim felől, nyugtat, hogy nem fog fájni az injekció, mondom, tudom, voltam már kórházban, amikor össze-vissza szurkálták a seggem napjában háromszor, mondja, tíz perc múlva visszajön, addig zsibbajdak. Zsibbadok. A reggel megivott kávé visszakívánkozik, nemhiába mondta az orvos, hogy ne egyek előtte. Bekísérnek a műtőbe.

Legalább hatan vannak bent, nők, férfiak vegyesen, zavartan elfordítják a fejüket, rutinból szétnézek, a kecske alatt piros műanyag veder, tele véres vattával és maradványokkal, élénk piros vérrel, felültetnek a kecskére, bejön az orvos, kérdez valamit, válaszolok, leül velem szemben, mondják, hogy toljam a fenekem a veder fölé, fertőtlenítenek, hallom a vatta csobbanását a vederben, kezdi mondani az orvos, hogy mit csinál, helyi érzéstelenítést ad a méhembe, fáj, mocorgok, rám szólnak, hogy ne mocorogjak, majdnem visszaszólok, hogy hallgassanak, mert nem nekik fáj, kár, hogy ilyenkor soha nem jutnak eszembe a frappáns román válaszok, és akkor az orvos kaparászni kezd a méhemben, le kell fogjanak a fájdalom miatt, olyan hangja van, mint amikor a karfiolkaparóval kikaparom a karfiol belsejét, rettenetesen fáj, rámkiabálnak, hogy lazítsak, próbálok lazítani, nem megy, az orvos abbahgyja kicsit, tehetetlenségemben elsírom magam, az egyik nővér vigasztalóan megsimogatja a kezem, most nagyon megnyugtató ez az emberi gesztus, két kaparás között az orvos nyugtatóan a hasamra teszi a kezét, kérdez valamit, de nem tudok válaszolni, csak azt érzem, hogy a keze meleg, puha, csökkenti a fájdalmat, hallom, ahogy Kis földi maradványai a piros vederbe hullanak, nem tudom a sírást visszafolytani, pedig nagyon igyekszem, kimosnak, ez legalább nem fáj, közben vége az egésznek, fertőtlenítés, öltözködés, az orvos megbeszélni velem a technikai részleteket, vizsgálat, egyebek, egyedül ő néz a szemembe, a többbiek elfordulnak, mindenki csinál valamit, receptet írnak, olvasnak, a számítógép monitorját nézik. Visszakísérnek a szalonba, bebújok az ágyba, igyekszem minél hangtalanabbul sírni, nehogy megkérdezzék, mi bajom. Egy óra múlva már otthon vagyok. Nem tudok róla beszélni, pedig kérdezgetnek. Próbálok nem gondolni rá.

aaa

De hol van Kis?

Ó, Nyuszi barátai,
rokonai és ismerősei,
ne keressétek Kist,
itt van a hasamban,
fiú vagy lány,
ha alszom, alszik,
muszáj neki,
májustól
ha nem alszik, nem alszom,
nincs választásom,
ő Kis,
most a petefészkemet nyomja,
és Micimackóval álmodik.

aaa

pig-ride

tegnap bejött az udvarra egy disznó. a kutya annyira levadult tőle, hogy elszakította a láncát, és elkezdte terelni. a kutyát persze megkötöttem, a disznót pedig betereltük a hátsó udvarra, ahonnan nem tud megszökni. a disznó már tapasztalt lehet a menekülési technikákban, mert lazán kibillentette a kertkaput, és elvágtatott a szilvafához, hogy felmarja a földre lehullott szilvákat. miután azokat mind megette, a virágoskertben kezdte legelni a dohányvirágokat – nem elég, hogy alki, hogy a rothadt szilvát megeszi, még nikotinfüggő is. este megjött a gazdája, aki megpróbálta hazaterelni. a disznó azonban nem hagyta magát. szegény szívbeteg bácsit fél órán keresztül futtatta körbe-körbe, amíg méltóztatott kimenni a kapun. miután elmentek, jól kivihogtam magam.

ma nagyot röhögtem (két hányás között)


ezt minier rajzolta, és nándika írta hozzá a szöveget, ami így hangzik:

Nelli a hegyről

Mezei Nelli.
Hagyjátok élni.

Mezei Nelli.
Hagyjátok telni.

Mezei Nelli.
Hagyjátok ellni.

Tanítsuk meg gyorsan:
Köpni.
Nyelni.

Ó. Köszi, köszi, köszi. Nagyon kedvesek vattok. És nem vagyok szőke.

Murphy törvénye arról, hogy ha valamire nagyon készülsz, biztosan teljesen elbaszódik…

Anyósomék először látogattak hozzánk, a falunapokra jöttek. Amúgy nem vagyok túl rendes, általában nem zavar, ha rendetlenség van a házban, de erre az alkalomra mindenképpen feszíteni szerettem volna, úgyhogy elhatároztam, hogy rendet és nagytakarítást csinálok erre a nagy alkalomra, hogy jó benyomást gyakorolhassak a K szüleire. A problémák akkor kezdődtek, amikor hétfőn elkezdett esni, és a frissen kimosott és kicentrifugázott szőnyegek eláztak. Kedd estére kisütött a nap, kiraktam őket száradni, és éjjelre is kint hagytam őket, hogy reggelre megszáradjanak. Szerda reggel megint esett. Szerda este sütött a nap. Csütörtök reggel megint esett. Csütörtök este sütött a nap. A szönyegek hol eláztak, hol próbáltak megszáradni. Péntek reggel véglegesen kisütött a nap, így estére megszáradtak, ezzel tehát nem késtem el, mert péntek estére kellett érkezzenek a vendégek. Az ablakmosást meg sem próbáltam, úgyis felesleges lett volna. Pénteken egész nap füvet nyírtam, de így sem lettem készen az egész kerttel. A takarítással sem, pedig a végén még a K is segített. Szerecsére volt tiszta ágyneműm, azt legalább nem kellett mossak. Végre megérkeznek péntek este, megcsodálják a cicit, aki teljesen beijedt, hogy annyian – hatan – vagyunk a lakásban, és megpróbáltak elbújni. Mivel általában a mi lábunknál alszanak, mikor éppen nem arénáznak a lakásban valahol, most is a paplanok alá akartak elbújni. Igen ám, de anyósméknak vetettem ágyat a mi helyünkön, hogy nekik minél kényelmesebb legyen. Következésképpen a cici ki volt tiltva abból a szobából. Persze a cicinek hiába magyaráztam, hogy oda most nem mehet be, mindenáron be akart menni, be is ment és elhelyezkedett a tiszta ágyneműn és az új paplanon, amint a múlt héten vettem. Ahol anyósomék kellett aludjanak. Mivel senki nem vette észre, mi történt, teljesen megnyugodva becsuktuk az ajtókat és leültünk vacsorázni. Csak lefekvéskor fedeztük fel, hogy a cici – mivel nem tudott kijönni az almához, lefosta az anyósomnak kitett ágyneműt, paplant. Ekkora égést!!!!