szomszédnénit az euba!


a Giccses Tárgyakat Minden Nőnek Március Nyolcadikára Betiltásáért Harcoló Jobb és Baloldali Cilindrikus Szemüveges Magas Szőke Allergiás Nők Öntörvényű Egyesülete Elit Öngyilkos Alakulata

(röviden

GITÁMINNŐMÁNYBEHAJOBACISZEMASZŐALNÖEGYELÖNAL)

nevében, mint a rend nagymestere, felhívok mindenkit, hogy támogassa a szomszédnénit, hogy bejusson az euba. Már csak azért is, hogy legyen ott két emberünk. Nőket a politikába, igen.

balkan-stories 1

A legenda szerint egyszer a törökök “le akarták védeni” az Ararátot, vagyis diplomáciai úton kifogásolták, hogy az örmény címerben szerepel a nagy szent hegy, miközben az Törökországban van, Örményországból csak látszik. Az örmények pedig válaszoltak a petícióra, hogy a török zászlón pedig ott díszeleg a félhold, holott az nincsen Törökországban, csak látszik onnan.

forrás: bdk

a hét témája a tábla-ügy (és a köd)

kezdetben vala az ügy, aztán a tiltakozás. szociológiai tanulmányt lehetne írni, hogy kik írták alá.
ugye, oda kell írni a foglalkozást is. néhány kedvenc aláírás:

- adjunktus/şef lucrări
- gemmológus (világosítsatok fel, mit csinál egy gemmológus)
- tengerész kapitány, Pest (höhö, ez viccesebb, mint Horthy)
- tenorista
- nyugalmazott kormányfőtanácsos
- missziómunkás
- pályakezdő munkanélküli
- énekvezér
- a BKB céljaival egyetértő diakónus
- a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese
- film
- véndiák
- alkalmazott
- filozófiát végzett anyuka
- naplopó
- virágüzlet-tulajdonos
- professional mountain guide
- volt rektorhelyettes
- chocolate-operator
- szociálpolitikus
- teológus-lelkész (akkor most melyik is???)
- szellemi beosztott
- kételkedő
- hiteles fordító
- vámellenőr
- melós
- Kovács Pistike, politikus csemete, Pest
- püspökhelyettes
- 1027 Budapest, Frankel Leó u.5. mf.2.,
- zenekari művész
- keresztény színész
- tiltakozó
- magánzó
- nyomdaguru
- raktárfőnök
- idegenlégiós
- családfakutató
- nebuló
- minőségbisztosítórendszer-gazda
- színházcsináló
- bitfaragó
- kulturnyik
- aktuárius (ez is mi lehet???)
- ügyfélszolgálat
- magyar hazafi (hmmm, vajon ezt milyen iskolában tanítják?)
- élet- és ivarművész
- gyermeknevelési szabadság
- nincs
- freelancer (és nem Nándika – 5341)
- aromafejlesztő
-

höhö

Valódi ellenőrző beírások


“Az osztályfőnöki dícséretet még mindig nem íratta alá. Megintem.”

“Kémia óra folyamán padtársával zümmögött és brummogott.”

“Kémia órán a kísérleti anyagot elfogyasztotta.”

“Lacinak két ellenőrzője van. Én mosom kezeimet. Osztályfőnök.”

“Óra alatt kukorékolt!”

“A gyerek az órán beszél, és állandóan jelentkezik.”

“Fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett”

“Fia a szünetben sztrájkot szervezett. Letörtük.”

“Tájékoztatom, hogy gyerekének egy ideje átható kénszaga van.”

És egy pár méltó szülői viszontválasz:

“Kedves szülő, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször
is kézzel evett evőeszköz helyett.”
“Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.”

“A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.”
“Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!”

“Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet.”
“Kivégzéséről gondoskodom.”

“Értesítem a T. szülőket, hogy fiúk történelemkönyve lapokból áll.”
“Ellenőriztük, valóban.”

“Katika nem tud olvasni!”
“Ha tudna, nem járatnám iskolába.”

“T. Szülő! Leánya irodalomórán vihogott. Tanárnő”
“Megdorgáltam. Akkor is vihogott. Szűlő”

üzenetrögzítő

forrás: krisztina viccküldő

-Nem tudom az MDF hangokat beállítani

-Azt mondja be a telefon, hogy ezen a számon postabank nem található.

-A számlám hogyléte felől érdeklődnék.

-A számlám állagáról szeretnék érdeklődni.

-Érdeklődni szeretnék, perpillanat kb. a számlaállásom pontosan mennyi?

-Néminemű érdeklődéssel lennék önök után.

-A telefonom blokád alatt van.

-Képzelje, annyira lemerült a telefonom, hogy azt írta ki, hogy néma üzemmód.

-Díjzacskót szeretnék módosítani.

-Azt mondja be a telefon, hogy ezen a számon adófizető nem található.

-A számlacsalási főosztályt kérem.

-Jó napot kívánok, szertném bejelenteni, hogy a telefonfülke nem működik a tanyán.

-Jó napot kívánok, Tóth István nevét szeretném mondani: Tóth István.

-Tessék mondani, a Szervusz-csomagot házhozszállítják?

-Ha az R gombot megnyomom, azt írja ki a telefon, hogy Behívás, ez azt jelenti, hogy be kell mennem a Westelhez?

-Jó napot kívánok, Pálinkásné Sörös Ildikó vagyok a Zwack Kft.-től.

-Belegabalyodtam az üzenetrögzítőbe, mint majom a hózentrógerba.

-Szeretném lemondani a bolyongásomat.

-Érdeklődni szeretnék az erotikus munka után, ahol fiúkat keresnek.

-Jelenleg egy 60-as körzetszámú telefonom van. Mibe kerül átlépni a Pannonos 30-as körzetszámba a II-es díjcsomagba?

-A Nokia 2110I-nél az I azt jelenti, hogy igen intelligens?

-Tessék mondani, kurblis telefont hol lehet jegyeztetni?

-A kolléganője az előbb azt mondta, hogy nyomjam meg a kettős-csillag-kereszt gombot, az melyik?

-Tessék engem áttenni a bébi-csomagba!

Ügyfél: -Engem állandóan hívogat a PIN-kódom!
Ügyfélszolgálatos: -Milyen típusú telefonja van?
Ü: -Aquatelem, és ha megnézem a menüben, négy csillagot ír ki!
Üsz: -**62*…
Ü: -62??? 62 csillagot azt, hogy üssek be?

Ü:-Szeretném a jelszavamat rövidebbre módosítani.
Üsz: Miért?
Ü: -Mert mire bebillentyűzöm a hangpostának, hogy quatro, megszakad a hívás.

Ü: -Baj van a telefonommal, nem jelzi ki a sürgős üzeneteket.
Üsz:-Csak a sürgőseket nem jelzi?
Ü:-Igen, hagytam üzenetet magamnak, és direkt a végére rámondtam jó hangosan, hogy SÜR-GŐS!

Ü:-Díjcsomagot szeretnék váltani.
Üsz: -Melyikre?
Ü:-Arra, amelyikkel rá lehet állni a Pannon-toronyra.

Üsz:-A jelszót kérem szépen.
Ü:-Ja, jelszó is kell…!(sutyorgás hallatszik a háttérben) -Ati a jelszó.
Üsz:-Igen, jó a jelszó.
Ü: (sutyorgás a háttérben:”Jó a jelszó.”) /üvöltve/-Nem “jó”, hanem “Ati”!

Ü: Egy telefonszámot szertnék megtudni.
Üsz: Igen, kérem szépen a nevet.
Ü: (felháborodottan)Hát a nevét, azt én is tudom!

foci vb (internetes viccküldőről)

A következő kezdőcsapatok várhatóak az idei foci vb-n:

BRAZILIA:

Pinnochio -Libero – Placebo – Memento – Borneo – Tango – Cheerio – Porno – Scenario – Fellatio – Portfolio
CSERÉK:
Polio – Benjo – Brasso – Stereo (Jobb) – Stereo (Bal) – Hydrochlorofluoro – Aristotle

SZERBIA-MONTENEGRO:

Nemsportszeruvics – Alattomovics – Gancs – Notactics – Reklamalovics – Bazics – Nagyics – Bekeaznincs – Verekedics – Magyarutalovics – Piroslapics
CSERÉK:
Nagykepics – Letsgetrich – Fuckinbitch -

OROSZORSZAG:

Kesztyusev – Hatvedev – Kapitanyov – Szarakov – Slalomsky – Kapucnij – Sokvodkov – Tobbvodkov – Csakvodkov – Fuckov – Youfuckov
CSERÉK:
Bunkocska – Sarlov – Kalapacsov

ROMÁNIA:

Ehescu – Bazdelorescu – Meglatjukmilescu – Thankyou- Jobeadascu – Elbascu – Fujdasipotscu
Aztmenjanyadbascu – Rohadtmagyarscu – Timisoara – Tibisoara
CSERÉK:
Holakaja – Szortalpu

DÁNIA:

Uvegsen – Enkeszen – Tekeszen – Okeszen – Igyekszem – Nahiszen – Neegeresszen – Fajabokamasszem – Tyukszem – Egeszen – Kapuigbeviszem
CSERÉK:
Legykeszen – Mereszen – Reszben – Egeszben – Nememleksem

OLASZORSZÁG:

Elcapone – Silenzio – Nemdolgozo – Maffiozo – Mezazio – Hareio – Piaggio – Rajatszo – Maccharoni-Zaballo – Csajochi-Vannachi – Vendetta
CSERÉK:
Gondolazo – Ragazzo – Anyunallako – Tomato – Oregano – Frutta di Mare

MEXICO:

San Francisco – Costa Brava – DonJuan – San Benedetto – Manuel Gearbox – Don Crajformi-Argentina – Skrewdigalz – Lopez-Redcarte – Sombrero -Chihuahua – Jose
CSERÉK:
Jesus Maria Don Key – Burrito – Speedy Gonzalez – Tequila – Caramba – Manuel Café

HOLLANDIA:

A van Dgaard – Van Tulipan – Van Szelmalom – Van Fapapucs – Van Sajt – Ad van Tagus – Hertz van Rental – Transit van Dors – Van Coover – Van De Minek – I van Hoe
CSERÉK:
Van Liberal – Van Cserenk – Van Morrison – Paul van Dyke – Itt van Mindenki

SVÉDORSZÁG:

Hanygoltkaptamson – Nemszamoltamson – Tisztahason – Gyerehatrason – Miafasom
Nefocisson – Inkabbhokisson – Engemneszivasson – Gyorsanfusson – Hajatmosson – Neugasson
CSERÉK:
Csupaszon – Es Ven Goran Eriksson -

LENGYELORSZÁG:

Golvonalski – Grabowski – Metropolski – Velemnemtolski -Megkaptukanemeteketnabaski
Csakvodkanowiski – Gyereaztcseleski – Emilheski – Kispolski – Nagypolski – Jolneski
CSERÉK:
Elbaski – Aztmennipolski -

GÖRÖGORSZÁG:
Nemorosz – Domestos – Banatosz – Acelosz – Piszkosz – Orrunkazgigantosz – Ebgyoztesz – Kitudjahogyosz – Jegetazouzohosz – Nemoszt – Nemszorosz
CSERÉK:
Olivatafetasajthosz – Vbrekisejutsz

NÉMETORSZÁG:

Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch
CSERÉK:
Fosch – Fosch – Fosch – Fosch – Fosch

Csak Norris2


Csak Norris épített egy időgépet, hogy megakadályozza a Kennedy gyilkosságot. Visszament az időben, és amikor Oswald lőtt, Chuck szakállát találta el, amiről visszapattantak a golyók. Kennedy feje erre az ámulattól szétrobbant.
Csak Norris éjjel felkapcsolja a lámpákat. Nem azért mert Csak Norris fél a sötéttől, hanem mert a sötét fél Csak Norristól.
Csak Norris egyszer kipróbálta a siklóernyőzést, de megfogadta, hogy ez volt az egyetlen és utolsó alkalom. Egy Grand Canyon bőven elég.
Csak Norris pacalból is tud buborékot fújni.
Amikor Csak Norris Monopolyt játszik, az kihat az egész világgazdaságra.
Csak Norrisnak nem minden ellenlábasa hal meg. Vannak, akik el tudnak menekülni. Őket asztronautáknak hívják.
Csak Norris egyszer fogadott a NASA-val, hogy űrruha nélkül is vissza lehet érkezni a földre. 1999. július 19-én Csak Norris belépett az atmoszférába, és felforrósodva 3000 fokra megpörkölt 14 államot. A megalázott NASA-sajtóreferensek meteornak állították be az esetet, és még mindig lógnak Csak Norrisnak egy sörrel a fogadás miatt.
Egyszer valaki azt találta mondani Csak Norrisnak, hogy a körbepörgőrúgás nem a legjobb módja annak, hogy valakit leterítsünk. Ez a pillanat történészek által egybehangzóan a leghalálosabb hiba, amit valaki is vétett.
Egy átlagos szobában 1242 tárgy található. Ezek mindegyikével – beleértve a szobával – meg tudna ölni Csak Norris.
Kína túlnépesedéséért Csak Norris okolható. Egyszer csinált egy karate bemutatót Beijingben és minden nő 1000 mérföldes körzetben azonnal teherbe esett.
Csak Norris képes a gyémántot visszaalakítani szénné egyszerűen úgy, hogy a két végét megrántja.
Amikor Csak Norris fekvőtámaszt csinál, nem magát nyomja ki. A földet nyomja le.
Csak Norris körbepörgőrúgása igazából nem öli meg az embereket. Helyette az egész anyagi létezésüket kitörli az idő-kontinuumból.
Ha valami hihetetlen paradoxon által két Csak Norris lenne, és Csak Norris magával harcolna, nyerne.
Rómát egy nap alatt építette: Csak Norris.
Csak Norris nem tud szeretni. Ő csak nem megölni tud.
Ha Csak Norris tojást szeretne, feltör érte egy tyúkot.
Számolj el 1-től 10-ig. Ez pont annyi idő, amennyi alatt Csak Norris megöl Téged… 47-szer.
A Jurassic Parkban NEM a T-rex üldözte a dzsippet. Csak Norris üldözte a T-rexet, és a dzsippet.
Csak Norris pulzusát a Richter skálán mérik.
Irakban nincsenek, és nem is voltak tömegpusztító fegyverek. Csak Norris Oklahoma-ban él.
Csak Norris egyszer végigsétált az utcán, miközben erekciója volt. Senki sem maradt életben.
Csak Norrisnak két fajta sebessége van: sétál és öl.
Az USA-ban a 3 leggyakoribb halálozási ok: szívinfarktus, Csak Norris, rák.
Csak Norris egyszer megevett egy egész tortát, mielőtt a barátai meg tudták volna mondani neki, hogy abban egy sztriptíz táncos bújt el
Nincsenek rasszok az emberek között – csak olyan népek, akiket Csak Norris más-más színűre vert.
Amikor Csak Norris nem kapott EggMuffin reggelit a McDöncibe (mert már 10: 35-volt), úgy agyonkörbepörgőrúgta az éttermet, hogy Wendy’s lett belőle.
Csak Norris pörgőrugása általi kivégzés a legelterjedtebb a halálbüntetés végrehajtók között 16 államban
Ha Csak Norris vízbe esik nem lesz vizes. A víz lesz csaknorrisos.
Csak Norris nem ír könyveket. A könyvek maguktól lesznek tele betűkkel a félelemtől.
Ha össze lenne kötve, Csak Norris körbepörgőrúgása elegendő áramot termelne ahhoz, hogy Ausztráliát 44 napig ellássa energiával.
Csak Norris feltalálta a saját karate stílusát: ez a Chuck-Fel-Szel.
Általában a bal here nagyobb, mint a jobb. Csak Norrisnak mindegyik heréje nagyobb, mint a másik.
Csak Norris könnyei gyógyítják a rákot… Viszont Chuck Norris annyira kemény, hogy soha nem sír.
Csak Norris már 10 éve meghalt, csak a halál még nem mert elmenni érte.
Csak Norris egyszer lelőtt egy repülőgépet úgy, hogy rámutatott az ujjával és felkiáltott: “BUMM”.
Einstein egyszer kiszámolta, hogy Csak Norris nem lehet ilyen erős, erre Csak Norris forgórúgást intézett az arcába.
Az univerzum keletkezésekor felszabadult energia, a “nagy bumm” nagyjából megegyezik 1 CNKPR-rel (1 Csak Norris körbepörgőrúgás).
Chuck Norris nem alszik. Chuck Norris vár.
Csak Norris nem olvas könyveket. Csupán addig nézi őket, amíg meg nem szerzi a szükséges információt.
Csak Norris egy forgóajtót is be tud vágni maga mögött.
Sok ember hord Superman pizsamát. Superman Csak Norris pizsamát hord.
Csak Norrisnak 12 holdja van. Ezek közül az egyik a Föld.
A születésnapján Csak Norris találomra kiválaszt egy szerencsés gyereket, és behajítja a napba.
Csak Norris osztható nullával.
Nincs evolúció, csupán azon élőlények listája, akiket Csak Norris élni hagyott.
Táguló világegyetemben élünk. Minden Csak Norris elől menekül.
Csak Norris tele tárral is játszott már orosz rulettet. És nyert.
Miért nem hord Csák Norisz karórát? Mert ő dönti el mennyi az idő.

Csak Norris (internetes viccküldőről)

A Csak Norrisz poénokhoz alapvető tudás szükségeltetik: Csak Norrisz a legkeményebb.

Csak Norris 20 perc alatt nézi meg a 60 perces tv-műsort.
Csak Norris egy alkalommal kihúzott egy szálat a szakállából és három ember szívét szúrta át vele.
Csak Norris meg tudja gyújtani a hangyákat egy nagyító segítségével…Éjszaka.
Lehetetlen nem létezik, csak olyan hogy, “Csak Norrisnak nincs kedve hozzá.”
Isten a saját képmására teremtette az Embert… miután Csak Norris a saját képmására megteremtette az Istent.
A filmsztárok védelme érdekében használnak kaszkadőröket a veszélyes jeleneteknél. A Kaszkadőrök testi épsége érdekében használják Csak Norrist.
A Dinoszauruszokat nem meteor pusztította ki. Csak Norris volt.
Csak Norris nem azért halhatatlan, mert az Istenek kedvelik őt. Azért halhatatlan, mert félnek tőle.
Az ókorban Csak Norris azért nem lehetett Gladiátor, mert az Oroszlánok nem egyeztek bele.
Csak Norris nem játszik istent. Játszani gyerekek szoktak.
Csak Norris megszámolta a végtelent. Kétszer.
Mikor a láncfűrészes sorozatgyilkos aludni megy, mindig megnézi, az ágya alatt nincs-e Csak Norris.
Csak Norrisnak a szakálla mögött nem áll van. Az csak egy másik ököl.
Nincs globális felmelegedés. Csak Norris fázott, tehát feljebbcsavarta a Napot.
Csak Norris be tudja tenni a forgóajtót.
Chuck Norrist nem marja a fagy. Ő marja a fagyot.
Egy, Batman és Darth Vader közt létrejövő párbajban Csak Norris lenne a nyertes.
A halottkémek “MCS”-jelzéssel látnak el minden hullát. …ez a “Már Chuckolva” rövidítése.
Csak Norris pörgőrúgása olyan erős, hogy az űrből is látható – szabad szemmel.
Csak Norris első munkája újságkihordás volt. …nem volt túlélő.
Csak Norris 8*10-es funérlemezt használ WC-papírnak.
A világon kétféle ember létezik. A pörgőrúgó Csak Norris; és aki mindezt beszopja.
A Manhattan project nem nukleáris fegyverek készítése miatt született. A célja az volt, hogy újraalkothassák Csak Norris forgópörgésrúgásának erejét. A közelébe sem értek.
Csak Norris nem Ír. A haja az áldozatok vérébe pirult bele.
Leszbikusok nem léteznek, csak nők, akik soha nem találkoztak Csak Norris-szal.
A lant, a kardnál is erősebb fegyver! Ha Csak Norris pengeti…
Csak Norris soha nem üt két legyet egy csapásra. Az összes legyet megöli egy csapásra.
Csak Norris tudja a pi utolsó számjegyét.
Walker a texasi kopó végén nem a stáblista fut, hanem a halálos áldozatok listája, akik a rész készítése alatt hulltak el.
Csak Norris úgy döntött, hogy nem mossa többé a ruháit az óceánban. Túl sok lett a tsunami áldozata.
Csak Norris önként vállalta, hogy az apokalipszis után is itt marad és megküzd az antikrisztussal.
Csak Norris az egyetlen ismert emlős, akinek behajlítható hüvelykujja van… a péniszén
Csak Norrist még soha nem perelték be egyszerűen gyilkosságért, mivel a körbepörgőrúgást a világon mindenhol “Isteni csodának” minősítik.
Harci törvények: 1) ne húzz elő kést ha pisztoly-harc lesz 2) ne húzz elő pisztolyt ha Csak Norris-harc lesz
Kínában él egy ősi mondás: egyszer eljön a földre egy hős gyermek , akit a sárkány szül, férfivé válik, és eltünteti a földről hatalmas erejével a bűnt és a rosszat. Ez az ember nem Csak Norris, mert Csak Norris ölte meg ezt az embert.
Ha Csak Norrisszal játszol monopolyt, akkor nem kapsz 200 dollárt minden egyes körbeéréskor. Örülhetsz ha élve körbeérsz.
Csak Norris egyszer megküzdött egy fél kezű nindzsával. Mivel látta, hogy így a harc nem fer, fogta magát és letépte mindkét kezét és az egyik lábát, majd körbepörgőrugta a nindzsát aki egyből elpusztult. Ezután visszarakta a végtagjait egy rozsdás sátorszög és egy nejlon madzag segítségével.
Az igazán kemények reggelire szögeket esznek. Csak Norris a praktikerben veszi a tízórait
Csak Norris nem “vesztette” el a szüzességét, csupán megfogta és megölte.
Amihez Midas király hozzáért arannyá változott. Amihez Csak Norris, az meghalt.
Csak Norris egyszer 400 darab ötven filléressé körbepörgő rúgott egy kétszázast.
Csak Norris engedte, hogy elkapják a vietnami háborúban. Kínzásként megetették vele a belsőségeit. Ezután repetát kért.
Ahelyett, hogy szex után rágyújtana, Csak Norris kimegy és felgyújtja a marhacsordáját.
Hogy ki mondhatta, hogy “a jók korán halnak”?. Valószínűleg valaki Csak Norris óvodai csoportjából.
A legjobb, amire reggel felébredhetsz az nem egy hosszú erős kávé illata, hanem a tudat, hogy Csak Norris nem ölt meg álmodban.
Csak Norrisnak nincs konzervnyitója, simán a belsejéig berág.
A felső-elrendelés kutatói közt gyakori vita, hogy vajon a felsőbb tudatállapotba való jutás az, amikor az elme 2 különböző szintjén a felsőbb rendeltetéssel bíró rész átvesz egy attól különböző mentális állapotot. Csak Norris a kérdésre, várhatóan egy körbepörgőrúgást ejtene az arcodba a sok okoskodós dumáért.
Az nevet a legjobban, aki utoljára nevet. Aki Csak Norrison nevet, az meg megdöglik
Mielőtt a tudomány rájött volna, addig úgy tartották, hogy az ősz azért van, mert Csak Norris minden fát lepörgőrúgásozik.
Csak Norris az igazi apja Luke Skywalkernek
Csak Norris mindig jól ejti ki a szavakat. Ha esetleg mégse úgy ejtené ki, mint a többi ember, az Oxfordi egyetem egyszerűen csak megváltoztatja a szó kiejtését.
Csak Norris egyszer sétált a nagy pusztában, egy bárt keresett. Nem talált sehol, ezért leült a földre. Nem telt bele egy óra sem és felhúztak körülötte egy bárt. Csak lehúzott egy felest, majd az egész épületet a porrá égette. A lángok között álló Csak Norris csak ennyit mondott: Mindig hagyd úgy a dolgokat, ahogy találtad.
Csak Norris alkatrészeket eszik, de robotot szar ki.
Mikor Csak Norris felesége odaégette a hálaadási pulykát, Csak ennyit mondott: ne aggódj miatta, szivem. Ezzel hátra ment a kerte, és 5 perc múlva visszatért egy élő pulykával. Az egészet megette, majd amikor kiöklendezte a pulyka ropogósra sült, valamint áfonyamártás is került mellé. Erre Csak felesége megkérdezte, hogy hogyan csinálta. Csak pörgőrúgással fejbe rúgta, majd ennyit tett hozzá: Soha se kérdezd Csak Norrist. Soha!
Egy mostani felmérés szerint az amerikai nők 94%ának Csak Norris vette el a szüzességét. A maradék 6% hihetetlenül dagadt vagy ronda volt.
MacGuyver össze tud rakni egy repülőt egy rágógumiból meg néhány iratösszetűzőből. Csak Norris viszont képes körbepörgőrugni a fejét egy falba és elvenni tőle.
Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Minden halott mögött ott áll Csak Norris.
Csak Norris igazi csörgőkígyót használ gumi helyett
Nagasakira soha nem dobtak bombát. Csak Norris ugrott ki a repülőből és belecsapott a földbe.
És mondá az úr “Legyen világosság” És Csak Norris így szólt: “Talán “légyszíves”….”