azok a boldog

huszas éveim, amikor még jól bírtam a gyűrődést, amikor hajnali háromig ültünk a Pubban, utána még ittunk egy kis páleszt valakinek a szobájában, és hatra kimentünk a vonathoz, hogy elmenjünk valami iszonyatosan belassult fesztigyálra, ahol a fiúk nagyon lassan fociztak, mi nagyon lassan szurkoltunk, és Döci a tábori rádióban minden reggel a szarról értekezett nagyon lassan, és mi nagyon lassan röhögtünk rajta, ahol hajnali négykor követeltük, hogy nekünk biza játsszanak Ramsteint, és másfél órát ültünk a reggeli kávé mellett a napfényben, hogy felébredjünk.

Alig hiszem el, hogy ilyen is volt, a szakvizsgára készülés legnagyobb hajrájában, és hogy utána semmi bajunk nem volt. Néha annyira hiányzik az, ami akkor volt.

A tegnapi barácsonyon egy kis mézes pálinkát ittam, meg három pohár forralt bort, és most annyira fáj a fejem, hogy kifutok a világból. Ez az igazi öregedés.

test

Vama Vecheben azt szeretem, hogy majdnem mindenki meztelenül napozik. Aki az első nap még szégyelli magát, a másodikban már nem, a meztelenség ragályos, szerintem előző életemben kukkoló voltam, annyira szeretem nézni az embereket, mikor meztelenek, hogy még az olvasástól is elvonja a figyelmem, ez nem a sztrip-bárok erőltetett, szexualitástól terhelt meztelensége, hanem valami egészen más, van abban valami nagyon érdekes, ahogy mindenféle korú emberek meztelenül heverésznek a homokban, és önfeledten barbálják magukat, mintha senki sem nézné őket.

Mindig is érdekelt, hogy hogyan viszonyulhatok saját testemhez, de igazából akkor kezdtem ezen kmolyabban gondolkodni, mikor olvastam Nádas Párhuzamos történetek első kötetét, van valami nagyon intim abban, ahogy a testünkhöz viszonyulunk, kiskoromtól kezdve nem hagyták, hogy elfeledkezzek arról, hogy testem is van, edző apa és a testére féltékenyen ügyelő anya mellett ez lehetetlen lett volna, “ép testben ép lélek”, “vigyázz, nehogy elhízz”, és hasonlók, azóta is azon csodálkozom, hogy nem lettem anorexiás, mivel állandóan a kaja volt a központi téma, mit, mikor, mennyit eszünk, egészséges táplálkozás, “ne igyál kávét, mert kioldja a csontjaidból a kálciumot”, “ne egyél zsíroskenyeret, mert abban sok a koleszterin”, meg azok a tornagyakorlatok, kiskoromól edzettek, hol az egyensúlyérzékemet a Babes-parkban, hol az izmaimat otthozn a kávézóasztalon, mikor féllábas guggolásokat kellett végezzek, ez a Babes-parkos az egyik legkorábbi emlékem, ahogy a korláton mászok segítség és kapaszkodó nélkül, a test mindig fontosabb volt a gondolatoknál, talán apámnak ez volt az igazi életeleme, a sport, és kicsi kortól férfias nőideált táplált belém, az a szép, ha valaki izmos, vékony, jó sportoló, széles a válla, a kövérség a családi bűnlistán igen előkelő helyen szerepel, aki kövér, az már rossz is, az a szép, az a szép, aki síbajnok lesz, a balett haszontalan ugrálás, és tönkreteszi a csontokat, napersze, persze balettezni szerettem volna, aztán baletteztem is, de csak addig, amíg ki nem vándoroltunk, mert nem vettek fel évközben a balettintézetbe, és két évet kellett volna halasszak, hogy felvegyenek, azután kajakoztam, ami rendben is lett volna, de jött a gimnáziumi felvételi, és kicsúsztam a kezeik közül, mert bentlakásba mentem.

Persze a testkultusz nem múlik el nyomtalanul. Minden évben elhatározom, hogy valamit sportolok, hogy ne tunyuljak el véglegesen, persze két napig sikerül, aztán abbamarad az itthoni edzés, nincs meg hozzá a tényleges motiváció, csak a megfelelési kényszer, anyám szépítkezési igénye pedig mostanában nélam is megjelenik, konzerválni akarom a testem állapotát, noha tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen.

tengeri tapasztalatok – vegul megsem mentunk torokorszagba

1. nincs magyar billetyuzet
2. a tenger allergias reakciot valthat ki – ez volt, amit meg nem tudtam magamrol a 28. szuletesnapomon. a nevezetes napot talpig ragyaba oltozve, feldagadva unnepeltem, feloltozve, a satorban. felhaborito.
3. a kaja nagyon finom, majdnem minden kisvendegloben szeles a valasztek, talaltunk egyet, ahol kulonosen finom kajakat kapni, barati arakert. azota ott eszunk. ennek a vendeglonek van eddig a legpocsekabb budija. apam szerint egy nep kulturalis szinvonalat a budik allapotan lehet lemerni. a koktelok viszont pocsekok es dragak, ossze sem lehet merni a felszigetivel, pedig az sem volt csucs.
4. vannak vicces fickok erre – az egyik budira ki van irva, hogy “az elet forrasa”
5. meg senki sem szolitott meg, hogy nem romanul beszelunk, de valszeg nem tudjak, milyen nyelven. szeretek idegent jatszani, igy sokkal udvariasabbak.
6. igazan szep ferfit es not keveset lattam. ma mangalian vagyunk, ez az elhizott kispolgarok paradicsoma. hihetetlen, mennyi ronda, izlestelen embert lehet latni, percekig rohogtunk nehany elhizott maman, akik atlatszo salat kotottek a derekukra, hogy csabosnak latszodjanak.
7. a ferfiaknal mar az is nagy szam, ha nem viselnek uszogumit a derekukon.
8. itt van egy pasas, akire tavalyrol emlekszem, nagyon szep arca van, es kisertetiesen emlekeztet egy regi szerelmemre. tudom, hogy nem o az, de azert eleg furcsa erzes.
9. mivel vama vechen satorozunk, sok not es ferfit latok, akik szepen le vannak barnulva, csak a fenekuk olyan voros, mint a fott rak.
10. kellet volna fuldugot hoznom. egesz ejjel 5 diszkobol uvolt a zene, a viz pedig elhozza hozzankig.
11. eddig 6 krimit olvastam ki. tobb konyvet hoztunk, mint ruhat. es ma veszunk roman kult-sajtot.
12. tegnap egy ficko megdontotte a szorfrol vizbe eses rekordjat. 32 utan eluntam szamolni, de meg egesz delutan probalkozott.
13. volt ada milea koncert (este volt, jot aludtam kozben), de szegeny nem tudta tuluvoleni a szomszed kocsma tuc-tucat. de amit hallottam belole, az erdekes volt, bar nem kell tul sok gitartudas ilyen zenehez, nyilvanvaloan nem a zene, hanem a szoveg a fontos.
14. kezdem kipihenni magam. visszajottek a remalmaim.

vélemény a koncertekről

Edda – “Véreim”

Pataki Attila, az ősrocker minden számot ezzel a felkiáltással vezetett be, nagyon rájátszott arra, hogy ő most itt Erdélyben van, a testvérei között. A közönség ezt lelkes magyarzászló-csápolással díjazta. Ősrégi slágereket énekelt, elég népes közönségnek, és a koncert vége felé nemzetiszín polóban mutogatta kigyúrt izmait. Mindenki ott volt, aki zeneileg leragadt a 80-as évek népszerû rockbandájánál, vagy aki a kamaszkori pogózásra és szentimentalizmusra akart emlékezni.

Zenei színvonal: négyakordos (gyenge)

Az énekes hangja: ahhoz képest, hogy hány éves, elég jó

Újdonság: semmi

Hangulat: magyarzászló-lobogtatós

Bikini – “Csak a Maros-színpad?!”

D. Nagy Lajos nagy szívfájdalma volt, hogy csak a Maros-színpadon kapott helyet, bár még ezt sem érdemelte volna. Övé az idei citrom-díj a Félszigeten. Színpadi látványban nem produkált semmit, hangja kiöregedett, és dacára a kontroll-hangfalaknak, sokszor fogott hamis hangokat. Szintén elpolitizálta a koncertjét, bár igaz, hogy valamit neki is kellett csinálni, ha már énekelni és színpadon mozogni nem tud.

Zenei színvonal: négyakordos (gyenge)

Az énekes hangja: hamis

Újdonság: semmi

Hangulat: üldögélős-unatkozós

Neoton-família – “De kár, hogy csak ennyi időnk van!”

Ehhez képest meglepően sokat húzták az idõt, szükségtelenül átöltözek, illetve volt benne egy kb. tíz perces dob-szoló, ahol a két dobos is feszíthetett. Ahhoz képest, hogy Csepregi Éva igazi rock-dinónak számít, a koncert meglepően helyén volt zeneileg, és a célközönség, amelyik a 3 éves kislánytól a hatvan éves nagymamáig mindenféle korosztályt és érdeklődési kört magában fogalt, nagyszerűen bulizott arra a néhány számra, amit végül is eljátszottak. A magyar Boney-M utánzat, ha mást nem is, jó hangulatot csinált. Ők is Erdély-fanok.

Zenei színvonal: bulizós (még a nagymamák is bírják)

Az énekes hangja: jó (jók voltak a duettek)

Újdonság: semmi

Hangulat: táncikálós

Hobo BB – “Jól vagytok?”

Hobó, a maga 61 évével szintén nem fiatal a szakmában, de hozta a szokott formáját. Minőségileg az egyik legjobb koncert az övé volt, újított is a számokon, percre pontosan kezdte és fejezte be, sőt a koncert egy adott pillanatában le is állította a koncertet, mivel valami rendellenességert látott a közönségben. Hangja mellől, és az egész HBB-bõl hiányzik egy bluesos női hang, akivel kiválóan lehetne tercelni. A Hey, Joe-ból pedig nagyon hiányzott Deák Bill Gyula. Hobó egyedül csak félig tudta a felvételről hallható élményt visszaadni. József Attilát most sem hagyta ki, de ez most nem volt zavaró.

Zenei színvonal: down-in-the-blues (nirvanába-lötyögős)

Az énekes hangja: nagyon hobós, mély, izgalmas

Újdonság: aktualizálta a szövegek egy részét

Hangulat: elszállós

Tankcsapda – “Kibaszottul köszönjük, hogy ilyen kibaszottul jó közönség vagytok”

Hajrázogatás, metál-hangzás, pogós-lökdösődős-porfelhőgyártó közönség. A Tankcsapda koncertje nagyon pörgősre sikeredett, és csak az igazi rajongók tudták őket a hajrázogatás mélységeibe követni. A koncert nagyrésze viszonylag egyhangú volt, bár játszottak néhány ismertebb slágert is, a legnépszerûbbeket persze a végére hagyva.

Zenei színvonal: fejrázogatós (csak nagyhajúaknak)

Az énekes hangja: rekedt metál-fényû

Újdonság: sok dalt játszottak a legújabb albumukról

Hangulat: szédülős

Megasztárok – “Kérünk, hogy segítsetek nekünk énekelni!”

Hát néhol kellett is segíteni, volt olyan megasztár is, aki többet énekeltette a közönséget, mint saját magát. Ezt a koncertet tipikusan a vásárhelyi közönségnek találták ki, ők ismerték a énekeseket, akiket a többiek mindig hihetetlen lelkesedéssel és nagy hanggal, kiabálva konferáltak fel, minth a legalábbis Sting-nagyságrendű sztárok volnának. A hangosítás jó minősége miatt úgy tűnt, mintha mindegyiknek igazán jó hangja lenne, de igazából Ruzsa Magdolna és Szabó Eszter volt kiemelkedõ. Ezt akár a tévében is megnézhettük volna. Érdekességként Bochkor Bíborka népdalt énekelt, viszonylag szépen, bár kicsit gondban volt a magas hangokkal.

Zenei színvonal: bulizós (még a nagymamák is bírják)

Az énekesek hangja: közepes, a fent említetteke kivéve

Újdonság: jobb minõségű karaoke-show

Hangulat: sztároktól beájulós, visibálós

csütörtök délután – péntek délelőtt

na, tegnap végig rossz hangulatom volt, fene sem tudja, hogy miért, időnként elővesz, olyankor a végtelenségig érzékeny vagyok mindenre.

1. tegnap – nagy elkeseredésemben – elhatároztam egy csomó mindent, többek között azt is, hogy mégis csak kényelmesebb, ha visszavonulok saját magamba, és a kommunikációt lecsökkentem a minimálisra, mert akkor nem áll fenn a annak veszélye, hogy feleslegesnek érezzem magam, magam számára nem vagyok felesleges, és nem kell állandóan a környezet visszajelzéseire várnom, hogy erről meggyőződjem. a magány, ami tömegben sokkal élesebben érzékelhető, időnként véresre marja az idegességem, és erre csak rásegít a tény, hogy ilyenkor meg vagyok győződve a kommunikációs képtelenségemről;

érdekes dolog magamon megfigyelni a depresszió kiújuló tüneteit; kíváncsi vagyok, hogy vajon ez egész életemben végig fog kísérni, vagy egyszer elmúlik majd; persze nem veszem túlságosan komolyan magam, annyira nem is fontos ez az egész, csak leírtam;

a dispután volt egy topik, amiben egy petike nevű tag leírta a barátnője vádaskodó mechanizmusát; annyira furcsa, hogy amikor valami bajom van, ugyanez a mechanizmus nálam is beindul, én is elkezdek (utólag rájövök, hogy indokolatlanul, de ott és akkor az indokok egészen tragikusnak tűnnek) mindenki mást hibáztatni, felnagyítani az apró dolgokat, kis figyelmetlenségekből messzemenő következetetéseket levonni; azt hiszem, hogy ilyenkor a leginkább zavaró, hogy az egész világot teljesen tragikusan látom, hajlamos vagyok végletes döntéseket hozni (másnap persze felülbírálom őket), és egyáltalán, a valósághoz való viszonyom (amit normális esetben a cinikus humor és szarkasztikus gonoszkodás jellemez) teljesen megváltozik, és tragikus ripaccsá változom holmi hormonok miatt;

mindig is utáltam a tragédiát, a “drámát”, a jeleneteket, és ilyenkor a “tragikus életérzés” mellé még önutálat is társul, hiszen az agyam nem felejtette el az előző magatartásformát; így az egész tragikuomikussá válik, olyan zűrzavarrá, amivel nem tudok mit kezdeni, a végletekig elbizonytalanít, és ezzel kiteljesedik maga az érzés.

2. sipivel végül nem másztunk, egyrészt, mert amúgy is fájt a bokám, másrészt, mert éppen bele voltam fulladva az önsajnálatba, és megpróbáltam elbújni a tömegben; így annammal versenyeztek, ami amúgy is sokkal jobb, mert amúgy sem tudtam volna poénként felfogni az egészet, és nem szeretek az emberek terhére lenni a szar hangulataimmal, illetve rettenetesen kiszolgáltatottnak érzem magam, ha meg akarnak vígasztalni (sehogy sem jó, tudom, fasz kivan!, ez az egyik legnagyobb probléma az egésszel)

3. megismerkedtem nándikával, in preson! – rettenetesen emlékeztet valakire, és még egyelőre nem jöttem rá, hogy kire. a K-val filmekről és zenékről beszélhgettek (olyan filmekről és zenékről, amikről nekem fogalmam sem volt, újabb ok a pánikra!), és néztem ki a fejemből, próbáltam fotózni, itt van a tesó hiper-szuper Canon gépe, de a téma csak nem akart megérkezni, pedig három órát vártam.

4. eddig a kisbálon kívül minden magyarországi zenekar elsütötte az erdély-poént, hogy milyen jó itt lenni, a közönség csápolt a magyar zászlókkal, nem értem, miért kell a punkcsapda-koncertre magyar-zászló. a legrémesebb a bikini volt, D. Nagy Lajos úgy nézett ki, mint egy elfuserált Bon Jovi imitátor, és hamisan énekelt, és rettenetesen frusztrálta, hogy csak a maros színpadra hívták (igaz, hobót is oda hívták, szal…), a K szerint ez is dec. 5 hatása, hogy mindenki lement nagymagyarba, nekem akkor múlt el a kényszeres magyarságtudatom, azóta tudok kicsit normálisabban viszonyulni a kérdéshez, mióta kiiktattam a legfontosabb identitásjelzők közül;

5. megpróbáltam megnézni a Caché c. filmet. az elejét és a végét láttam, közben aludtam.

6. a legnagyobb zenei élmény a művésztelepen levő impro-zenekar. a többi nem maradandó élmény.

7. ittam finom koktélt. ma is iszok.

8. fürödtem is, bár a víz nagyon koszos. eléggé meglepődtem, milyen kevesen napoznak topless. nem hittem volna, hogy ennyire szégyellősek lesznek itt az emberek.

szubjektív napló a félszigetről – szerda-csütörtök délig

eltelt az első nap, mire mindent megtaláltam, az internet-sátrat csak mostanra sikerült felfedezni, úgyhogy csak most tudok beszámolni a történtekről.

na, ez a cucc igazán szuper – regisztrálsz, és lehet ingyen netezni, ezért olvashatjátok a beszámolóm (bár azok az olvasók, akiket ismerek, itt lesznek, mert benne vannak a programban)
tamás pl. megígérte, hogy találkozunk a félszigeten, de eddig nem talált meg :-)

az eddig történtekről:

1. megérkeztünk tegnap, felhúztuk a vadiúj sátrunkat, amit hosszas töprengések után az idén megvettük, és lecseréltük a 30 éves cseh háztető-sátrunkat, amely a tavaly még kibírta a retyiben a sok esőt (4 napből 3 nap egyfolytában esett), de csak épp hogy.

2. a kedves (a továbbiakban csak a K) elhúzott dolgozni, úgyhogy egyedül becsászkáltam a szigetet, kétszer eltévedtem (szép kis teljesítmény), térképpel a kezemben, ittam két sört, megprőbáltam megtanulni capoeirát táncolni, de a táncosoknak nem volt türelme oktatni, így csak az alaplépést sikerült, kajakoztam egyet, meghallgattam két koncertet (közepes minőség), aztán visszamentem a sátorhoz, ahol elkapott az eső, aztán vacsoráztunk, belenéztünk az eddába (hát, nem tudom, hogy nem unják lenyomni mindig ugyanazokat a számokat), találkoztunk papsiékkal (lefogyott 14 kilót), aztán a K kérésére elmentünk a kistál-koncertre; hát, ecsém, ezt a fajta zenét én már középiskolás koromban is untam, nem nekem való, még ha mégoly divatos is alteros körökben, majdnem elaludtam koncert közben, szóval akár le is feküdhettem volna, vagy sörözhettem volna, annyira felesleges volt ott az én jelenlétem

3. ma megyünk sipivel falat mászni, meg kajakozni, mert egyszer elszóltam magam, hogy versenyezzünk, mire ő komolyan vette. elbölcsködött azzal, hogy ő tavaly (?) Maros-túrán volt, szal nem vagyok neki igazából versenytárs, én meg szerényen nem bölcsködtem el, hogy régebben kajakoztam magyarországon, és 6. lettem négyesben az országos bajnokságon. meg azzal sem bölcsködtem el, hogy 12 éves korom óta mászok sziklát (a sziklamászás iránti nagy szerelem úgy kezdődött, hogy beestem egy rózsabokorba, mert kifordultam a kötélből), merthogy apa hegymászóedző, és vele is mászogattam a Tordai-hasadékban IIIA-IIIB nehézségű utakat, meg a Börzsönyben is mászkáltam, mikor tanfolyamra jártam. Szóval sipi ezeket nem tudja. Úgyhogy majd megyünk mászni. Remélem, valaki fotózni is fog.

4. ma lesz tankcsapda-koncert, de sajnos nem fogok tudni csápolni a hajammal, mert teljesen rövid. és az is lehet, hogy ugrálni sem fogok tudni, nagyon fáj a talpam, valamikor a napokban nagyon megerőltettem, és fáj, meg minden. illetve nem is érdekel.

5. tegnap elszívtam egy nagy bazi szivarat. jaj, de jólesett!!!!

6. még nem fürödtem. asszem most innen oda fogok menni.

7. arcokat fotózok a szigeten. mivel nem digi a gépem, ezért majd csak akkor teszem fel őket, mikor visszamegyek Kolozsvárra, és előcsalogatják őket.

8. folyt.köv.

nyár, buli, fanta (sörikék)

naszóval, kedveseim, úgy tűnik, hogy hétfőn megyek szabadságra. ami azt jelenti, hogy:

ad.1 – valszeg nem fogok blogot írni, csak kicsit, mikor netközelben leszek, bár ez valószínűtlen.

ad.2 – megyek a félszigetre, tehát aki találkozni akar ott velem, annak az inkogni-tóban leszek és fürdök. általános ismertetőjegyeim: vörös haj (reggel égnek áll), morcos pillantás a kávé előtt és egy órával utánaig, nők lapja a kézben, kismillió ékszer csörömpöl, sörike a másik kézben, teljesen lelassult állapot, kommunikációszint lesüllyedése az autizmus alá.

ad.3 – születésnapomra szeretnék egy köldökgyűrűt a hasamba, és egy tetoválást a fenekemre, pontosabban az aranyeremre. aranyszínűt. aki hallja, hogy éppen visítok, mint a kismalac, legalább tudja, hogy miért. ha pedig nem ezek két oka volna, akkor tudjátok, hogy a kedves rámejtett valamit, lefautolt, rámcsapta a sátorajtót, ráült az achilles-inamra, becsípte a szőreimet a zippzárjába.

ad.4 – a nyarat semmittevéssel fogom eltölteni. ellenállok minden kulturális ingernek, azaz nem olvasok semmi komoly irodalmat, sörön keresztül nézem majd Törökország napfényes városait, ha sikerül eljutnom odáig, vagy milyen italuk van ott nekik, süttetem a hasam meg a haskarikám, lötyögök, kikapcsolom a telefonom, illetve csak az órát nézem meg rajta, de lehet, még azt se, nézek ki a fejemből. nálam ez az aktív pihenés. max bekenem magam napolajjal. vagy bemészok a tengerbe, mint Pau-Amma, aki játszott a tengerrel. De én nem játszok, mert az túl nagy erőfeszítés. Szal csak bemászok, és kiszorítom a vizet belőle, ettől lesz a dagály. Ha belecsobbanok, akkor cunami.

ad. 5 – bulizok. bulizok. bulizok.

ad. 6 – tudtátok, hogy Vajda Mihály tagja a Pató Pál Társaságnak, pontosabban az árnyékkormány hadügyminisztere. Ilyen jelszavaik vannak: “Túlélés.” “szerelem” “a lustálkodási jog kiharcolása” “ágyban, párnák közt halni meg”. És én mindezt a Nők Lapjából kellett megtudjam. Hát ezért, hogy a sörike a másik kézben van.

ad. 7 – olvastam a kellékben Szerbhorváth György írását Heideggerről (25. sz. – Szia, Heidegger címmel). Nem is tudtam, hogy ez a kellék ilyen vicces folyóirat.

aaa