egymondatos kategória bejegyzései

nekem nem megy

könnyen az írás. És – bár titkon reméltem – nem hozott különösebb látogatottságot sem, továbbra is csak azok olvasnak, akik személyesen is ismernek, néhány kivételtől eltekintve.

…

Kicsit irigykedem azokra, akiknek egyből sikerük van. Mert valamit nagyon eltalálnak, amit én nem, vagy nem úgy. Ettől persze értéktelenebbnek érzem magam, pedig tudom, hogy nem így van. De az érzéseket nem lehet észérvekkel elhallgattatni. Meg elvekkel se.

…

Az én történtem alapvetően prózai. Nem írok le semmi olyasmit, aminek kettőnkhöz van köze, mert tiszteletben tartom, hogy van, aki nem a neten éli az életét. Nincs benne szex, szerelem, gyengédség, csak én, és az én belső konfliktusaim, ami alapvetően unalmas, mint egy szappanopera.

…

A napokban komolyan elgondolkoztam azon, hogy a regényt offline írom tovább. Nem akarom, hogy bárki belemagyarázhasson olyasmiket, amik alapvetően az én képzeletemben léteznek, az eseményektől függetlenül, vagy pusztán csak irodalmi eszközök és a történetmesélés kényszere. Abban sem vagyok biztos, hogy az eseményeknek, amik történnek a hétköznapokban, van-e bármi köze a regényhez. Hogy történt-e egyáltalán valami, amiről érdemes írni. A látszat csak az én fejemben létezik, vagy a valóságban is.

…

Ha van valami, amit szívből utálok, az az öncenzúra. És már megint ugyanezeket a köröket futom.

…

Ha nem barátkozhatom azokkal, akik szimpatikusak nekem, majd barátkozom azokkal, akiknek én vagyok szimpatikus. De ez a realitás válasza a csalódásra. A mindig újra és újra átélt és soha meg nem bocsátott csalódásra.

á lá fészbúk

ma láttam egy akkora pénztárcát, hej. illetve maga az eszköz nem volt nagy. átlagos méretű női tárca, de nem a retikül-méretű, hanem az a normál. de tele volt rakva mindennel, a sárga csekkektől kezdve* a bankkártyákon keresztül a törzsvásárlói kártyáig minden volt benne, legalább tíz centi széles volt, a kezében alig tudta megfogni, külön táskát hordott hozzá.

…

ma találkoztam egy kislánnyal, akit Ludmillának hívtak.

…

ez, ami a lábamban van, vagy reuma, vagy köszvény, vagy izomsorvadás. fáj, de nem úgy, mint mikor eltörtem, hanem tompán, az izom. (hipokonder lettem.)

…

kinyílt a kaktusz, nagyon szép.

* ezt a sárga csekkes befizetési rendszert már rég át kellett volna alakítani bankkártyássá.

egymondatos

Az Éj Királynőjéhez nem a fekete vagy az ezüst illik a leginkább, hanem a lila. Mint ahogy a nemtommelyik impresszionista, talán Monet képén is (valaki ül valami folyó mellett, talán a Szajna) az árnyék lila. A lila félelmetes szín.

Már nem csak a cici rágja a dobozokat, hanem Gedeon is, pedig még foga sincs.

A báli ruha tíz évet öregít. Nekem már nincs szükségem arra, hogy tíz évvel öregebbnek látszódjam. Bár, ki tudja, tegnap is letegezett a postán egy fehérnép. Nem nézek ki úgy, mint egy komoly, megfontolt anyuka.

Nem tudok mit kezdeni a hajammal. Most éppen nincs is hajam. Mikor még kislány voltam, nagy vörös, göndör loboncról álmodoztam. Most már beérem azzal, hogy kezdőt kötök a fejemre, mert nincs türelmem a semmivel vacakolni. Szoktam a kendőhöz ideológiai magyarázatokat is keresni, de igazából egyik sem igaz. A kendő- kényelmes, ennyi. És néha (de csak nagyon néha) azt játszhatom benne, hogy nem is én vagyok. Szánalmas kis életprogram.

Soha nem fogom megszokni, hogy reggel fel kell kelni.