Oszd meg és uralkodj:
Like this:
Jelezd elsőként, hogy neked ez tetszik: post!
együltében hét oldalt a blogból, és semmi kommentálnivalót nem talált benne. Nem is tudom, hogy ez most vidám, vagy szomorú.
kíváncsi lennék, ki olvas este fél tízkor az egyetem szerveréről. Nem akarja elárulni magát?
visszajelzés-hiányom van, és elbizonytalanodtam magamban. Jó, persze, elsősorban magamnak írom ezt a blogot, és tudom, hogy a szubjektív életérzéseket nehéz kommentálni. De azért szeretném tudni, hogy a rendszeres kommentelők mellett ki olvas. Megtennétek, hogy ideírtok bármit, vagy nyomtok egy lájkot? Köszi.
akit leszpemmeltem ma. Hiába, na, aki szőkének születik, az akkor is az marad, ha közben vörösre festi a haját.
használati utasítása 186 oldal! Ki fogja ezt végigolvasni? BTW az új telefonom androidos, olyan érzékeny, mint egy szűzleány, és olyan rózsaszín.
az egyes számú unokahúg. AHL.
ma egész nap blog-bügyűrgetés zajlik, átnézem a rgebbieket, kategorizálom, stb. elnézést azoktól, akik readerben olvasnak, és az egész úgy jelenik majd meg, mint új bejegyzés.
elejértől kezdve elolvasni a blogom (bátor ember), úgyhogy én is belenéztem, miket is írtam kétezerhatban és most csak fogom a fejem, hogy mennyi hülyesg, muramisten, rémes. itt kérek elnézést.
ma megdöntöttétek a látogatottsági rekordot a blogon evör. ma még annál is többen olvastatok, mint amikor a mandinerben belinkeltek valami kisebbségi téma miatt.
A nagy klasszikusokkal szólva köszikepuszika, hogy itt vagytok.
hogy vége az énblogoknak. Biztos így van, de én akkor sem hagyom abba, majd ha rajtam kívül nem olvassa más, most kezdek belejönni. Bár fel nem foghatom, hogy piti kis háziasszonyi életem, megspékelve némi egyetemmel hogy lehet érdekes bárki számára, de azért úgy tűnik, mégis olvasnak az emberek. Szóval ez most itt a feedback helye. Örülnék, ha az a néhány ember, aki rendszeresen olvas, a kommentekben elmondaná, hogy miért.
az októberi baráti turkálásnak. Ha valakit ott kifelejtettem, és szeretne jönni, akkor hagyjon üzenetet. Az időpontot csak úgy kitaláltam, lehet rajta változtatni. Szombat, október 8, du. 5 óra. Kb.
a ruhás blogom látogatottsága először ezer fölé kúszott (valójában 1104 volt). Még egy éve sincs, hogy elkezdtem, ki gondolta volna, hogy ez ekkora siker lesz? A napi látogatottság így is szinte mindig 500 felett van.
miért van az, hogy a wordpress és a twitter szinkronizálása semmi problémát nem okozott azóta, amióta egyszer megcsináltam,működik, meg minden. erre a facebook miért nem képes? most hiába van szinkronizálva, egyszerűen nem publikálja automatikusan, mint a twitter. most az van, hogy szinkronizáltam a twittert a facebookkal, és így igen. de ez azért elég sok kanyar, nem?
megyünk Marokkóba. Most sokkal kisebb az izgalom, illetve másféle. Mégiscsak három hónapra megyünk, gyerekkel. A lakás és a cici problémája Pesten megoldódni látszik, és remélem, Rabatban se lesz gond, mégiscsak főváros. Lassan el kellene kezdeni listát írni arról, hogy mit vigyünk.
A vizsgaidőszak folyamatban. Közben államvizsga-dolgozatot is írok, meg akarok lenni vele, mielőtt elmegyünk, emellett van még tíz vizsgám, és túl vagyok már heten. Ezért nem nagyon van időm semmire.
Ez csak egy “még megvagyok, nem tűntem el”-poszt.
The stats helper monkeys at WordPress.com mulled over how this blog did in 2010, and here’s a high level summary of its overall blog health:

The Blog-Health-o-Meter™ reads Wow.
The average container ship can carry about 4,500 containers. This blog was viewed about 17,000 times in 2010. If each view were a shipping container, your blog would have filled about 4 fully loaded ships.
In 2010, there were 220 new posts, growing the total archive of this blog to 1282 posts. There were 189 pictures uploaded, taking up a total of 27mb. That’s about 4 pictures per week.
The busiest day of the year was September 20th with 225 views. The most popular post that day was Mit hoztak nekünk a rómaiak?.
The top referring sites in 2010 were facebook.com, bojatusz.freeblog.hu, avajszinuarnyalat.freeblog.hu, nagyem.blogspot.com, and dormirsouslesarbres.blogvie.com.
Some visitors came searching, mostly for szapphó aphroditéhez, anakreón gyűlölöm, arab nyelvtan, cigányok, and helyesírási hibák újságokban.
These are the posts and pages that got the most views in 2010.
Mit hoztak nekünk a rómaiak? September 2010
15 comments
Anakreón: Gyűlölöm, Engem a szerelem, Töredék a halálról May 2008
3 comments and 1 Like on WordPress.com,
Szapphó: Aphroditéhez April 2008
Kendők July 2009
5 comments
Táskák July 2009
1 comment
Kicsit elmegyek vakációzni. Aztán majd jövök megint.
megpróbálok rendet tenni a blogban, ami legalább négy blog egyesítése, lassan már nem tartom számon. mikor importáltam, az összes régi bejegyzés az uncategorized kategóriába került bele.
mostanában megpróbálom kategóriákba rendezni őket, ezért a régi bejegyzések úgy jelennek meg, mintha újak volnának, a frissítés miatt.
Hát, kedves olvasók. Valamikor 2006 januárjában kezdtem. Nem tudom, ki maradt az akkoriak közül, Nándika talán, csomhá és balettka. Nagyon hiányzik Dreams (www.lettticia.blospot.com), editéva, gada, garat, glória, lókupecz.
Eközben többször cseréltem szolgáltatót (blogger, nolbog, freeblog, wordpress), volt a blog neve olvasó, stílusgyakorlatok, béterv, szürreália, meg még valami, amire már nem emlékszem, volt a nevem Mezei Krisztina Nelli, Mezei Nelli, Dada Galadriel Genezius, írtam személyes blogot, román blogot, irodalomidézetes blogot, fotóblogot, zeneszöveges blogot, volt olyan, amikor 15 blogom volt egyszerre négy szogáltatónál, közreműködtem a vajszínű árnyalaton, és a maghiaromanian, halálosan összeveszten két emberrel (egy régebbi barátommal és egy frissel), szakítottunk és kibékültünk, meghalt Kis, elköltöztem Pestre, elkezdtem egy másik egyetemet, megszületett Gedeon, megjelent a blogkönyvünk.
Lett csomó blogbarátom, akikkel közelebbi vagy távolabbi barátságba, olvasottságba keveredtem. (Balettka, Editéva, Réku, Lókupecz, Billencs, Kinga, Vera, Kücsük, Timó, Nagyem, Blogi, Lucia, ric, nandyol, subjective, Emőke, VeraLinn, Edó, zarek, Felméripéter, Tsz és BéFé, Garat, Tempetőfi, Szultánusz Böjátusz, Nándika, Bognár, Text, Dreamdancer, Psyclone Jack, Zuh Deodáth, Sütőzsolt, Tivadar, Bit, Szekler, Gábor, Csomhá, zez, és még bizonyára néhányan, akiket kifelejtettem).
Én Sztálin.
Kemény kézzel irányítod birodalmad. Alattvalóid rettegik még a neved hangzását is. Hajlamos vagy az emberirtásra, legközelebbi ismerőseidet sem kíméled. Ugyanakkor körültekintő mivoltod megkérdőjelezhetetlen. Fontos jellemződ az elvhűség, amihez hozzáfogsz, általában sikeresen véghezviszed, de másokat nem veszel figyelembe. Dicsőséged halálod után azonnal szertefoszlik.
Melyik magyar politikus?
Te vagy legnépszerűbb pártelnök, de a beszédeidet nem magad írod. Kalap alól figyeled a közéletet, mindenkihez van egy-két keresetlen szavad. Nem szereted a focit, nem is értessz hozzá. Vívódsz, hogy jobbra vagy balra állj, és folyton a titokzatos antalli örökséget emlegeted. Legszívesebben miniszterelnök és államfő is lennél egy személyben. Hiszel a tagság nélküli pártban.
Mennyi esélyed van a túlélésre?
..sajnos olyan sz@r valaszaid voltak hogy nem tudtuk feldolgozni…
Milyen a lábszagod? teszt
Basszuskulcs. Ha nem vennél fel cipőt biztos megolvadnának körülötted a kőzetek. A lábszagod mint egy ázott kutyáé melyet leöntöttek egy potyantós tartalmával miután átment rajta egy traktor, és három hét után szépen felfúvódott. Egyszer lerúgtad a cipőd foci közben, rögtön lőttek a gyepnek, pedig műfüves volt.
Melyik magyar alternativujsagkulturalis ikon vagy? quiz
Megkeseredett, szemüveges ember vagy, viszont cserébe komolyan is veszed magad.
Mi a szexuális perverziód?
Örömödet abban leled (te perverz állat), hogy pisilsz. Vagy másokat nézel miközben ők pisilnek. Undorító amiket véghez viszel ráadásul neked nem is kell a kezeddel izgatnod nemi szerved, hogy izgalomba gyere, te szemét
Buzi-e vagy?
Te egy macska vagy. Máu-máu. Drbbddbrbdbr. A melegek szeretik a macskákat. Van, amelyik nem. Vannak meleg macskák. Lehet, hogy az vagy?
Kedves régebbi olvasóim! Érdekelne, hogy így, évek múlva nektek melyik poszt maradt meg az emlékezetetekben azok közül, amiket írtam. Nem, ne kezdjetek el kutakodni a blogban, hanem egyből, csak úgy fejből. Lehet, persze, hogy egy sincs, amire tényleg úgy emlékeznétek, hogy “na, ez a Nelli valamit nagyon eltalált” (adott esetben valakinek az érzékenységét), ez esetben a komment-dobozt hagyjátok üresen. A blogbejegyzések élettartama kb. egy hét, ezért érdekelne, hogy van-e valaki, és ha igen, melyik, bla, bla, bla. Ha mégis van, akkor elég körülírni, emlékezni fogok rá.
Olyan ez kicsit, mint amikor bemegyek valakinek a lakásába, és a könyvespolcát nézem meg először. Tájékoztató jellegű. Az elmúlt egy évben találtam néhány blogot, amit érdemes olvasni, bár az olvasásra érdemes blogok száma meglepően csekély. Már írtam többször, hogy mennyire fontos a stílus. Téma kevés van, de az nem mindegy, hogy ki hogyan írja meg. Lehet ez a poszt ajánló is, de szellemi körkép is magamról.
1. a Barátok
Vannak olyan barátok, akik írnak, vannak, akik ritkán írnak, és vannak, akik nem írnak, vagy csak az asztalfióknak.
Balettka – az a baj, hogy olyan messze lakunk egymástól, ezért ritkán találkozunk.
Böjátusz – vele gyakrabban, mikor épp nem kerüljük el egymást
M! – szerencsére vele legalább közel lakunk, bár néha így is adódnak szervezési problémák.
Kücsük – olyan ritkán ír, és olyan messze lakik. már egy éve ígérgetem a látogatást, de eddig kolozsvárnál tovább nem jutottunk.
Bogi – vele gyakrabban találkozunk, főleg Kolozsváron
1. b. Ismerősök
Régen találkoztunk, és a nagy blogger-sörözések elmaradtak, amit én nagyon sajnálok. Ritkán is írnak, kivéve a humoristákat, pedig jó volna tudni, mi van velük. Nagy-nagy nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor pezsgett az erdmagy blogszféra, és naponta többször megnéztük egymás blogjait.
Timó , Nándika , Felméripéter, Szomszédnénik , Editéva, Nandyol , tempetőfi
2. Személyes blogok, akiket olvasok, de nem ismerek személyesen
Itt az volt a kritérium, hogy az illető jól írjon. Ez persze kukkolásnak tűnik, belelesni más emberek életébe, de hát ők maguk ütöttek lyukat az ajtón. Ezeket ritkán kommentálom, de minden bejegyzésüket elolvasom.
abszinth, a settenkedve lopakodó éleselméjű lucia, text, a rektor, dream, vera linn, zarek, pistuka, tivadar, sütő zsolt, psycloneJack
3. Tematikus blogok
3amagyar – fotóblog, nagyon szeretem, ahogy ez a fickó látja a világot (és sok rajta a macskás kép)
BKV-figyelő – ez olyan, mint az ötórás PROTV-hírek. szörnyülködni járok ide. Néha a kommenteket is elolvasom, de mostanában ritkábban, mert bármilyen téma kerül szóba, a kommentelők vagy a cigányokat, vagy a hajléktalanokat szidják.
cukiság – jópofa állatok, semmi politika, rasszizmus
design pumpa – sok okos dezign ötlettel
hijabs high – arab kendő- és ruhadivat
inhabitat – new yorki zöld blog, sok érdekességgel
kétfarkú kutya párt – amióta lemaradtam a tübtetésükről, azóta betettem a readerbe, nehogy véletlenül még egyszer előforduljon ilyesmi
videodrome – kicsit kommersz, de érdemes benézni
tótawé – ide is inkább szörnyülködni jövök. tkp. szeretem tótawé szövegeit, de a kommentek rémesek.
arabic blog – ide tanulni jövök
blokkok – nagyem tematikus blogja
napi garfield – ez a pihenős blogom
What is says about you: You are a joyful person. You appreciate optimism. You’re good at getting people to like you.
nem semmi, mit meg nem tud a zember magáról. méghogy dzsolyful perzsön. veralinnél
találtam
Kedves Rajongók, megjelent a híres, fiozófiai blúzzot játszó zenekar, a Noxapater Mississippi első kislemeze, a There will be a fish.

a címadó nóta szövege:
When you love someone, there will be a fish.
When you need someone, there will be a fish.
If you praise to God, there will be a fish.
If you hate a duck, there will be a fish.
The fish is always there, no matter what,
So don’t be upset. Think it over, but
the fish is always there. ‘Twas a nice try
to get away from it. So let’s say Goodbye.
When you try to hide, there will be a fish.
When you’re on a ride, there will be a fish.
When you’re eatin’ cows, there will be a fish.
When you seek a mouse, there will be a fish.
The fish is always there, no matter what,
So don’t be upset. Think it over, but
the fish is always there. ‘Twas a nice try
to get away from it. So let’s say Goodbye.
Íme a játék:
1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.
4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.
böjátusztól jött, megy nagyemnek.
a Fehér Háznak van blogja. Hát akkor belinkelem haverek címke alatt. ott van melette az Al-Dzsazíra is, biztos, ami biztos.
Kövisára tisztelt meg ezzel, úgyhogy hajrá!
Volt már egy ilyen Mém akkor, amikor blogolni kezdtem, azaz rég, akkor sikerült a társaságot lesokkolni azzal, hogy mindig belepisilek az uszoda vizébe (és a tusolóba, és a kádba, és stb.). Nem tudom pontosan, hogy most mit is vallhatnék még be, ami legalább ennyire grose. Emellett sok mindent elmondtam már magamról ebben a és az összes többi, több, mint tíz blogomban, nem tudom, van-e még az életemben olyan titok, amiről nem akarnám, hogy az is maradjon. Igazi titkokat itt úgysem árulnak el az emberek, mert ami igazi titok, azt csak egy ember tudja, ha már kettő, akkor csókolom.
1. viszonyom a négynél több lábú állatokhoz nehéz és bonyolult, mert kint a természetben (házon kívül) nem szoktam tőlük félni, megijedni, akkor sem, ha rám másznak; házon belül, ha tisztes távolságból pillantom meg őket (legalább fél méter megköveteltetik), akkor sincs semmi baj, hangsúlyozottanigaz ez a pókokra, akiktől csak nagyon ritkán félek, mikor bemásznak az aurámba; viszont a fülbemászók, piros bogarak, levélpoloskák, százlábúak, egyéb turpisz bogarak sikítási ingert váltanak ki, és soha nem lehet tudni, ki ugrik nagyobbat: a bogár, vagy én. ezzel környezetemre mindig sikerül frászt hoznom, minimum azt gondolják, hogy összeégettem magam, és ettől nagyon dühösek rám, hogy milyen kis liba vagyok.
2. nem szeretek dolgozni; szeretném, ha annyi pénzem lenne, hogy a kamatokból élni tudjak, és azt csinálhassam (a pénz kénszere nélkül), amihez éppen kedvem van.
3. gyakran (minden második nap, kb.) vannak erotikus álmaim; ezek a pozitív álmaim, az összes többi negatív;
4. nagyon szeretem a szexis fehérneműket, de teljesen hordhatatlannak tartom őket
5. egy pasin először mindig a kezét nézem meg, azután a szemét, aminek a színére szinte soha nem emlékszem
6. irtózom a kövér emberektől, és a legtöbb ember testszagától, alapjáratban nem szeretem, ha hozzámérnek, és nagyon ideges leszek, ha ezt olyan ember teszi, akitől undorodom
7. hazudós vagyok
és akkor legyen a böjátusz, avajszínűárnyalat, kalimpa, blogi (bár én nem reagáltam le a múltkori mémjét, amiért sűrű bocs) , timó és nagyem.
bár lassan elveszlődöm a blogok között, és már nem fogom tudni, mikor melyiket írtam. De legyen, akkor ide is írok majd. Puszik.