álmok álmodói kategória bejegyzései

miért van az, hogy

álmomban az érzések sokkal intenzívebbek, mint a valóságban? Hogy amikor egy régi, már elfeledett, feldolgozott, megbocsátott érzésről álmodok, minden ismét ugyanolyan, mintha nem telt volna el ez a tizenhárom év? És valóban, fel lehet-e dolgozni az érzéseket, vagy csak a látszatok miatt kicsit hátrébb kerülnek?

Semmilyen tárgyat nem tartottam meg abból az időszakból, mert minek, nem a tárgyak idézik fel az érzéseket, azok ott vannak, lappangnak, élik a maguk titkos életét, és egy álomban váratlan tragikussággal lesújtanak, és ébredéskor az ember inkább holt, mint eleven, mert a gondosan elfelejtett, kiszelektált, lilúgozott, tisztára mosott múltból előmásznak az árnyak.

És megint ott állok, húszéves önmagam, tehetetlenül, és megint minden ugyanúgy romlik el, az álomban lépcsőről lépcsőre, mintegy didaktikus módon újraélem, hogy volt varázs, volt egy igaz történet, és százegyedszerre is eltört.

Hát nem. Ha valami igazán számított az életben, akkor azt soha nem lehet elfelejteni.

álmomban

egy olyan sráccal találkoztam véletlenül egy reptéren, aki ugyanabba az iskolába járt Marokkóban, mint én,és úgy nézett ki, mint egy filmsztár, aki épp Jézust készül megszemélyesíteni. Álmomban valamiért nagyon örültem neki, kismilliószor elmondtam, hogy jaj, de örülök, hogy itt vagy.

álmomban valami mocsári

túrára indultunk illegálisan, Egyiptomban, talán, aztán hirtelen egy nagy hangárban találtam magam, ahol pakoltunk, majd nyulakat mentettünk egy égő ketrecből.

Este a jól elvégzett munka után tusolni akartam, de ahogy bementem a nagy közös hálóba, ami menedékház-szerű volt, kiderült, hogy buli van, és hogy engem ünnepelnek, és ott vannak apám barátai és tanítványai, Erőss Zsolt meg a többi hegyi medve, és mind nekem örül, és felköszöntenek, és beindul a zene, és az egyik, akibe kislánykoromban szerelmes voltam, aki emlékeim szerint úgy néz ki, mint Old Shutterhand, Chuck Norris és Kenny Rogers keveréke, felkér táncolni.

És a tánc közben, a legjobb pillanatban megszólal az a kurva ébresztőóra.

álmomban

nagy estélyi ruhás partin voltam régebbi ismerősökkel, és sokat táncoltunk, vízbe ugráltunk a csúszdáról, nevettünk, beszélgettünk. Ez azok közé a ritka álmok közé tartozik, amikor jól érzem magam, csak nagyon kevés hiányérzet van bennem, és nem sóvárgok semmi után.

a táncos álmaim

kavarnak fel mostanában a leginkább.

Egész történeteket, koreográfiákat álmodom, mint annak idején gyermekkoromban, amikor csak úgy tudtam megnyugtatni magam és elaludni, ha előtte felépítettem magamnak egy képzeletbeli világot, ahol jól éreztem magam.

Az utóbbi időben megint ezt csinálom: a valóság másodlagossá vált, a képzelet elsődlegessé, az esti, elalvás előtti koreografálás létszükségletté. Így születnek a párhuzamos történetek.

álmomban

tanulmányi kiránduláson voltam sok ismeretlennel és néhány ismerőssel valahol a Közel-Keleten. Sokat vonatoztunk éjjel, és sokat tornáztunk egy tanárral a vonat folyosóján, valami tai-csi-szerű karate-mozdulatokat kellett utánozni. Aztán leszálltam Jeruzsálemben, és elkezdtem hotelt keresni, de az állomás körül nem találtam, viszont mindenki kint ült, és mentateát ivott a teraszon, és huszonöt fok volt, és sütött a nap. Aztán felmentem az egyik dombra, ahol összetalálkoztam egy ismerősömmel, és nagyon csodálkoztam, hogy ő hogy került ide.

mindig nagyon megvisel

amikor érzelmekről álmodom. Mert soha nem azt álmodom, hogy boldog vagyok, hanem azt, hogy szomorú. Leggyakrabban azt álmodom, hogy nem szeretnek.

Az álomban az érzelmek valahogy sokkal intenzívebbek, mint élőben. Sokkal tragikusabban érint, hogy az, akit az álomban szeretek, nem reagál, elfordul, elutasít. Álmomban, ahol nincs értelem, amely a magyarázatokkal tompítaná a fájást, minden olyan, mintha először életemben fájna.

álmomban piknikeztünk

egy szabad térségen, körülöttünk tízemeletes blokkok, mikor hirtelen egy nagy robbanást lehetett hallani, és elhúzott a fejünk felett két fehér vadászrepülőgép, majd kettő lezuhant közvetlenül mellettünk, de nem robbantak fel. elindultunk, hogy megkeressük az egyik tanáromat, hogy mondjuk meg neki, mi történt, de nem fértünk be mind a liftbe, ami félig nyitott volt, és nem a folyosón ment, hanem a lakásokon keresztül. Nem tudtam, pontosan hányadikon lakik a tanárom, így fellifteztem a tetejére, majd elindultam a lakásokon keresztül, ahol az egyikben találkoztam két tanársegéddel, akik megmondták, hogy a tanárom nem is ebben a blokkban lakik.

ma olyan hangulatban vagyok

hogy nagyon jól jönne egy igazi nagyestélyis, sokat zabálós, nótázós és berúgós és hajnalban annyit hántunk-os buli. Soha nem volt még estélyi ruhám, minden elegánsabb cucc sehogy se áll rajtam, nem tudom az ilyen puccokat viselni, de időnként elfog a csipkerózsika-hangulat, és ilyenkor szeretnék egy krinolinos-fátylas-stólás-magassarkús-taxivalmenős estét, egy igazi bálat, ahol keringőt és tangót lehet táncolni (és a férfiak tudnak is), és hosszú szipókából lehet szívni az illatos dohányt, és csak finoman csevegünk a barátnékkal a többi barátné ordenáré ruhájáról, sminkjéről és hajáról. Jótündér?

sokszor annyira valóságosak

az álmaim, hogy amikor felkelek, néhány pillanatig nem tudom eldönteni, hogy mi az igazság. Akkor szokott ez lenni, amikor az érzelmekhez álmodok történetet, de nem a történet a lényeg, hanem az érzelmek, amiket álmomban átélek. Ezek viszont sokkal koncentráltabban jelennek meg, mint a valóságban, és aztán napokig nehéz magamhoz térnem, olyan intenzíven vesznek igénybe.

Az éjjel azt a bizonyos erőszakot, megalázást és verést álmodtam újra, és azt az érzést, hogy nem tudom magam megvédeni egy erősebbel szemben, és nincs senki, aki megvédene. Nem a fizikai fájdalom volt a lényeges, hanem a félelem és rettegés, és az, ahogy a kezdeti ellenállásom az erőszaknek hogyan változik át gyávasággá, meghunyászkodássá és belenyugvássá.

Aki mostanában kezdett el olvasni, annak itt az előzmény.

és amikor az van

álmomban, hogy barackvirágszínű mérgeskígyókon lépkedek, akik (amelyek) aknaként robbannak szét a lábam alatt, de vigyázni kell velük, hogy ne marjanak meg, ha nem akarok meghalni, így valami fura balett-szerű mozgással lavírozom a kígyók között, az mit jelent?

(nos, annyi bizonyos: színesben álmodok, szélesvásznon)

most meg megint

mi történt, az éjjel álmomban piknikezni voltunk, hogy megnézzük a naplementét, mire pont a hozzánk közel zuhant le egy repülőgép, átesett, felrobbant, szép kis naplemente, és az arab tanszék tanárai voltak a vizsgálóbizottság, akik mindenhova magukkal cipeltek, de nem volt szabad megszólalni, majd végül egy zsúfolt buszon mondhattam el, hogy mit láttam.

valaki mondja meg

hogy mi értelme van az álmoknak, mostanában olyan vadakat álmodok, hogy az egyik ismerősöm kerül elém hullaként, és én levágok belőle egy tonhal-szerű darabot, mire kiderül, hogy nem is volt halott, meg lehetett volna menteni, de én megöltem, hol meg én leszek valami borzalmas gyilkosság áldozata, a zuhanós és puffanós álmokról ne is beszéljek, mert azok nyugisnak számítanak ezekhez képest. Éjjel három klönböző rémet álmodtam. Talán eddig ez volt a rekord, csak gyermekkoromból emlékszem ilyen vad dolgokra, amikor jött álmomban egy nagy fekete macska, és megevett, meg jöttek a hangyák, és végigmásztak rajtam.

elhagyatottság és féltékenység

éjjel nyaralni voltunk, volt egy nagy tó, és egy szálloda, valamint szültem egy héthónapos gyereket, ami nem is fájt, és utána azonnal jól voltam. a gyereket elvitték valahova biztos helyre, és kimentünk a városba, valami fesztiválra, olyan középkorias város volt, mintha az arab világban lettem volna valahol, nem tudom, az biztos, hogy idegen voltam.

és amíg én öltözködtem, addig te összeismerkedtél egy másik lánnyal, aki szép volt, karcsú és szőke, kicsit alacsonyabb, mint én, és csak hátulról láttam, és egész éjjel vele foglalkoztál, jól buliztatok, és én csak ültem a sarokban, és néztelek benneteket, cserejátékosként, nagyon szomorú voltam és féltékeny, és nagyon-nagyon rosszul esett, hogy magamra hagytál.

kétségbeesés

talán lehet abban valami, hogy egy nő az anyaságban saját gyermekkorát is újraéli, és ez sajátos pszichológiai együttállást eredményez.

Álmomban ismét gyermek voltam, tkp. nem is a kor számít, hanem a kiszolgáltatottság érzése. Kétségbeesetten próbálok elmagyarázni valamit a szüleimnek, akik semmiképp nem értik ezt, minél inkább el akarom magyarázni, annál ellenségesebben viselkednek, míg a végén elkap egy hisztériaroham. Már régóta szinte csak érzelmeket álmodok, az álmok szereplői és a történet (ha van), csak az érzelmekhez szükséges keretet adják, itt is így volt, a végletekig kétségbeesett vagyok, az álomban fellépő szövetségesek, akik megkísérelnek megnyugtatni, sem jelentenek igazán megnyugvást, senki sem találja a helyes választ, és én egyre inkább belelovallom magam a kétségbeesésbe és a magányba. Nagyon végletes ez az érzés, minden mást kiszorít, merő ordító kétségbeesés vagyok, elvesztem az önkontrollt.

álmomban

megint lelkész voltam valahol, és egy ír rock-együttes jött turnézni a faluba, és nekem kellett megszervezni a fellépésüket. mivel unplugged játszottak, egy egyetemi előadó-szerű helységben volt a koncert, majd elmentem velük a turnéra. az egyik helyen, ahol megszálltunk, mindenhol kukacok nyüzsögtek. amikor leütöttem egyet, nem döglött meg, hanem a kétszeresére nőtt.

a lény

az egyik tanárommal csónakázom a Temzén, ami furcsán kisebb, mint ahogy lennie kellene. azt magyarázom neki, hogy amikor az óceánjáró hajóval jöttem, és az kikötött a Tower Bridge-nél, miért bűntettek meg: mert túl nagy volt a hajó. közben alulról látom a hidak szerkezetét.

a tanárom felveti, hogy álljunk meg enni valamit, és a csónakból egy hosszú létrán kimászunk egy kisvendéglőbe, ami nagyon koszos, a kenyeret a földre szórják, főtt tojást kérek. ahogy megfő a tojás, kihozzák, én kibontom, és egy sok csápú, soklábú óriásbogár vagy hal van benne, amelyk megpróbál megcsípni. ijedten dobom el. a következő tojásban is ugyanaz van. a harmadik tojást valaki a hátam mögött bontja fel, és a lény rámugrik és megcsíp.

most már biztos, hogy

szinesben álmodom, mert ma délután, mikor GedeOFF volt, szinekkel álmodtam, konkrétan, hogy egy könyvben kapcsolgaton a pirosat és a sárgát. de hogy tényleg láttam-e a szineket, vagy csak a tudatomban tudtam úgy, hogy ez piros s sárga, ezt nem tudom megmondani. ez nagyon furcsa a szines álmodásban, hogy nem ugyanaz az élmény, mint amikor ébren látok egy pirosat.

India

álmomban Indiában voltam, egy kolostorban, ahol nő volt az apát. meggyőztek, hogy maradjak ott a kolostorban, hogy másnap feláldozhassanak. eleinte nem is volt semmi bajom az ötlettel, de később meggondoltam, hogy lehet, mégis élni akarok. odamentem az apátnőhöz, hogy nem lehetne levenni engem a listáról? mire azt modta: de. úgyhogy ott maradtam a kolostorban szanszkritul tanulni, de igazából a sok szép ruha, amit viselni lehetett (tele csillogó flitterekkel, aranyszállal, hímzéssel), sokkal jobban érdekelt, mint a régi kéziratok.

egy idő után aztán meguntan a kolostori életet, és elhatároztam, hogy elindulok haza gyalog. összeszedtem a legszebb ruhákat, s elindultam.

dream

az éjjel azt álmodtam, hogy meghalok. nem egyszerre történt, mint máskor, hanem fokozatosan. négy nap alatt. igaz, valakik elég türelmetlenek is voltak, mert ki akartak nyírni, de idejében megszöktem, hogy egy kiránduláson halhassak meg. négy nap állt a rendelkezésemre. mikor felébredtem, szomorú voltam. vagy azért, mert sajnáltam magam – mégiscsak szomorú ilyen fiatalon meghalni, efelett még sírtam is álmomban -, vagy azért, mert az álom végére belenyugodtam, és egy kicsit meglepett, hogy akkor most mi van.

aaa

tárnica

álmomban kint jártam tárnicán (egy gyűjtőtó Kolozsvár közelében), édesapámmal, azt hiszem, kint álltunk a gáton, bár álmomban kicsit másképp nézett ki a gát, mint a valóságban, sokkal jobban forrt a viz, mintha tenger lett volna, sokkal rémísztőbb volt, mint igaziból; tárnica egyébként jelképes helyszámomra, sokat jártunk kirándulni oda kiskoromban, ott tanultam meg úszni, mindig nagyon szeretek oda visszamenni, teljesen pozitív hely; álmomban rettenetesen féltem a víztől, a gáttól, aztán lesétáltunk a gátról, ahol úszó házikók voltak, és ott összetalálkoztam egy gyermekkori jó barátommal, az első szerelmemmel, aki nagyon kedves volt – furcsa, hogy még mindig álmodom vele, és álmomban sokat beszélgettünk, de már nem emlékszem, mit. vegyes érzésekkel ébredtem, mert pozitív és negatítv is volt egyszerre az egész – de mindenképpen nagyon élesen emlékszem a hely hangulatára.

aaa

álmok

Álmomban újságíró voltam, és a dunai árvízről kellett tudósítanom, valahol lent voltunk délen, egy, a dunán átívelő úton álltunk, amiből csak az a 30 centis sáv nem volt víz alatt, amin álltunk. Végigmentünk a sávon, közben besötétedett, aparton már hó volt, és ahhoz, hogy ki tudjunk jutni a levegőre, át kellett törni egy hóréteget, ami a lépcsőre volt lerakodva.
A köv etkező jelenetben már Amerikában voltam osztálykiránduláson. Államról államra mentünk valami tornász-műsorral, aminek az is része volt, hogy a többieket vízzel le kell önteni, de nem akárhogy, hanem hogy különböző mintákat hagyjon a ruhájukon. Mielőtt megérkeztünk volt Ohioba, az egyik, aki velünk jött, összehányta magát a buszon.
MIkor megérkeztünk, bevezettek bennünket egy szuperül felszerelt tornacsarnokba. Jóleső érzées volt bemelegíteni, készülni a szereplésre. Egy amerikai lány beszélgetett velünk (álmomban tökéletesen tudtam angolul), és elmondtam, hogy a következő állomás Santa Monica lesz. Ekkor rászállt egy légy az orromra és felébredtem. Felébredtem, vettem a légyspayt, és bosszúból legyilkoltam a legyeket a házban.

aaa

Lunetikek

Osztálytalálkozónk volt egy szállodában, és egyben teniszverseny is. Ahogy érkeztek az osztálytársaim, mindenkivel sorra megbeszéltük, hogy mi történt velünk azóta, hogy nem láttuk egymást, majd nekifogtunk a teniszpartiknak. A verseny kellős közepén volt egy nagy robbanás, és elindultam lefelé a szállodából, hogy megnézzem, mi történt. Mire leértem, mindenki összecsomagolva rohant haza. Nekem a csomagjaim a harmadikon voltak, úgyhogy visszamentem értük, de aztán mégis visszalifteztem a földszintre. Mindenki valami fertőzésről beszélt, és kezdtek gyűlni a hullák, Az elsőket még eltemették, a többi már úgy maradt. Kétségbeesetten szaladgáltam valami jármű után, de a legtöbb járműben hullák voltak, vagy még éltek. Végül találtam egy nagyon furcsa járművet, olyan volt, mint egy lepke, bele kellett feküdni, és a szárnyai összecsukódtak felettem, azzal próbáltam elmenekülni. Kiderült, hogy a jármű a lunetikek járműve, és ők a Holdról tudósítottak engem, hogy atomrobbanás történt a földön, és megpróbálják elfújni az atomfelhőt.

aaa

metró-álom

Bentlakásban laktam, és éppen az egyik barátomhoz mentem át a szobába álmomban, aki valamiért a pincében lakott. Amikor odaértem, mutatta, hogy a szobája fala mindjárt bereped, és az olaj össz fogja dűteni az épületet és meneküljünk. Kezembe nyumta a nagyon aranyos kölyök-vizsláját, de ekkor már repedt is a fal és futni kellett. A barátom nem menekült elég gyorsan, őt agyonnyomta ott egy fal. A folyosón mindenkit figyelmeztettem, hogy be fog omlani az épület, de senki sem figyelt rám. Visszarohantam a szobámba, összecsomagoltam a legfontosabbakat, a kutyát is beraktam a hátizsákba, és rohantam a metróhoz. Amikor leértem, a metróban elkezdtem kidűlni a falak a légnyomástól, sokan meghaltak körülöttem, és a kölyökkutyám is megdöglött. Rettenetesen sirattam álmomban, annyira kedves kutya volt. Onnan valahogy egy nagy vonatállomásra kerültem, ahol ruhasegélyeket, meg cipőket osztogattak, de nem ingyen, egy hang pedig bemondta a iasi vonatot, amelyik 20 kocsival, de üresen indul, és én turkálás közben találtam magamnak egy nagy sárga pokrócot és egy barna sálat, és megpróbáltam vele elslisszolni, hogy ne kelljen kifizetni, mert nem volt miből. Ekkor felébredtem.

aaa

álom

Az éjjel azt álmodtam, hogy egy csodálatos tengerparti fehér házban lakom, egy félkör alakú öbölben. A ház úgy nézett ki, mint egy szálloda, hosszú volt, több emeletes, lapos tetővel, sok-sok lakrésszel, hátul kerttel. Többen laktunk a házban, azt hiszem, egy család voltunk, de arra már nem elmékszem, hogy kihez milyen rokonság alapján tartoztam. Aztán hirtelen nagy fényesség – ledobták az atombombát. Érdekes módon nem haltunk meg, csak nem mehettünk ki a házból. Kint ugyanolyan ragyógóan sütött a nap, mint addig. A kertet fehér por borította, mintha porcukor lett volna. Nem féltünk: minden olyan természetesnek tűnt, mint amire már előre számítottunk.

aaa