vészbejárat

Tilosaz Á. Hanga és skizofréniái: mezeinelli és dadagaladriel barbiológiai feljegyzései az egérlyukból

Kendők

Kendők. Kissé érdemtelenül hanyagolja mostanában a divat. Mindig is szerettem a falusi öreg néniket, kendővel a fejükön. A kendő, bárhogyan is viseljük, nőiessé tesz. Hordom fejen, nyakban, vállon, derékon, szoknyának, mikor hogy van kedvem. Turbánnak, megkötve hátul, megtűzve gombostűvel, sálként, stólaként. Ahhoz képest, hogy otthon elég sokan hordanak kendőt, itt még mindig megnéznek vele az utcán. A bölcsészkaron persze divat nyakban sálat viselni, de a fejre köthető változatig kevesen, csak a nagyon hippik mennek el. Amióta megjött az ízlésem, nem szeretek konvencionálisan öltzködni. A farmer-póló nem az én stílusom, főleg azért, mert nem szeretem a farmert. Továbbá szeretem az élénk színeket, idegesít, hogy itt milyen sokan járnak fekete-szürke-kaki-kék színekben, mintha a többi nem is létezne. És kicsit nosztalgiával gondolok a csiricsáré kalotaszegi viseletekre, és Indiába kívánkozom. Ha Kosztolányi színes tintákkal álmodott, akkor én színes ruhákkal.

1. Barna géz

Ez az egyik olyan kendőm, ami sálnak is elég nagy, de mivel vékony, fejre is tudom tekerni. Nagyon puha, kellemes a tapintása, jó dolog télen az arcomat elrejteni benne a hideg elől.

barna géz

2. Barna-piros

A kevés luxustárgyaim közül való, ez volt a menyasszonyi szoknyám annak idején, két méter anyag, azóta kendőnek hordom, mert a cici kirágta a közepét, és nem lehet igazán szépen megvarrni. Csodaszépek a színei, színházba szeretem felvenni, nagyon szépnek érzem magam benne.

barna piros nagykendő

3. Barna stóla

Nincs benne semmi különleges, ezért nem is hordom olyan gyakran, mikor megvettem, tetszett, de azóta valahogy nem.

barna stóla

4. Bordó-ezüst fejkendő

Ezt Szegeden turkáltam, mert épp nagyon meleg volt, és kellett valami a fejemre. Klasszikus nagymama-kendője formája van, de nagyon puha, és sok színben találó ruhám van, amihez használni tudom.

bordó fejkendő ezüsttel

5. Fejkendők

Télen hideg van, nyáron süt a nap. Ha a divat-okokon kívül a hasznossági szempont is figyelembe akarom venni, akkor azért hordok kendőt, hogy ne fázzon a fejem, vagy ne süsse a nap. Másrészt a hajam olyan kis semmiség, és annyira nem áll sehogy, hogy nagyon nincs, amit mutogatni rajta. A gyűjteményből jelenleg hiányzik a narancssárga, barna és lila fejkendő. Begyűjtés alatt.

fejkendők

6. Indiai sál narancssárga-lila-arany csíkokkal

Ezt nemrég gyűjtöttem be egy indiai üzletben, 9oo forintért. Olyan vékony muszlin, hogy átfér a gyűrűn. A kasmír-sálaknak is ez a legfőbb jellemzője. Az apám hozott az anyámnak Nepálból egy igazi kasmír sálat, ami gyapjú-selyem szálak kombinációja, és tényleg átfér egy gyűrűn. Az, amit itt kasmír néven árulnak, nem fér át a gyűrűn, ki lehet próbálni.

indiai aranyszállal

7. Batikolt világoskék

Hosszú ideig a kedvenc kendőm volt, nagy, kék, bojtos. De nem lehet mosógépben mosni, mert fog, viszont összemostam valamivel, amitől a fehér részei barnák lettek. Jelen pillanatban tanácstalan vagyok, mit tudnék vele csinálni.

indiai batikolt kék

8. Sárga indiai

Ez eredetileg szoknya volt, de olyan rövid szoknyának, hogy egyszer se hordtam. Így lett belőle fejkendő és sál. Gyönyörű ez a sárga, télen szeretem hordani, mikor minden és mindenki szürke.

indiai kicsi sárga

9. Barna indiai

Klasszikus indiai nagykendő, mindenkinek van ilyen. Egy időben főleg szoknyának hordtam, de volt már strandlepedő és függöny is. Most is hordom, a barna-kék színkombinációja miatt.

indiai nagy barna

1o. Nagy kék indiai

Ez még abból a korszakból származik, amikor nem volt mindenkinek ilyen, Spanyolországban vettem, és azóta is hordom fejkendőnek, sálnak, szoknyának. Időnként abrosz és függöny is volt. Multilateral dezvoltat. Mostanában nem szeretem annyira, mert nagyon sötét.

indiai nagy kék

11. Nagy indiai zöld-sárga-bordó-fekete színekkel

Ez új gyűjtés, itt vettem Pesten. Nagyon vidám színei vannak, a közepében egy nagy sárga szalamandra (már amennyire ki tudom venni, hogy az szalamandra, eléggé Keith Harring-stílusban van rárajzolva). Ezt is nagyon sokat hordtam, volt hét, amikor minden nap. Meleg, puha, nagy sálat lehet csinálni belőle, és ha hideg van, a fejemre is jól fel lehet tekerni.

indiai nagy zöld

12. Indiai rózsaszín-lila szőttes

Ezt egy szoknyával adták. Jelen pillanatban a szoknyát nem tudom hordani, de a kendője nagyon mutatós. Ahhoz nem elég széles, hogy az egész fejem befedje, így inkább hajpántként vagy sálként működik.

indiai szőtt csíkos

13. Kék-arany

Ezt az egyik Félsziget közben vettem Vásárhelyen a King Artban, akkor főleg azért, mert elviselhetetlenül sütött a nap, és azon a nyáron főleg világoskéket hordtam. Ez volt kendők terén az egyik legjobb vásár, nagyon szeretem hordani.

kék arany

14. Kék géz

Ez eretedileg szoknya volt, egyesek még emlékezhetnek arra az időre, amikor ilyen indiai-sztájl felül gumis szoknya volt a divat, mindenki abban járt.  Ez abból a korszakból származik, a gumit lebontottam róla, és így lett négy méter anyagom, amit télen sálként és kendőként hordok. Mivel elég régi, már nagyon megviselt szegény.

kék géz

15. Fekete-arany

Ez karácsonyi ajándék, csak akkor tudom hordani, ha tiszta feketében vagyok, ez pedig elég ritkán fordul elő, de az tény, hogy nagyon mutatós darab, inkább színházba való, mint viselőbe.

kínai aranyozott

16. Lila-zöld muszlin ezüst szálakkal

Ez a legrégebbi kendőm, kislány-koromban kaptam ajándékba, de arra már nem emlékszem, kitől, talán a dél-afrikai rokonoktól. Egy ideig nem szerettem, majd megint igen, és akkor övként viseltem a szakadt, 4 számmal nagyobb farmerben, majd megint félretettem évekre, és mostanában vettem elő megint. Soha nem volt szivem kidobni, most örülök, hogy végül nem dobtam el.

muszlin lila-zöld

17. Tüdőszín zöld selyemfényű stóla

Ez is elég új szerzemény, gyönyörű színe van, a négy sarkán kis indiai csilingelőgombok, csak az a baj vele, hogy az anyag túl vastag és merev, és a színe olyan különleges, hogy nehezen tudok hozzá öltözni.

rózsaszín zöld selyemfényű

18. Zöld-lila rakott selyemstóla

Van a Baross utcában, a Szabóervin felé egy turkáló, ahol szárikat és mindenfél indiai származású cuccokat lehet kapni, ékszereket, karkötőket, bigyuszokat, például. Ez a kedvenc turkálóm, sok jó darabom származik onnan, többek között ez a gyönyörűség is. Ez aztán tényleg feltűnő darab, csak kell hozzá szerezzek egy tűt, amivel össze lehet tűzni, mert magától nem áll meg. Ezen is vannak csilingelők, és gyönyörű a mintája.

selyemstóla zöld-lila1

selyemstóla zöld-lila2

selyemstóla zöld-lila3

19. Szári

L. esküvőjére szerettem volna valami egészen különlegeset, és mivel akkor már egy estélyi ruhám se jött rám, kitaláltam, hogy úgyis mindig szerettem volna egy szárit, végre itt van a megfelelő alkalom. Legalább egy óráig válogattam, mert nem akartam kéket venni, de végül ez lett a kiválasztott. Hímzett, gyűrt selyem, könnyű, hosszú, különleges, hat méter hosszú.

szári1

szári3

szári4

2o. Fekete-szürke

Ez is abból a bizonyos kolozsvári indiai üzletből származik, a Jókai utcából. G. magának vette, de elszedtem tőle.

szürke fekete

21. Zöld-rózsaszín csíkos

Ajándék, szintén a kolozsvári indiai üzletből. Eredetileg sálkánt szolgált, de aztán kendőként is hordtam.

zöld rózsaszín csíkokkal

22. Barna arany törökmintás

Ez is ajándék, sajnos ezt csak télen lehet hordani, mert meleg. Kasmírnak volt eladva, de annak túl vastag. Ettől függetlenül sokat hordom télen, az aranyozás nagyon feldobja.

indiai aranyozott

23. Palesztin nagykendő

Bár nem értem, miért hívják palesztinnak, az arab világban mindenhol hordják a férfiak, a fejükön. Ez eredeti, nem pedig olyan vékony színes bóvli, amit mostanában árulnak. A hebraisztika-szakon nem örültek neki, így azóta kicsit hanyagolva van.

palesztin nagykendő

24. Mustárságra ezüsttel

Ez az egyik legutolsó szerzemény, King Artos. Akkor volt több színben, azóta is bánom, hogy nem vettem többet, mert nagyon bevált, sokat hordom, az idén ez volt a kedvenc színem.

mustársárga ezüsttel

5 Comments »

  sultanus wrote @

Kendőzetlenül belinkelem:
http://www.litera.hu/hirek/szotajek-palyazat

  Jungbert Ádám wrote @

Hol lehet ilyen kendőket kapni?

  feljegyzesekazegerlyukbol wrote @

turkálókban :) én kb. 2 éve gyűjtöm őket.

  feljegyzesekazegerlyukbol wrote @

ha erdélyi vagy: Kolozsváron van 3 üzlet, ahova érdemes benézni: a King Art, a Tábita turkálók és a Jókai/Napoca utca elején található indiai üzlet.

Pesten: a Baross utca elején vannak baloldalt indiai üzletek, és a Prága mellett van egy turkáló, ahol sok remek kendő is van, és szárik is, néha ki lehet fogni selyem-szárit, ami 3ooo Ft, kb. A Krúdy utcában is van egy indiai üzlet, ott is szét lehet nézni.

  Jungbert Ádám wrote @

Köszönöm!


Your comment

HTML-Tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>